Egy nehéz nap krónikája


Úgy kezdődött, hogy az 1-es számú jó két órás hisztivel indította a reggelt. Komolyan mondom, néhány hónapja még egy angyal volt, el se tudtam képzelni, hogy ilyen is lehet egy gyerek. Ez meg is adta a nap alaphangulatát.

Illetve az egész még régebben kezdődött, amikor vagy 20 meghívót küldtem szét, mindegyikre olyan válasz jött, hogy most nem jó. Így már látszott, hogy elég zártkörű lesz a szülinapi bulim, de nem adtam fel. Napközben is jött pár telefon, a kör pedig egyre zártabb lett.

Szerencsére legalább a családra lehet számítani, ami az ebéd elfogyasztását illeti.

Már két hete tervezgettem, listákat, menü-összeállításokat irogattam a jegyzetfüzetembe, hogy aztán az egészből ne legyen semmi. Ilyet akartam, vagy legalább valami ilyesmit. Ehhez képest a habcsók-torta habcsók része összeesett, a krémjéből pedig sikerült szép rántottát főznöm. (6 tojás a szemétbe.)

A mindössze 3 éves csoda-robotgépem egyszerűen elromlott, nem hajlandó felvenni a munkát, így gyakorlatilag semmilyen habverést, darálást és egyéb hasznos tevékenységet nem tudtam kielégítő minőségben elvégezni.

A menü végül a következőképp alakult:

Tavaszi zöldségleves grízgaluskával
Szarvascomb-ragu krumplipürével, salátával
Csokis piskóta málnával és tejszínhabbal

A történelmi hűség kedvéért azt el kell mondanom, hogy a szarvas a vörösborban töltött három óra alatt mesésen puhára főtt és fergeteges párost alkottak a Kopárral, amit hozzá ittunk.

Este pedig, amikor a bulinak kellett volna lennie, végül csak egy család állított be, ők pedig kaptak sok finom sonkát, sajtot, egyszóval szendvicset.

Meg a muffint, ami kivülről kicsit elégett, belül meg egy kicsit nedves maradt, és úgy beleragadt a papírba, hogy csak kiharapdálni lehet belőle, de semmiképpen sem elegánsan fogyasztani, és egy olyan krémet, amitől mindenki oda meg vissza volt. Tényleg ez volt a nap fénypontja. Amikor először kóstoltam, én is totális extázisba estem Vesta süteményétől a GBT-n, azóta sem múlik a rajongás.

Narancsos krém

125 g Philadelphia krémsajt, 80 g puha vaj, 1 narancs héja és 2 evőkanálnyi a levéből, 2 evőkanál porcukor. Az egészet jó alaposan összekeverjük, aztán már kenhetjük is, ahova csak akarjuk. Vigyázat! A nyalakodók sorba fognak állni az "üres" keverőtálért.

3 megjegyzés:

anyahajó írta...

Mindenesetre, aki végül megérkezett hozzád, jól járt. Boldog 20. születésnapot!

Unknown írta...

BÚÉK! ;)
Sajnálom, hogy nem lett nagy buli... El tudom képzelni, milyen rosszul eshetett, hogy a nagy készülődés végül felesleges volt. De örülök, hogy a családodra mindig lehet számítani - és hogy finom lett az ünnepi ebéd ;)

Ági, aki főz írta...

Köszönöm, kedvesek vagytok!