Halfasírt füstölt pisztrángból



Nincs nagyobb élvezet, mint a tett helyszínén főzni. Hiszen általában a bor is ott a legfinomabb, ahol megtermett. A lillafüredi Pisztrángtelepen pedig valóban utánozhatatlan élményben volt részem, hiszen a halak még néhány órája is ott úszkáltak a megfelelő tavacskákban. Így teljesen és tökéletesen frissek.

Szerencsére a füstölt pisztráng a szállítást is jól bírja és sokáig eltartható. Így itthon is élvezhetjük a zamatokat. Már egy kisebb darabból is egész kiadós étel készíthető, főleg ha sikerül megállni, hogy ne faljuk fel már úgy magában, miközben készülne a vacsora.

Tésztamártás hozzávalójaként, krémleves betéteként, saláta gazdagításaként egyaránt el tudom képzelni, de én most egy kicsit különlegesebbet szerettem volna. Ez a halfasírt (halpogácsa) elkészíthető akár tonhal konzervből, de azért lássuk be, hogy a füstölt pisztránggal a legfinomabb.



Hozzávalók: kb. 300 g szálkáitól megfosztott füstölt pisztráng, 1 kifli (vagy zsemle), 1 tojás, 2-3 szál újhagyma, 15 dkg reszelhető sajt (pl. Gouda), kevés bors, csipet só. A panírozáshoz zsemlemorzsa.

Elkészítése: A kiflit vízbe áztattam pár percre. Kinyomkodtam és összemorzsoltam. Hozzákevertem a tojást, majd a késsel apróra darabolt halat, újhagymát. Ha sajtot lereszeltem és azt is belekevertem. Fűszereztem, de csak enyhén, mert a hal sós.
Diónyi lapos kis fasírtokat formáztam a masszából és zsemlemorzsába forgattam.
Forró olajban kisütöttem, nagyon gyorsan tényleg 2-3 perc alatt meg is sülnek.

Citromszeletekkel tálaltam. Valahogy kihagyhatatlan, hogy az ember facsarjon rá pár csepp savanyúságot.

Készítettem hozzá egy fokhagymás-kapros-tejfölös uborkasalátát. Talán az az érdekessége, hogy én kockázni szeretem bele az uborkát, nem szeletelni, így van benne roppanós, harapós érzés.

 

Látogatóban a lillafüredi pisztrángtelepen


Megbújik a völgyben.
 
 
Mégis mindenki megtalálja


Miskolc, aztán Lillafüred, aztán jobbra be a hasadékba vezető úton. Nagyjából ennyi felkészüléssel mentem a helyszínre. Ott persze nem volt térerő, így csak Gabojsza útbaigazítására meg az út szélén parkoló sok autóra hagyatkozhattam.

Nos, nem volt nehéz észrevenni, hova megy ez a rengeteg ember: pisztrángot enni, venni.

Hoitsy György meghívására érkeztünk, páran bloggerek: Gabojsza mellett Gabah és Millie. Először körbejártuk és megnéztük, hogyan lesz friss forrásvízből, szaktudásból és néhány parányi halivadékból isteni sült meg füstölt pisztráng.

 
Itt nőnek, növekednek, friss, tiszta 8-10 fokos forrásvízben a halak.
 
 


Végül mi is kaptunk némi alapanyagot meg egy konyhát és alkottunk is néhány finomságot. Gabojsza aszalt paradicsomos morzsával sütötte meg a halfilét, Gabah a füstölt halat grillezett cukkínibe, illetve padlizsánba tekerte, Millie gondoskodott a sütikről. Én pedig halpogácsát (fasírtot) fabrikáltam. 


 
Titkos fűszerkeverékben és 3 lisztbe panírozott, aznap fogott hal. Isteni!


Fantasztikus nap és este volt, színtiszta élvezet a hűvös, tiszta levegőjű völgyben lenni, létezni, levegőt venni és persze eszegetni.


 

Napi mosoly

Fél órával korábban arra ébredni, hogy süt a nap és a teraszon kávézgatva nézni, hogyan ébredezik a környék. (vagy gyorsan facebookozni egy kicsit)

Túrós kevert sütemény barackbefőttel



Nagyon könnyen és gyorsan készül, de legalább olyan gyorsan el is fogy. Megmondom őszintén, hogy ez a süti sajnos csak frissen jó, még majdnem langyosan. Másnapra kicsit megszáradt és valahogy már az íze sem volt az igazi. Na, szerencsére éppen csak egy szeletke maradt, kóstolónak, így nem vesztettünk sokat.

Hozzávalók: 400 g túró, 400 g finomliszt, 1 csomag sütőpor, 4 tojás, 150 g cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja és leve, 1 üveg őszibarack befőtt.

Elkészítése: Először a tojásokat kikeverem a cukorral, vaníliás cukorral. Hozzáadom a túrót. Sokkal krémesebb és lágyabb lesz, ha előtte botmixerrel átmegyek rajta.

Belereszelem a citrom héját és belecsorgatom a levét. Végül rászórom a lisztet, sütőport. Itt már elég nehéz lesz keverni, mert egy ragacsos, sűrű massza lesz a tésztából. Szerintem a legjobb a kézi erőre hagyatkozni és nem erőltetni a mixert, mert még leég a motorja. :)

Amikor jól összeállt a tészta, egy sütőpapírral kibélelt formába nyomkodom, simítom. Tulajdonképpen mindegy a forma alakja, de kerek formában szebben ki lehet rakni a barackszeleteket.
A befőttet szépen felszeleteltem és a tészta tetejére rakosgattam. Természetesen nemsokára friss sárgabarackkal, meg őszibarackkal vagy szederrel is lehet majd készíteni.

A nyers tortát 180 fokos sütőbe toltam. Jó gyorsan felemelkedett és megsült. Úgy 25 perc után érdemes beleszúrni a közepébe egy fogpiszkálót, hogy ragad-e még a belseje. Kb. 30-35 perc sütés kell neki, hogy tényleg kész legyen.

Tavaszi zöldségleves az olasz-magyar barátság jegyében


 
Ilyenkor legszívesebben minden nap csak zöldséglevest ennék, de nem ám azt a vízes, túl bő lére eresztett cuccot. Az olaszok levese olyan, amibe alig van lé, na én is így szeretem, már-már főzelékesen sűrűre hagyva.

Ebbe a levesbe mindenféle friss zöldség kerülhet, ami csak a piacon előfordul mostanában.

A főzőhagymát például nagyon szeretem, mert szinte szétolvad főzés közben. 1 fej főzőhagymát nagyon apróra kockáztam.

Mély lábasban felforrósítottam 1 evőkanál libazsírt (lehet olaj is), majd rászórtam a hagymát. Megsóztam. Egy-két percig kevergettem. Rászórtam 1 evőkanál lisztet és 1 kiskanál pirospaprikát. Kicsit összeforgattam, pár másodpercig hagytam pirulni, majd felöntöttem fél deci vízzel. Amikor ez a kevés víz már jól elforr, akkor adom hozzá a többi zöldséget:
2 friss, zsenge répa felkarikázva
1 nagyobb vagy 2 kisebb karalábé felkockázva
2-3 szem nagyobbacska újkrumpli, megvakargatva és felkockázva
1 marék zöldbab vagy borsó
1 maréknyi rózsáira szedett karfiol

Felöntöm fél liter vízzzel. A zöldségeket kb. negyed óráig főzöm. Ha a borsó nagyon zsenge, akkor azt később is hozzá lehet adni, amikor már a többi zöldség párolódott úgy 10 percet.



Amikor kész a levesem, összevágok egy csokor petrezselyem zöldjét és beleszórom. Ezt már nem szeretem főzni, a forró levesben úgyis összeesik.
Reszelek még jó sok parmezánt, beleszórom és minden tányérba kerül még egy-egy kanálnyi bazsalikomos pesztó.

Hmmm. Lehet készíteni a kanalakat!

Napi mosoly

Azért jó a rossz idő, mert szív alakú felhőnyílásokat lehet nézegetni.

 

Almás-karamellás keksz egy kis fahéjjal



És még egy keksz, mert ebből sohasem elég.

A lakóparkban két lelkes anyuka megszervezte a gyereknapot. Fantasztikus munkát végeztek a mindenféle ügyességi feladatokkal, mindenféle korú gyerekeknek. A feladatokért cserébe pedig tallért kaptak, amit aztán zsíroskenyérre meg sütire válthattak be a kölkök. Ez a keksz is a sütis részleget erősítette.

Hozzávalók: 100 g vaj, 50 g cukor, 1 tojás, 1 alma, 1 kiskanál fahéj, 200 g liszt, 1 kiskanál sütőpor, 150 g karamella.

Elkészítése:

A karamella jelen esetben tej- vagy vajkaramellát jelent, azt a bizonyos fognyűvő édességet. Nos, ezt kell valahogy felkockázni, minél kisebbre. Előre szólok, hogy kéz és késgyilkos a művelet.

A vaj legyen puha, szobahőmérsékletű, így könnyű összekeverni a cukorral, akár villával is, de még jobb habverővel. Aztán belekerül a tojás és jól elkeverem.

Az almát durvára reszelem. Ha a héja nem adja könnyen a magát, akkor vékonyan meg szoktam hámozni. Ezt is a vajhoz keverem.

Beleszórom a többi hozzávalót és innentől már kézzel dolgozom. A masszát legkönnyebb ugyanis pár gyors mozdulattal összedolgozni. Igaz egy "kicsit" ragacsos lesz tőle a kezem.

Aztán két kanállal halmokat pakolok a sütőlapra és kb. 15 perc alatt szép pirosasra sütöm a kekszeket.

Itt-ott lehet, hogy kifolyik és akár meg is ég a karamell, azt érdemes leszedegetni a sütiről, de egyébként nagyon kis beválós keksz.

A világ legrandább, ámde legfinomabb csokis keksze



Nincs mit hozzátennem. Mire kiértünk az M0-ra, ami tényleg nincs messze tőlünk, már el is fogyott.

Hozzávalók: 100 g darált mandula, 1 tojás, 50 g vaj, 50 g cukor (a barna még jobb), 1 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál kakaópor, 1 csapott kiskanál sütőpor, 80 g csoki (lehet ízesített is).

Opcionális: reszelt narancshéj.

Elkészítése: A puha vajat elkeverem a cukorral, vaníliás cukorral. Hozzáadom a tojás és még egyszer jól kikeverem.

Beleszórom a többi hozzávalót is. A csokit előtte késsel feldarabolom.

Diónyi kupacokat rakok a sütőpapírral kibélelt tepsire. Gyakorlatilag mindegy milyen formában, mert sülés közben egy kicsit szétfolynak úgyis. Tehát, ne legyenek túl közel egymáshoz a kupacok.

Kb. 15-17 perc alatt sül meg a 180 fokos sütőben.

Isteni, ropogós lesz a széle, a belseje meg egy picit puha marad. Nyami.

Napi mosoly


Előbb-utóbb akkor is nyár lesz! Olyan igazi. És akkor én minden nap ilyeneket fogok hordani.

(egyébként Zara)

Napi mosoly



Az Ópusztaszeri Emlékpark alternatív célú használata: rajzfilmhős-edzés a romokon. (Valami megjegyezhetetlen nevű japán mesehősök is állítólag pont ilyeneken ugrálnak a tévében.)

Majd lángos evés a néptáncosok nézegetése közben és 15 lépéses magyar történelem összefoglaló egy kétezer éves fa törzsét körülsétálva. Nagy boldogság, hogy volt András királyunk. Rögtön kettő is!

Napi mosoly



A palicsi Állatkert új medvelakkal, oroszlánokkal, fókaetetéssel és persze ugrálóvárazással. Még mindig a legjobb állatkert a világon, sőt egyre szebb és szebb.

Napi mosoly



Katolikusként sóletet osztogatni a szabadkai Zsinagóga kertjében, és a purim, illetve a Hámánfüle (Hámántáska) mibenlétéről értekezni felváltva szerbül és magyarul.

Csirkemell almával, füstölt sajttal és mustárral



Nem mondom, hogy ez most egy kifejezetten tavaszi fogás, inkább olyan jó, laktató, melengető kaja. A körettel lehet játszani: új répás meg borsós rizibizit csináltam hozzá, ettől mindjárt könnyedebb lett a hangulata.

Ez a kombináció egyébként szerintem nagyon jól működik, minden íz a helyén van és van itt minden: édes meg savanyú, sós meg krémes állag a ropogós sajtbunda alatt. Szóval jó, na.

Hozzávalók 4 személy részére: 4 darab kisebb csirkemell filé (=fél csirkemell), 2 savanykás alma, 10 dkg füstölt sajt (pl. Karaván), 1 kis doboz tejföl, 2 evőkanál mustár, vaj és olaj a sütéshez, só, bors.

Elkészítése: A csirkemelleket keresztben vékony szeletekre vágtam. Egy filéből 3 szelet hozható ki általában. A húst sóztam és borsoztam. 1-1 kanál vaj és olaj keverékén mindkét oldalát pirosasra sütöttem. Ez kb. 5-5 perc oldalanként. Egy tepsibe tettem alulra a húsokat.

A tejfölt kikevertem a mustárral. Ezt rákentem a csirkemell szeletekre.

Az almákat 8-8 szeletre vágtam. A szeleteket szépen rárakosgattam a húsra. A sajtot lereszeltem és rászórtam a többi, tepsiben sorakozó hozzávalóra.

Előmelegített sütőben pirosra sütöttem rajta a sajtot. 200 fokon ez kb. 20 percig tartott.

Napi mosoly

 
 
Esti bűnözés 2 főre:

20 dkg eper - apróra kockázva
5 dkg Philladelphia krémsajt
2 evőkanál Limoncello citromlikőr
1 evőkanál porcukor - ez az utóbbi három kikeverve

 Alulra morzsolt vajas keksz, krémsajtos keverék, felül az eper.

Hmmmmmm!

Napi mosoly

A negyedik emeleti teraszról nézi, ahogy sorra leszakadnak a felhők és azon tanakodni, hogy fölénk mikor érkezik meg a vihar.

9 év - 9 nyertes

1. Naturalmente fagyizó bábuska - Helga Krőhnung
2. Lecsó Főzőiskola - Juccc
3. Antiklaedle csészséje - Moes
4. Zitacsek fülbevalója - Márta, Kolozsvár
5. Fromage reggeli bérlet - Orsi
6. Buttondoll telefontok - Vica
7. Syringa növényáruház cserepe - Vincze Ildikó
8. 1001fonal - Gesztenyeszív
9. Szabadka csomag - Lencsilány és Judit

Kérlek benneteket, hogy mielőbb írjatok nekem üzenetet, hogy eljuthasson hozzátok az ajándék! Az lenne a legjobb, ha itt üzennétek, mert akkor látom a bejelentkezett profilotokkal, hogy ugyanaz értelmezi-e magát nyertesnek, akit kisorsoltam. :)

Napi mosoly

Az esti 20 perces áramszünetet a teraszon tölteni, gyertyával, teliholddal és vörösborral.

Hai Nam Vietnami konyha



2013. 04. 26.

Azért kíváncsi lennék, hányan ismerik az autentikus vietnami konyhát Magyarországon? Őszitén szólva, nekem halvány lila fogalmam sincs arról, milyen is ez a konyha, milyen fűszereket használ és milyen alapanyagokat.

A híres pho levest már kóstoltam, de hogy például annak pontosan milyennek is kell lenni a "nagykönyv" szerint, hát nem tudnám megmondani.

Amit itt kaptam, az viszont tetszett. Nagyon tetszett.

Ebédidőben mentem, a kicsi, meglehetősen egyszerűen berendezett hely csurig van. A négyszemélyes asztalokhoz idegenek ülnek le egymás mellé, hogy elfogyasszák gyorsan a menüt, aztán menjenek vissza a közeli irodaházakba dolgozni.

Minden nap 3féle menüből lehet választani, ami a hét minden napján más fogásokból áll össze. Aznap (hétfőn) NEM tekercsek és pirított tészta volt az egyik, amit megkóstoltam. A tekercsek és a tészta is picit hasonlít a kínaiaknál megszokott dolgokra.
A tekercsek jó vaskosak, talán darált hús és tészta van bennük, sőt mintha egy kis gombát is felfedeznék. Kellemesen, lágyan sós, nem túl fűszeres.
A tészta kicsit olajos, lehetne sokkal több a zöldség rajta - de ez csak az én ízlésem szerint van így.

A leves nem túl különleges, az áttetsző lében pok choi úszkál, arra mindenképpen jó, hogy egy meleg folyadékkal megágyazzunk a főfogásoknak. Persze így nekem már nem is fér az egész a pocakomba, felét szégyen szemre hazacipelem és vacsorára eszem csak meg.

A fénypont egyébként a pici adag saláta, ott a leves mögött elbújva. Savanyított zöldségek, amolyan édesen savanykásan - tökéletes ízkombináció. Legközelebb ebből kérek sokat! És persze ígérem, hogy szépen lassan végigeszem majd az étlapot és elmesélem, hogy milyen is ez a vietnami konyha.

Ha megkóstolnátok a menüt vagy akár az étlap fogásait ide menjetek: Hai Nam Vietnami konyha - 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 27. (Nagyjából az Allee-val szemben)
Nekem külön örömhír, hogy végre nem kell bemennem a belvárosba, ha valami jó helyet keresek. Talán lassan a 11. kerület is felkerül a gasztro térképre. Biztató jelek már vannak, szerencsére.


2014.05.13.

Az elmúlt egy évben havonta legalább egyszer visszatértem. A legtöbbször én is pho levest eszek. Szinte mindenki azt eszi, bár a menük is igen kecsegtetőek.
A leves maga a tökély: savanykás, alig-alig csípős. Rengeteg tészta van benne, meg persze egy kis marhalábszár. A koriander és a babcsíra teszi igazán tartalmassá.
Én már a kisebb adaggal is jól szoktam lakni, de persze sosem állunk meg itt.
Az étlapról a gyerekek legnagyobb kedvence egyébként a rákszirom, de ez nem mindig van. Jó kis ropogtatni való előétel. Egy kókuszvízzel kiegészítve egészen különleges élmény.

További igen kiemelkedő étel a ropogósra sütött csirkecomb, falatnyira szeletelve. Hozzá párolt zöldség is jár. Illetve mi szoktunk sült tésztát is kérni, ami önmagában is megállná a helyét.

Még sohasem távoztunk rossz szájízzel!

9 év - 9 ajándék

 
Megint eltelt egy év a blog életéből és a sajátomból is. :) Ti, akik velem vagytok már rég óta tudtok mindent, ami fontos. Ti, pedig akik most jöttök, üdv nektek!

Már hagyomány, hogy ezen a napon, amelyiken 9 évvel ez előtt tésztát főztem lazacos-tejszínes szósszal, hozok nektek néhány ajándékot. Az idén már 9 közül választhattok.

Ha nyerni szeretnél, nincs más dolgod, mint ide írni egy megjegyzést (kommentet). Főleg azt írd meg, hogy a lentiek közül mire vágysz legjobban! Mindenki csak 1, azaz egy dolgot választhat és nyerhet meg.

Ja igen, és a korábbi évek tapasztalatai alapján még egy kikötés: ha a nyertes nem jelentkezik egy hétig e-mailben nálam, akkor új nyertest sorsolok!

Sorsolni május 1-én reggel fogok, addig jöhetnek a megjegyzések.




1. Naturalmente fagyizó bábuska
Anikó mostanában főként filcből varrogatott bábuskákkal mosolyogtatja meg rajongótáborát a Naturalmente Facebook oldalán. Olyan édesek és kedvesek ezek a figurák, hogy már a látványuk is jobb kedvre derít, ha pedig a markodba fogsz egyet, garantált a jó érzés. Természetesen blogot is találunk a válogatott cukiságokkal itt: http://www.valoczianiko.blogspot.hu/
A nyeremény tehát ez a marokra fogható, édesen fagyizó bábuska!



2. Lecsó Főzőiskola utalvány
Mert főzni egyszerűen tudni kell! És a Lecsóban (ahol időről időre én is feltűnök) igazán meg lehet tanulni főzni. Akár az alapoktól kezdve, akár egy-egy tematikus főzőesten elsajátítva az izgalmas trükköket. Ha tehát szeretnél egy izgalmas estét, ahol sok-sok újdonságot tanulsz és vihetsz haza a saját konyhádba, válaszd a Lecsót, ahol részt vehetsz egy általad kiválasztott órán!




3. Antiklaedle gyönyörű csészéje
Nem tudok rá jobb jellemzőt kitalálni, ez a boltocska egy igazi ékszerdoboz. Csurig tömve gyönyörűbbnél gyönyörűbb tárgyakkal, kedves és segítőkész csapattal. Ha mindez még nem lenne elég isteni forrócsokival is várják az ember lányát. A bolt oldalát itt találod: http://www.antiklaedle.hu, de érdemes a Facebookon is a nyomukba szegődni, mert napról napra újabb szépségek kerülnek elő.
A képen látható 2 gyönyörű csésze és alj gazdája lehetsz és még egy habos kávéra is meghívnak Budaörsre, ha te nyersz!



4. Zitacsek fülbevalója
Ha Felvinczy Zita fülbevalóját (vagy más ékszereit) választod, tényleg olyan darabod lesz, mint senki másnak. Nem idomul a trendekhez, hanem alakítja azokat. Nem utánoz másokat, hanem lenyűgözően újat alkot. Ez az igazi varázslat! Nézz szét az oldalán: https://www.facebook.com/Felvinczy
A nyeremény ez a varázslatos kék fülbevaló, amivel bármely szettedet tökéletessé teheted idén nyáron!



5. Fromage reggeli bérlete
Amióta megnyílt a Pozsonyi út elején a Fromage, én elég fanatikus rajongójuk lettem. Magos kifliben kacsamájpástétomot, kecsesajtot, rukkolát és aszalt paradicsomot pakolni, majd ezt megreggelizni. Hmmm, van ennél jobb dolog a világon? És akkor még ott a forró csoki - téli napjaim megmentője, illetve az isteni kávé!
Ha a sajt, sonka, lekvár és egyéb nyalánkság választék további részleteire is kíváncsi vagy, érdemes ide kattintani: https://www.facebook.com/pages/Fromage/279270448849535 vagy elbattyogni a helyszínre.
A nyertes 2 alkalomra szóló reggeli menű fogyasztást kap 2 főre a Fromage-ba ( 2*2 db Lamborghini espresso vagy cappuccino  + 2 db tetszőlegesen választható igazi francia croissant a 13 féle közül.




6. Buttondoll telefontok
A Buttondoll cuccok közül először az egyedi babákat vettem észre, de igazán a táskákba és a telefontokokba szerettem bele. Már nekem is van egy fergeteges nyári táskám és nektek is szereztem egy csillogós anyagból varrt, hímzéssel izgalmassá varázsolt tokot, amely az átlagos okosteleonok méltó háza lehet!




7. A Syringa Növényáruház teleültetett cserepe
Ha zöldfűszert szeretnél, akkor a legzamatosabbat kapod. A muskátlik garantáltan virágozni fognak egész nyáron. A gyümölcsfák tényleg teremést hoznak és a tuják sem pusztulnak ki két hónap múlva, ha itt veszed meg őket. Mert itt egyszerűen értenek a növényekhez és szeretik őket, így biztos lehetsz benne, hogy a megfelelő földbe ültetik és a megfelelő tápanyaggal látják el a legkisebb sziklakerti növénykéket is.
A nyertes ellátogathat a halásztelki Syringa Növényáruházba és 5ezer forint értékig összeválogathatja a kedvenc növényeit, a hozzá illő földet és tápoldatot is!



8. Az 1001fonal kreatív csomagja
Bár a legtöbben az 1001fonalat a világ legszebb kézzel festett fonalaiért imádják, most megmutatnám egy másik oldalát is: a kreatív csomagba a legcukibb magazin, a Mollie Makes kerül, egy pöttyös ollóval, hogy öröm legyen a kézimunkázás és egy mókás formagomb-csomaggal. Hogy a fonalak se maradjanak ki teljes egészében, a nyertesnek én kötök egy kis nyári sálacskát is.



9. Szabadka-csomag könyvekkel
Természetesen nem maradhat ki az elmúlt évek megszokott nyereménye sem. Elmegyek majd Szabadkára és jól bevásárolok az ex-júgó finomságokból. A csomagba beleteszem három eddig megjelent könyvemet is, természetesen!

Napi mosoly

Az első igazi olyan nap, amikor leengedett ablakkal lehet autózni, vékony kis balerinacipőben mászkálni és ballonkabátot húzni anélkül, hogy összefagynék. Sőt, még a napszemüveg is előkerült!

Tényleg, tökéletesen TAVASZ!

Recept egy szülinaphoz

Avagy napi mosoly extra

Ébredj reggel elsőként a családodból, mindenféle óracsörgés nélkül. Feküdj csak úgy az ágyban pár percig és hallgasd a többiek szuszogását. Közben dúdolgasd magadban, hogy "Ma van a szülinapom-pom-pom".

Reggelire csakis sütit vagy tortát egyél! Én a Briósban vettem egy zseniális narancsos-mandulás csokibevonatos csodát.

Vedd észre, hogy végre itt az első igazi (!) tavaszi nap - fényekkel, meleg széllel, játszótéren tölthető délutánnal. Éppen ezért csakis szoknyában és színes harisnyában lehet nekivágni ennek a napnak!

Ebédelj egy újonan felfedezett helyen: a Hai Nam vietnámi étteremben. Legyen olyan nagy a menüs adag, hogy hozd haza a felét vacsorára. És örülj, hogy végre a XI. kerületben is megjelentek a jó helyek!

Sorbanállás nélkül irasd be a gyerekedet az iskolába - ebben az évben ez egy tökéletes főnyeremény.

Köszöntsenek fel rengetegen a FB-n, SMS-ben és személyesen, akár az ovi folyosóján is.

Kapj ajándékba a drágádtól és a fiacskáidtól egy fantasztikus táskát, amit aztán egy álló hétig mindenki álmélkodva dícsérget. (Köszi Emily!) Az enyém már sajnos nincs fenn, de legyen elég annyi, hogy sárga és türkíz.

Este borozgass egy kicsit és feküdj be egy nagy kád forró, illatos vízbe. Egy ilyen mozgalmas nap után...

 

Segítsüti 2013



Ismét itt a Segítsüti! Ismét lehet licitálni a finomabbnál finomabb sütikre. Ha erre az oldalra kattintatok, átnézhetitek, ki mivel készült, milyen finomságokat sütöttek a bloggerek: http://www.segitsuti.hu/sutiarveres/licitek



Ezúttal egy mentőautó megvásárlása a cél, amire nagy szüksége van a Magyar Gyerekmentő Alapítványnak. Kérlek tehát benneteket, ha tehetitek, vegyetek részt ebben a fontos és komoly játékban!

Már 2009 óta sütögetjük szorgalmasan a finomságokat, nálam valahogy mindig a narancs és a mandula körül forognak a dolgok. Az első egy mandulás ropogós volt, aztán egy narancsos-marcipános tartlette, volt még mandulás tallér passiógyümölcsös krémmel és végül chai illatú keksz és krém, ami egy kicsit kilógott a sorból. Most visszatértem a "hagyományokhoz".



A finomságom 2013-ban:

Mandulás narancsos sütemény fehércsokis krémmel

A tésztában rengeteg - tényleg rengeteg mandula van, amitől már-már marcipános az íze. De semmilyen mesterséges ízfokozót nem adtam hozzá. A narancshéj tökéletesen illik ebbe a sütibe, ahogy a tetején a krémsajttól ici-picit savanykás krém is.

Ha nem tudsz licitálni, de szeretnéd otthon is megsütni, a receptet is leírom, természetesen.



Hozzávalók: 200 g vaj, 150 g cukor, 4 tojás, 200 g darált mandula, 120 g liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 narancs héja.

A krémhez: 100 g fehércsoki, 120 g krémsajt, 2-3 evőkaná narancslé vagy narancslikőr.

Elkészítése:

A puha, szobahőmérsékletű vajat habosra kevertem a cukorral. Egyenként hozzáadtam az egész tojásokat. Belekevertem a narancs lereszelt héját, a mandulát és a lisztet, illetve a sütőport is.

Jó alaposan összeforgattam a masszát és muffinpapírba adagoltam. Célszerű csak a 3/4-ig tölteni a papírt, mert a süti egy kicsit meg fog nőni sütés közben.

Kb. fél óra alatt szép pirosra sültek a sütik a 180 fokos sütőben.

Miután kihűltek, felolvasztottam a fehércsokit, gyorsan belekevertem a krémsajtot és a naranslét (vagy likőrt). A még folyékony krémet a sütikre csorgattam és színes cukorkával díszítettem.
Ha hűtőbe tesszük a krémet, egészen megdermed, ez esetben nyomózsákból kinyomva is díszíthetők vele a sütik.

Ebből a mennyiségből 12 nagy muffin lett.


Napi mosoly

Egy szükségszerű vásárlás egy póló belsejébe nyomott felirat miatt:

 

Kókuszos kelt tekercs



Ahogy a sütemény alján összegyűlik a vajas-tejes cukor, megbarnul és karamellesen ragacsossá válik hát az valami észveszejtően jó!

Reggelire sosem sikerül ilyesmit sütnöm, de az előző napi kalácsot egy picit megmelegítve, ismét egy friss-közeli finomságot kapok, ami pillanatok alatt fogy el.

Ezúttal egy kis kókusszal is megbolondítottam a hagyományos Ferdinánd-tekercset, nem ártott meg neki :)


Hozzávalók: 1 csomag száraz (vagy fél csomag friss) élesztő, 1 + 1 dl tej, 1 + 3 kanál porcukor, 50 dkg liszt, 1 tojás sárgája, csipet só, 5 + 10 dkg vaj, 2 evőkanál porcukor, 5 dkg kókuszreszelék.
 
 
 

Elkészítése: Az élesztőt 1 dl cukros tejben felfuttatjuk. Amikor már habos, hozzáöntjük az átszitált kenyérliszthez. Összedolgozzuk a liszttel, a tojássárgájával, vajjal, csipet sóval. Ha túl kemény lenne, adjunk hozzá még tejet. A tészta ne legyen se ragadós, se túl kemény, hanem olyan jól gyúrható. Az élesztő azt szereti, ha minden hozzávaló legalább szoba hőmérsékletű, semmiképpen sem hideg.
 
40 percig kelesztjük, majd jó alaposan összegyúrjuk.
 
Lisztezett deszkán kisujjnyi vastagra nyújtjuk és megkenjük 10 dkg vaj és a kókuszreszelék keverékével.


A tésztát szorosan feltekerjük, kétujjnyi vastag darabokra vágjuk keresztben és kivajazott tepsibe nem túl szorosan egymás mellé állítjuk a csigákat. Így lesz helyük megkelni.
Langyos helyen addig kelesztjük, amíg a vajas töltelék olvadni nem kezd és kissé kicsorog a csigákból. Ekkor a tepsit a 200 fokos sütőbe toljuk. Amikor a tekercsek félig megsültek, leöntjük 1 dl tej, 3 kanál porcukor megmelegített keverékével.
 
Végül pirosra sütjük a csavargó-tekergő csigákat.

Ékszerdoboz Budaörsön: Antiklaedle

 
 
Jeges szélben, kavargó, jeges hópihék között keresgéltem Budaörsön a címet: Szabadság út 1. Az Antiklaedle nevű boltocskát igazából nem nehéz megtalálni, hiszen a portálja semmihez sem hasonlítható, jellegzetesen antikos. Le is mentettem nektek a képet a Facebookról, hogy könnyebben rátaláljatok, ha arra jártok.
 
Még be sem léptem, de már elfogott az a jóleső érzés, amit úgy keresek mindig mindenhol. Barátságos, hívogató, sőt csalogató hangulat. Finom berendezési tárgyak, régi szépségek ahová csak a tekintetem vetem. Mondhatni, csurig van pakolva ez a kis bolt. És hogy mivel? Egy tökéletes ízléssel összeválogatott gyűjteménnyel. Főleg edények, étkészletek találhatók a polcokon, de akár egy-egy bögre, csésze vagy tányér irányába is elcsábulhatunk.
A gyönyörűségek sora szinte végtelen, a kék-fehér porcelánoktól a már-már elcsépelt rózsamintákig, a kézzel festett cseresznyevirágoktól a kissé kopottas mosdótálig tényleg van itt minden. És persze üvegpoharak, lámpák, apróbb bútordarabok.
A plafonról csillárok lógnak, az egyik bájosan feldíszítve csészékkel és kanalakkal. Igazi varázslat ez, amit legszívesebben hazavinnék azonnal.

És hogy miért egy teli bögrét fotóztam nektek? Mert bizony itt nem csak vásárolgatni, hanem forró csokizni, kávézni is lehet. Sőt pár bonbon, süti felett beszélgetni is. Közben persze nem győzi az ember a fejét forgatni ide és oda, ezt is megcsodálni, arra is vetni egy pillantást. Nem túlzok, órákat lehet itt eltölteni, úgy hogy az ember észre sem veszi.
Közben Anita, a tulajdonos csak mesél-mesél, minden tárgyról tud mindent: eredetét, korát, hogy miért szép és miért kell feltétlenül hazavinni.

 

Napi mosoly

Lehet utálni a március végi telet, de ha a gyerekek szemével nézzük: az egész egy nagy buli. Újra lehet hógolyózni, szánkózni és csak úgy a friss hóban rohangálni. És még szép is.

Napi mosoly

A reptérről hazafelé épp arra autózni, amikor a Fradi stadion bontás előtti utolsó meccse végén fellövik a tüzijátékot.

Napi mosoly

Körözöttes kenyér zöldhagymával és retekkel. Előbb-utóbb csak tavasz lesz.

Napi mosoly

Az egyes számúnak ma kiesett a foga az oviban. Úgy, hogy nem is vette észre, csak később, hogy lyuk van a szájában. Most siratjuk az elveszett fogat, mert így mit vigyen el a fogtündér.

Napi mosoly meséskönyvvel

Mérföldkő a gyerekek fejlődésében. Már egy hete 4-5 oldalanként haladva egy meseregényt olvasunk. És várják a folytatást, emlékeznek az előzőkre és izgulnak, találgatnak, hogy mi lesz.



Ez az első ilyen könyvünk, aminek együtt vágtunk bele - eddig csak egy estés népmesék mentek. Pipogya, a budapesti medve kalandjait mindenkinek szívbő ajánlom (halkan mondom, hogy nem csak 8 éves kortól)!

A könyv nagyon jó arányban keveri a valóságot és a mesés részleteket. Tulajdonképpen teljesen hihető, hogy a Vár gyomrában él egy varázslény. Meg, hogy mindenféle láthatatlan állatok tréfálnak meg japán turistacsoportokat. Sőt a gonosz mestercuk-ok léte is hihetőnek tűnik. Szeretem, hogy valós helyszíneken, a budapesti hidakon, a Király utcában meg a Margit-szigeten mászkálnak a szereplők.

Olyan kedvesen, kedélyes világ ez, majdhogynem valóságos, de azért mégis egy picit több annál. Van benne valami megfoghatatlan báj, talán a szereplők kétdimenziósnál sokkal részletesebben megrajzolt karakterei miatt.

Gabonapehely-kóstoló


Mi szeretjük a gabona pelyheket. Egyrészt nem látom be, hogy egészségtelenebb reggeli lenne egy párizsis kenyérnél. Másrészt a leggyorsabban előkapható ételről van szó.

Arra határozottan emlékszem, hogy jó ideig eszembe se jutott ilyesmit adni nekik. Egyszerűen nem jutott el az ötlet az agyamig. Mígnem egy balatoni nyaralás alkalmával a barátaink gyermekei csokis gabonapelyhet reggeliztek minden nap. Na, ott, abban a pillanatban dőlt el a mi sorsunk is és lettünk igazi rajongók, sőt szakértők.

Hagyományosan, tejbe áztatva kellene enni, de nálunk legtöbbször magában, ropogtatva fogynak el. A tejet meg hozzá isszák bögrében a gyerekek. Ők a fő célcsoport, tehát őket kértem meg, hogy kóstoljuk végig a Nestlé választékát.

Az elfogyás gyorsaságának sorrendjébe állítva: 
 
 
1. Nesquick és Nesquick Duo

A csokis golyócskák régebben nagy népszerűségnek örvendtek nálunk. Volt egy másik márka is, megszólalásig hasonló golyókkal (ráadásul verdás matricákkal) - egy ideig ez volt a sztár. Aztán meg ez lett.
A Duo azért nagy kedvenc, mert a sima csokishoz képest újdonság: vaníliás golyócskák is vannak benne. Minden ami újdonság (és édes) az jöhet a gyerekeknél. Ebből konkrétan kiették a fehér golyókat, mielőtt a barnákhoz nyúltak volna.

A hatéves megjegyzése: "Csokissá varázsolja a tejet, ha beletesszük. Nem tejleves lesz belőle, hanem csokis leves."




2. Cookie Crisp

Komolyan mondom, zseniálisan néznek ki ezek a kis párnácskák. Pont mint az apró csokis kekszek. Az ízük mondjuk nem olyan nagyon intenzív, de a gyerekeknek ízlett. Egyértelmű, hogy ezúttal a forma az, ami mindent vitt.

A négyéves megjegyzése: "A farkas szereti és én is farkas vagyok."


3. Chirios

Régebben ez volt az abszolút kedvencünk. A reklám félrehallása alapján nálunk mai napig "mézes chili" néven fut. Tényleg van egy enyhe mézes-karamelles íze, ami nagyon kellemes. A formája is cuki: pici kis fánkocskákat lehet ropogtatni.
Ez az a pehely, amit a legritkábban teszünk tejbe, egyértelműen jobb magában ropogtatni.

Egybehangzó vélemény: "Régen ettünk ilyet és nagyon hiányzott."


4. Cini Minis

Itt az erőteljes fahéjas íz dominál és ezt nem mindenki szereti. A kis lapocskák állaga is fura kicsit: érdes a felületük a többi pehelyhez képest. Az egyik gyerek szereti, a másik nem. Mondjuk tavaly nyáron, amikor volt belőle Jégkorszakos változat, akkor folyton olyat kellett venni.

Az ellentábor véleménye: "Túl sós. Nem szeretem."


5. Fitness pelyhek, csokis és gyümölcsös

Nekem maradtak a Fitness pelyhek. Ezeket a gyerekek nem hajlandók megkóstolni. Én viszont szeretem őket, úgyhogy olyan nagyon nem bánom.

A gyümölcsös nekem nem elég gyümölcsös, úgyhogy úgy eszem, hogy fogok banánt, almát, kivit, amit találok. Azt felkockázom és azzal dúsítom. Fele tej - fele joghurt (tehát valamiféle ivójoghurt) keverékébe áztatom és még mézet is csorgatok rá, hogy teljes legyen a dőzsölés.

A csokissal nem bohóckodom. Azt én is szárazon eszem, mint a gyerekeim. Vannak benne ugyanis csokival bevont darabok, amiket vétek lenne kiáztatni. Azokat kell először levadázsni és megenni, talán mondanom sem kell.

Narancsos sajttorta



Volt nekem 1,5 kiló narancsból egy jó nagy adag félresikerült narancslekvárom. Az íze, illata valami zseniálisan isteni lett, de hiába főztem másfél órát, mégsem sűrűsödött. Teljesen és tökéletesen folyós maradt.
Találnom kellett hát alternatív felhasználási módszereket. Azt kell mondanom, ez a módszer például egészen kiváló. Még a nem folyós lekvároknak sem árt meg az ilyesmi.

Mi került az alapba? 200 g keksz, 150 g vaj, 150 g étcsokoládé.
A krémes rétegbe: 375 g Philadelphia krémsajt, 250 g mascarpone, 3 tojás, 3 ek  cukor, 3 ek keményítő, 2 ek narancslikőr.
A tetejére: 300 g narancslekvár.

Hogyan készült? A kekszet ledaráltam, a vajat és csokit óvatosan együtt  megolvasztottam. Ezt a három hozzávalót jól összedolgoztam. Egy kerek, kapcsos tortaforma aljába simítottam, amibe előzőleg raktam egy méretre vágott sütőpapírkört is.

A krémes réteghez alaposan összemixereltem a hozzávalókat. Ráöntöttem a kekszes rétegre.
A tetejére került a narancslekvár, kanállal szépen egyenletesen eloszlatva. Néhol egy kicsit bele is kevertem a krémes rétegbe, de nem dolgoztam össze egymással a két réteget.

160 fokos sütőben sült úgy 45 percig.

Érdekes, hogy szépen felemelkedik, aztán meg összeesik és milyen tömör lesz a krémes rész. Érdemes jól behűtve fogyasztani, olyankor a legfinomabb és mivel a vaj és csoki is megköt a tésztájában, szépen lehet szeletelni is.

Túrós pite




Igazi, régimódi, nagyi konyhájából ellesett pite ez, kérem szépen. A nagyi inkább almával készítette, én most túróval próbálkoztam és ugyanolyan jó lett!

Persze még jobb lett volna, ha nem ehhez a bolti morzsalékos dologhoz jutok hozzá, amit félzsíros néven nyomnak az orrunkba. Szerencsére a piacon még akad egy-két pult a hagyományos, krémes, igazi túróval. Na, az kell az ilyen sütikbe!

Hozzávalók a tésztához: 20 dkg vaj (eredetileg margarin), 12 dkg cukor, 35 dkg liszt, 4 tojás sárgája, 2 kanál tejföl, 1 csipet só, 1 csomag sütőpor.

Hozzávalók a túrós töltelékhez: 2 evőkanálnyi mazsola, 0,5 dl narancslikőr vagy rum, 4 tojás fehérje, 0,5 kg túró, 4 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja.



Elkészítése:
Először a tésztát készítettem el. A tojásokat ketté választottam. A fehérjét félretettem.
A szobahőmérsékletű, puha vajat kikevertem a cukorral. Egyesével hozzáadtam a tojások sárgáját és alaposan elkevertem. Beledobtam a tejfölt is, és átkevertem.
A lisztet vegyítettem a sütőporral, sóval, majd rászórtam a tojásos-vajas keverékre. Először fakanállal összekevertem, aztán kézzel alaposan összegyúrtam. Elég ragacsos massza lesz, nem kell megijedni tőle.
A tésztát elfeleztem. Az egyik részét lisztezett deszkán igyekeztem kinyújtani, hogy pont jó legyen a 35 centis tepsimbe. Nem baj, ha a szélén egy kicsit felpenderedik vagy nem teljesen egyenletes. A tésztát sütőpapírra fektettem és úgy emeltem át a tespibe.

Elkészítettem a tölteléket. Először a 4 tojás fehérjét kemény habbá vertem. Kanalanként beledolgoztam az átszitált porcukrot, hogy kemény, fényes hab legyen belőle.
A túróhoz adtam a vaníliás cukrot, a citrom héját, illetve a fél órára beáztatott mazsolát. A felvert fehérjét 3-4 adagra osztva kevertem a túróhoz. Először lehet kicsit durvábban bánni vele, de a végén már csak óvatosan forgatni, alulról felfelé haladó laza mozdulatokkal.

A túrós tölteléket ráöntöttem az előkészített tésztára és elsimítottam.

A tészta másik felét szintén ki lehetne nyújtani, de akkor nem lenne semmi élvezet: így gyerekmunkát alkalmazva ujjbegynyi darabkákat csippentve beterítettük a sütink tetejét.

Kb. fél óra sütést igényel a 180 fokos sütőben. A tészta a sütőportól megemelkedik, a teteje egy kicsit megpirul.



A felkockázott sütit bátran megszórhatjuk egy kis porcukorral, különösen, ha egy hatéves lecsipkedi róla a tészta egy részét, amikor nem figyelek oda. Így jól el lehet fedni a nem kívánatos hiányosságokat. :)