Cseresznyézek

Imádom a cseresznyét. Roppan, harsog, édes.

Cseresznyés, kecskesajtos saláta

Tetszés szerint salátalevél, összetépkedve.

Cseresznye, félbevágva, kimagozva.

Kecskesajt, morzsolva. Sós és fűszeres is egyben.

Pár csepp citromlé.

Egy asztal a teraszon, néhány szelet pirítós, hátradőlős nyugalom. Élvezet.

Cseresznyés, túrós pite

Gyorsan rájöttem, hogy eddig miért nem csináltam még cseresznyés süteményt. Kimagozni egy hosszan tartó rémálom. Késsel félbevágom, megcsavarintom, magot kiszedem. A körmeim meg azóta is szürkéslilák.

Mi kell egy 30 centis lapos formához? 12 deka túró, 10 deka vaj, 2 tojás, 8 deka cukor, 12 deka teljes kiőrlésű liszt, 10 deka darált mandula, 1 kiskanál sütőpor, 40 deka magozott cseresznye. A tetejére: 12 deka túró, 0,5 dl tej, 2 evőkanál cukor, 2 tojás.

Hogyan készül? A túrót a tésztához kikevertem a puha vajjal, cukorral. Amikor helyjel-közzel selymes lett, hozzáadtam a tojásokat. A lisztet, mandulát és sütőport elegyítettem és az egész masszát gyorsan összeforgattam. Mehetett a sütőpapírral bélelt formába. A 180 fokos sütőben 20 percet elősütöttem, majd rápakoltam a cseresznyét, amit addig kimagoztam.

Újabb 20 perc sütés után a tetejére öntöttem a tejjel, cukorral és tojássárgájával kikevert túrót, amibe a legvégén forgattam bele a habbá vert tojásfehérjét. Addig sütöttem ezzel a bovonattal, míg szépen megpirult, aztán kihűtöttem és felszeleteltem.

A végeredmény különösen omlós, puha tészta, mégis rágnivaló a mandulának köszönhetően. Kellemes, nyári édesség, el is fogyott az utolsó morzsáig.

Cseresznye és háború

Az a nyár a cseresznyével kezdődött. Készültem a gimnáziumi felvételire, aminek igazándiból nem volt számomra tétje. Ültem a cseresznyefánk egyik ágán és gyomorrontásig tömtem magamban a madár csípte szemeket. Időnként lemásztam és megoldottam egy-két matek példát, de ezen kívül nem különösebben zavartattam magam henyélésem közepette, amelyben méltó társra leltem cirmos macskánkban.

Azon a nyáron a tizennégy évesek mérhetetlen önbizalmával és bizalmával néztem mindenre. A hatszor olvasott Egri csillagok bódulatából kikecmeregve és Rejtő Jenő fantáziavilágába merülve hovatovább izgalmasnak tűnt, hogy időnként párszáz méteren húznak el felettünk a vadászgépek és rezegtetik az ablaktáblákat. Éjjelente Horvátország felé tartó lánctalpak karistolták csíkosra a szabadkai utat és egészen csendes éjszakákon nyugat felől halk morajlással hozta a szél Vukovár és Eszék kínjait.

Azon a nyáron, hosszú, göndörített loboncot hordtam, óriási műanyag keretes szemüveget, ami mögött parányira szűkült rövidlátó szememet. Neonszínű bermudákat meg L-es fekete pólókat húztam magamra és mindenhová bicajjal mentem.

Azon a nyáron halálosan szerelmes voltam egy göndör hajú fiúba, aki ha észre is vett, csak a tudálékos kislányt fedezhette fel bennem.

Azon a nyáron, a cseresznyefa feketére érett termését eszegetve, még gyerek voltam. Boldog gyerek.

Körte sörbet

Most, hogy ilyen szépen megjött a nyár, hogy a hétvégén már a vállam is lepirult, illetve köszönhetően annak, hogy anyós pajti a szokásos kajacsomagjában hozzámvágott néhány, első ránézésre, keménysége okán emberi fogyasztásra nem alkalmas körtét, tényleg ideje volt már, hogy sörbetet csináljak.

Ez a jeges nyalánkság eddig alig-alig szerepelt a repertoáromban, pedig százszor egyszerűbb elkészíteni, mint a fagyit. Ha pedig olyan gyümölcsből készül, amit nem kell megpárolni, pillanatok alatt kész is van.

A körtét persze nem hagytam csak úgy magában búslakodni, a lime illatos leve és héja, a menta frissessége együttesen pont azt a nyári táncot lejtették, amit elvártam.

Körte sörbet

Mi kell 4-6 adaghoz? 3 keményebb körte, 1 lime, 6-8 levélke menta, 2 dl víz, 4 evőkanál cukor, 1 evőkanál gyógyfüves párlat.

Hogyan készül? A vizet felforraltam, a cukorral sziruposra főztem, majd beleszórtam a meghámozott, felkockázott körtét. Amikor a körte megpuhult, hagytam egy kicsit kihűlni. Belereszeltem a lime héját, belefacsartam a levét, illetve a mentát és a gyógyfüves likőrt is hozzáadtam. Végül az egészet finomra, krémesre turmixoltam.

A lehűlt gyümölcsös pépet a fagyasztóba tettem egy éjszakára. Elvileg óránként át kellene keverni, hogy szépen fagyjon meg, de én ezzel nem szórakoztam, hanem amikor enni szerettük volna, 10 perccel korábban kivettem és egy kiskanállal forgácsokat kapargattam belőle. Az állaga így jégkására emlékeztetett, de igen gyorsan olvadt. Szerencsére gyorsan is fogyott.

Tudok galuskát csinálni! És nokedlit is.

Olyan fura és hihetetlen, hogy bizonyos ételektől évekig féltem. Mármint a tányéromon és a pocakomban imádtam őket, de eszembe se jutott megkísérelni az előállításukat. Talán az volt a baj, hogy a Nagyi, meg Anyu meg Apu is túl jól főztek.

Aztán a csatarendbe felzárkózott még Anyós pajti is. Például ő követte el azt a gasztro történeti hőstettet, hogy megetette velem életem első uborka salátáját, mert szégyelltem visszautasítani. Szerencsére jobbára inkább rántott hússal, cukkínivel kíván megtömni és nem az általam még most sem bálványozott ubi-salival. Ami a képen látható, az a saját fejlesztésem: vékony uborka csíkok, petrezselymes, fokhagymás joghurttal.

Viszont most már itt egy mindennap etetendő ded, ráadásul egyre válogatósabb az istenadta... Szerencsére még a kívánságlistát nem tudja benyújtani, így aztán azt művelek, ami éppen eszembe jut. Aztán ő vagy megeszi, vagy nem. A borsót konkrétan képes egyesével lepiszkálni a kanálról.

De a galuskám az bezzeg tetszett neki!

Juhtúrós galuska vagy nokedli - ki hogy szereti

A hozzávalók pontos listáját ez esetben elég nehézkes felsorolni, "érzésre" megy a játék. Másfél deci tejet, 1 tojást és nagyjából fél kiló lisztet kell elkeverni, sózni, majd annyi vizet adni hozzá, hogy nyúlós, ragadós, majdnem folyékony tészta legyen.

A lényeg, hogy ekkor már forrjon a víz, mert sem kevergetni, sem álldogálni hagyni nem szabad sokáig a masszát. Hosszú távon ugyanis dolgozni kezd a liszt és a tésztánk megkeményedik.

A forró, sós vízbe legeredményesebben az úgynevezett galuskaszaggató nevű készséggel lehet beleejtegetni a cuccost, de van aki képest a deszkáról késsel beleszaggatni (- ez nem én vagyok).

Mire újra felforr a víz, a galuska meg is főtt. Ez után én úgy 15 dekányi juhtúrót beleforgattam a még forró, ám leszűrt tésztába, befedtem néhány csinos sonkaszelettel, aztán irány a sütő, hogy egyet rottyanjon. Más ízesítést már nem is tűr el a galuska, így is jó sós lett.

Tömény, de fennséges. És kell hozzá az ubisali.

Egy újabb villámgyors ebéd

A férjem szerint nagyon finom lett. És most szemérmetlenül dícsérem saját magamat, szerintem ez az összeállítás egyenesen lenyűgöző. Tökéletes. A legvalószínűtlenebb az egészben az, hogy 20, azaz húsz perc alatt készült el, miután egy alapos szombati bevásárlást követően hazaértünk.



Harcsafilé, tejfölös spárgával, mentás-pisztáciás pestóval
Mi kell hozzá, hogy 2 ember jóllakjon? 60 deka harcsafilé, 2 dl bulgur, 4 dl húsleves, 50 deka zöld spárga, 3 evőkanál piaci, azaz tejszínes és nem savanyú tejföl, 2 evőkanál olaj, só, bors, szerecsendió.
A "pestóhoz": 8-10 mentalevél, 10-15 szem pisztácia, 1 evőkanál tökmagolaj, 1 anorexiás fokhagyma gerezd, só.
Hogyan készül? Egy lábasban felforraltam a húslevest, belezuttyantottam a bulgurt, 1 percig rotyogtattam, majd lehúztam a tűzről, lefedtem és hagytam duzzadni.
A halat besóztam, egy kicsit állni hagytam, aztán letörölgettem róla a nedvességet. Felforrósított, olajjal kikent serpenyőben minden oldalról szép pirosra sütöttem a szeleteket, de belül ettől még puha és ruganyos maradt a húsa, mivel a szeletek elég vastagok voltak.
A zöld spárgát nem pucoltam meg, hanem csak letörögettem a szárak alját, ott ahol elpattant. Így sajnos elég sok veszendőbe tud menni, viszont hatékonyan megszabadít a fás részektől ez a módszer. Egy sütőtálba helyeztem a spárgasípokat, sóval, borssal és szerencsendióval fűszereztem, leöntöttem a tejszínnel.
És minő borzalom! Én ezt a tejszínes sprágát bizony a mikróban, műanyag fedél alatt tartva pároltam puhára. Így viszont meg is lett az eredmény 10 perc alatt.


Legutoljára az olasz bazsalikomos pestóhoz hasonló állagú öntetet készítettem el, amelynek hozzávalóit morzsárban addig dögönyöztem, míg egynemű zöld masszá állt össze az egész.
Már csak le kellett ülni és befalni mindent. Ez utóbbi célkitűzést elég jól teljesítettük.

A blogger, akinek üres a hűtője

Amikor a múlt héten a hugicám odavetett megjegyzése úgy hangzott, hogy "neked tiszta üres a hűtőd". Még csak picit felpaprikázódtam. Aztán jött ez a blog-lavina, amiben mindenki kinyitogatta saját hűtőjét, majd megmutatta, hogy milyen ínyencségeket halmoz fel az éhhalál ellenszereként, konkrétan összeomlottam.

Lefotóztam ugyanis a sajátomat, és rá kellett döbbennem, hogy gyakorlatilag tényleg üres. El is határoztam gyorsan, hogy lesz egy "előtte" és egy "utána" fotó is, a piacolás megejtését követően.

A piacolás pediglen mára volt betervezve. De előtte bementem a szemben lévő postára. Ahol is szó szerint kidőltem a sorból. Illetve az elmotyogott segélykérésemre alám toltak gyorsan egy széket, mielőtt teljesen elsötétült a világ és hoztak egy pohár vizet az igencsak aranyos, kedves és aggódó postai alkalmazottak és ügyfelek.

Ezek után örültem, hogy haza tudtam önnönmagamat és egyre termetesebb hasamat vonszolni, vásárlásról szó sem lehetett.

De akkor mégis mit eszünk mi? Szerencsére ott van ugye a mélyhűtő, dugig húsokkal és zöldségekkel. Ha ugyanis látok valahol egy csinos húsdarabot, azt rögtön megveszem, porciózom és mehet a fagyasztóba. Ugyanez az eljárás bárminemű maradékkal is, aztán tényleg csak elő kell kapni.

A kamrának kinevezett fiók és két polc, bár szerény mennyiség befogadására képes, a felhalmozott szárazáru és konzerv mennyiség alapján úgy saccolom kitartana egy havi karantén esetén is.

Ami a hűtő tartalmát illeti. Nos, bor mindig van néhány üveggel. Most éppen két fehér és egy rozé a nyár jegyében. Tejjel is jól állunk, most éppen háromféle is forgalomban van - kettő ebből bio. Tejtermék amúgy is akad rendesen, most is látok joghurtot, vajat, tejfölt. (A margarint viszont utálom - szigorúan kitiltva! Sőt általában hasonló elbánásban részesítem a különböző vajkrémnek, sajtkrémnek titulált dobozokat is.) A dobozos habtejszín meg a főzőtejszín is az alapfelszereltség része. Néha flakonos tejszín is előfordul. A gyerek például imádja, ha a szájába fújom. (Fura ízlésű népek vagyunk, hiába.)

Tojás, mindig jól jön. Elég sokat sütök, meg aztán a bundáskenyeret, rántottát is imádjuk. Általában van valami felvágott is itthon. A vajtartó mellett látható némi karajként árusított élelmiszeripari végtermék csomagolása.

Ezen kívül rengeteg üvegcse tölti be az űrt. Lekvárok, innen-onnan, most éppen ribizli meg mennyei szilva. Egy üveg földimogyoróvaj - a hugicám egy éves amerikai évének legmaradandóbb lenyomata. Bolgár paprikakrém, hasonló az ajvárhoz, de krémesebb. Aszalt paradicsom. Az ajtóban szójaszósz, ketchup (szerintem nem annyira ciki, bár inkább a férjem eszi), mustár, kapribogyó, savanyú uborka, pesztó (szerintem ebből se ciki a gyári, főleg ha finom).

Ahogy elnézem a felhozatalt védekezésül mindenképpen meg kell még említenem anyóspajti rajtaütésszerű hűtőfeltöltési akcióit. Néha csak úgy beállít egy zacskónyi élelmiszerrel, természetesen a saját ízlése alapján válogatva. Ezt persze alapvetően nem bánom. Nyáron (csókolom a lába nyomát is ezért) saját termesztésű zöldségek tonnáival lát el, jelenleg madársaláta és uborka rejtőzik az alsó rekeszekben. A baj ezzel csak az, hogy totálisan tervezhetetlenné teszi a beszerzés-feldolgozás-fogyasztás általam felállított stratégiáját, illetve hatalmas fejtöréseket okoz időnként a tényleg súlyos kilókban mérhető ellátmány feldolgozása.

Szemfülesek talán arra is rájöhettek már, hogy arról a felső polcon található sárgás, füles valamiről eleddig mélyen hallgattam. Nos, az is anyóspajtitól származik. Elvileg minden reggel családilag nagy kortyokat kellene belőle innunk, ez ugyanis aloe vera gél. Még fel sincs bontva, mert konkrétan rosszul vagyok a szagától, az ízéről nem is beszélve, akármilyen egészséges legyen is. Szóval psszt! Erről egy szót se a férjem anyjának!

Ezek után talán mégsem olyan nagy csoda, hogy nem halunk éhen. És nini, felfedeztem, hogy egy titokzatos fehér tálka is meghúzódik a képen. Ebben éppen almakompót rejtőzik, de tegnap például főtt rizst, előtte meg gulyáslevest kellett volna írnom. Ez a gyorsan mozgó készlet-szekció.

Ja, és természetesen nálunk is akad némi lázcsillapító kúp. Ez már lassan a kisgyerekes családok védjegyévé is tehető.

Na jó, gyorsan becsukom a hűtőt, mielőtt ez a kevéske kaja is meggondolja magát és megszökik.

Szűzpecsenye tavasziasan

Újkrumpli, újhagyma, zsenge saláta. Mi sem jellemezhetné jobban mostanában a hangulatomat, mint ezek a zöldségek. Annak ellenére, hogy a sertésszűz nem tartozik a legkönnyedebb étkek közé, egészen kivételesen jól sikerültnek nyilvánítom ezt az összeállítást.

Mi kell hozzá, hogy 2-3 nagyon éhes ember jóllakjon? 1 sertésszűz (kicsit több, mint fél kiló), 1 csokor újhagyma, (ami már nem annyira nyalka, hízni kezdett ugyanis), 1 dl tejföl, 1 kiló újkrumpli, 1 evőkanál olíva olaj, 1 evőkanál vaj, só, bors.

Hogyan készül? A húst amolyan másfél centis szeletkékre vágtam. Fűszereztem. A vaj és olaj felforrósított keverékében mindkét oldalát megkapattam, majd átpakoltam egy tűzálló tálba.

A felkarikázott hagymát picit megfonnyasztottam a hús által hátrahagyott zsiradékon. Közben a hússzeleteket megkentem tejföllel, ráhalmoztam a hagymát és az egészet fóliával lefedve a sütőbe toltam. Az elkövetkező háromnegyed órát ott is töltötte a cucc.

Az újkrumplit megkapirgáltam, hosszában félbevágtam és egy másik tűzálló tálba pakoltam, a vágott felével felfelé. A tálat a másik mellé toltam, de ezt nem fedtem le. A krumpli nagyjából fél óra elteltével szépen megpuhult és kicsit meg is pirult a 200 fokos sütőben.

Friss, fejes salátát is ettünk hozzá. Szinte hihetetlen, de egészen tökéletes harmóniába került minden íz, a krumpli és a hagyma is szinte édesek voltak, ami összességében igen jól illik a sertéshús zamataihoz.

Kapris nyúl, bulgur ágyon

A nyúlhústól sokan azért idegenkednek, mert olyan aranyos, szőrös kis állat, még amikor él. Vagy éppen a szőrös mivoltát tartják undort keltőnek.

Ezzel szemben az én kis családom igazán mindenevő, magam pedig egyenesen küldetésemnek tartom, hogy mindenféle húst és halat együnk, amihez hozzá lehet jutni. Az elmúlt egy hétben volt például bárány is, pillanatok alatt elfogyott, pedig hasonlóan aranyos és szőrös kategória, sőt a felnőtt példányok még szagosak is.

Lehet, hogy nem lennék képes jómagam levágni, megnyúzni és kibelezni, de szépen kifilézve, fóliába csomagolva tökéletes szereplője a konyhámnak. Nem zsíros, kissé talán még száraz is. Az ízesítő anyagokkal sem kell csínján bánni, hiszen szerény nyuszi módjára viselkednek a zamatai is.

Kapribogyós nyúlgerinc

Mi kell hozzá, hogy két és fél emberke jóllakjon? 4-5 nyúlgerinc filé (körülbelül fél kiló), 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál kapribogyó, 5 deka húsos szalonna, 1 dl fehérbor, olaj, só, bors.

A körethez: 2 dl bulgur, 4 dl húsleves vagy víz, 1 nagy csokor mángold, 1-2 evőkanál olaj.

Hogyan készül? Először a felkockázott szalonnát pirítottam "pörcösre". A nyúlgerinceket sóval, borssal ízesítettem, lisztbe forgattam, majd egészen kevés forró olajban és a szalonna visszamaradt zsírjában minden oldalról körbesütöttem. Amikor már pirult a hús, felöntöttem a borral, hozzáadtam a kapribogyót és a szalonna darabkákat. Nagyjából fél órán keresztül pároltam felfedve, együtt az összes hozzávalót. Ha a bor teljesen elpárologna, érdemes egy kis vízzel utántölteni. A vége felé le lehet venni a fedőt, hogy a szaft besűrűsödjön.

A körethez egy olajjal kikent serpenyőben megfonnyasztottam a mángoldot. A bulgurt pedig sós, forró húslevessel öntöttem fel és addig álldogált a lezárt tűzhelyen, míg magába nem itta a nedvességet és puhára nem dagadt.

Egy kis quiche

Nem mondanám, hogy dübörögve beindult már a cukkíni szezon, de legalább már magyar darabokat árulnak minden felé. Persze üvegháziak, nem is olyan selymesek, mint nyári testvéreik, de azért tölteléknek már most is megteszik.

Cukkínis quiche

A francia zöldséges lepényeket, gondolom, senkinek sem kell bemutatni, vajas, omlós tészta, tejszínes-tojásos töltelékkel. Nem egy ördöngösség és ezer meg egy variációja létezik.

Mi kell hozzá, hogy egy 30 centis forma tele legyen? 15 deka teljes kiőrlésű tönköly liszt, 10 deka fehér, rétesliszt, 1 tojás sárgája, 1 teáskanál só, 10 deka vaj, 2-4 evőkanál hideg víz.

A töltelékhez: 2 közepes cukkíni, 1 evőkanál olaj, 2 tojás, 1 dl tejföl, 0,5 dl tej, 1 csokor metélőhagyma, só, bors.

Hogyan készül? A tésztát robotgépben állítottam elő, mert a hozzávalókat alapvetően hidegen kell tartani menet közben. Először tehát a lisztek kerültek a keverőtálba, majd a felkockázott vaj. Amikor morzsásra összeállt a keverék, hozzáadtam a sót meg a tojást. Ez után figyelni kell, mennyire áll össze a massza, majd ennek megfelelően adagolni kanalanként a vizet. A kemény tésztalabdacsot érdemes fóliába csomagolva a hűtőben pihentetni.

A töltelékhez a cukkíniket vékonyan felkarikáztam, kevéske olajon félig-meddig megpároltam.

A tésztát kinyújtottam, úgy egy óra álldogálást követően, a kerek formába navigáltam, széleit a cakkos falhoz nyomkodtam. Negyed órát elősütöttem a 180 fokos sütőben. A legtöbb recept itt az úgynevezett vakon sütést javasolja, azaz le kell takarni babszemekkel a tésztát, hogy ne púposodjon fel. Bevallom én ezt a macerát leggyakrabban kihagyom, legfeljebb, kicsit hullámos lesz a végeredmény.

Az elősütött tésztára rápakoltam a cukkíni szeleteket, leöntöttem a tojásos, tejfölös, tejes, fűszeres keverékkel és további fél órát sütöttem. A tetejére lehet némi sajtot is reszelni, hogy szépen megpiruljon, de szerintem ezúttal ez csak plusz kalóriát jelentett volna, az amúgy zsenge ízeivel hódító, langyosan fogyasztandó kicsikém esetében.

Prágai csendélet

A regényekben megismert Prága titokzatos, mély, örvénylő városként mutatkozott be. A középkori sikátorokban alkimisták titkos laboratóriumokban kotyvasztják aranyukat, mérgeket meg az örök élet vizét. Mindentudó zsidó rabbik őrzik a titkokat. Dölyfös szépasszonyok menekülnek a pestis elől. Elvakult husziták szőnek gyilkos összeesküvést. Elapadhatatlan pénzforrásból épülnek a barokk templomok.

A mai Prágát viszont egyszerűen ellepték a turistahordák. Mi pedig csatlakoztunk hozzájuk, sodródtunk az árral. Néha sikerült egy-egy csendesebb mellékutcában elbujdokolni, zegzugos utcákon barangolni. Elveszett a titokzatosság, a talmi csillogás mögött kopottság, mindennapok.

De akad még néhány csoda. Itt van például Kelet-Európa első Michelin csillagos étterme. Bevallom álmodoztam róla, hogy megnézem magamnak. Visszatartott, hogy egy szállodában van, másrészt az átlagos vacsorára szánt 250 euró csillagokba vesző összege is.

Ettük hát a knédlit knédlivel, kacsasülttel, töltött karajjal, malac lábszárral. Dús, komoly ételek. Aztán véletlenül belestem egy étterembe. A gyönyörűséges berendezés fogott meg. Aztán a bejárat mellé függesztett étlap, amire azt is büszkén kiírták, hogy a Michelin őket is ajánlja.

A V Zátisi étteremben

Másnap izgatottan léptünk be, jómagam főleg attól rettegtem, hogy nem lesz helyünk. Végül az utolsó előtti asztalt utalták ki nekünk, gyakorlatilag a bárban. Így sajnos nem élvezhettük a modern, ámde barátságos belső teret, a nagy nyüzsgést viszont annál inkább. A konyhába például egy nagy ablakon keresztül be lehetett lesni. Mindig is izgatott, hogyan merik tányérra a mártást, halmozzák egymásra a húst és köretet a szakácsok. Nos, úgy tűnt a legkisebb izgalom nélkül dolgoznak.

Engem elbájolt az étlap, csak két hosszúkás oldal az egész. Kicsit bonyolult módon a főétel árát határozzák meg, és ehhez kérhető előétel és desszert már benne van ebben az árban. Választható még kétféle kóstoló menü is 4 fogással, hozzá illő jórészt hazai borokkal.

Amíg vártunk, parmezános ropogóst hoztak. Aztán falatnyi lazachabot, háromféle kenyérrel. Egy pillanatig sem unatkoztunk. A pincérek megállás nélkül sürgölődtek, még a vizespoharunkat is állandóan újratöltötték. Mégsem tűnt tolakodónak ez a figyelem, mert az étterem egyszerűen tele volt, úgy tetszett, mindenkire épp ennyi energiát pazarolnak.

Ropogós bundában érkezett a rántott kecskesajt, számomra inkább túró. Forrón, omlóssal, a legtökéletesebb kecskesajttal, amit valaha kóstoltam. A vaníliás körtekompót, a gránátalma szirupos friss levélkék. Micsoda ízek!

A sütőtökleves sűrűn, zöldfűszeres olajjal érkezett. Csak belemerítkezni lehetett.

Grillezett hal, majd sült nyúlcomb járt a menühöz. Egészen kiváló, sokízű fogások. Nem fukarkodtak a fűszerekkel, akik készítették.

A fénypont mégis az általam választott bárányborda volt. Az étlap ígérete szerint ibolyás mustárral és levendulával fűszerezték. Ez azonban csak egész halvány ígéret maradt az ízek tengerében. A hús puhán, rózsaszínűen, de mégsem nyersen tárult elém.

A desszert ehhez képes már lejtmenetnek tűnt, különben is alaposan jóllaktunk, mire elénk pakolták az almás rétest meg a hajszálvékony alma és körte szeletek egymásra pakolt halmait, kardamonnal ízesített fagyival.

Amikor pedig kifizettük életünk minden bizonnyal legdrágább és talán legtökéletesebb vacsoráját, még hoztak néhány falatka csokis csodát. Ezt már tényleg csak a becsület kedvéért ettük meg, aztán elégedetten a Károly-híd felé igazítottuk lépteinket.

VKF! Kreativitás

A Kísérleti konyha házigazdája, Beatbull, mi másra biztatna bennünket, mint hogy kreatívkodjunk egyet a konyhánkban. Alapvetően kreatív embernek tartom magam, hiszen tele a fejem újabb és újabb ötletekkel. Más kérdés, hogy ezek közül végül mennyit sikerül a mindennapok sodrásában megvalósítani. Hiszen egy esős szerdai napon már az is kreativitás csúcsának ostromlását jelenti, ha a tornádóként tomboló 20 hónapos mellett sikerül bármiféle ebédet az asztalra varázsolni.

Szerencsére akadnak nagy családi vacsorák, napfényes május elsejék, amikor kiélhetem minden főzési szenvedélyem. Például úgy hogy a jó öreg piskótatekercsből előételt készítek, a roston sültre várók legnagyobb gyönyörűségére.

Persze kreatívkodásomnak ezúttal is akadnak családi hagyományai is, gyerekkorom kedvence volt a húsos rolád, amit nagyikám állított elő sátoros ünnepek alkalmával. Ő sült húsos masszával töltötte meg a piskótát, én lazaccal.

A piskótatekercs új szerepe: előétel

Mi kell a tésztához? 4 tojás, 4 evőkanál liszt, csipet só. A töltelékhez: 20 deka mascarpone, 5 deka pácolt lazacfilé, 1 kiskanál apróra vágott kapor, őrölt bors.

Hogyan készül? A szétválasztott tojások fehérjéből kemény habot vertem a sóval. Egyesével adtam hozzá a sárgájákat, végül kanalanként a lisztet is. A tésztát sütőpapírra simítottam, 180 fokos sütőben nagyjából negyed óra alatt szép pirosra sütöttem. A még meleg piskótáról lehúztam a papírt, és egy konyharuhával együtt gyorsan feltekertem, hogy megkapja jellegzetes formáját.

Néhány óra múltán összekevertem a töltelék hozzávalóit, a krémsajtot, a cafatokra tépett lazacot meg a fűszereket. Sózni általában nem szükséges mivel, a lazac önmagában is sós. Óvatosan kitekertem a piskótát, megtöltöttem és visszatekertem. Végül pedig felszeleteltem.

Hát nem pont úgy néz ki, mint egy málnakrémes desszert-költemény?

Most már tényleg tavasz

Végre, végre eljutottam a piacra! Azoknak, akik még nem eszméltek volna: kitört a tavasz. Újkrumpli, spárga, spenót, sóska, tengernyi orgona és tulipán. Meg a legújabb felfedezett, a kucsmagomba. Már csak néhány hétig élvezhető állítólag, aztán mindent elborít majd a szekfűgomba. Ilyen hasznos információkkal lettem gazdagabb és annyi zöldségfélével, hogy alig tudtam hazacipelni.
Harcsafilé spárgás, kucsmagombás mártással
Ez az ebéd tulajdonképpen végtelenül egyszerű és gyors, mégis olyan magasztosan hangzik, sőt még finom is. Bár azt is be kell vallanom, hogy én mindenféle különlegesség nélkül, pusztán a frissen sült újkrumplival is ellennék napokig. Nincs is ennél mennyeibb eledel, kívül ropogós, belül vajasan puha.
Mi kell hozzá? Fejenként 20 deka harcsafilé, 3-4 szem kucsmagomba, 3 szál spárga, 1 evőkanál tejszín, liszt és olaj, só, bors és frissen sült újkrumpli.
Hogyan készül? A halat kevés megfűszereztem, kevés lisztbe forgattam és egészen parányi olajon mindkét oldalát megsütöttem.
A gombát nagyon-nagyon alaposan megmosogattam, a redőibe ugyanis beveszi magát a föld. A nagyobb kalapokat felcsíkoztam, egy serpenyőben addig pirítottam, amíg elfőtte a levét. Ekkor hozzáadtam az előzőleg pár percig párolt spárga darabkákat, összeforgattam és tejszínnel lágyítottam. Végül az egészet egymás hegyére-hátára halmoztam. Még egy csomó metélőhagymával is megszórtam.
Luxus reggeli: kucsmagombás omlett
A tegnapi gombás raguból kimaradt némi gomba, ezzel készítettem meglepetés reggelit az én örökké rohanó drágámnak.
Összesen 3 tojásból sütöttem omlettet, 2 evőkanál tejjel, sóval, néhány szál metélőhagymával. A félbehajtott tojáslepénybe pedig belehalmoztam a gombás ragut.

Útravaló

Most tértem haza Prágából, beszámoló hamarosan. Ízelítőül elmesélem, hogy mit vittem magamal az útra. A recept egy ősrégi A sütemény az ön büszkesége című, Dr.Oetker és Podravka közös kiadásában megjelent receptgyűjteményből származik.

Sajtos keksz

Mi kell hozzá? 100 g vaj, 1 +1 tojás, 200 g liszt, fél zacskó sütőpor, 100 g reszelt sajt, 30 g szeletelt mandula.

Hogyan készül? Először a vajat és tojást kevertem össze, jó alaposan, majd belegyúrtam a sütőporos lisztet. Végül hozzáadtam a sajtot is. A recpet nem írja a hozzávalók hőmérsékletét, ezért én szobahőmérsékleten, tehát alapvetően puha vajjal dolgoztam.

A tészta rögtön felhasználható, mivel nyújtani nem volt kedvem, hengerré formáztam, majd vékonyan felszeleteltem. A tésztát sütőpapírra rakosgattam, megkentem egy felvert tojással, megszórtam a mandula forgácsokkal, végül 15 perc alatt pirosra sütöttem a 180 fokos sütőben.

Finom, nem túl sós keksz lett a végeredmény, szerencsére nem is nagyon morzsálódott, bár a manula néha potyogott. Igazán jó szolgálatot tett a siralmas benzinkúti ételkínálat ellensúlyozásaként.

Gyömbéres, zabpelyhes keksz

Néha minden előzmény nélkül rámtör a süthetnék. Ezúttal a neten fellelhető zabpelyhes kekszek ötleteit integráltam a saját változatomba.

Mi kell hozzá? 25 deka zabpehely, 5 deka mandula, 10 deka liszt, 1 kiskanál sütőpor, 15 deka vaj, 10 deka cukor, 1 tojás, 1 dl narancslé, 2 kiskanálnyi reszelt gyömbér.

Hogyan készül? A zabpelyhet meg a mandulát ledaráltam, amolyan morzsás állagúra. Összekevertem a liszttel és a sütőporral is. A puha vajat a cukorral kevertem habosra, hozzáadtam a tojást, majd beledolgoztam a lisztes keveréket is. A narancslével puhítottam a tésztát, a gyömbérrel pedig finom illatot adtam neki.

A sütőpapírra pakolt tésztahalmok az előmelegített sütőben 12-15 perc alatt meg is sülnek. Melegen még puha a keksz, de aztán jó ropogós lesz.

Kriszta barátnőmtől pedig kaptam egy csinos üvegnyi narancslekvárt. Ennek kesernyés íze tökéletesen passzolt az édes és illatos gyömbéres kekszhez. Már kezdtem Angliában érezni magam. Ekkor még az is eszembe jutott, hogy egyszer Jamie O. valami réteges desszertet csinált, úgyhogy vettem bolti, kész vaníliás pudingot és ezzel még nyakon öntöttem a lekváros kekszemet. Bár iszonyatosan hangzik, egyszerűen mennyien finom volt a végeredmény.

Fokhagyma leves

z a leves egyszerűen kötelező a fokhagyma-imádóknak. Gyakorlatilag alig van benne más, csak rengeteg foghagyma. Az íze mégsem durva vagy csípős, hanem meglepően lágy. Hirtelen ötletből született, de mindenki vígan kanalazta.

Mi kell a két tányéros adaghoz? 4 fej fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 liter leszűrt zöldség vagy húsleves (végső esetben akár kockából is).

Hogyan készül? Az első lépés a fokhagyma megtisztogatása, elég nagy macera, a végén már ragadt a kezem és görcsbe rándult a hüvelykujjam, de ezek után már fáklyásmenet.

A félbe-negyedbe vágott gerezdeket megfuttattam a felforrósított olajon, de nem barnítottam meg. A lisztet rászórtam, összeforgattam, picit együtt pirítottam. A levessel felöntöttem, jót sistergett az egész, majd hagytam rotyogni úgy háromnegyed órát.

Amikor a fokhagyma már foszlósan puhára főtt, összeturmixoltam és pirított kenyérkockákkal tálaltam.

Családi vacsora

Szó se róla, imádok ajándékot kapni, sőt szerénytelenül ünnepeltetni magam. A családom sem ússza meg az ilyesmit, őket is arra kényszerítettem, hogy végigegyék az alábbi vacsorámat.

Ráksaláta

A tányérokra néhány jégsaláta csík, mangó szelet és tisztított rákocska került. Az öntet 3 evőkanál majonézből, 1 lime reszelt héjából és levéből, 1 kiskanálnyi reszelt gyömbérből és ugyanennyi reszelt fokhagymából állt össze igen izgalmas egyveleggé.

Hozzá a Chateau Dereszla 2006-os Dry-ja a maga háromféle összetevőjével, úgyismint a furmint, hárslevelű és sárgamuskotály házasításából származó krémes, illatos világával tökéletes választás. Köszönöm Karaffa!

Ragu fehérpecsenyéből, kakaómártással

A szeletekre vágott marhahúst vajban előpirítottam, majd egy halom répa és hagyma társaságában vagy 3 órán keresztül vörösborban pároltam. A boros levet leszűrtem, alaposan beforraltam és 1 evőkanál kakaóporral tovább sűrítettem. Sós lett és kesernyés. Szóval bővelkedett az izgalmakban. Némi szelíd tejfölös krumpli társaságában került a tálakra.

Hozzá egy üveg 2000-es Vylyan Cabernet Sauvignon-t bontottunk, levegőztettünk már jó előre. Én úgy éreztem, ez a bor már túl volt legszebb fiatalkorán, az alkohol túlságosan tolakodott. Aztán ahogy álldogált a pohárban előbukkant néhány kellemesebb aroma, illat. A drágám viszont így is elégedett volt vele, talán én vártam túl sokat.

Csirkemell fűszeres paradicsommártással

Azok számára, akiknek a kakaós marhahús túl bizzar választás lett volna, joghurtban bepácoltam egy csomó csirkemell-csíkot. Néhány óra álldogálás után gyorsan átsütöttem, hiszen a hús már egészen porhanyós volt a pácolástól.

A paradicsommártáshoz egy hámozott paradicsomkonzerv tartalmát, 2 kiskanálnyi kínai ötfűszer keverékkel és némi plusz korianderrel addig forraltam, míg alaposan beűsűrsödött. Hozzá az egyszerűség kedvéért rizs került az asztalra. Ehhez az ételhez nem választottam külön bort, a paradicsom amúgy is alaposan feladná a leckét.

Kókuszfagyi karamellezett ananásszal

Bár a fagylalt gondolata a népes társaságból nagyjából csak hugicámat lelkesítette, végül szinte egy nyalintásnyi sem maradt a tál alján. A házi fagyinak továbbra sincs vetélytársa.

A kókuszos íz érdekében elkevertem 2,5 dl kókuszejet és 2,5 dl tejet. A melegedő tejbe öntöttem 6 tojás sárgáját 100 g cukorral habosra verve. Vadul kavartam, hogy össze ne álljon. Amikor jól besűrűsödött, még hozzáadtam 100 g kókusztejport. Ettől egy picit érdes lett a krém állaga, de az ízének használt. A lehűtött krémbe óvatosan beleforgattam 2 dl habbá vert tejszínt, majd lefagyasztottam.

Az ananászt vékonyra szeleteltem, forró olvasztott cukorba forgattam és erre halmoztam a fagyit.

Került hozzá egy palack 2000-es Árvay-féle hatputtonyos. Elképesztő, mennyei, tökéletes és csodálatos! Minden, amit egy szőlőtőke adhat az emberiségnek, az benne van ebben a borban. És természetesen mindenféle fagyi nélkül is tökéletesen működik, igazi desszert.

Villám ebédek

Mostanában a heti kulináris kalandozásaim megtervezése általában úgy kezdődik, hogy számba veszem mi készül el pontosan 15 perc alatt, amit kibír az éhhalál peremén egyensúlyozó gyermekem a játszótérről való megérkezés és az ebéd asztalra kerülése között. Ma konkrétan parmezános poletát (kukoricadarát) kapot sanyarú sorsú leszármazottam.

Néha viszont annyira jól sikerül a kaland, hogy magam is meglepődöm, sőt fotózásra és recept képében történő megörökítésre is érdemesnek találtatik a mű.

Ázsiai villámebéd

Számomra is hihetetlen, de ez volt első kalandom az édesköménnyel. Azt hiszem lesz még néhány randevúnk a jövőben.

Mi kell hozzá 2 személy részére? 2 szép szelet tonhal, 1 édeskömény, 150 g széles rizstészta, 2-3 evőkanál olaj, 3 evőkanál szójaszósz, 1 lime leve, 1 kiskanálnyi reszelt gyömbér, fél kiskanálnyi ötfűszer keverék.

Hogyan készül? Egy lábasnyi vizet felforraltam, a rizstésztát 10 percre beáztattam, majd leszűrtem. Nem főztem.

A tonhalat forró olajban mindkét oldalán megkapattam, belül még enyhén rózsaszínes maradt.

Az édesköményt falatnyi darabkákra vágtam, olajban gyorsan megforgattam, kevés vízzel roppanósan puhára pároltam.

Az öntethez összekevertem a szójaszószt, a lime levét, a gyömbért és a fűszert. Ebbe mártogattuk a tonhalat, ettük hozzá a tésztát és a zöldséget.

Villámebéd olaszos stílusban

Igen, tudom hogy semmi köze a szénégető spagettihez, meg nem minden olaszos amibe aszalt paradicsom kerül. De ez a tészta így jó, ahogy van.

Mi kell a 2 személyes adaghoz? 150 g tészta (mondjuk csavart), 1 tojás, 2 evőkanál tejszín, 50 g húsos szalonna, 3-4 szem aszalt paradicsom, 2 evőkanálnyi reszelt parmezán, apróra vágott bazsalikom.

Hogyan készül? Amíg a tészta kifő a sós, olajos vizében, egy serpenyőben kiolvasztottam a szalonna zsírját. Rádobtam a felcsíkozott paradicsomot és hozzáforgattam a tésztát. A lángot már elzártam alatta, amikor az alaposan elvegyített tojásos tejszínt is gyorsan hozzáforgatom. Már kerülhet is a tányérokra, a tojás rátapad a forró tésztára, sütnötegni már nem kell. A tányéron szórtam rá bazsalikomot és sajtot is.

Design tartalom nélkül

Csodálattal és ámulattal nézegettem a Sugar!Shop új cukrászdának a honlapját és arra gondoltam, hogy azonnal rohanok is megnézni, megkóstolni, befalni minden csodát. Újpest Újbudától elég messze vagyon, de egy délelőtti kimenőm során sikerült arra csomborognom - vagy húsz percnyi tekergés után rá is találtam a műintézményre.

A Horváth cukrászda már régóta híres és elismert színfoltja a budapesti édességkedvelők térképének. Most is tele van az egész alsó szint, öltönyös munkásemberektől babakocsis kismamákig terjed a közönség összetétele, a végeláthatatlan pult pedig a szokásos jófélékkel, krémesekkel, lúdlábakkal meg dobosokkal van telepakolva.

De ez engem nem érdekel, remegő izgalommal mászom meg a színes csíkok közé szorított lépcsőt. Odafenn az internetről már ismerős nyalóka-székek, cukorkás asztalok, sőt a világ legötletesebb ezerféle cukorral teleszórt vécéje is itt található.

A cukorbolt bizonyára minden gyerek álma, minden színes, csillogó és csalogató. De én már ezerháromszáz éve nem eszem cukorkát, ráadásul az árak alig néhány helyen vannak feltüntetve, ugyanúgy ahogy az ízek tekintetében is hiányzik az útba igazítás. Vagy a rózsaszín meg a neonzöld meg a hupikék mind ugyanolyan ízű?

Mindegy, én úgyis a trendeket végre követő sütik miatt jöttem, amelyek már önmagukban is felérnek egy lórugásnyi divat-infúzióval. Az üveg hűtőpult itt is végeláthatatlan hosszúságban kanyarog. És szinte teljesen üres! Nem akarok hinni a szememnek, összesen 2 tálca mignon, 6-8 muffin meg 3 féle pite árválkodik a pulton. A fényképekhez képest igencsak fáradtnak tűnnek ezek a sütikék, mintha már ott ácsorognának néhány napja.

Azért becsülettel megkóstolnék párat, egy citromosat meg egy pisztáciásat kérek a sráctól a pultban. Harmadik alkalommal már sikerül a két megfelelő szín felé nyúlnia. Kézzel veszi ki a süteményt. Elnézem. 250 Ft egy darab. Elnézem.

Töményen édes, teljesen íztelen mindkettő. Ezt valahogy nem tudom elnézni. És megérteni sem, hogyan lehet üres egy frissen nyitott, oly sok helyen beharangozott cukrászda és mégis mit képzelnek, hogy ilyen íztelen vackot próbálnak eladni dizájn címszóval?

Ja, és a játszóház óránként 400 vagy 500 forint. Csak nehogy odaszokjanak a nyugalomra vágyó anyukák!

Segal

Tegnap este kis híjján kivágtam a kocsiajtót az araszoló sor kellős közepén, hogy aztán ordítsak egy jó nagyot. Látszik, hogy békés babakocsi-tologatáshoz és nem a pesti csúcshoz szoktam.

Aztán jó húsz perc múlva egyszerűen elmerültem az egyik legcsodásabb vacsorában, amit az utóbbi években elém tettek. A drágám (csak egészen enyhe utalásaimat követve) azzal lepett meg, hogy végre megnézhettem magamnak Segal Viktor éttermét. Én pedig azzal háláltam meg eme jótéteményt, hogy becsülettel végigettem az ötfogásos menüt.

A parmezánkrémleves frappáns kis pálinkás pohárban érkezik, melegen, hozzá parmezánropogós meg krémsajt. Szelíd kezdés, mini adag. Épp elég, hogy felcsigázzon.

A drágám csicseriborsós levest eszik, kicsit savanykás. Szerintem semmi különös, neki nagyon tetszik.

Libamáj, amiről titokban már napok óta álmodoztam. A világ legtökéletesebb mája. Ahogy a számba kerül, elolvad, cseppfolyóssá válik. Én a nyöszörgés és a bódult mosolygás keverékével reagálok.

Curry-s lazac. Olyan puha, hogy az már-már valószínűtlen. De hasonló a borjúnyak állaga, az ember alig hiszi el, hogy hús ilyen is lehet.

A drágám atlanti halfilét eszik. Jó rozmaringos, könnyed.

Csokis ganache, szerintem a menü leggyengébb pontja. Azon kívül, hogy töményen csokis, nem sok mindent tudok róla mondani.

A krém brulée viszont egészen mennyei, felhőszerűen könnyed és érdekesen gyömbéres.

Tény, hogy az adagok minimálisak, díszítés szinte nincs is. Talán ennek köszönhető, hogy egy rozmaring ágacskán és egy fél szeletke karalábén kívül mindent felfaltunk. (Hiába, a karalábé kihívásával még egy ilyen mesterszakács sem tud megküzdeni.) De a tányérok, az evőeszközök, a poharak és persze a berendezés is mind ezt a keresetlenséget követik. És a pincérek, na meg a séf úr, aki kétszer is odajön hozzánk szinte szokatlanul kedves. Jó kis eszmecserét folytatunk a konfitálás titkairól.

Boldogan, szinte lebegve jöttem el, pedig épp csak szagolgattam a furmintokat. Azt hittem, hogy pont jó, hogy ilyen keveset ettem. Van valami varázsa a mini adagoknak, jobban megbecsüli az ember azt, amiből csak három, ámde mennyei falatot tesznek elé, miközben az ínye azt üvöltené: Még! Még!.

Aztán éjjel egy körül, amikor nem tudtam elaludni, rájöttem egy nagyon nagy hibájára ennek a menüsornak. Gyakorlatilag húst ettem hússal, májjal, hallal. A zöldségek háttérbe szorítása bizony nem tesz jót az emésztésnek. De hónapról hónapra újraírják majd a menüt, talán a tavasz kicsit lendületbe hozza majd a zöldség vonalat is.

VKF! A magyar konyha

A magyar konyhához közelítve már messziről hallom a barátságos zsongást, amikor pedig az ajtót is kinyitom, meleg pokrócként csavarodik körém a sokféle illat.

Alig lépek beljebb, egy testes asszonyság puha hátsójába ütközöm. Vászonkendővel gondosan kibélelt kosárba pakolja a frissen sült pogácsákat, vajas kiflicskéket. El is csenek tőle néhány darabot, egy sima felületű túrósat, meg a varangyos békára emlékeztető töpörtyűset. De ahogy látom van itten friss kacsatöpörtyű is, vékonyra szelt lilahagyma társaságában kelleti magát. Ha pedig még egy kis frissen sült, kövér libamáj is kerülne, én lennék a legboldogabb ember a világon!

No persze, a kéttenyérnyi, fokhagymától illatozó lángosoknak sem tudtam sohasem ellenállni, akármilyen félelmetes vasorrú bábának tűnik is a csoroszlya, aki göcsörtös kezével az olajba forgatja a puffadó tésztakorongokat.

De nem időzhetek itt sokáig, mert a kondérokban illatozó levesek hosszú sora vonja el a figyelmemet. Egy hórihorgas francia chef éppen utálkozva meríti a kanalát a sűrű húslevesbe, amelyet senki sem derített tojásfehérjével. Illata így is mennyeien telt, hiszen belefőtt a zöldségek színe java, a gyöngytyúk zsenge húsa, egy marha lábszára meg egy kis disznóhús is. A répa, petrezselyemgyökér, a zeller meg a karalábé ott sorakoznak a porcelántálon, a másikon szépen egymásra halmozva a mállóan puhára főzött leveshús. A velő is ott rezeg már a pirítóson, lehelletnyi őrölt borssal megszórva. A gyönyörűséges porcelán levesestálak sorában a cérnametéltel, a májgombóccal és a grízgaluskával feldobott levesek várakoznak.

Aki pedig azt hinné, hogy itt kimerült a magyar konyha leveseinek tárháza, az még nem látott apró virágmintás, barna pongyolában nagymamát, aki forró nyári napokra tejfölös meggylevest kavargatni vagy éppen köménymagos csorgatott tojáslevessel előrukkolni, amikor az utolsó fillérje is elfogyott. De ott áll mellett szorosan az a plisszírozott szoknyás, fekete főkötős erdélyi nénike is, aki éppen tárkonyos bárányragu-levest rotyogtat.

Ha pedig beérik az édes borsó, a zsenge zöldbab meg a karalábé, jöhetnek a jóféle, csupa vitamin zöldséglevesek. Ezek könnyedségével már csak a téli, sűrű bableves állítható szembe. Hiszen minden évszaknak jár a saját leves. És ha már kifejtettük a borsót, babot, akár főzelék is készülhet belőle. Akárcsak a répából, sóskából, spenótból, tökből, tulajdonképpen bármiből, ami zöldségnek nevezhető. A gyerekek pedig lelkesen tolonganak a főzelékes fazekak körül, csak legenda, hogy a spenót rossz lenne. Egyetlen fiúcska nézi csak bánatosan a krumplifőzelékét, mert ő inkább a kolbász zsírjától ragyogó, illatos rakott krumplit kóstolná meg. Anyukája még kísérletet tesz a töltött karalábé és a töltött tök megkóstoltatásával, de aztán ő is belátja, nincs értelme a harcnak.

A harc értelmetlenségét gyorsan belátják a toros töltött káposzta felett összesereglő balkáni népek is. A törökök a disznóhús feletti nemtetszésüknek adnak hangot, a görögök a szőlőlevél mellőzését furcsállják, a szerbek meg egyszerűen nem értik, miért is savanyú az a bizonyos káposztalevél. Aztán gyorsan megbékélnek, amikor feltálalja ki-ki a saját töltikéjét.

Nem úgy egy fekete hajú, villogó szemű olasz donna, aki egyre hangosabban szörnyülködik afelett, hogy a magyarok tojással készítik a tésztát. Majd unalmas metéltet, különleges esetekben pedig nagykockát vagdalnak belőle. Sehol egy fusili, spagetti, tagliatelle vagy orciette! És amiket rápakolnak! Elképesztő! Orrát magasra húzva, undorodva fordul el, amikor az egyik adag tésztára hagymás-paprikás tört krumpli kerül, nem kevésbé csodálkozik a tojásos, a káposztás meg a túrós változaton sem. Egyáltalán mi az, hogy túró meg tejföl? És azok a kis barna szalonnadarabkák, amiket pörcként emlegetnek? A donna szeme akkor guvad csak ki igazán, amikor meglátja, hogy két kölök mákot, illetve diót szór a tésztára, sőt mézet, cukrot csorgat rá! Basta! Szava is elakad, amikor meglátja, hogy mit művelnek a magyarok az ő szent gnocchijával, amit volt képük a pórias nudlira átkeresztelni és pirított búzadarába forgatni, baracklekvárral enni. De aztán valaki elétol egy tányérnyi szilvás gombócot, és ahogy a főtt szilva leve elkeveredik a pirított zsemlemorzsával meg a fahéjas porcukorral, már ő is elégedetten dünnyög.

Térülök-fordulok és már megint egy méltatlankodóba botlok. Ezúttal egy takaros osztrák frau reklamálja a csirkecombok panírozását. Méghogy tipikus vasárnapi ebéd! A liszt-tojás-zsemlemorzsa hármasába csakis vékonyra kloffolt sertésszeletek kerülhetnek. Persze több se kell a kuruc lelkületű ellenfelének. Már mutatja is, hogy mi magyarok bizony nemcsak húst, hanem szinte minden kezünk ügyébe kerülő alapanyagot képesek vagyunk bepanírozni: a karfiolt, a sajtot és újabban a cukkínit meg a padlizsánt is. Ha meg ezt megunjuk, sörtésztába mártjuk a halat, palacsintatésztába az almaszeleteket. De a balatoni fogasfilé láttán már én is berzenkedni kezdek ám a panírozás ellen, ennek a zamatos halnak bőven elég, ha egy kis paprikás lisztbe forgatják, már lehet is sütni.

Azt, hogy mennyi mindent lehet még sütni, serpenyőben, sütőben, kemencében szinte befogadni is lehetetlenség. A fényes bőrű malacpecsenye, a gombás-zöldfűszeres töltött csirke mellett egyre csak sorjáznak a vasi, a sváb, a brassói pecsenyék, tokányok, raguk. A szemem megakad a vadas mártásban, zsemelgombóc társaságában nyújtózkodó nyúlsültön, jól megfér mellette a rozmaringos-fokhagymás báránycomb, a hírneves, libamájas Budapest-bélszín mellé meg odafurakszik a cigány rostélyos. Bár, ahogy hallom a nagyhasú vajda éppen azon tanakodik magában, honnan is lett volna ennyi hús egy régi cigánycsaládnál, de közben persze elégedetten törli le az állán csorgó zsíros nedvet.

Eltelve a hatalmas adag húsoktól, inkább friss levegőre vágyom, ki is támolygok az udvarra. Itt már a komoly férfiembereké a főszerep, nem kevésbé tartalmas fogásokhoz készítik elő a tüzet, parazsat, no meg a bográcsokat. Már csak azon megy a vita, hogy mely alkalmatosságban készüljön a pacal, a körömpaprikás, a zúzapörkölt, a marhatokány. Egyre nagyobb hangon taglalják, hogy vajon bajai vagy szögedi módra készül-e az igazi halászlé. Gyorsan elsimul a vita, amikor előkerül egy pálinkásüveg. Én pedig odébbállok, mielőtt újra kiújul a polémia arról, körtéből, szilvából vagy éppen sárgabarackból állítható-e elő a legtökéletesebb cefre. És vajon meg kell-e ágyazni néhány szem gyümölccsel a jóféle párlatnak? Azt még látom, hogy a kútban hűl néhány palack konty alá való könnyed kadarka és az urak vérét forraló bikavér is.

Ahogy jönnék vissza a konyhába, egy fotocellás üvegajtó elé kerülök, aztán hirtelen egy labortaórimnak is beillő helységben találom magam. Fehér ruhás, komoly ábrázatú emberek ügyködnek, rozsdamentesen csillog minden, maghőmérőt meg karamellizáló pisztolyt forgatnak bőszen. Az ételek műalkotássá magasztosulnak a fél asztalnyi tányérokon. De ahogy közelebb érek, nem érzem az illatokat! Valahogy hiányzik az a gazdag, boldogító érzés, ami a jól ismert hozzávalók láttán elfog. Ezek az ételek a világ legfantasztikusabb hozzávalóiból készülnek. A tálalás pedig olyan magas színvonalú, hogy kézzel hozzányúlni, kenyérrel tunkolni körülbelül olyan szentségtörés lenne, mint a pápát egy szép szelet bélszín társaságában rajtakapni nagypénteken. Ó nem, ez nem az én világom. Még megüti a fülemet a konfitálás szó, amikor menekülőre fogom.

A szemem sarkából látom ám, hogy a labor hátsó sarkában a batikolt ruhás, ősanyának látszó bio-vega harcosok hajdinával, kölessel meg szejtánnal játszadoznak, de én inkább visszatérek a való világba, a nyüzsgő, recsegő padlójú, itt-ott még linóleummal borított konyhába.

Ahol már a minden földi jóval megtöltött kelt kalácsok dagadoznak a tespiben, van itt mákos meg diós, vajas is akad. Egyik illatosabb, mint a másik. És ki tudna választani a szépséges zserbó, a mézes-krémes, az dióban fürdőző Esterházy torta, a csillogó tetejű Dobos torta csábításának? Én biztosan nem. Azt is látom már, ahogy fürge kezek a rétes húzzák egyre szélesebbre, vékonyabbra. Kis vita csak akkor támad, amikor egy hegyes bajszú, szúrós szemű török megpróbálja rávenni az asszonyokat, hogy a rétegeket ne feltekerjék, hanem egymás tetejére helyezzék. Azok persze nem hallgatnak rá, hanem inkább meggyel, almával, tökkel, túróval és még ezer féle finomsággal töltik meg a tekercseket.

Huhh, ez még nekem is sok lesz! Pedig a madártejből egy kortyot sem ettem, hiába kelleti oly fehéren magát a tojáshab. Inkább elcsenek egy formás, kerek illatú sárgadinnyét a befőző brigádtól, akik éppen körtét, almát, barackot, szilvát, málnát, meggyet, ribizlit meg piszkét vagdosnak, kavarnak, passzíroznak lekvárrá, befőtté, szörppé. Így majd télen sem kell senkinek nélkülöznie ezeket a gazdag zamatokat.

A dinnyémmel, meg egy karéj elmaradhatatlan kenyérrel a kezemben igyekszem csendesen kiosonni a magyar konyha forgatagából. Ahogy az ajtóból visszanézek, nagyfarú asszonyságokat, töpörödött vénasszonyokat meg fiatal anyukákat látok, lelkes fiatalemberek, hálás férjek és gyerekek meg saját fontosságuk teljes tudatában tevékenykedő férfiemberek társaságában. Mindenki ezerszer elismételt, végigjátszott mozdulatokat gyakorol, rotyog a leves, puhul a főzelék, illatozik a pecsenye, csábít a sok sütemény. Ósdi, kopott fakanalakkal kavarják a mártást, összekaristolt deszkán nyújtják a tésztát, csömpe szélű zománcos tepsibe kerül a béles. Az ajtó is nyikorog, de erre senki nem kapja fel a fejét a zsongító hangzavarban, jöhetek-mehetek, ha úgy tartja kedvem.