Villámvacsora a Távol-Keletről

Vállalom, hogy ez sem egy autentikus étel. Sokkal inkább a saját szám íze szerint kombinált hozzávalók egyvelege. De talán éppen ezért nekünk így volt tökéletes, ahogy.

Kókuszos curry marhahússal

Mi kell hozzá? 30 deka sült marhahús, 1 evőkanál olaj, 1 nagyobb répa, 1 kápia paprika, 2-3 bébikukorica, fél markéknyi fafülgomba, 1 csomag újhagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 dl kókusztej, 2 evőkanál szójaszósz, 2 kiskanál csípős curry-por, fél kiskanál gyömbérpor, üvegtészta.

Hogyan készül? A tíz percnyi szeletelés a legidőigényesebb része ennek az ételnek. Már legelején érdemes odatenni egy lábas vizet forralni, hogy legyen mibe áztatni az üvegtésztát a végefelé. Meg persze a fafülgombát is be kell áztatni, hogy rághatóra puhuljon.

Meg persze az se árt, ha akad a hűtőben néhány szelet már rendesen átsütött marhahús, ennek hiányában forduljunk a jó öreg csirkemellhez.

A szeletelés célja ezúttal, hogy mindenből a lehető legvékonyabb és viszonylag nagy felületű szeletek legyenek. Ennek megfelelően igyekeztem rézsútosan vágni, amit csak tudtam. A felforrósított olajba dobtam a hagymákat és a többi zöldséget is. Amikor elkezdtek puhulni, rákerült a hús is. Rászórtam a curryt és a gyömbérport. Éppen, hogy csak átforrósítottam, már fel is öntöttem kókusztejjel, ízesítettem szójaszósszal. Már lehetett is tálalni.

Elegem van a riányálásból

Én a magam részéről boldog akarok lenni. Itt és most. Persze jó dolog utazgatni, világot látni és kóstolni. De nem vágyom egy másik helyre élni. (Ha már itt tartunk, nekem Magyarország is külföld. Lassan másfél éve várom azt az ajánlott levelet, amitől végre én is ide tartozhatok majd.)

Itt akarok jókat enni és inni, itt akarom jól érezni magam. Éppen ezért én azt keresem ebben a világban, ami jó, igyekszem felkutatni a pozitív élményeket. Ha bekapok egy szelet csokit, ha magamba tömök egy adag készen vásárolt profiterolt (iszonyú, mi?) vagy akár egy túró rudit (na, ezt nem szoktam) akkor nem azon töröm a fejem, hogy most éppen micsoda borzalmas mennyiségű adalékanyagot és szénhidrátot vittem be szerencsétlen szervezetembe, hanem egyszerűen élvezem, hogy édes, hogy krémes.

Ha étterembe megyek, a legritkább esetben várom el a három csillagot. Sőt, valójában ritkán érzem igazán jól magam a puccos és menő helyeken. Ott ugyanis nem lehet elmerülni a tányérban, az ilyen helyeken kifinomultan kellene élvezni azt a három minifalatot, amit óriási tányéron, avantgarde műalkotásokat megszégyenítő módon tálalnak.

Vajon menthetetlenül kispolgár maradok most már, ha jobban élvezem a nagy bográcsnyi halászlét, friss fehér kenyérszeletek társaságában? Tulajdonképpen nem is értem, miért leszek sokkal boldogabb, ha egy nagy adag rántotthúst lapátolok befelé, tejfölös krumplipürével és savanyúuborkával, mint ha szusit kell szójaszószba mártogatnom. Kísérletezgetek én, meg próbálkozok az új ízekkel, aztán mégis paradicsomos káposzta, fasírt meg palacsinta lesz ebédre. És ízlik, minden egyes morzsája ízlik.

És ennek megfelelően azt is bevallom egészen őszintén, hogy nem igazán érdekel, mit művel az a bizonyos svájci sztárséf Bali szigetén. A kumkvat meg az édesburgonya felhasználási lehetőségei is csak mérsékelt mértékben izgatnak. Jó, jó, szívesen használok én távoli vidékekről érkező alapanyagok, de saját ízlésemhez igazítva. Úgy érzem senki sem róhatja fel nekem, ha nem pontosan úgy készítem a szénégető spagettit, ahogy háromszáz évvel ezelőtt azok a bizonyos itáliai szegénylegények. Persze, elolvasom ezt is, de úgy mint történelmi érdekességet.

Sokkal inkább felkeltené a kíváncsiságomat, ha valaki végre megmondaná, hol lehet jó halat venni. Mert ugyebár én is szeretem a jó minőségű alapanyagokat, sőt hajlandó vagyok érte a város másik végébe is elzarándokolni. Már van kedvenc bioboltom, tejesemberem, akitől krémes túrót tudok beszerezni, hentes, aki kizárólag feldolgozott disznóságokat árul és még sorolhatnám. De nem hiszem azt, hogy gyomorrákban fogok elpusztulni negyvenéves koromra, csak mert betettem a lábam egy hipermarketbe.

Sőt, eszem ágában sincs nekiállni vajat köpülni. Továbbmegyek, még kenyeret sütni sem állok neki itthon. (Ez ügyben szerencsére anyóspajti ténykedése felmentést is ad nekem.) Végülis, azért találták ki a munkamegosztás című fejezetet néhány ezer évvel ezelőtt, hogy én buzgón és nyugodtan püfölhessem a billentyűket, amíg mások gabonát termesztenek, tehenet fejnek és konzerveket gyártanak. Ó, igen, jó lenne, ha kicsit felelősségteljesebben látnák el a rájuk rótt feladatot az élelmiszergyárak, de azért van a pénzem, hogy azzal szavazzak.

Fanyalogni, ócsárolni annyira könnyű. Alkotni, valamit létrehozni és a közönség elé tárni sokkal nehezebb. Ezért gondolom azt, hogy a jó dolgok, finom ételek, minőségi hozzávalók, kedves kis boltok, elkötelezett termelők és lelkes szakácsok üzemeltette éttermek felkutatása lenne ennek a kis blogtársadalomnak az egyik feladata. Ha megmutatnánk egymásnak ki a jó, azok kapnának lehetőséget a fejlődésre, akik meg is érdemlik.

Ajánlott olvasmányok: Kulináris Charta, Sznob lennék?

Durván csokis

Melange ugyan csokiboltot nyitott kávézó helyett, de nekem ennél nagyobb örömet nehéz lenne szerezni. A felhívására jelentkezve ugyan csokikosárkákat igényeltem, de aztán kétszer is elzarándokoltam a boltjába, ahol alaposan bevásároltam.

Ma délután aztán eljött annak is az ideje, hogy végre rendeltetésszerűen felhasználjam a csokipasztillákat. Ezek ugyan önmagukban is finomak, bevallom elég sok fehércsoki pasztillát elrágcsáltam csak úgy, de mégiscsak sütibe való jószágok.

Háromcsokis (plusz kakaós) süti

Mi kell hozzá? 100 g vaj, 50 g tejcsokoládé, 2 tojás, 120 g cukor, 80 g liszt, 40 g kakaópor, fél kiskanálnyi sütőpor, 50 g étcsoki, 50 g fehércsoki.

Hogyan készül? A vajat gyengéden összeolvasztjuk a tejcsokoládéval, hozzákeverjük a tojást, a cukrot. A kakaót, a lisztet meg a sütőport összeforgatjuk, majd a tésztához adjuk. Végül az egészben hagyott, fekete és fehér pasztillákat is hozzákeverjük. 180 fokos sütőben, 30 perc alatt készre sül. Én sütőpapírral kibélelt őzgerinc formában sütöttem meg.

Az ihlet az Ízvarázs című könyvből származik, aholis egy egész fejezetnyi csokoládés édesség található.

Fehér menü

Bár még nem borítja hó a tájat, a szombati ebédünket mégis a fehér uralta. És kifejezetten harmonikus, amolyan bézs ízek keveredtek a tányérra.

Zelleres burgonyaleves

Kifejezetten szeretem a krémleveseket, olyan elegáns felhangja van az egésznek, az ízek meg így pürésítve sokkal lágyabbak.

Mi kell hozzá? 50 dkg krumpli, 1 közepes zeller, 1 liter erőleves, 2 evőkanál tejföl, fél csirkemell, kevés olaj, só, bors, szerecsendió.

Hogyan készül? A megtisztított krumplit és zellert az erőlevesben puhára főztem, turmixoltam, majd tejföllel és még némi vízzel selymesre kavartam. A csirkemellett apróra kockáztam és olajon pirosra sütöttem. Ezekkel a kockákkal dúsítottam végül a levest.

Tonhal zöldcitromos tésztával

Mi kell hozzá? Tonhal filé, vaj, 30 dkg bavettine fantázianevű tészta, 2 dl tejszín, 1 zöldcitrom leve és héjja, 2-3 darab aszalt paradicsom, 10-15 szem olajbogyó, só, bors.

Hogyan készül? A tésztát forró vízben kifőztem. A tonhalat vastagabb szeletekre vágtam. A cél az, hogy kívül jól megsüljön, de belül még puha legyen. Ezt most maradéktalanul nem sikerült megvalósítani, de azért általában sikerül. A halat tehát vajban sütöttem, mert az egészen különleges plusz ízt ad az ételnek.

A tésztamártással sem dolgoztam túl sokat, pusztán apróra daraboltam a megfelelő hozzávalókat és összeforraltam a hozzávalókat. A citrom jellegzetes íze szerintem nem igényel további fűszerezést, esetleg egy kis sózást.

Végül az egész hóbelevanciát a tányérra rendezgettem és a zöldcitrom reszelt héjjával dekoráltam.

A fenti ebéd nagyjából 40 perc alatt készült el, hárman laktunk belőle jól, plusz a ded. És végre egészen elégedett voltam a kerálmányommal, ami nálam azért nagy szó.

Cobbler sampon ízesítéssel

Már megint nem bírtam magammal. Nekem folyton ki kell próbálnom valami újat, aztán vagy bejön, vagy nem. Általában igen, még ez a szerencse. Most annyi helyen olvastam erről a cobbler dologról, hogy egyszerűen kénytelen voltam kipróbálni.

Végül SJ receptjénél kötöttem ki, valahogy ez tűnt a legkivitelezhetőbbnek. Persze változtattam ezen is. Nos, az biztos, hogy a narancsvirágvizet legközelebb kihagyom, ettől lett ugyanis rendkívül erős sampon íze a süteménynek. Ezen kívül azonban minden stimmelt.

Cobbler

Mi kell hozzá? 1 kg körte, 1 narancs leve és héjja, 1 evőkanál méz, 15 deka liszt, 10 deka teljes kiőrlésű liszt, 1 kiskanál sütőpor, 10 deka vaj, 10 deka cukor, 2 dl joghut.

Hogyan készül? A körtét meghámoztam, kimagoztam és cikkekre vágtam. A narancs héjját a meglangyosított mézzel elkevertem és a körtére öntöttem.

A liszteket és sütőport elkevertem, majd összemorzsoltam a vajjal és a cukorral. A legvégén belekevertem a joghurtot. Mivel nekem nem akart összeállni a tészta, beleütöttem egy tojást is, de erre egyébként valószínűleg egyáltalán nincs szükség.

A körtét kivajazott formába szórtam, egy kanállal ráhalmoztam a tésztát, aztán 45 percig sütöttem 200 fokos sütőben.

Birsalma-kudarc

Miután kedvenc csilim és vaníliám oly meggyőzően állította, hogy birsalmasajtot készíteni nem ördöngösség, természetesen nekem is bele kellett vágnom ebbe a kalandba. Pedig nem is szerettem gyerekkoromban, azt a sötétsárga hasábot, amit a Nagyi gyártott. Sőt, ha jól emlékszem így volt vele az egész család, hiszen hónapokig kerülgettük a kamrapolcra pakolt birsalmasajtot.

Sátoros ünnepekkor meg a töménytelen sütemény mellé mindig került az asztalra egy gondosan elrendezgetett gyümölcsös tál is, főleg télen ínyencségeknek számító mandarinnal, aszalt szilvával, aszalt fügével, na meg a birsalmasajt kockákkal. Nem nagyon emlékszem, hogy ettem volna belőle.

De majd most! Gondoltam én. Nekiláttam. Nekem a szeletelés nem okozott különösebb gondot, talán pont a Nagyitól megörökölt kardokat is megszégyenítően éles pengéjű késnek köszönhetően. De azért csendben bevallanám ritka nagy pepecs ez a meló. Főleg úgy, hogy a végeredmény megpenészedett. Pedig az íze nem is volt olyan rossz, de az állaga sehogy sem akarta felvenni azt a jellegzetes, sűrű, pépes sötétsárga színt.

Szóval birsalmasajt projekt egy időre a süllyesztőbe került, viszont lett egy igencsak pozitív hozadéka is a dolognak. A lé. A múltkor Katánál forró almaléből és fűszerekből kavart "teát" ittunk. Nos ennek mintájára alkottam meg a birsalma teát, amihez a főzőlevet használtam. Meg fahéjat, szegfűszeget és egyebeket amik jól megférnek egy mézeskalács tésztájában is. Mit ne mondjak mennyei ez a fanyar, mézzel szelídített fűszeres főzet!

Továbbfejlesztett változatában egy teafiltert is belelógattam, csak úgy a hecc kedvéért. Így se lett rossz, de a meztelen változat az igazi. Sőt azt hiszem sima almából is kitűnő lehet.

Trófea étterem

A Trófeát már régóta kerülgettem. Gyakorlatilag itt van a szomszédunkban, de a drágám valahogy mindig jobb helyeket tudott ajánlani helyette. Most azonban én léptem gyorsabban, sikerült meggyőznöm anyós pajtit, hogy ünnepeljük ott a szülinapját. És lőn.

Csütörtök este, gyakorlatilag teltház. Tehát annyira rossz nem lehet ez a hely. A gyerekek részére fenntartott dühöngő mellett ülünk, lévén velünk tart egy egyéves is. Viszont jó messze a kajáktól. Szerencsére időnként eltolnak mellettünk egy-egy talicskát, megpakolva valami különlegességgel. Így sikerült szert tennem egy tányér mennyeien puha bárányra, ami sajtos gombamártás alatt rejtőzött. Bár némi kétségeim vannak így utólag a hús bárányságát illetően, lehet hogy sima malacka volt? Mindegy, ízlett.

Aztán odasündörögtem a jól hozzáférhető ételhegyekhez. A négy féle leves közül a lazackrémre esett a szavazatom, elég különlegesnek tűnt. Hátsó gondolat itt is akadt, ezt valószínűleg a tegnapi maradék sülthalból fabrikálták.

Aztán végigettem némi szarvasragut, némi párolt káposztával, krokettel. Aztán végre odakeveredtem a grillezős részleghez. Tulajdonképpen ez az egész Trófea lényege! A legjobb az egészben. A nyers húsok vékonyra szeletelve, változatos pácokban kelletik magukat. Az ember kiszedi magának a legszimpatikusabbakat, vagy éppen mindegyikből egy-egy szelettel, leadja az ablaknál, aztán visszamegy, ha hallja a sorszámát.

Egészen fantasztikusra fűszerezték a sertéssüzet meg a csirkemelleket is. Volt még gomba és zöldségszeletek, sőt egészen jóízű füstölt sajt is. Mindehhez pedig a becslésem szerint mintegy húszféle saláta adja a megfelelő hátteret.

A grillezett húsokat tehát tényleg élveztem és faltam. De sajnos nagyon éhesszájú vagyok! Így aztán eszegettem édességeket is, de azok korántsem hoztak ilyen mértékig lázba.

Boltok, boltok és csömör

Zsúfolt hetem volt. Ezt kisgyerekes anyukaként úgy is elképzelhetném, hogy minden nap legalább egy játszótér, játszóház, ringató vagy csiribiri torna volt a program. De nem. Ezúttal tényleg kirúgtam a ház oldalát, potyogott is a vakolat rendesen. Akkorákat sétáltam a városban, hogy két centi kopott le a cipőm talpából, a karom pedig legalább ennyit nyúlt a szatyorcipelés miatt. Node, menjünk csak szép sorjában.

Hétfő

A gyermek anyósnak átadva, a kötelező program, ami miatt útnak eredtem, húsz perc alatt letudva. Így felszabadulva gyorsan le is szálltam a metróról a Ferenciek terénél, mielőtt még meggondoltam volna magam. A Váci utcát valójában a ruhásszekrényem szerény tartalmának feltöltése érdekében vettem célba, de mindösszesen 3 pár csinos zoknit tettem szert.

Vettem viszont főzős újságokat. Ami azt illeti jó nehezek. Meg eljutottam végre T. Nagy uraság sajt és szalámi boltjaiba. Vettem finom sonkát - lásd keddi muffin. De a sajtválaszték egyszerűen lebénított. Mivel nem volt kifejezett célom, a kiszolgáló hölgy pedig inkább zárt volna már befele, végül 15 deka olajbogyóban egyeztünk ki, meg egy szermémetlenül drága paradicsomos kenyérben.

Kedd

A gasztroblog tali nagy napja! Sütöttem kétfajta muffint. Egész jók lettek, nekem ízlettek, meg a gyereknek is. Kajahegyekben turkáltam és tobzódtam. Egyik költemény jobb volt, mint a másik. De szerencsére hazafelé menet át kellett sétálnom a lezárt hídon. Mit ne mondjak sokat segített az állapotomon.

Mivel a gyerek erre a délutánra is le lett passzolva, természetesen vásárolgattam is. Ezúttal a legalább 5 éve nem látogatott Ázsiát vettem célba, a csarnok aljában. Félelmetes módon már 6 éve, hogy befejeztem a szomszédos műintézmény* intenzív látogatását, azóta gyakorlatilag a környken se jártam. Az Ázsia kicsit meghízott, kicsit nehezebb bármit is megtalálni, de azért mégis ugyanaz.

Csak nekem már nem annyira egzotikus, nem annyira izgalmas. Bolyongtam a polcok között és nem éreztem azt a lelkes vásárlási lázat mint évekkel ez előtt. No azért rózsa és narancsvirágvíz került. Még nem tudom mi lesz velük, de majdcsak ellocsolgatom.

Szerda

Este Katánál, akinek almás sütijéről már értekeztem. Ezúttal kétféle quiche, sós lepény volt a menü. Egyiket Eszter hozta, hogy hű legyek a történelem folyásához.

Ezúttal a gyermeket is hurcoltam magammal, nem úszta meg a villamosozást és a boltlátogatást sem. A mókás tárgyak Badaboomja teljesen felvillanyozta, a Keserédes csokibolt pedig extázisba hajszolta. Kapott is persze mézes kekszet, hogy boldog legyen. Az anyja meg forró csokit, illetve egy zacskónyi egyéb csudát.

Konklúzió

Ez volt tehát az a hét, amikor piszkosul költöttem a pénzt. Most meg gúnyosan mocorog a konyhapulton két üveg virág illatú folyadék. A csokidrazsék egy polccal feljebb szoronganak egy dobozba zárva. A rizstésztát meg aztán tényleg alig tudtam beszuszakolni a kamraként szolgáló fiókba. És az ajándékba kapott gesztenyelisztet már tényleg nem tudom hol tárolhatnám megfelelő módon.

Igazából tehát ma már szeretett székesfővárosunkban akármit meg lehet venni. De tényleg. Nekem ne keseregjen senki, hogy ez nincs meg az nincs. Van itt kérem minden. De hiába bújom a blogokat, szakácskönyv hegyeket meg a fényes lapú magazinokat. Az ihlet csak nem jön. Sőt.

Megrettentem ezektől a fantasztikus hozzávalóktól, félek elrontani, tönkretenni őket. Feszengek, ha arra gondolok, milyen csodákat kellene belőlük alkotnom. Nyomaszt a felelősség, a saját magammal szemben támasztott elvárások. És hát legeslegjobban az nyomaszt, hogy mások látszólag milyen könnyedén illesztik be konyhájukba ezeket a csudákat.

Most kell rádöbbennem, hogy egy ínyenc helyett a gyomron helyén pusztán egy bácskai éhenkórász lakozik. Inkább rakott krumplit csinálok - sok kolbásszal. Pedig akár a tonhalszeleteket is előkaphatnám a hűtőből. Használhatnám végre az illatos kardamont. Rittyenthetnék birsalmás tajinet.

Vagy egyszerűen kikapcsolhatnám a fránya számítógépet és aludhatnék egy szépet és nagyot. Aztán reggel majd a tejszínhabos, kakaóval dúsított tejeskávém felett újra szépen süt majd rám a gasztrovilág napja.

* Közgáz egyetem

Mit cipel a gasztroblogger?

Nos, én nem járkálok olyan egzotikus helyeken mint egyesek meg mások. Csak a gyönyörűséges őszi színekben fürdőző Szabadkán töltöttem a napjaimat. Mikoris szegény, torokgyulladással küzdő húgomat sikerült meggyőzni, hogy vigyázzon egy röpke órácskára az egyéves típusú rombolóra.

Elrohantam hát a gólyás logóval ellátott boltmonstrumba. Fogtam a méretes bevásárlókocsit, aztán minden szándékosság nélkül egyszerűen csak tologattam. Amikor a pénztárhoz értem, azt vettem észre, hogy igencsak sok mindent sikerült belepakolnom. A nagy része persze édes lett, úgyismint az édes gyerekkor ízei. Az egyedi és utánozhatatlan mézesszív, Plazma keksz, Jaffa keksz, több csupornyi, különböző gyömölcsből gyártott szlatko, némi csipkebogyó lekvár. A sós szekcióból jött a Smoki, azaz puffasztott földimogyoró, kecskesajt és tejföl. Némi kávét, almás-fahéjas teát és ratlukot se hagyhattam ott.

Bónusztrek: A drágám pedig pont aznap járt egészen véletlenül egy új borboltban, ahol szintén egészen véletlenül került a bevásárlózacskójába egy üvegnyi gesztenyelekvár.

Csak hogy biztosan ne halljunk éhen.

Szóval semmi alapanyag, semmi túlzott tevékenykedésre ösztönző készlet felhalmozás. Egyszerűen csak odamegyek a kamraként szolgáló fiókhoz, kihúzom, kiveszek egy csomagot/dobozt/bödönt, kinyitom és eszem.

Paella

Már hetek óta ment a sóhajtozás, de jó lenne enni egy paellát. Hosszasan töprengtem azon, hogy Barcelonában járva, vajon ettem-e én ezt a csudát vagy sem. Valószínűleg a tapas-láz elvette az eszemet és sikerült kihagynom az autentikus változat kóstolását. Arra viszont bizton emlékszem, hogy tésztás paellát ettem, sőt az is rémlik, hogy mennyei fokhagymás szószt is kínáltak mellé.

A mi paellánk, amit Apuval válvetve, a csillagok és a Tesco beszerzőinek áldásos együttállása folytán, készítettünk el, Lajos Mari receptjét követi. Ő ugyan a sáfrányos szeklicét emlegeti, de mi tudjuk, hogy a sáfrány az igazi. Viszont nekem nagyon megfelelt a zöld zacskós, hazai változat is. Igaz három zacskónyit szórtunk az ételbe, de illatra, ízre és színre is megfelelőnek bizonyult a teljesítmény.

Paella

Mi kell hozzá, hogy 6 ember jóllakjon? 4 egész csirkecomb és egy csirkemell, bőröstül, 30 deka rizs, 30 deka tenger gyümölcsei (sok rákkal), 20 deka zöldborsó, 20 deka paradicsom, 1 szép piros paprika, 1 hagyma, 3 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, sáfrány.

Hogyan készül? A befűszerezett, feldarabolt csirkecombokat kevés olajon alaposan elősütöttük. Amíg a csirke sült, feldaraboltuk a zöldségeket, a paradicsomot forró vízbe mártva meg is hámoztuk. Meleg helyre félretettük a húst, a serpenyőbe pedig beleszórtuk a hagymát, fokhagymát, paprikát. Addig kevergettük, amíg kicsit megpuhult, hozzáadtuk a rizst, a borsót és paradicsomot. Átforrósítottuk és fűszereztük. Egy tűzálló tálba, tepsibe borítottuk a zöldséges rizst, felöntöttük 6 deci vízzel és a tetején elrendezgettük a csirkedarabokat. Az egész bekerült a forró sütőbe.

Amikor úgy fél óra múltán a rizs kellően megduzzadt és a csirke bőre is szépen pirult, a rizst átforgattuk és rászórtuk a tenger gyümölcseit is. Még egy negyed órára visszatoltuk a sütőbe, aztán meg alaposan belakmároztunk. Pont ahogy terveztük.

Ja igen, és még megszórtuk egy kis friss petrezselyemmel is.

Genetika, kelt tészta

A szülés módja, gyereknevelés mikéntje, rák és érrendszeri betegségek iránti fogékonyság és még ki tudja mi minden hagyományozódik tovább a családokban. Nálunk ide tartozik még a "kelt tésza fóbia". Na persze enni nagyon is szeretem, a Nagyi, a Csibi és az Ilcsi néni is elláttak a maguk csodáival. De Anyu nem mert belevágni. Keddig én se. Aztán lesz, ami lesz alapon vettem egy csomag élesztőt. Az elsőt életemben.

A Nagyi messze földön híres szilvás lepényét akartam elkészíteni, de csak almára tudtam szert tenni. Így ezzel tettem próbát. Itt az eredeti recept:

Szilvás lepény

Hozzávalók: 1 + 2 dl tej, 1 kanál cukor, 1 csomag élesztő fele, 1 tojás, liszt, szilva, cukor, fahéj, tejföl, tojás.

Elkészítése: 1 dl langyos tejbe beleszórjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Ha felhabzik az élesztő, beleöntjük a többi tejet is. A lisztet összekeverjük a tojással és a tejjel. Inkább keményebb tészta legyen, mint folyékony.

A tepsit kikenjük és a belesimított tésztát még fél órán át hagyjuk kelni. Addig kimagozzuk a szilát és félbe vágjuk. A szilvákat ráhelyezzük a tésztára. Így sütjük fél órát, majd meglocsoljuk cukor, fahéj, tejföl és tojás keverékével és még visszatoljuk a sütőbe.

Megjegyzéseim: Mivel a mértékegységek hiányoznak, kénytelen voltam a magam feje után menni. Úgy fél kilónyi lisztet használtam fel, azt hiszem elég jó állagú lett a tészta, de sajnos nagyon ragadt, így nem tudtam annyira vékonyra nyújtani, simítani, ahogy azt kellett volna. Erre vonatkozó ötleteket szívesen meghallgatok!

Az alma nagyon jól megpuhult, minél több a gyümölcs, annál finomabb. A szilva zamata természetesen még mennyeibb.

A rálocsolt fahéjjas öntet 3 evőkanál tejfölből és 1 tojásból, kiskanálnyi fahéjből és bőven mért barnacukorból állt össze. Istenien megkaramellizálódott, ez lett az egész süti legfinomabb része.

A beépített gombaszósz esete

Ez már megint egy elképesztően, ráadásul fényképezhetetlenül randa étel fotója. De mégis muszáj megírnom, annyira finom volt. Igazi csütörtök esti lakoma, pillanatok alatt összedobom módszerrel.

Sertéscomb beépített gombaszósszal

Egyre inkább imádom ugyanis a gombaszószt - gomba meg tejszín, némi indokolhatatlan mennyiségű tárkonnyal. De most tényleg nem volt időm a tűzhely mellett álldigálni, kavargatni. Ment minden, összezárva a sütőbe.

Mi kell hozzá? 6-8 zsírtalan sertéscomb vagy karajszelet, 20-30 deka gomba, 2 deci tejszín, só, bors és sok tárkony, vékonyra szelt húsos szalonna.

Hogyan készül? A tűzálló tál aljára kerültek a hússzeletek, szépen, katonásan egymás mellé. A gombát apróra kockáztam, megfűszereztem és összekevertem a tejszínnel és a húsra halmoztam. A tetején szépen elrendezgettem a szalonnát, betoltam a sütőbe és másfél órát sütöttem. A teteje jó ropogós lett, a hús meg finom puhára főtt a tejszínben.

VKF! Belsőséges óda

Két hete lapozgatok szakácskönyveket az elmúlt száz évből. Közben élem a szokott virtuális, azaz bloggolós és fórumozó életemet is. Ha valahol kibontakozik egy igazán heves vita, szinte biztos, hogy előbb utóbb felbukkan az érvelés, ami az egykor volt "normális" világot méri a mai körülményekhez.

Sohasem tudom eldönteni, mi a célja és értelme az ilyen összehasonlításoknak. A régiek akkor éltek, mi meg ma. Most van mikró meg turmixgép, mosogatógép és mélyhűtött zöldségek. Persze titokban, romantikus lelkem minden rezdülésével én is megsiratom időnként azt a régi normális világot, amikor még az állatok minden porcikáját fel kellett használni, a szarvától a farka bojtjáig.

És ilyenkor azt sem tudom megállni, hogy ne idézzem meg a Nagyi szellemét. Hiszen neki még volt fogalma arról, hogyan nyúljon hozzá ahhoz a szürkés nyálkás halomhoz, amit jobb helyeken tüdőnek neveznek. Persze tésztát is gyúrt, de erről majd máskor.

A foszló szélű, évtizedek zsíros konyhai levegőjét magukba ivó, pecsétes, barna lapok az álmodozás mellett inspirációt is jelentenek. Velőskolbász? Tárkonyos tüdőkása leves? Kacsa és libavér hagymával sütve? Párolt marhanyelv vadas mártással? Rántott borjúláb? Velős palacsinta? Májpuding? Na, itt már a férjem is némi utálkozással kérte a felolvasás megszakítását.

Pedig a pacalt, a különböző hurkákat még nem is vettem számba. Akaratlanul is eljutottam a disznóvágáshoz és persze a jó öreg kocsonyához. A disznó legeslegpuhább húsával, amelyet Apu órákon keresztül farigcsált: a pofáról!

Forgatom azt a hártyavékony, de géppel írt papírt, amin Édesmama 1947-es jegyzetei szerepelnek a disznóvágásról. Sok felkiáltójellel és aláhúzással szerepel, akkurátusan, mennységekkel és fortélyokkal az egész folyamat. Hogy a hagyma elveszi a bélszagot. És felsejlenek azok a fázós, hószállingózással tarkított decemberi hajnalok.

Valami diadalmas, vad öröm, ahogy a kés végighasítja a hasfalat. Vért, májat, tüdőt és agyvelőt enni mélységesen ősi, félelmetesen emberi. Benne van az évezredes ragadozósors, a vadászatok és a jószágnevelgetés mélysége, a nyers, még meleg hús ruganyos tapintása. A trancsírozás extázisa.

Belsőséget enni, még így, a mai steril körülmények között is jelent valamit. A vákumcsomagolt máj, talán már nem üzen sokat, de az ízében még ma is benne van az ember diadala, aki győz és szerez.

Pástétom nyelvből

Amikor olvastam az aktuális kiírást, valahogy sejtettem, hogy a májak és pástétomok terítik be az étert. Valójában magamból indultam ki, nekem is ez az első számú kedvencem.

Aztán a piacon szembe jött velem egy nagy halom nyelv, szép csinosan egymásra rakosgatva, több tucat. Kissé megszeppenve kértem 1, azaz egy darabot, reménykedve, hogy kezdeni is tudok véle valamit.

Először a mélyhűtőben "pácoltam" egy hétig, amíg kiokoskodtam, mi is történjen azután, hogy a könyveim tanúsága szerint úgy két órán keresztül főtt az ominózus, csupa izom szerv. Nos, régimódi pástétom lett belőle, aprócska, szilikonos muffinformákban megsütve, hiszen mégis csak 2000 után vagyunk.

Pástétom nyelvből

Mi kell hozzá, hogy egy két személyes mini adagra éppen, hogy fussa? 1 marhanyelv, szemes bors, borókabogyó, 1 evőkanál tejföl, 1 kisebb tojás, só, bors és szerecsendió, plusz hat szép szelet húsos szalonna.

Hogyan készül?

A nyelvet tehát két órán keresztül főztem, szemes borssal és borókabogyóval bőven teleszórt vízben. Aztán hagytam kihűlni, majd megpróbáltam lehúzni róla a cuccot, a borítást, vagy - minek is nevezzem - felesleges részeket. Nos, ez nem ment túl egyszerűen, talán jobb lett volna, ha tényleg betartom az utasításokat és negyed óra főzés után megállok, lehúzom és folytatom a dolgot. Így kénytelen voltam egy éles kést is segítségül hívni, de végül megoldottuk az ügyet és egy szép darab, illatos tiszta hús mehetett darabolásra.

Itt megint nem sikerült betartanom az előírásokat, hiszen a robotgépemnek pont a daráló a gyenge pontja. Valójában egyáltalán nem működik. És naná, hogy pont ezért választottam ezt a modellt. Így aztán darálás helyett turmixoltam a felkockázott húst, rögtön hozzáadva a tejfölt és a tojást is. Szép krémes, pépes lett. Alaposan megfűszereztem frissen őrölt borssal és szerecsendióval. A sóval csínján bántam, mert a köré tekert szalonna eléggé sót hozott a házasságba.

A muffinformákat kibéleltem szalonnacsíkokkal - alulra és oldalra is került belőle, végül megtöltöttem a nyelvkrémmel. Csak háromnegyed órán keresztül sütöttem a sütőben, nem pedig gőzöltem két órát, ahogy az őzgerinc formába töltött rendes pástétomokkal bánni illene.

A végeredmény? Egész jó, de azon még töprengek egy ideig, hogy vajon megérte-e ez a sok macera.

Party-kaja

Elismerem, hogy kissé nagyképű dolog party-nak tekinteni egy olyan kedd estét, amikor négyen (plusz két pelusos) üljük körül az asztalt. De amit készítettem, éppen olyan könnyedén kézbe fogható, gyorsan elnyammogható kaja, amit az ember egy bulira is készíthet.

Kéksajtos-mazsolás tekercs

Úgy ezerháromszáz, na jó, tizenhárom évvel ezelőtt Apu csinált valami hasonlót, azóta is arra a pikáns ízre vágyakoztam. Megpróbáltam rekonstruálni, több-kevesebb sikerrel. Persze ha nem azt a bizonyos ízt kerestem volna, elégedett is lennék.

El nem ítélhető módon, az egyéves által korlátozott mozgásterem folytán pluszos Danish Blue típusú sajtot használtam, ennek pedig elég halovány az íze, viszont jó zsíros. Legközelebb keresek valami daliásabb márványsajtot.

De lássuk: Mi történt a konyhában? Fél csomag levelestésztát megkenegettem 20 dekányi puha kéksajttal, rászórtam a fél órára konyakba áztatott fél maréknyi mazsolát, feltekertem és 20 perc alatt ropogósra sütöttem.

Hagymás-sonkás tekercs

Egyszerűbb, prózaibb és ízesebb, mint a fenti.

Mi történt? A fél csomagnyi levelestésztára szépséges, hajszálvékony sonkaszeleteket fektettem, majd a hosszában felcsíkozott póréhagyma is odakerült. A tésztát feltekertem és a fentiekkel együtt sütöttem meg.

Tormás-tojásos kosárka

Egyes blogerek reklámhadjáratának engedelmeskedve, már nekem is jó ideje várakozott a konyhába egy csomag ikejás tésztakosárka. Most végre bevethettem és zamatos töltelékkel megpakolva vígan el is falatoztuk.

Mi történt? Megfőztem négy tojást, jó keményre. Lereszeltem és összekevertem 3 evőkanálnyi tormakrémmel, plusz 1 evőkanálnyi tejföllel lazítottam. Végül a kosárkákba kanalaztam a sárga krémet.