Diós kenyér

Néha elkap valami sütési vágy. A mostani konkrétan az éjjel kettőig tartó elaludni nem tudás eredményeként született, miközben kínomban már Jamie egyik könyvét lapozgattam. Már el is felejtettem, hogy egész sok kenyeres receptje van.

Mostanában valahogy alig-alig eszem egyébként kenyeret, boltit már ezer éve nem vettem. Anyós pajti hozza a maga kis kenyérsütős alkotásait, amik persze kiválóak, de reggelizni eleve folyékonyat szoktam, és a vacsora is egyre gyakrabban valami zöldséges főtt kaja.

Ez az adag viszont elég szépen elfogyott, tehát másnak is bejött, nem csak nekem.

Diós kenyér

Mi kell két lapos cipóhoz? 25 deka finom kenyérliszt, 25 deka teljes kiőrlésű liszt, 12 deka őrölt dió, 3 deci langyos víz, 1 csapott kanál cukor, 7 gramm szárított élesztő, 1 kiskanál só, 10 deka vaj.

Hogyan készül? A folyamatot jelentősen leegyszerűsítve, robotgéppel dagasztottam a tésztát. Először elkevertem a vízben az élesztőt és a cukrot, a keverőtálban pedig a száraz anyagokat. A gépet hagytam jó 5 percig dolgozni, majd a tészta lefedve álldogált a pulton, fél órát. Közben duplájára puffadt.

Ekkor újra átdolgoztattam a géppel, újabb 5 percig, kitettem a tepsibe és újabb fél órát kelesztettem, ezúttal már két hosszúkás cipóra osztva. A 200 fokos sütőben az ismét alaposan megkelt tészta nagyjából 35 percet töltött.

Sűrű, tömör, karamellesen kesernyés kenyér lett belőle. Egy napig, amíg el nem fogyott, tökéletesen őrizte az állagát. Vajjal vastagon megkenve már önmagában is élvezet, de amikor hajszálvékony sonka és füge szeleteket pakoltam rá, mennyei magasságokba emelkedett. Terveim között szerepelt még némi mozarellás-balzsamecetes szendvics is, de mire ezt megvalósítottam volna, már nem volt mire pakolni.