Mandulás-fehércsokis sajttorta


Csavarintottam egyet az amúgy is ellenállhatatlan és mennyei sajttortán. Készítettem már citromos cheesecake-et régebben, amerikai receptekből kiindulva, akkor azt gondoltam, hogy az a tökéletes. Most éppen ezt a mandulás tésztával készülő, fehércsokival dúsított csodát tartom a legjobbnak.

Nem darált kekszet, hanem egy isteni vajas tésztát tettem alá, ami igazából önmagában is megállja a helyét, mint keksz. Ebből a receptből indultam ki, ami kicsit sok lett ehhez a sajttortához, így amit csak úgy magában kisütöttem, pillanatok alatt falták fel a gyerekek.

Ennyi áradozás és lelkendezés után jöhet a recept is. Azt kell mondanom, hogy meglepően egyszerű. Tulajdonképpen csak össze kell keverni a 2 réteget és megsütni. A végeredmény felső fokához képest semmiképpen sem igényel túlságos erőfeszítéseket.

Mandulás-fehércsokis sajttorta

Hozzávalók a tésztához: 10 deka porcukor, 15 deka vaj, 12 deka liszt, 12 deka őrölt mandula.

Hozzávalók a krémsajt réteghez: 60 deka (4 doboz) Philadelphia krémsajt, 2 dl tejszín, 3 tojás, 20 deka fehér csokoládé.

Elkészítése: A tésztaréteghez összemorzsolom a hozzávalókat. A vajat felkockázom és addig dörzsölöm, amíg összeáll a tészta. Ha nem akarna egynemű masszává válni, lehet hozzá adni 1-2 kanál hideg vizet vagy akár 1 tojást is.

A tésztát egy kerek, kapcsos forma aljába nyomkodtam, amit előzőleg kibéleltem sütőpapírral. A kimaradt tésztából kis korongokat formáztam és 15 perc alatt aranybarnára sütöttem. Ugyanígy elősütöttem a tésztaréteget is, csak ez után öntöttem rá a krémsajtos masszát.

A felső réteghez minden hozzávalót keverőtálba öntöttem. A csokit óvatosan, alacsony hőfokon olvasztottam fel, és csak akkor csorgattam a többihez, amikor a tojás, tejszín és krémsajt már jól összekeveredett. Ezt a keveréket ráöntöttem az elősütött tésztára és még 45 percig sütöttem.

Talán meglepő, hogy a felső rétegbe nem is tettem cukrot, nekem pont így savanykásan, majdnem sósan tetszett legjobban. A fehércsoki amúgy is olyan édes, hogy magában nem tudom megenni.

Tálaláskor adhatunk hozzá epret, málnát, akár lekvár, akár friss vagy fagyasztott formában.

10 megjegyzés:

Unknown írta...

Jól hangzik nagyon!

zazálea írta...

És az milyen jó (nekünk), hogy van megint neted! :o)

Praliné Zsuzsi írta...

Nagggyon jól hangzik!!! Mekkora tortaformában csináltad? Csak mert én 18 cm-esben szeretném, és a mennyiségeket akkor arányosítanám. Köszi! Zsuzsi

Wise Lady írta...

Nagyon szép lett. Nemhiába híres ez a sütemény, finom, mindenki szereti, és tényleg nem nagy ördöngösség.
A tésztádat elviszem, én is hasonlót szoktam sütni alá.

Ági, aki főz írta...

Köszönöm nektek!

Zsuzsi, lemértem, a forma átmérője 24 cm. A keksz biztos sok lesz, de a tölteléket szerintem nem nagyon kell lecsökkenteni, csak vastagabb lesz. Persze ha kiveszel egy doboz krémsajtot meg egy tojást, úgy is biztos jó lesz.

duende írta...

Csodálatos! :)

Csibe írta...

Guszta! Imádom a sajttortát!

Praliné Zsuzsi írta...

Köszönöm, hogy lemérted! Már alig várom, hogy megkóstoljam :) Zsuzsi

Delish írta...

Agi ez nagyon jol nez ki! Tetszik, ki fogom probalni!

angela írta...

Ennek a sajttortának a classic változata volt az, amit először megsütöttem tőled! :-)

azóta is ide járok!

Ezt is kipróbálom; nagyon szép a fotó---a tányér....a málnaszemek...