Gyilkos keksz

Az Angyalkajáték találkozója kapcsán végre volt alkalmam elkészíteni Joane Fluke kekszét. Amikor először a kezem közé kaparintottam az Egzotikus csók és gyilkosság című könyvet, egyszerűen lenyűgözött az ötlet. Az evészetet vegyíteni a gyilkolászással!






Aztán ahogy olvastam a könyvet, úgy lohadt le a lelkesedésem. A könyvtárnyi szerelmes regényt magába foglaló praxisom megszokott fordulatai köszöntek vissza, halványan csavaros sztorival, egydimenziójú sütikkel és papírsablonnal körbevágott szereplőkkel. Naná, hogy sorozatot építettek a recept köré, de az epertortás rész már annyira sem hozott lázba, mint amikor a kenyérvágó késsel sikerül saját ujjamat is hozzászeletelni a szendvicshez.

Persze az egzotikus csók gondolata és egyszerűsége nem hagyott nyugodni, kedden jött el az alkalom! Természetesen ezúttal is csak nagyvonalúan kezeltem a könyvben lévő receptet, de ezúttal is azt hiszem, hogy egész jó eredménnyel. A nagyérdeművel pedig saját változatomat osztom meg, aki kíváncsi az eredetibe nézzen bele a regénybe, recept a 33. oldalon*. Hátha egy borongós délutánra, rágcsálnivaló és illatos tea mellé még elférne egy ilyen súlytalan szórakozás.

Gyilkos keksz, alias egzotikus csók

Mi kell hozzá? 10 deka finomliszt, 10 deka teljes kiőrlésű liszt, 1 teáskanál sütőpor, 10 deka vaj, 10 deka cukor, 5 deka kakaóbab darabos csokoládé, 5 deka aszalt gyümölcs (ezúttal aszalt cseresznye, mazsola és kandírozott gyömbér volt kéznél), 1 tojás, 0,5 deci narancslé.

Hogyan készül? Az aszalt gyümölcsöket és a csokit egészen apróra vagdaltam. A lisztet és a sütőport elkevertem, kézzel összemorzsoltam a szobahőmérsékletű vajjal. Amikor már elég jól összeállt a tészta, robotgéppel hozzákevertem a cukrot, egy tojást és a narancslét. A túl kemény lenne, jöhet bele még egy kis folyadék. Végül a gyümölcs és csoki darabkákat is beleforgattam.

Kiskanállal sütőpapírra szaggattam a masszát, egymástól viszonylag távol, mert alaposan megnőnek a kekszek. 180 fokos sütőben úgy negyed óra alatt szépen meg is sültek, jó ropogósak lettek. Ahhoz, hogy ne is puhuljanak gyorsan vissza, érdemes rögtön rácsra vagy hideg tányérra szedni őket, hogy egyenletesen és gyorsan kihűljenek.

* Egy ilyen puha borítójú regényből főzni sokkal nagyobb kihívás, mint felgöngyölíteni egy gyilkossági ügyet. Tiszta maszat is lett a könyv a végére.

Káposztás tészta magyarul

A múltkori japán káposztás tészta maradék káposztájából ma megalkottam a magyar változatot is. Érdekes módon erre a gyerek is hajlandó volt értékes figyelméből pazarolni valamennyit. Én pedig rájöttem, hogy a réges-régi menzai élményeimmel ellentétben ezt a változatot egyszerűen imádom.

Káposztás tészta

Mi kell hozzá? 20 deka szélesmetélt, fél fej káposzta, 1 evőkanál cukor, 1 kis hagyma, 3-4 vékony szelet szalonna, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál ecet, fél deci víz, só, bors.

Hogyan készül? A káposztát negyedbe vágtam, torzsáját kivágtam, majd a tőlem telhető legvékonyabbra csíkoztam. Serpenyőben felforrósítottam az olajat, megpirítottam a szalonnát, a hagymát végül a káposztát is hozzákevertem. Amikor elkezdett pirulni, megszórtam cukorral, sóval, ráöntöttem a vizet és az ecetet. Lefedve negyed órán keresztül pároltam, időnként megkevertem.

A tésztát sós vízben kifőztem és a párolt káposztához kevertem. Végül a saját adagomat alaposan meg is borsoztam.

Anyám, a Leroy meg én

Ma a Leroyban, a Camponában ebédeltünk. Ma van Anya névnapja. Anya egy hét híján 2 éve halott. És mi köze van mindennek egy étteremlátogatáshoz?

Én érzelmekkel eszek egy asztalnál, emlékekkel, régi mondatokkal, mosolyokkal. A Leroy, persze az óbudai, valaha számomra a menőség csimborasszója volt. Amikor még arrafelé laktunk, oda mentünk kiöltözve. És ott töltöttük el az egyik utolsó felhőtlen vacsoránkat. A pincérek ördögszarvat viseltek, talán éppen Mikulás volt.

Crepet ettem, brokkolis, csirkés töltelékkel, tojásos mártással. Valaki a bélszín salátát választotta, ez azóta is az örökös kedvencem maradt. Akkoriban izgalmasnak találtam az indiai ihlettel alkotott belső teret (és bevallom a mostani neobarokk minimál még jobban tetszik). A hatalmas tányérokat, a megkomponált fogásokat. A koktéllapot. És legfőképpen azt, hogy én is ott ültem.

Aztán úgy egy hónap múlva jött a telefon. Két év küzdelem következett és a feladás.

Most megint ültem a Leroyban, hozták a hatalmas tányért. A drágámnak wokban sült zöldségek csirkével. Most őszintén? Az átlag átlaga. Annyira semmi különös, hogy az már szinte jó. Az én tányéromon töltött borda, juhtúrós polentával. Finom. De valahogy annyira híján mindenféle fantáziának. Pont olyan, mint ezer más vendéglőben lehetne, szerte az országban.

Pedig nekem a Leroy saját menőségem fokmérője. De mégis mit várok én egy bevásárlóközpontba telepített vendéglátóipari egységtől? Hogy kérhetem számon a lendületet, az ötletet, a vibrálást a vasárnap déli tolongásban, amikor már mindenki az ajándékok utáni hajtóvadászattal van elfoglalva?

És hogy kérhetem számon azt a négy évvel ezelőtti énemet saját magamon? Azóta oly sok helyen ettem, oly sokat főztem és még többet olvastam az ételről. Alaposan megváltozott a kulináris világképem. De egy dologban biztos vagyok. Anya ma is valami gyümölccsel körített szárnyast evett volna, ez volt az ő kedvenc vendéglői kalandja, az édes és a sós párosa.

Melengető levesek

A hölgy az arab boltban bőszen állította, hogy a vörös lencse sokkal jobb. Könnyebben, gyorsabban megfő. Jobban emészthető. Nem puffaszt. Nosza, most már tényleg nem hagyhattam ott ezt a számomra ismeretlen hozzávalót. Csak azt felejtette el megemlíteni a kedves hölgy, hogy milyen könnyen szétfőnek a szemek, míg belül többé-kevésbé kemények maradnak. Sebaj, így lett belőle krémleves.

Krémleves vöröslencséből, sütőtökkel

Puha, dédelgető, mint egy gyapjútakaró. Éppen annyira csípős, hogy még a kellemesen melengető kategórián belül maradjon.

Mi kell hozzá? 20 deka vöröslencse, 20 deka (egy nagy szelet) nyers sütőtök, 1 liter húsleves, 10 centis póréhagyma darab, 1 evőkanál madras curry, só.

Hogyan készül? A lencsét a többi feldarabolt zöldséggel puhára főztem és összeturmixoltam. Elég sűrű volt, ha a sok a vendég vagy levesre jobban hasonlító állagot szeretnék elérni, a víz mennyiségét növelni fogom. A curryport a végén kevertem hozzá, majd alapos kóstolásnak vetettem alá az ízek édes-sós-csípős egyensúlyának eltalálásához.

Csicseriborsó curry, sütőtökkel

Valójában ez volt az első változat, amikor sütőtököt levesbe csempésztem. Érdekes módon teljesen szétfőtt, a háttérből irányította az ízek összhangját, de nagyon izgalmas leves kerekedett belőle.

Mi kell hozzá? 1 csirkemell filé, 1 evőkanál olaj, 2 sárgarépa, 20 deka (egy nagy szelet) nyers sütőtök, 1 konzervdoboznyi csicseriborsó, 1 evőkanál madras curry, só.

Hogyan készül? A csirkemellett falatnyira kockáztam, olajon megpirítottam. Hozzáadtam a nagyobb hengerekre vágott sárgarépát és a hasonló méretűre darabolt, héjától megszabadított sütőtököt is. Felöntöttem vízzel és addig főztem, míg minden hozzávalól jól megpuhult. A már eleve puha csicseriborsó konzervet alapos szűrés és öblítés után öntöttem a leveshez, majd végül jól megfűszereztem.

Yakisoba

Ha valakinek olyan világjáró barátnője van, mint nekem Eszter, akkor előbb-utóbb óhatatlanul is azon kapja magát az illető, hogy szombat délelőtt gyorsan elrohan a Culinarisba, mert mindenképpen soba, azaz hajdina tészta kell az egyik recepthez.

Persze nem panaszkodok, sőt imádom az újdonságokat. Ezúttal igyekeztem saját budai konyhámban minél pontosabban rekonstruálni Eszter Japánból származó káposztás tésztájának ötletét.


Yakisoba (jakiszoba) azaz káposztás tészta másképp

Mi kell hozzá? 3 szelet bacon szalonna (kb. 4-5dkg) kockára vágva, 150 g darált marhahús, 1 csokor újhagyma, 1 kaliforniai paprika, 1 csomag (kb. 2 marék) gomba, ez nálam fafül gomba volt, negyed fej káposzta, 1 csomag pak choi (ha nincs akkor leveles spenót, vagy fejes saláta) 150 g -200g főtt sobatészta.

A szószhoz: 3 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál szaké (ha nincs, akkor fehérbor), 2,5 dl víz, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál kukorica- vagy rizskeményítő.

Hogyan készül? A felkockázott szalonnán fehéredésig pirítottam a húst és a hagymát. Először a felcsíkozott paprikát adtam hozzá, egy kicsit sütögettem, aztán jöttek a levelesek, élükön a káposztával és a külön forró vízbe áztatott gombával, minden felcsíkozva. Ezeket csak rövid ideig kell pirítani, sütögetni, hogy még valamennyire roppanósak maradjanak. A szósz hozzávalóit külön összekevertem, a húsos-zöldséges keverékhez öntöttem, és addig rotyogtattam, amíg besűrűsödik. Újra melegíteni már nem szabad, mert akkor ismét folyós lesz a szósz.

Közben a tésztát is kifőztem, de nagyon kell vele vigyázni, mert gyorsan túlfő és nyúlósan puha lesz. Végül a kettőt összekeverve tálaltam. Nekem és a drágámnak nagyon bejött ez a fajta kulináris kalandozás. Nem tudom mennyire autentikusan japán, minden esetre kifejezetten finom. A gyerek viszont rá se nézett, megkóstolni sem volt hajlandó, így szerencsétlen innovatív szülőkkel megáldott dednek vajas kenyér jutott ebédre. Node, milyen kenyér!

A borospincéből meg került mellé egy 2006-os Tokaji Furmint (Barakonyi dűlő) a Tokaj Nobilis Szőlőbirtokról. Ez ugyanis egy kellemesen zöld illatú bor, ami illett a sok zöldséghez, különösen a káposztához. Az erőteljes savassága miatt pedig még érdekesebb, hogy az utóíze inkább valami enyhe maradékcukorra utal. Talán ananász egy kis zöldteával?

Újrahasznosított ötletek

Magazin Monday! Nem saját ötlet, de annál inkább követni való! Persze én inkább szombaton és vasárnap kerülök a magazinjaim közelébe, annyira, hogy akár beléjük is tudjak lapozni.

Az alábbi két, meglehetősen egyszerű ötlet például kifejezetten gyorsan elkészíthető, de egészen feldobja az unalmas hozzávalókat. Ami pedig méginkább tetszett, hogy egyik recepthez sem kell külön só, mert a hozzávalók így is elég ízgazdagok.

Töltött gomba (Olive, 2007. szeptember)

Mi kell hozzá? 8 nagyobb gomba, 1 mozzarella vagy 8 szelet kecskesajt, 2-3 evőkanál pesto.

Hogyan készül? A gombákat megtisztogatjuk. A kalapkákat megkenjük a bazsalikomos szósszal és ráhelyezzük a sajtszeleteket. 180 fokos sütőben, negyed óra alatt megsütjük. A sajt rotyogósra olvad, a pesto pedig jó alaposan megízesíti ezt a fogást.

Töltött csirkemell (Good Food, 2007. november)

Mi kell hozzá? 2 csirkemell filé, 1 evőkanál magos mustár, 8 szelet füstölt bacon, 1 mozzarella, 50 g füstölt sajt vagy érett cheddar.

Hogyan készül? A csirkemell filét megfelezzük, majd oldalról bevágjuk, ezt a belső felületet pedig bekenjük mustárral. A mozzarellát felkarikázzuk, a másik sajtot pedig lereszeljük. A sajtokat is elosztjuk a hús "zsebeiben", majd visszahajtjuk a levágott részt. Végül minden filét körbetekerünk 2-2 szelet baconnal.

A csirkemellet 200 fokos sütőben, fél óra alatt készre sütjük.

Lassú-gyors döntetlen: Vapiano

- Te, szép mozzarellákat látok, együnk azt.

- Milyen a mozzarella, buffala? - kérdezzük hát kórusban a kiscsajtól a pult túloldalán.

- Nem tudom mi az a buffala, de a mozzarella finom. Ja, és a bruschettát nem itt az előételeknél, hanem a pizzáknál kell kérni.

Oké, ennyi kompromisszumra még hajlanék. Ha az ember trendi csaj akar lenni, igyekszik eljutni trendi helyekre. Vagy legalábbis kipróbál néhány új helyet, ha már néhány órára sikerült megszabadulni a 75 centis rabszolgatartójától.

Ez az új olasz híresség, a Vapiano meg azóta izgatta a fantáziámat, amióta megnyitott, vagyis amióta olvastam róla. Kicsit izgultam is, hogy szombat este nem biztos, hogy találunk helyet, de szerencsére elég tágas az étterem, ebből a szempontból felkészültek a rohamra.

Egy picit tanácstalanul toporgunk a bejáratnál, a pulton belül a hölgy éppen telefonál. Aztán a kezünkbe nyom egy-egy kártyát meg egy listát a választékkal. Talán már az interneten érdemes lett volna utána olvasnom, mert így futtában dönteni, kabátban ácsorogva egy zsúfolt helyiség közepén, elég nagy kihívás.

Igyekszünk legjobb tudásunk szerint begyűjteni választásunk tárgyát, közben a tálcát sem leborítani. Egyik helyen kérünk tehát insalata caprese-t, másik sorban állva meg szénégető tésztát. Na, ez meg tejszínes. De visszafogom magam, nem itt fogom elmagyarázni a drágámnak, micsoda megvetés illeti azt, aki a blogszférában tejszínes carbonara-t emleget.

A pizzára várni kell, a pultos csaj hátramorog, hogy elfogytak a csipogók. De ez engem nem túlzottan izgat, csak az a húsz perc, amit két falatnyi paradicsomos kenyérke elfogyasztása után eltöltök a ketyere megszólalására várva.

De végre sikerült nagyjából mindent begyűjtenünk, hely is akad. Lecsüccsenhetünk, körbenézhetünk. A hely nagyon fehér, nagyon letisztult. A hardcore minimalizmust csak a stratégiailag elhelyezett bazsalikom, rozmaring és mentaerdők oldják, na meg a rengeteg nyüzsgő, evő, mászkáló emberke.

Amíg a pizzát várjuk, figyelmünket a spagettire fordítjuk. Hát, először is sótlan. A hagyma kicsit megégett. De ami a legrettenetesebb: a tészta szétfőtt. Egy magát olasznak valló helyen. Szerencsére rezeg a kütyü, felfalhatom a fügés, mézes és hajszálvékony sonkaszeletekkel beborított, ropogós pizzámat. Tökéletes. Csak még egy picurkával több paradicsomszószt szeretnék, hogy igazán boldog legyek.

Az édességet korábbi helyünket elhagyva, a bár részlegen fogyasztjuk, a cetlinken szereplők közül csak néhány szerénykedik a vitrinben, de hála a teremtőnek csokitorta legalább van. És ez aztán tényleg csokis, amolyan nedves érzetet keltő tésztával, illetve némi plusz csokidózist biztosító mázzal.

Aztán kifelé leadjuk a kártyánkat, ahová minden rendelés alkalmával szorgalmasan rátették a fogyasztásunkat. 7000 forint két főre, három fogást számolva plusz néhány pohárka ásványvizet. Egy szombat esti vacsorát tekintve nem annyira sok, az ételek minőségét, a várakozást, az otthonosság teljes hiányát nézve, viszont enyhén szólva is borsos.

Könyves születésnap

Az utóbbi napokban, hetekben erőteljes küzdelmet folytatok az idővel, konkrétan a határidőkkel és saját lehetőségeimmel. Talán már nem számít elkiabálásnak, ha eldicsekszem: hétfőn a nyomdában jártam, végső fázisába érkezett a Balkán ízei szakácskönyvem előkészítése.

Most nem akarok azon idegeskedni, hogy karácsonyig már nem sok esélyem van a boltokig eljutni, igyekszem az örömre, a megelégedettségre összpontosítani.

Időközben elröppent a fejem felett blogom első születésnapja is, tulajdonképpen észrevétlenül. (Egy hete volt ugyanis.) Viszont kedvenc Eszterem tudtán kívül is nagy boldogságot szerzett nekem eme szent napon. Hazaküldte ugyanis a nagy halom általam rendelt könyvet. Amint látszik, egytől egyig kajás témájúak, van a fényképezésről, van az írásról és van olyan, amit egyszerűen csak jó olvasni. Mint például a csokit cukkinivel párosító híres bloggert.

Jó kis könyves hét lett tehát.

Az egy éves évforduló kapcsán pedig csak annyi jutott eszembe, hogy mostanában milyen sok ismerősöm vet oda egy-egy érdekes megjegyzést: Olvastam a blogodon! Ilyenkor mindig meglepődök, hiszen legtöbbször olyanok száján csusszan ki ez a mondat, akiktől ezt tulajdonképen nem várnám. Üvd Bill bácsi! Üdv Csibi!

A karibi napfény megidézése

Olyan szomorkás ez a november, egész nap villanyfénynél gubbasztunk, ha pedig kimerészkednénk, öt rétegnyi ruhával fedjük le minden egyes testrészünket. Nos ilyenkor jól jönne egy magángép, meg se állnék valami napfényes, negyven fokkal megáldott szigetig. Három madzagból álló ruhadarabokat viselnék egész nap, egy pálmalevelekből ácsolt napernyő alatt heverésznék és ananászos-kókuszos koktélokat kortyolgatnék.

Vagy inkább veszek egy friss ananászt meg némi kókuszreszeléket és igyekszem megidézni a hangulatot, legalább az ízek szintjén.

Kókuszos csirkefalatok ananászos salsa társaságában

Mi kell hozzá? 1 csirkemell filé, 3-4 evőkanál liszt, 1 tojás, 2-3 evőkanál kókuszreszelék, só, olaj. A salsához: fél friss ananász, 1 csilipaprika, 2-3 szál újhagyma, 1 zöldcitrom leve, só.

Hogyan készül? A csirkemellet a rostokra merőlegesen falatnyi darabokra vágtam. Megsóztam, lisztbe majd tojásba forgattam. Végül minden darabkát kókuszreszelékbe hempergettem és forró, bő olajban kisütöttem.

Az ananászt meghámoztam, félbe vágtam és a középső, rághatatlan részét kivágtam. A húsát egészen apróra kockáztam, rácsorgattam a citrom levét. A paprikát kimagoztam, mert nem szerettem volna ha túl csípősre sikeredik az étel. A hagymát is felkarikáztam, majd az összes hozzávalót összekevertem és fél órán keresztül érleltem.

Ananászos-kókuszos kevert sütemény

Mi kell hozzá? 6 deka liszt, 3 deka keményítő, 3 deka kókuszreszelék, 1 kiskanál sütőpor, 5 deka nádcukor, 0,5 dl étolaj, 1 dl kókuszlikőr vagy Malibu kókuszos rum, 2 tojás, fél ananász.

Hogyan készül? A nedves anyagokat, tehát a tojást, likőrt és olajat összekevertem a cukorral. Egy másik edényben a száraz anyagokat is elegyítettem, majd a két masszát egybe öntöttem és alaposan kikevertem. A felkockázott ananászhúst formácskák aljába szórtam, mindegyikre 4 evőkanál tészta került, majd 35-40 percig sütöttem 180 fokon.

Ezzel a mennyiséggel 6-8 nagyobbacska muffinformát lehet megtölteni.

Új szerzemények a hordóból

Mert milyennek képzel el az ember egy boltot, ahol eceteket és olajokat árulnak, némi likőrfelhozatallal kiegészítve? Én egy sötét kis lyukra gondoltam, valahol egy eldugott, sikátorszerű utcában, esetleg az alagsorban. Sötét fából készített polcok beborítják az összes falat, a fa eredeti színe ma már felismerhetetlen, hiszen az áru kipárolgása, gőzei és gázai már réges-régen lerakódtak, marták, emésztették az egész berendezést.

Már az utcán is érezni valami jellegzetes, mélységes, örvénylő szagot. Kicsit szúr, kicsit émelyít, de annyira érdekes, hogy becsalogat. Odabenn, hunyorgó, krákogó öregember ül, az ajtó feledt rekedten megcsörrenő ajtócsengő hangjára emelkedik fel. A háta kicsit görnyedt, a feje meg felfelé egyre csak szélesedik, a homloka körül, oldalt hosszú ősz hajszálak lógnak. Vékony, szerény tincsek, papírzörgésre emlékeztető hang. A bőre nem sárgás, inkább rózsásan szürkés. Göcsörtös ujjai meg olyan szárazak, mint a jó dohány.

Mit tetszik - kérdezi én meg bizonytalankodom. Ahogy körülnézek, egyre csak hordók, girbe- gurba sorokba rendezve, a szag itt bent sokkal erősebb. Fogalmam sincs, hogy mit szeretnék, valami delej vonzott ide be. Aztán ahogy bizonytalanul és egyre zavartabban ácsorgok, a papírzörgés hozzáértő eszmefuttatássá változik. Búzacsíra olajat veszek, hogy szép legyen a bőröm. Mogyoróolajat a karácsonyi süteményekbe. Öreg spanyol borecetet, hogy megédesítse még a legunalmasabb salátás vacsoráimat is.

De az bolt, ahol a minap jártam, nem ilyen. Modern, tágas és semmiféle gyanús szag nem terjeng, sem az utcán, sem belül. Két kedves, de nem túl közvetlen eladó beszélget, telefonál és rendezget. Ez a Vom Fass üzlet egy nemzetközi lánc része, egészen fantasztikus olajokat, eceteket meg alkoholos italokat árulnak. A koncepció lényege, hogy sok hordó sorakozik az üzletben, aztán a megrendelő igényeinek (és pénztárcájának) megfelelően üvegekbe töltik az elvinni kívánt árut.

A választás nehéz, egyszerre tanulmányoztam az árakat és lehetőségeket. Itt is, - akárcsak gondolataimban - zavartan téblábolok, szeretnék dönteni, de nem megy könnyen. A kezembe nyomnak ugyan egy csinos brosúrát, leírásokkal, felhasználási táblázattal. Persze erre szánhatnék több órát, az eladók pedig nem nézik ki belőlem a komolyabb vásárlóerőt, így aztán magamra hagynak. Végül találomra, saját vágyaimra és ízlésemre hagyatkozva döntök: ribizlis balzsamecetet és mákolajat pakoltatok a papírzacskóba, hazáig csilingelnek az üvegek.

Márton napi libamáj, vörös káposztával és ribizlis balzsamecettel

S hogy a vasárnapi Márton napról is megemlékezzek, a ribizliecet máris felavatásra került. Előző nap egyszerűen nem tudtam otthagyni egy szépséges libamáj darabot az egyik hiperben és be kell vallanom, csodálatos étek kerekedett belőle.

Mi kell hozzá? 40 dkg libamáj, 1 kis fej vöröskáposzta, 4 evőkanál balzsamecet, só.

Hogyan készül? A káposztát egészen vékonyra metéltem, egészen kevés vízzel puhára pároltam, végül sóval és a ribizlis balzsamecettel ízesítettem. Ettől könnyed, picit édeskés íze lett, kiegészítette a szeletekre vágott, néhány pillanatig önmagában pirított májat.

Két kedvenc salátám

Ez a két megörökítendő saláta két igazi klasszikus, a Waldorf és a rákkoktél saját valóságomba ültetése. Mind a kettő gasztroszívem kellős csücskében szerepel már jó ideje. Szép az a nap, amikor ilyesmi kerül vacsora gyanánt az asztalra. És ilyenkor egy cseppet sem bánom, hogy ezek a kombinációk már inkább retrónak, mintsem trendinek számítanak. Ez így finom és kész.

Avokádós rákkoktél

Mi kell hozzá? 30 dkg fagyasztott, tisztított aprórák, 300 g főtt rizs, egy avokádó vagy egy fej zöldsaláta (esetleg mindkettő). Az öntethez: 4 evőkanál majonéz, 2 evőkanál ketchup, 4 evőkanál konyak, só, bors, szerecsendió.

Hogyan készül? Az avokádót félbe vágjuk, magját kiemeljük, majd a kivájt húsát felkockázzuk, citromlével meglocsoljuk. Ha salátát használunk, azt 2 cm széles csíkokra metéljük. Külön edénykében összeállítjuk az öntetet. A konyak a lényeg, e nélkül tényleg semmit se ér az egész.

Egy tálban összekeverjük a rákokat, a kihűtött rizst, hozzáadjuk az öntetet, majd az avokádót is. Legalább egy órát kell érlelni a hűtőszekrényben, hogy az ízek jól összeálljanak.

Zelleres-körtés csirkesaláta

Mi kell hozzá? 1 sült csirkemell, 1 savanykásabb körte, 10 dkg márványsajt, 1 kisebb zeller, fél maréknyi dió, 1 citrom leve, olívaolaj, só, bors.

Hogyan készül? A hideg sülthúst és a többi hozzávalót is megközelítőleg azonos méretű kockákra vágjuk és egy nagyobb tálba szórjuk. Óvatosan átforgatjuk, hogy a sajt ne nagyon törjön össze. A diót morzsárba szórjuk, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a citrom levét. Addig nyomkodjuk, verjük a mozsár megfelelő részével, amíg egészen pépes nem lesz és ekkor annyi olajat adunk hozzá, hogy krémes öntet legyen a végeredmény. Ezt pedig a salátára locsoljuk és még egyszer óvatosan összekeverjük.

VKF! Névsorolvasás palacsintával

Az évek során ha bárki is megkérdezte tőlem, hogy mi a kedvenc ételem, általában gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy a palacsinta. Főleg azért könyörögtem gyakran az ellátásomról gondoskodó személyeknek, hogy készítsenek nekem palacsintát, mert számomra a bekeverése, megsütése kivitelezhetetlen feladatnak tűnt. Most, úgy harminc éves korom táján jutottam el odáig, hogy bele merek vágni.

Palacsinta imádatom azonban nem múlt el nyomtalanul, ezért most rendhagyó névsorolvasást tartok az engem egykor és ma is etető, főzési szokásaimat meghatározó emberek körében.

Anyu és a gyümölcsös palacsinta vaníliás sodóval

Azt hiszem sohasem megy ki a fejemből az a vasárnap reggel, amikor isteni illatokra ébredtem. Az előző éjszakai dorbézolás miatt elég későn kászálódtam ki az ágyból, de megérte. Reggelire ugyanis apróra vágott gyümölcsökkel töltött, vaníliasodóval mennyeivé varázsolt palacsintát kaptam.

Nem tudom, hogy akkor és úgy általában elég hálás tudtam-e lenni Anyunak, azért a sok melegséggel és szeretettel tálalt ételért, gondoskodásért. Nem főzött ő különlegesen, de annál jobban. Képes volt arra, hogy megszerettesse velem a répafőzeléket. De igazából a rántott csirkéire, a krémesre, képviselőfánkra emlékezem legszívesebben. És arra, hogy ő talán soha életében nem adott nekem olyat, amit ne szerettem volna, képtelen ételt elrontani. Szeretnék én is ilyen gondoskodó anyává válni, mindennap szeretettel fűszerezni az asztalra kerülő ételt.

Apu és a Gundel palacsinta

Őt aztán nem érheti meglepetés a konyhában. Egy mérnök pontosságával készít tervet, vásárol és szinte vonalzóval főz. Gundel palacsintájába minden belekerül, aminek benne kell lennie, nem spórolja ki a csokoládét, nem helyettesíti dejóval a diót. És persze a végére tartogatja a szenzációt, a sötét szobában kék fénnyel fellángol a tojáshéjba töltött alkohol. Ez a tömény élvezet is egy olyan ízélmény, amit képtelenség elfelejteni.

A mérnök bőrében azonban igazi ínyenc is lakozik, aki olyan hidegtálakat alkot, hogy mindenki csak ámul és bámul. Ő hozta nekünk az első mangót és papaját, Franciaországból pedig mindig egy zacskónyi sajtot röptet meglepetésképpen. Azt hiszem a kísérletező kedvemet és a különleges ízek vadászatára való hajlamomat vitán felül tőle örököltem.

Ancsa és a fagyis palacsinta

Hugicám a család sütiszállítója címre pályázhatna. Az a meggyes, mogyoróval és csokoládéval dúsított piskóta, amit az egynapos gyermekemet látogatva nyomott a kezembe, sokat segített abban, hogy képes legyek egyáltalán talpra állni.

Régen sokszor sütöttünk együtt, vagyis én inkább főztem, amíg ő kevert-kavart. Manapság azonban valahogy mindig az egyszerűbb megoldást választjuk és irány a Boss. Ott pedig a vaníliafagyival töltött, meggyöntettel tálalt palacsinta dívik, így számomra ez igazán Ancsát jellemzi.

Joli nagyi és a hortobágyi palacsinta

Első évtizedemnek legalább felét az ő konyhájában töltöttem. Hatalmas konyha volt ez, ahol mindig folyt a munka vagy éppen az evészet. Ma már üres ez a konyha, de én még pontosan emlékszem mindenkinek a kijelölt helyére, feladatára, az ebédeket irányító koreográfiákra.

A távolból sokáig valamiféle romantikus elragadtatottsággal szemléltem emlékeimet, azokat a hagyományos ételeket, amelyek nap, mint nap az asztalra kerültek. A hortobágyi húsos palacsinta azonban tökéletesen leírja, amit gondolok a Joli nagyi konyhájáról. Valójában a maradék csirkepörkölt hatékony felhasználási módja és tulajdonképpen a palacsinta is viszonylag olcsón előállítható.

Most, hogy eloszlott szemem elől a mindent megszépítő köd, azt is látom, hogy a fahéjtól illatozó szilváslepény, a szilvás gombóc és a nudli mellett gyakran kénytelen voltam olyan étkeket is legyűrni annál az asztalnál amelyeket kifejezetten utáltam. Elég csak a gombóclevesben úszkáló hagymadarabokra gondolnom. De nem akarok hálátlan lenni, végül is Joli nagyinak köszönhetem, hogy egyáltalán ismerősek nekem az olyan ételek, mint a vadas nyúl meg a csorgatott tojásleves.

Kati nagyi és a túrós palacsinta

Kati nagyinál is sokat és sokszor ettem, ő pedig életcéljának azt tekintette, hogy felhizlaljon. Sajnos azonban a cukorral kikevert nyers tojás vagy éppen a lekváros keksz nem hagytak bennem kitörölhetetlen kulináris emlékeket. Egyszerű, pragmatikus és némileg íztelen volt a főztje. Viszont palacsinta fronton vitán felül ő nyerne. Persze abban az esetben, ha a tészta állagát nézzük. Nála puhább, lágyabb és még a melegítést is jól tűrő, mégis eléggé vastag palacsintákat senki sem tud csinálni. Csak éppen az ötlet hiányában mindig ugyanolyan túrós-mazsolás töltelék került belé. Szó se róla, minden alkalommal becsülettel legyűrtem belőle jó pár darabot.

Gita és a lekváros palacsinta

Az én drága, egészségtudatos anyóspajtim. Az utóbbi tíz évben ő alakította leginkább a konyhai gondolkodásomat, főként a férjem kedvenceit kell eltanulnom tőle, úgyis mint brassói aprópecsenye, borsóleves, stb. Palacsintája is jó, de általában nem viszi túlzásba, lekvár vagy túrótöltelék jár hozzá. Szerencsére ez a házi baracklekvár gyakorlatilag 80 százalékos gyümölcstartalmú, így a szememben némileg eltúlzott édesítőszer használatot is elnézem neki.

Lajos Mari és a gombás-májas palacsintabatyu

Lehet, hogy manapság trendi lenézni LM által előállított könyveket, de számomra a maga idejében kifejezetten izgalmas és inspiráló ötletekkel voltak tele a híres 33-99 kötetek. Itt van például ez a gomba- és májraguval töltött, majd batyuszerűen, póréhagymaszárral összekötözött palacsinta-csoda. Saját kútfőmből nem biztos, hogy kipattanna egy ilyen ötlet, pedig a vendégek mindig értékelik ezeket a meglepetéseket.

És ciki-nem ciki, a többi sztár is inspirál, Judittal, Nigellával és Jamie-vel az élen.

Voltak még sokan a családból, barátok közül, akik főztje és ötletei alakították ízlésemet, de hozzájuk nem tudnék palcsintát kötni és képtelenség lenne valamennyiüket felsorolni. VAn ugye az Aranka néni lesütött túrós palacsintája, amit mai napig nem sikerült teljes sikerrel rekonstruálnom. Csibitől szinte kizárólag a mennyei kelt tészták, pogácsák és kiflicskék maradtak meg agyam zugaiban és orrom érzékelő csillói között. Magda néni meg az utóbbi 20 évben nem sok mindent főzött, kivéve talán a mennyei gibanicáját, ami leginkább egy sós túrós réteshez hasonlítható.

Ui: Ha bárki intenzív érdeklődést mutat bármelyik palacsinta iránt, szívesen leírom a részletes recepteket is.

Az alap palacsinta

Régen, amikor ámulva figyeltem a Kati nagyi palacsinta sütő ügyeskedését, azt gondoltam, hogy ez a legfinomabb és legbonyolultabb konyhai varázslat, amit ember kitalálhat. Azóta sokat gyakoroltam és kijelenthetem: palacsintát sütni sem nehezebb, mint bármi mást elkészíteni. Ha egyszer ráérez az ember az ízére, már könnyedén nekifog, akár egy esős délutánon is. Ha egyszerre két serpenyőt fogunk be a munkába, kétszer olyan gyorsan elkészülünk. Egyetlen dolgot nem sikerült még megtanulnom: hogyan lehet a levegőben egy mozdulattal megfordítani?

Hozzávalók 8 palacsintához: 2 tojás, 20 dkg liszt, csipetnyi só, 2 dl tej, szódavíz, amennyit felvesz, olaj a sütéshez.

Elkészítése: A hozzávalókat folyékony állagú tésztává keverjük. Semmiképpen se legyen csomós, ezért érdemes fél órára félretenni, hogy a liszt magába szívja egy kicsit a nedvességet és a csomók is feloldódjanak. Sokan az olajat is beleteszik sütés előtt, és a teflon bevonat esetén már nem is kell kenegetni a serpenyőt. A serpenyő mindenképpen legyen jó forró, mert csak így kapunk vékony és puha palacsintát. A levegőbe dobott megfordítást még nekem is gyakorolnom kell, de azt hiszem ezen kívül egészen tökéletes palacsintákat tudok sütni. Pusztán gyakorlás kérdése az egész.

Narancsos-csokoládés torta

Az úgy volt, hogy a rendkívül egészségtudatos anyós pajtinak gondoltam egy icinyke picinykét megfricskázni a szülinapi buliját. Volt ott mindennemű mennyei finomság, mind-mind sós ízben. Elképzelései szerint guba lett volna a desszert. No, ezt azért mégsem hagyhattam. Megsütöttem hát saját kedvencemet, Joli nagyi receptje alapján, természetesen az éppen aktuális csokoládémániámhoz igazítva.

Narancsos-csokoládés torta

Ez egy egyszerűen tökéletes torta, csokoládébevonat nékül is. Egyetlen aprócska gond akad véle, hogy röpke három órácska kell az összedobásához. Ráérős szombat délutánok eltöltésére például ideális.

Mi kell a tésztához? 10 tojás, 20 dkg cukor, 20 dkg darált mandula, 1 narancs reszelt héja és leve, 5 dkg liszt, 5 dkg keményítő, 5 dkg apró kockákra tört narancs ízű keserűcsokoládé.

A krémhez: 6 tojás sárgája, 6 evőkanál cukor, 1 citrom és két narancs leve, 1 narancs reszelt héja, 15 dkg vaj, 1 dl tejszín.

A tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 3 evőkanál tejszín, csokigyöngyök és ágak.

Hogyan készül? Ez a torta végre arra is lehetőséget ad, hogy használjam kedvenc robotgépemet. Sajnos, csak ilyen nagy jelentőségű projektek esetén kerül elő, pedig tényleg fantasztikus vele dolgozni. Először a mandulát nyomtam át a reszelő-daráló szerkezeten, aztán a narancos csokoládét is utána küldtem, csak a nagyobb lyukú változaton.

A tojás sárgáját és a cukrot habosra kevertem, a fehérjét pedig kemény habbá vertem. A tíz tojás már olyan mennyiségű habot ad, hogy ehhez a háztartásomban fellelhető legeslegnagyobb edény is éppenhogy csak elegendőnek bizonyult.

Mostanra a piskóta összekeverés legpraktikusabb módozatára is rájöttem. Először a mandulát, lisztet, keményítőt és reszelt csokoládét elegyítem, hozzáadom a narancs levét. Ez után apránként, felváltva keverem hozzá a tojás sárga, illetve fehér habját. Így nem törik teljesen össze a hab. Végül 3 menetben, kerek tortaformában sütöttem meg a piskótát, egyenként 20 percig 180 fokon.

A krémhez a tojás sárgáját a cukorral és a gyümölcslével sűrűre főztem. Legközelebb valószínűleg csak narancsból készítem, a citrom itt túlzott dominanciába került. A vajat habosra kevertem, ami tapasztalatom szerint csak szobahűmérsékletű alapanyaggal működik, hidegen nem. Aztán lassan belecsorgattam a tojásos-narancsos krémet, miközben a robotgép tovább dolgozott. Végül a keményre vert tejszínhabot saját becses kacsómmal és egy erre rendszeresített lapáttal forgattam bele.

A 3 tortalap közé került a krém, meg az oldalára. A tetejére pedig olvasztott csokoládé. (Ezt először el is rontottam, így szegény drágám vasárnap délelőtt rohanhatott a sarki kisboltba alapanyagért.) A megfelelő metódus tehát a következő: Először felmelegítem a tejszínt, nem forróra, csak amolyan középmelegre. A kockákra tört csokoládé 10 másodpercre kerül a mikróba, a legalacsonyabb fokozatra. Kiveszem, megkevergetem, öntök rá egy evőkanál tejszínt. Még 10 másodpercre visszakerül, újra átkeverem, újabb evőkanál tejszín. Ekkor általában már nem kell visszatenni és simán felvesz még egy kis tejszínt. Ezzel a lassú, de biztonságos eljárással szépséges, fényes és kenhető csokoládékrémet kaptam, ezzel díszítettem tehát a torta tetejét. Meg mindenféle csokigyöngyökkel. Ja igen, és az oldalán a csúnyaságokat mandulalapocskákkal fedtem el.

Konklúzió: 13 felnőtt és 2 darab 1 méter alatti kapacitását tekintve nem egy rossz eredmény, hogy összesen 2 vékonyka szeletnyi maradt meg a tortámból a trakta végén. Na, azt én egyedül befaltam.

Citromkrémes kosárkák

Melange csokoládés ötleteket felvillantó játékán egy csokoládékosárkákat tartalmazó csomagot kértem. Sokféle ötletem támadt, mivel lehetne megtölteni ezeket a törékeny gyönyörűségeket.

Megpróbálkoztam a rózsavizes, málnaszörpös habbal, de nem lett olyan szépséges, mint amilyenre számítottam. Az egyszerűen nagyszerű, olvasztott keserűcsokival kikevert tejszínhab, illetve a szintén tejszínhab alapú karamellkrém viszont fantasztikus ízeket rejtett.

De végül a citromhab savanykássága esett mélységes szerelembe a csokoládé kesernyésségével. A vékony, roppanó csokoládékosár és a felhőszerűen illanékony hab tökéletes így együtt.

Citromhab 6 csokoládékosárhoz

Mi kell hozzá? 1 citrom leve, 2 tojás sárgája, 2 +1 evőkanál cukor, 1 dl tejszín.

Hogyan készül? A tojások sárgáját 2 evőkanálnyi cukorral habosra kevertem, lassan belecsorgattam a citrom levét, majd gőzfürdő felett sűrűsödésig főztem. Közben persze intenzíven használtam a habverőt, ki ne csapódjon a tojás. A tojáskrém állaga hasonlít a pudingéra, de sohasem lesz kocsonyás, inkább folyékony marad.

A tejszínt 1 evőkanál cukorral kemény habbá vertem, majd finom mozdulatokkal beleforgattam a sárga krémet. Végül a jól behűtött krémet beletöltöttem a kosarakba.