Napok óta forgatom Vrábel Krisztina könyvét, a Dolce Vita Magyarországon szakácskönyvet. Nem találok fogást rajta, akárhogy is keresem. Gyönyörű könyv, jó megfogni és még jobb nézegetni. A recpetek is tetszenek, egyszerűek és kivitelezhetőek, a legtöbbhöz alig pár hozzávaló kell csak.
Mondjon bárki, amit akar, ez nem egy fizetett hirdetés. Tudom, hogy sokan nem szeretik őt, sokan az én blogomra is a "dolce vita sznob blog" keresőkifejezéssel jutnak el. Szóval, ha látogatottságot akarnék növelni, akkor most jól le kellene húznom ezt a könyvet, válogatott szidalmakkal bírálni. Nem megy.
Csodálom Krisztina munkáját, tehetségét, azt ahová eljutott. Emlékszik még bárki is erre a képre? Naugye. Becsülöm, hogy fenn merte hagyni. Aztán jött az ugrásszerű fejlődés. Képek, amelyek beleégtek a retinámba. Ez, a meggyes-mákos volt az első ilyen. Aztán sorra a csodák. Legújabb kedvencem pedig ez a szőlős.
Node, vissza a könyvhöz. A szokásos beosztás olasz módra, antipasti, primi, secondi, dolci. Külön fejezet a kenyereknek, pizzáknak. Talán ez utóbbi tartogatja a legkevesebb izgalmat. A legtöbb recept olyan, hogy rögtön rohannék a konyhába és csinálnám is meg.
A fejezetek elején elég komoly bevezetők vannak, beszerzési lehetőségekkel. Egy kicsit a szokásos magas lovas a stílus, inkább a nehézségek, a rossz tapasztalatok sorjáznak, ahogy azt már megszokhattuk.
A képek egy részét már láttuk a blogon. Fura, hogy képernyőn sokszor százszor jobban mutatnak, mint így kinyomtatva. Talán a képkivágások miatt, mintha sok fotóról levágták volna a távlatot. Egyes fotókat meg szövegdobozokkal is rondítottak, ezt nehezen viselem. Ettől függetlenül nyálcsorgató, az biztos.
Akik nem igazán ismerik az olasz konyhát, lehet, hogy nagyot csalódnak a könyvet kézbe véve, hiszen az olasz étkezési szokásokról, magáról Olaszországról elég keveset kapunk. A cím azonban nem is ezt ígéri, inkább azt mutatja meg, hogyan lehet itthon is édes életet élni, egészséges, tudatosan kiválasztott hozzávalókkal, mennyei ízekkel az étkezőasztalhoz csábítani a családunkat.
Már két fogás is készült a könyvből, az egyik alig-alig recept, hiszen egy mozzarellás tésztasaláta. Krisztina hidegen, én melegen ettem. Szereztem jóféle bivaly mozzarellát, az ő bazsalikomját pedig rukkolára cseréltem. És persze még csak megközelítő szépségű képet se sikerült csinálnom.
A hagymás májról majd külön mesélek.
8 megjegyzés:
Kedves Ági! Nagyon jól látod. Kevesen szeretik, sőt ahogy olvasgatom 4-5 hónapja még a blogosok csapata sincs érte oda. Ennek két oka lehet. Határtalan nagyképűsége, sznobsága már már nevetségessé teszi. :) Mindezt úgy, hogy örökké szapul másokat, akiknek nincsen gazdag férj, nagy ház, bébiszitter, minden nap a legújabb trendnek megfelelő hozzávaló az asztalán. Ő egy tipikus gasztrorosznob, aki bébiszitterre hagyja a gyerekeit, még ő a férjével végigjárja Bp. éttermeit, és lefikázza az összeset, ő, aki életében nem főzött meg egyetlen bonyolultabb ételt sem!
A másik ok, a fotózás. Nem régiben írta, hogy milyen drága géppel dolgozik. Folyton ott van mindenhol, minden lében két kanál, és fennkölt hírdeti, hogy mekkora fotós. Túl van sztárolva nagyon, miközben a hozzád hasonló kedves blogok a béka segge alatt sincsenek.
Reni blogjába írtam tegnap, és igen felháborít, hogy akinek nincs méreg drága gépe, sznob háttere az nem ember. DV-nek szerencséje van a gazdag férjjel. :)
Sajnálom, hogy ennek a 4 blognak van csak tér, a többi sehol. Habár ha azt nézem, szinte minden blogos programban ők a főkolomposok. Ha ők nincsene valami benne, már program sincs.
Inkább kezdeményezz az átlag blogosoknak valamit te. Te meg tudnád csinálni, őket kihagyva!
Régóta töröm blogíráson a fejem, de egy ideje elhatárolódtam inkább. Pont ezek miatt.
Inkább a te könyvedet olvasnám, annak még a címe is felcsigázó.
Üdv, Borsi Krisztina
Krisztina. Most erre mit mondjak? Nem egészen így látom. Ez a könyv minden esetre nagyon szép.
Milyen kezdeményezésre gondolsz? Szoktunk találkozót is szervezni, aztán ott van az egymás között ajándékozós játék. A http://gasztro.blog.hu-n többet is olvashatsz ezekről.
Szerintem minden blognak van helye a neten, elfér mindenki. Az meg, hogy kit mennyien olvasnak? Valahol szerencse kérdése is, hogy kinek az egyénisége, képei, szövegei mennyire érdeklik az embereket.
Sokan így látják, csak hozzád hasonlóan nem akarják megbántani őt, vagy egyszerűen csak nem foglalkoznak vele. Nem régiben egy kis blogon olvastam olyasmit, hogy még egy normális kenyeret sem tud megsütni.
Apropó!
Limara miért nincs mindenben benne? Pedig az ő blogja alázza az összes sznob sztárolt libamájas, szarvasgombás barátikört. Őt miért nem hívják soha ilyen programokba? :) Ez a furcsa nekem csak.
Köszönöm a linket, körbenézek!
Üdv, Borsi Krisztina.
Ági! történt valami, amitől elbizonytalanodtál magaddal kapcsolatban? (most szólok, hogy hiba lenne :-)
Helga
Furán ambivalens ez az írás, olyan mintha minden egyes pozitív dolgot három negatívval cáfolnál. Nagyon objektívnek akar látszani a kritika, de közben csúnyán be-be szól. Én annyira nem ilyennek láttalak az eddigi posztjaid alapján.
A hozzászólónak meg: mióta jellemhiba a gazdag férj? :)
Ági!
örülök, hogy tetszik, bár egy dologgal vitatkoznék, a könyvben 130 kép van, ebből 12 jelent meg a neten (7-8 ételkép a többi illusztráló)nekem a "képek egy része" kicsit félrevezetően hanguik, bár igaz, hogy egy része, csak az egészen kicsi....
hogy fennhagytam a régi képeket, ezt nem is értem????? miért lenne gond, sz összes képet le kellene szednem, ami már nem tetszik? nem sok maradna fenn, örökké elégedetlen vagyok a fotókkal, ahogy gondolom Te is gyakran az írásaiddal. (bár nekem nagyon tetszett a könyv, egy szuszra kiolvastam). Fura lenne, és kevésbé inspiratív, ha rettentően meg lennék elégedve magammal.
Kedves Borsi Krisztina
vannak nevetséges dolgok, mint pl valakiről azt állítani, hogy azt mondták, hogy nem is tud kenyeret sütni. Ez elképzelhető, hogy olyan értelmi szintet feltételező állítás, amitől kezdve úgy érzem, egy pillanatig sem kellene a hozzászólásaiddal foglalkoznom. Azt gondolom, (ebből az állításodból levezetve nem nagyon van fogalmad róla, mit lehet és mit nem nyilvánosan leírni) egy kis jóindulattal megfűszerezve figyelmeztetlek, ha valakiről valótlant állítasz (elég sok ilyen van a hozzászólásodban), abból még akár személyiségi jogi per is lehet. Szeretnél perköltséget magadra vállalni? Lehet, hogy kicsit erős reakciónak tűnik, de elegem van abból,hogy néhány ember azt gondolja, bátran hazugságokat állíthat egy számára teljesen ismeretlen emberről. Szóval vagy bizonyítsd be, hogy "bébsziterre hagyom a gyerekeimet", vagy kérj bocsánatot és a jövőben tartózkodj az ilyen állításoktól.
Kriszta, örülök, hogy válaszoltál a felvetésekre. Szerintem igenis nagy dolog az, hogy fennhagytad azokat a régi képeket, mert azt mutatja, hogy bárki fejlődhet, ha van kitartása, ereje, elszántsága. Persze te kimagaslóan tehetséges is vagy, de engem inspirál, hogy honnan indultál. Még akkor is, ha tudom, hogy sohasem jutok el oda.
Lehet, hogy a képeknek csak 5 százaléka, amiről írtam, talán a stílus miatt tűnik többnek.
Ami meg a saját munkám "szeretését illeti", ha nem szeretném, akkor ki sem tenném. Ha nem szeretném a szövegeimet, akkor nem akarnám azt, hogy mások is elolvassák.
Ami a szemétkedő hozzászólásokat illeti, nekem az az elvem, hogy szinte semmit se törlök itt ki a hozzászólások közül, mert mindenki saját magát járatja le az írásaival, kár hogy sokan névtelenül teszik ezt.
úgy értettem, hogy visszanézve nem szereti általában az ember. Én így vagyok ezzel, amikor készítem, mindig az utolsó a kedvenc, aztán pár hónap múlva nagyon nem tetszik már. De ez viszi előre az embert
Megjegyzés küldése