A vacsora

A drágám születésnapjára azt találtam ki, hogy készítek egy vacsorát, hozzá passzoló borokkal. Egész héten erről álmodoztam, kombináltam. A fűszereket minimálisra szorítottam, a hozzávalók közül pedig nem feltétlenül a legkülönlegesebbeket, de mindenképpen a legjobbakat kerestem. Íme az eredmény:

Mangós, ribizlis rukkola saláta

A mangót meghámoztam, apróra kockáztam és egy tálba tettem. Leöntöttem egy fél citrom levével, hogy ne barnuljon meg. A ribizlit leszemeztem és megmostam. A rukkolát pedig kicsit megtépkedtem. A hozzávalókat összekevertem és még egy picike dióolajat locsoltam rá.
A végeredmény, friss, harsogó színek és ízek pompázatos kavalkádja.

A borospincéből: Don Olivér a Nyakas pincéből, 2006-ból, ami Chardonnay és Irsai Olivér házasításából készült. A hátcimke szerint naracsot, mandarint és gyöngyvirágot kell illatában keresni. Minden esetre jó hidegen, kitűnő friss bor, az olyan lányos ízléssel ellátott fogyasztóknak, mint amilyen én vagyok.

Gomba esszencia

Először is jó sűrű húslevest főztem és leszűrtem. Fél kilónyi gombát - terveim szerint különböző erdei gombákat - beszerzési hiányosságok miatt csak barna csiperkét, apróra kockáztam, kicsit pároltam, majd 4 merőkanálnyi húslevessel felöntöttem. Addig főztem, amíg a gomba jól megpuhult, aztán leszűrtem. A sötétbarna, sűrű levest újra felforraltam és egy evőkanálnyi keményítővel tovább sűrítettem.
Pusztán a sóval ízesített, ám annál több zöldséggel és csirkeaprólékkal gazdag húsleves, a gomba földes aromája együttesen fergeteges kombinációt alkottak. Barna selyem.

A borospincéből: Szepsy Tokaji Hárslevelűje, 2003-ból egy kiforrot egyéniség. Jó száraz és kellően ásványos, mintha pont a gombához találták volna ki.

Bélszín aszalt cseresznyés hagymalekvárral és polenta galuskával

Először a hagymalekvárt készítettem el: két kis fej gyöngyhagymát egészen apróra vágtam, evőkanálnyi olajon pároltam. Felöntöttem 2 dl vörösborral és az aszalt cseresznyét is beleszórtam. Addig főztem, amíg a bor szinte teljesen elpárolgott, a hagyma pedig majdnem elolvadt.
A polenta galuskát úgy készítettem, hogy 20 deka gyorsan fövő kukoricadarát 6 deci sós vízben puhára főztem, aztán lefedve állni hagytam. Amikor jól megszívta magát, galuskákat szaggattam belőle és félretettem dermedni.
A bélszínt ujjnyinál kicsit vastagabb szeletekre vágtam, forró vaj és olaj keverékében pár perc alatt átsütöttem, tányérra tettem. Rá került a hagymalekvár és a pihentetés perceiben még a polenta galuskát is átforrósítottam a vajban.
A hagymalekvár kissé savanykás lett, de magában hordozta a bor és a cseresznye zamatait is. Érdekes felfedezés volt viszont, hogy a bélszín és a kukoricadara ízvilága sokkal édesebb, mint azt valaha is gondoltam. Együttesen pedig utánozhatatlan hangzatokat csalogatnak elő egymásból.

A borospincéből: Gere Attila Perle névre hallgató válogatása, 2005-ből. Ez a bor Medoc Noir ültevény termése. A drágám szerint izgalmas kísérlet, mindenképpen különleges a gyümölcsös, nem túl testes eredmény. Nem az a tipikus villányi tannin-bomba, de a fenti édeskés ízekhez ennél komolyabb valóság talán nem is illet volna.

Sajtfagylalt mákropogóson

A fagyihoz két tojás sárgáját kikevertem 2 dl tejszínnel és állandóan kavargatva sűrűre főztem. Beleolvasztottam 15 deka lágy brie sajtot, majd az egészet behűtöttem. Fogyasztás előtt érdemes úgy fél órára kitenni a konyhapultra, mert a krém lágysága jobban érvényesül, ha nem teljesen fagyos, de még hideg.
A mákropogós úgy készült, hogy a maradék két tojásfehérjét kemény habbá vertem egy kiskanál sóval, majd beleszórtam két evőkanál darált mákot. Előmelegített, 140-150 fokos sütőben 40 percet sütöttem és közben egy fakanállal kitámasztottam a sütő ajtaját, hogy a gőz ne puhítsa meg a roppanós tojáshabot.
Végül pedig egymásra halmoztam a két alapanyagot. A sajtfagyi, amely első ránézésre szimpla vaníliás édességnek tűnik, szerintem még a legfásultabb ínyenceket is lázba tudja hozni. Egyszerűen mesés.

A borospincéből: Itt visszatértünk a már emlegetett hárslevelűhöz, egyszerűen illett ehhez az ételhez is, annak ellenére, hogy az aranyszabályok szerint a fehér felől kell a vörösek felé haladni.

Sáfrányos szirupban főzött őszibarack, gyömbéres trüffelel és tejszínhabbal

A meghámozott, félbe vágott őszibarackot 2 deci sáfránnyal és vaníliával ízesített, 3 evőkanál cukorral édesített szirupban főztem meg. Nem túl sokáig, hogy a gyümölcs állaga, sajátos szerkezete élvezhető maradjon.

A trüffelhez felmelegítettem fél deci tejszínt, beleolvasztottam 10 deka 72 százalékos csokit. Itt nagyon óvatosan kell eljárni, ugyanis a csoki könnyen megég és ez által megkeseredik. Főzni nem szabad, inkább csak finoman melengetni. A masszába beleszórtam 5 deka lereszelt kandírozott gyömbért és hagytam kicsit kihűlni. Golyókat formáztam belőle, amit egy kiskanál gyömbérpor és egy evőkanál kakaó keverékébe forgattam.

Végül felvertem a tejszínhabot is, és az egészet összekomponáltam egy tányéron. Az őszibarack nem okozott túlzott meglepetéseket, az impozáns fűszerek ellenére se, viszont a gyömbér csípőssége csudajól feldobta a kesernyés-édeskés csokit. Önmagában is tökéletesen megállják a helyüket a kis golyóbisok.

Ehhez a fogáshoz valójában egy szép aszú illet volna leginkább, mást nem nagyon tudtam volna elképzelni, de nem nagyon kívánkozott még egy ilyen tételbe is beruháznom, lévén semmiképp se választottam volna egy sima puttonyosat. Mondjuk egy Árvay-féle Édes élet cuvée-vel már kiegyeztem volna...

A vacsora - álszerénység nélkül - tökéletesre sikeredett. Egyetlen hibája a koncepciónak az volt, hogy a sajtfagyitól kezdődően már túlzottan jókedvem támadt és csak vihogva sikerült tálalnom, némi rettegéssel, hogy leejtek valamit.