Pár napja már többé-kevésbé itthon vagyunk.
A lakás jobbára egy olyan játékboltra hasonlít, amelyen egy igen szeszélyes tornádó söpört végig, tetszőleges pontokon elhelyezve a raktárkészlet darabjait.
A gépen kb. 450 fénykép vár rendezésre és úgy 20 bejegyzés a fejemben megírásra.
Holnap pedig kezdődik nekünk az ovi!
Mi még balatonozunk
Az elmúlt hét bejegyzései mind felvételről mentek. Most jutottam hozzá, hogy találjak egy wifis kávézót. Hiába no, a függőség, az függőség.
Főzni szinte egyáltalán nem főztem, a vkf-ről is lemaradtam, pedig pont ma van a gyermek szülinapja. Szegény azt hiszi, hogy pénteken volt a szülinapja, mert aznap ünnepeltük. A menüt anyós pajti prezentálta és csak a háttérből figyeltem, kicsi piros traktort vettem a tortára.
Bővebben otthonról.
Főzni szinte egyáltalán nem főztem, a vkf-ről is lemaradtam, pedig pont ma van a gyermek szülinapja. Szegény azt hiszi, hogy pénteken volt a szülinapja, mert aznap ünnepeltük. A menüt anyós pajti prezentálta és csak a háttérből figyeltem, kicsi piros traktort vettem a tortára.
Bővebben otthonról.
Útravaló kenyérke
Jó kis útravaló kukoricás-áfonyás kenyérke. Kicsit morzsálódik, de ha így becsomagoljuk egyesével, jól fogható, majszolható.
Mi került bele? 2,5 dl liszt, 2,5 dl kukoricaliszt, 2 kiskanál sütőpor, 2-3 evőkanál cukor, 2 tojás, 60 g vaj, 2,5 dl tej, 150 g áfonya.
Hogyan készült? Elkevertem a száraz hozzávalókat. Az olvasztott vajat, a tejet és a tojásokat homogén folyadékká kevertem. Az áfonya kivételével mindent összedolgoztam, végül beleforgattam lazán és óvatosan a gyümölcsöt is.
35-40 percig sütöttem, 180 fokon, sütőpapírral kibélelt formában.
Minden sarokra egy Marché-t!
Első pillantásra nagyon drágának tűnik a 700 forintos szendvics. De aztán elmegy az ember a mekibe és szembesül azzal, hogy ott se olcsóbb, sőt már ők is az ezrest súrolják a szendvicseikkel.
A Marché pedig jó, nagyon jó! Friss, túlteng a zöldség-gyümölcs vonal. A frissen facsart gyümölcs turmixaikért pedig egyenesen megveszek.
Apró kis szomorúság, hogy a magyar üzleteik elég kicsik az osztrákokhoz képest, ennek megfelelően a kínálat is sokkal szegényesebb, de még így is találok mindig fogamra valót, például egy szép túrótortát.
Külön plusz pont a gyerek játszósarok és a mega-tiszta toalett. Miért nem kapok mindenhol ilyen odafigyelést?
Nyúl gombával
Csak így egyszerűen.
Azt hiszem mi vagyunk az a család, amely a magyar nyúlfogasztási átlagot messze meghaladó mértékben pusztítja ezeket a szőrös egyedeket. Tudtátok, hogy Magyarhonban évente 5 millió nyúl tenyészik, de ennek csak 3 százaléka fogy el idehaza?
A négy mancsos bandának persze ez se tetszik, mindenféle aggályaik vannak, pedig szerintem még mindig ez az egyik legegészségesebb tenyésztett húsféle, a csirkénél sokkal jobb adatokkal, ráadásul szinte teljesen zsírmentes.
Így főztem belőle egyszerű, munkamentes ebédet.
Nyúl gombával
Hozzávalók 3 személy részére: 3 nyúlcomb (alsó-felső együtt), 2 nagy répa, 1 marék szárított gomba (rókagomba, vargánya), 1 vöröshagyma, 2 dl fehérbor, olaj, só, bors, kakukkfű, zsálya.
Hogyan készült? A hagymát, répát felaprítottam. A hagymát és a húst elkezdtem pirítani, többször forgatva. Felöntöttem a borral, beleszórtam a többi hozzávalót és lefedve pároltam 1,5 órát. Időnként öntöttem hozzá vizet, hogy ne égjen le.
Főztem hozzá polentát is, nagyon jól passzoltak.
Villa-interjú Vrábel Krisztinával
A Dolce Vita blog szerzője ezt mondta a villájáról: "Rám jellemzően csak tészta vagy desszert maradék lehet rajta, húsfélét nagyon keveset eszem, bár nem vagyok vegetáriánus. A szalonnát imádom, de ugye azt kézzel eszem." A desszertjeit, tésztáit és mindenféle izgalmas ötleteit szerintem mindannyian rajongva csodáljuk és azt hiszem nyugodtan kioszthatjuk a legszebben fotózott blog címét neki.
- Ha elrabolna az adalékanyag- maffia és bezárnának egy olyan raktárba, ahol csak műkaja van, és nem engednének ki, hanyadik napon ennéd meg a zacskós levest?
Pont most kóstoltam egy zacskós levest, az instant fajtát, amit csak bele kell önteni 2 dl forró vízbe, és kész is a finom, gőzőlgő leves. Komolyan mondom, szerintem emberi fogyasztásra alkalmatlan. Annyira bántó, túlzó, mesterséges íze volt. Aki ilyesmiken él, annak ez fel sem tűnik. Évek óta nem eszem kész termékeket, ha valahol mégis találkozom ezzel-azzal, megdöbbenek, ezt hogyan lehet megenni. Kitisztultak az ízlelőbimbóim, azt hiszem sokkal jobban érzem az ízeket, bármiről azonnal megmondom, ha van benne valami mesterséges. A bolti kenyérben simán érzem a cukrot, amit beleraktak. Minap vendégségben azzal vádoltam a grillezett húst, hogy romlott. Kiderült, gyorspácot használtak az elkészítéséhez, amelyben fokhagymagranulátum van. A szárított fokhagymának pedig szimplán romlott étel szaga van. A házigazda azzal védekezett, nem volt ideje elkészíteni a pácot. Erre csúnyán összehúztam a szemöldökömet, nem volt időd borsot darálni, kinyitni a pirospaprikás zacskót és egy fokhagymát lekaparni? Elkényelmesedtek az emberek, közben pedig az élelmiszergyártók hülyét csinálnak belőlük.
Marad a koplalás, két, három napig bírnám, aztán megszöknék, hogy főzzek otthon valami finomat.
- Miről mondanál le gond nélkül, amiről most azt gondolod, hogy fontos része az étrendednek?
- Miről mondanál le gond nélkül, amiről most azt gondolod, hogy fontos része az étrendednek?
Zöldség, tészta, tejtermékek, gyümölcs, hal, csoki, bor, kávé ez az étrendem. Nem tudom, melyikről tudnék lemondani. Azt hiszem, egyikről sem. Terhesség és szoptatás alatt csak a borról tudtam lemondani a kávéról pl. nem.
- Van olyan szín, amit nagyon-nagyon szeretsz, a fotókon mégsem mutat jól, ezért nem használod?
- Nagyon szeretem a barna különböző árnyalatait: a drapptól a sötét csokibarnáig, elég csak kiynitni a szekrényemet, minden második ruhám barna. Fotókon ritkán használom, itt inkább az élénk színeket részestíem előnyben. Bár készítettem már egy-két csokis, kávés desszertes képet, barna háttérrel, ezeket kifejezetten szeretem.
- Véletlen-e, hogy végülis a munkád lett a gasztro vonal meg a fotózás vagy tudatosan dolgoztál rajta?
Teljesen véletlen. Egy munka, megjelenés után sem "mentem". Kb. egy éves volt a blog, mikor az első megkeresések érkeztek innen-onnan. Felkérések fotózásra, interjúra, előadásra, vendég-főzésre. A blog 2,5 év alatt önálló életre kelt, hihetetlen, mire képes az internet.
Kecskesajtos receptek
Ezzel a két recepttel neveztem a Rosinante fogadó kecskesajtos receptversenyére. A receptekhez az Őrségi Ínyes manufaktúra kecskesajtjait használtam fel.
Kecskesajtos tejespite a caponata ölelésében - főétel
Húsmentes főétel, amelyben a friss, de erős ízű kecskesajt dominál. A tejespite lágy textúrája csak kiemeli az erőteljes zamatot, miközben a nyári zöldségekből összerotyogtatott raguban felfedezhető sokféle összetevő méltó kiegészítője. A ragu és a pite együtt mint köret és feltét funkcionál, de semmiképpen sem a hagyományos mintákat követve.
4 személy részére
Hozzávalók a tejespitéhez: 3 tojás, 3 tojás sárgája, 8 evőkanál liszt, 200 ml tejszín, 250 ml tej, 200 g friss kecskesajt, só.
Elkészítése: A tojásokat és a tejet robotgéppel elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is és homogén, de folyékony masszává dolgozzuk. Végül a kecskesajtot is belemorzsoljuk. A keveréket szuflé formákba vagy egy nagy tűzálló tálba öntjük. 190 fokos sütőben 30-35 percig sütjük.
Hozzávalók a caponata raguhoz: 2 nagy padlizsán, 2 vöröshagyma, 8 paradicsom, 2 evőkanál borecet, 1 evőkanál mazsola, 1 evőkanál kapribogyó, 2 evőkanál apróra vágott olajbogyó, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem zöldje, só, olívaolaj.
Elkészítése: A paradicsomot forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, a magják kikaparjuk és apróra kockázzuk. Felkockázzuk a padlizsánt és a hagymát is, a késünktől kitellő legapróbbra. Egy mély serpenyőbe olívaolajat löttyintünk és pirítani kezdjük a hagymát és a padlizsánt. Amikor kap egy kis színt, hozzáadjuk a paradicsomot, mazsolát és puhára főzzük. A még forró, de már elzárt tűzhelyen lévő raguba keverjük a többi hozzávalót is.
Kecskesajt fügével, mézzel, diós-fügés kekszen - desszert
Senki sem vádolhatja ezt a desszertet azzal, hogy szokványos volna. Még csak túl édesnek sem nevezhetném. Bár van rajta méz, mégis inkább a sajttálak hangulatát idézi a világa. Mindeközben meglepően harmonikus, minden hozzávaló a helyén van és tudja a dolgát.
12 kis adaghoz
Hozzávalók a kekszhez: 10 dkg puha vaj, 20 dkg finomliszt, 4 evőkanál méz, 5 dkg darált dió, 1 tojás, 15 dkg darált, friss füge. Egyéb hozzávalók: füge, diós kecskesajt, aromás méz, például gesztenyevirágból.
Elkészítése: A keksz hozzávalóit összedolgozzuk, sütőpapírral kibélelt tepsibe teszünk kétkanálnyi adagokat, egymástól kicsit távolabb, mert a lágy tészta szétterül sütés közben. 180 fokos sütőben sütjük 15-18 percig. A kihűlt kekszekre teszünk 2-3 vékony fügeszeletet, 1 vékony sajtszeletet és megcsorgatjuk mézzel.
Kecskesajtos tejespite a caponata ölelésében - főétel
Húsmentes főétel, amelyben a friss, de erős ízű kecskesajt dominál. A tejespite lágy textúrája csak kiemeli az erőteljes zamatot, miközben a nyári zöldségekből összerotyogtatott raguban felfedezhető sokféle összetevő méltó kiegészítője. A ragu és a pite együtt mint köret és feltét funkcionál, de semmiképpen sem a hagyományos mintákat követve.
4 személy részére
Hozzávalók a tejespitéhez: 3 tojás, 3 tojás sárgája, 8 evőkanál liszt, 200 ml tejszín, 250 ml tej, 200 g friss kecskesajt, só.
Elkészítése: A tojásokat és a tejet robotgéppel elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is és homogén, de folyékony masszává dolgozzuk. Végül a kecskesajtot is belemorzsoljuk. A keveréket szuflé formákba vagy egy nagy tűzálló tálba öntjük. 190 fokos sütőben 30-35 percig sütjük.
Hozzávalók a caponata raguhoz: 2 nagy padlizsán, 2 vöröshagyma, 8 paradicsom, 2 evőkanál borecet, 1 evőkanál mazsola, 1 evőkanál kapribogyó, 2 evőkanál apróra vágott olajbogyó, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem zöldje, só, olívaolaj.
Elkészítése: A paradicsomot forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, a magják kikaparjuk és apróra kockázzuk. Felkockázzuk a padlizsánt és a hagymát is, a késünktől kitellő legapróbbra. Egy mély serpenyőbe olívaolajat löttyintünk és pirítani kezdjük a hagymát és a padlizsánt. Amikor kap egy kis színt, hozzáadjuk a paradicsomot, mazsolát és puhára főzzük. A még forró, de már elzárt tűzhelyen lévő raguba keverjük a többi hozzávalót is.
Kecskesajt fügével, mézzel, diós-fügés kekszen - desszert
Senki sem vádolhatja ezt a desszertet azzal, hogy szokványos volna. Még csak túl édesnek sem nevezhetném. Bár van rajta méz, mégis inkább a sajttálak hangulatát idézi a világa. Mindeközben meglepően harmonikus, minden hozzávaló a helyén van és tudja a dolgát.
12 kis adaghoz
Hozzávalók a kekszhez: 10 dkg puha vaj, 20 dkg finomliszt, 4 evőkanál méz, 5 dkg darált dió, 1 tojás, 15 dkg darált, friss füge. Egyéb hozzávalók: füge, diós kecskesajt, aromás méz, például gesztenyevirágból.
Elkészítése: A keksz hozzávalóit összedolgozzuk, sütőpapírral kibélelt tepsibe teszünk kétkanálnyi adagokat, egymástól kicsit távolabb, mert a lágy tészta szétterül sütés közben. 180 fokos sütőben sütjük 15-18 percig. A kihűlt kekszekre teszünk 2-3 vékony fügeszeletet, 1 vékony sajtszeletet és megcsorgatjuk mézzel.
Finománia
10 nő áll körben, megbabonázva figyel és időnként elismerően vihorásznak. A kör közepén pedig nem egy híresség, hanem Gál Zsolt séf, magyaráz, viccelődik és közben egy pillanatra sem áll meg a keze. A szigetmonostori Rosinante Fogadóban jártam, a Finománia kurzus Formabontó lekvárok és chutney-k köré épített napjain.
Már ahogy áthajt az ember a szigetre, elcsendesedik a világ, aztán átzötyög Szigetmonostor macskaköves utcáján, be az erdőbe még 2 kilométert. A fogadó pedig kényelmes, barátságos, olyan hely ahol azonnal otthon érzi magát mindenki. Egyedi, semmihez sem fogható bája van, igazi családi vezetés alatt álló és családokat tárt karokkal váró hely. Mindent átitat Szikora Imre tulajdonos, mesterszakács lénye.
Azt hiszem nem találhattam volna tökéletesebb alkalmat arra, hogy kirángassam magam a kulináris tespedtségből, az ihlet-szünetből és konyhai búskomorságból. Itt főztem, kóstoltam és ettem. Fantasztikusan éreztem magam, fantasztikus környezetben, fantasztikus emberek között. Talán nem véletlen, hogy rajtam kívül még 4 gasztroblogger magozta még a szőlőt.
A két nap a kényeztetésről szólt, a gyermekek elvoltak a magammal hurcolt pótnagyival, én pedig teljes mértékben az ételre koncentrálhattam. Volt is mire figyelni, olyan csudákat alkottunk, hogy csak ámultam.
A dolog úgy működött, hogy délután megfőztük a megfőzni valót, aztán a séf bement a konyhába és kihozta alkotásainkat, némi egyéb ételekkel kiegészítve. Egy borértő ember pedig kiselőadás keretében kereste az alkotásokhoz a megfelelő itókát.
A rebarbara és a rózsavíz egyáltalán nem a kedvencem, lekvárrá kombinálva, libamáj pástétommal kiegészítve, forró croissant-tal egyenesen zseniális. A már emlegetett szőlőt is lekvárkészítés érdekében magoztuk, aztán balzsamecettel és gyömbérrel dobtuk fel, egy szelíd vajhallal tálalva, chilis tésztával maga a tökély.
Mi lett volna a legnagyobb kedvenc, ha nem a csokoládé "lekvár", ami igazából egy továbbfejlesztett és sokkal, de sokkal finomabb Nutellaként írható körül? A hozzá tálalt polenta felfújt pedig olyan könnyű volt, hogy majd elrepült.
Másnap reggel pedig folytatódott a szárnyalás, amikor megláttam azt a rengeteg finomságot. Már a tejeskávém is megért egy misét, pont olyanra készítették, ahogy szeretem. Gyümölcsök, zöldségek, sonkák, kolbászok, friss péksütemények, joghurt. A tökéletes és mennyei reggeli.
Délelőtt egy kicsit barangoltunk egy gyümölcsöskertben, aztán olyan pácokat készítettünk, hogy a szemem-szám távtva maradt. Ezek önmagukban, illetve a húsokat kiegészítő salátaként is megállják a helyüket, de a pácolásnak köszönhetően az ízek még intenzívebbek lesznek. Csak egy példa: a tarját sült padlizsánból, fetából és hagymából álló pácba tették egy éjszakára. Óvatosan megsütötték, majd ezt a padlizsán krémet a sült hús mellé is feltálalták. Micsoda ötlet!
Hát még a chilis-barackos brulée! Erről azt hittem, hogy hű, de bonyolult étel, hát most kiderült, hogy nagyon is elkészíthető kategóriába tartozik és milyen finom!
Az már csak egy aprócska korona volt, hogy kaptam egy különdíjat a kecskesajtos receptversenyre beküldött receptjeimért... ezeket hamarosan megírom.
Ez már őszelő
Olyan felemás ez a nyár. Bennem már valahol az ősz dolgozik. Valahogy olyan fázós vagyok, bár inkább belülről vacogok. Meg aztán már itt a szilva, szőlő, körte. Ezek nekem az őszt jelentik. Viszont most megyünk még csak nyaralni, balatonozni.
Mire visszajövünk, pillanatokon belül kezdődik az ovi. Azt hiszem utoljára akkor izgultam ennyire a szeptember elseje hallatán, amikor az egyetem kezdődött. Most újra és újra a torkomban dobog a szívem, amikor fehér ingecskét, tornazsákot meg hasonlókat vásárolok. Közben pedig álmodozva nézem a papírboltokban tornyokba halmozott friss illatú füzeteket. Van annál csodásabb érzés, mint egy új tankönyvet kinyitni, miután egy gondos apa gyönyörű, hetekig vadászott csomagoló papírba kötötte azt?
Na, erre még várunk pár évet...
Addig is itt egy saláta, amolyan majdnem-őszi hangulatban.
Saláta szőlővel
Nagy maréknyi madárbegyet szórtam a tányérra, továbbra is ez a kedvenc zöld levelem, de persze mindenféle más saláta megfelel, akár a jégsaláta is. Tettem hozzá gyufaszálra vágott ementálit. Csirkemell sonkát is szórtam rá - ez legyen a legnagyobb gasztro-bűnöm, kell egy kis fehérje is. Végül megkoronáztam félbevágott szőlőszemekkel és apróra darabolt mogyoróval.
Öntet ezúttal nem készült, de el tudok hozzá képzelni egy kis citromlével elkevert majonézt.
Villa-interjú Fűszeres Eszterrel
Bodrogi Eszter, a Fűszer és lélek blog szerzője, annyira megszerette a Fűszeres jelzőt, hogy szakácskönyvén már mint Fűszeres Eszter szerepel. Amit a kóser és a zsidó konyháról tudok, azt mind tőle tanultam és azt hiszem vagyunk így ezzel még páran.
- "Hétköznap sietős, szombaton kóser" ez azt jelenti, hogy a kóserságot és ezzel szememben a zsidóságot ki-be lehet kapcsolgatni, a szerint, hogy éppen hogy felel meg az embernek?
Zsidónak születik az ember, ha akarja ha nem. De kósert enni, vagy nem enni, nos ez csupán elhatározás kérdése. Mi azzal, hogy legalább szombaton kósert eszünk, sokkal többet teszünk, mint a magyar zsidók 95%-a, akik egyáltalán nem. Természetesen lehetne egész héten is, de az az igazság, hogy nincs meg bennünk az akarat.
Valamelyik nap megbökdösték a vállamat a metrón, hogy zsidó vagyok. Akkor gondoltam pont erre, hogy a zsidóságot nem lehet kikapcsolni. Akkor sem, amikor az ember épp dolgozni megy, vagy vásárol a piacon, vagy gyereket sétáltat az utcán.
Sokan gondolják, hogy a kóserság a lényege a zsidó vallásnak. De szerintem a péntek esti gyertyagyújtás utáni pillanat, amikor békés szombatot kívánunk egymásnak. Az az egy perc mindig olyan jó, mindenki mosolyog, megpusziljuk egymást, a férfiak kezet fognak, éneklünk, megiszunk egy pohár bort, majd egy hosszú vacsora, és beszélgetés következik. Megáll a világ.
- Mit tanácsolsz azoknak, akik bár nem születtek zsidónak, de nagyon szeretnének azzá válni?
Ne tegyék. A zsidó vallás azon felül, hogy nem térítő vallás, elég macerás is. Ha valaki betér az egyik közösségben, azt egyáltalán nem biztos, hogy elfogadja a másik is. Arról nem is beszélve, hogy a betért zsidótól mindig mindenki elvárja, hogy betartsa azokat a törvényeket is, amiket sok zsidó nem tart be, pl. a kóserságot, vagy a szombati törvényeket.
- Kalács vagy hús?
Egyértelműen hús! Na jó, egy kis kaláccsal.
- Ha nem jött volna ez a gasztro vonal, a szakácskönyv, a sok rendezvény szervezés, akkor mire pazarolnád most az alkotó energiáidat?
Talán nekem is lenne egy kézműves internetes boltom. Azt nem tudom mit csinálnék, valahol a kézzel kötött könyvek, és a faragott fa háztartási eszközök között lavíroznék.
Vagy több időm jutna túrázni, mert az nagyon hiányzik.
- "Hétköznap sietős, szombaton kóser" ez azt jelenti, hogy a kóserságot és ezzel szememben a zsidóságot ki-be lehet kapcsolgatni, a szerint, hogy éppen hogy felel meg az embernek?
Zsidónak születik az ember, ha akarja ha nem. De kósert enni, vagy nem enni, nos ez csupán elhatározás kérdése. Mi azzal, hogy legalább szombaton kósert eszünk, sokkal többet teszünk, mint a magyar zsidók 95%-a, akik egyáltalán nem. Természetesen lehetne egész héten is, de az az igazság, hogy nincs meg bennünk az akarat.
Valamelyik nap megbökdösték a vállamat a metrón, hogy zsidó vagyok. Akkor gondoltam pont erre, hogy a zsidóságot nem lehet kikapcsolni. Akkor sem, amikor az ember épp dolgozni megy, vagy vásárol a piacon, vagy gyereket sétáltat az utcán.
Sokan gondolják, hogy a kóserság a lényege a zsidó vallásnak. De szerintem a péntek esti gyertyagyújtás utáni pillanat, amikor békés szombatot kívánunk egymásnak. Az az egy perc mindig olyan jó, mindenki mosolyog, megpusziljuk egymást, a férfiak kezet fognak, éneklünk, megiszunk egy pohár bort, majd egy hosszú vacsora, és beszélgetés következik. Megáll a világ.
- Mit tanácsolsz azoknak, akik bár nem születtek zsidónak, de nagyon szeretnének azzá válni?
Ne tegyék. A zsidó vallás azon felül, hogy nem térítő vallás, elég macerás is. Ha valaki betér az egyik közösségben, azt egyáltalán nem biztos, hogy elfogadja a másik is. Arról nem is beszélve, hogy a betért zsidótól mindig mindenki elvárja, hogy betartsa azokat a törvényeket is, amiket sok zsidó nem tart be, pl. a kóserságot, vagy a szombati törvényeket.
- Kalács vagy hús?
Egyértelműen hús! Na jó, egy kis kaláccsal.
- Ha nem jött volna ez a gasztro vonal, a szakácskönyv, a sok rendezvény szervezés, akkor mire pazarolnád most az alkotó energiáidat?
Talán nekem is lenne egy kézműves internetes boltom. Azt nem tudom mit csinálnék, valahol a kézzel kötött könyvek, és a faragott fa háztartási eszközök között lavíroznék.
Vagy több időm jutna túrázni, mert az nagyon hiányzik.
Totális csömör
Egy kicsit kész vagyok mostanában, minden tekintetben. Nem is főzök, megteszi ezt apu és mások. A gyerekekkel csak ordítva tudok beszélni, de a körülöttem élő más emberek se járnak sokkal jobban.
Ez van, el szokott múlni, csak addig ki kellen bírni saját magamat.
Hogy egy kis pozitív is legyen ma, folytatom a villa interjúkat.
Ez van, el szokott múlni, csak addig ki kellen bírni saját magamat.
Hogy egy kis pozitív is legyen ma, folytatom a villa interjúkat.
Villa-interjú Mautner Zsófiával
A Chili és Vanilia blog szerzőjét ezeken a lapokon nem igazán kell bemutatni. Ő az, aki alapjaiban határozta meg a magyar gasztroblogokat. Ő az, akit bármilyen receptet keresek, elsőnek dob ki a google. Ő az, aki hazajött az eurokrata nyugalomból és azóta szervez, főz, felkutat és bemutat.
- Úgy öt évvel ez előtt, amikor talán még azt se tudtad, hogy mi a blog, gondoltad volna-e, hogy egyszer erre alapozod az életed, a megélhetésed? Egyáltalán meg lehet abból élni, hogy valaki gasztro-papnő? Tényleg, végül is miért jöttél vissza Magyarországra?
Amikor elkezdtem írni a Chili&Vaníliát, egyetlen percre sem merült fel bennem, hogy valaha több lesz, mint hobbi. Azért hoztam létre, mert szükségem volt egy felületre, ahol kiírhatom magamból a gondolataimat, és ahol megoszthatom a kulináris élményeimet. Persze, az embernek vannak hasonló érdeklődésű barátai, de fel kell tudni mérni, hogy mi az a lélektani határ, ameddig még lehet őket traktálni. Körülbelül két év után merült fel bennem először, hogy esetleg megpróbáljam magam teljesen a gasztronómiának szentelni. Lett még volna lehetőségem Brüsszelben maradni, alapvetően azért jöttem haza, mert úgy éreztem, csak itthon tudom megalapozottan meghozni a nagy döntést. Pont jó időben találtak meg azok a lehetőségek, amelyek ezt végül megkönnyítették. Megélni nem könnyű belőle. Külföldi kollégáim gyakran hangoztatják, hogy ehhez a műfajhoz nem árt vagy egy nagyon jól fizető főállás, vagy egy gazdag férj. Egyikkel sem rendelkezem, így dupla annyit dolgozom és fele annyit keresek, mint valaha. Viszont a szenvedélyem a munkám, és erre minden nap rácsodálkozom. Olyan, mint egy non-stop nyaralás. Kicsit kevesebb alvással.
- Van olyan étel, amiről az eszed tudja, hogy jó kaja, meg drága meg sznob meg minden, mégsem vagy képes a szádba venni?
Nincs. Mindent szeretek, ha jól van elkészítve. Van, amit jobban, van, amit kevésbé, de egy olyan ételt sem tudok megnevezni, amit nem volnék képes megenni. Az elmúlt, mondjuk tíz évben, egyetlen olyan jut eszembe, ami negatív emlékeket hagyott: egy tunéziai családnál kóstoltatták velem a mloukhia levéllel (magyarul jutalen, vagy egyiptomi spenót) főzött fűszeres bárányragut, ami nagyon nem ízlett. Olyan szeretettel készítették, hogy természetesen utolsó morzsáig muszáj volt legyűrni (utána Unicum). Aki hivatásosan foglalkozik gasztronómiával, nem engedheti meg magának, hogy valamit meg sem kóstoljon. Olyan nincs. Ha másért nem, hát azért, hogy tanuljon.
- Vannak-e konyhai bűneid, olyasmi, amit sohasem vallanál be, talán még magadnak sem, mégis időről időre elköveted? (Én például rendszeresen eszek bolti profiterolt, pedig tudom, hogy egy szörnyű műkaja és még nem is annyira finom.)
Ó, hogyne. Annyira álszentség lenne azt állítani, hogy csakis tökéletes, házi készítésű, bio-ételeket eszem. Szoktam például gagyi szusit rendelni (avokádóval és surimi-vel), és vannak olyan bolti édességek, amelyek valamilyen érthetetlen módon a bevásárlókosaramba vándorolnak. Mazsolás krémtúró, Sport szelet, Melba kocka, meg ilyenek.
- Az ismerőseid meg mernek hívni magukhoz vacsorára vagy reszketnek és inkább étterembe visznek?
A közeli barátaim abszolút igen, mert tudják, hogy azért megyek, hogy velük találkozzam, és nem azért, hogy ínyenc vacsorán vegyek részt. Aztán van, aki úgy hív meg, hogy ételt is rendel, és viszem. De olyanra is volt már példa, hogy elárulták, hogy azért halogatják régóta a meghívást, mert valóban nem mernek főzni. Ez persze teljesen nonszensz. Egyenesen borzasztó.
- Szakácskönyv? Tévéműsor? Mikor jönnek már?
Nem szeretek elkapkodni döntéseket, annak a híve vagyok, hogy mindennek megvan a maga ideje. Voltak különböző megkeresések, de úgy érzem, mostanra érett be az a konstrukció, amelyben 100%-osan jól érzem magam. Nagyon sok részletet még nem szeretnék elárulni, annyit talán igen, itt magunk közt, hogy úgy néz ki, hamarosan lesz könyv, és hogy éjjel-nappal azon dolgozomJ Tévéműsorra nem vágyom.
A villa-interjúk
Na mit szeretek én legjobban csinálni? Nem, nem főzni. Hanem embereket kérdezni, velük beszélgetni és aztán ezt szöveggé formázni. Ez lenne a munkám is, csak mostanság a gyermekek erősen hátravetették a karrieremet.
A blogon viszont azt csinálhatok, amit csak szeretnék, így megkérdeztem néhány, számomra fontos és érdekes embert, hogy válaszolnának-e a kérdéseimre. Hétről hétre bemutatok ezután egy-egy konyha-közeli embert, akinek 3-4 reményeim szerint húsbavágó kérdést tudok feltenni. Villám interjúk ezek, illetve a keresztségben a villa-interjú nevet kapták. Fogadjátok szeretettel először a Chili és Vanilia blog mögött álló Mautner Zsófiát. Úgy érzem, egyszerűen nem kezdhettem volna mással, mint vele.
Szedres, mandulás tortácska
Mostanában megszállottan sütök. Nem végeztem el önmagam mélylélektani elemzését, de ez a folyamatos süteményáradat biztos jelent valamit. Például azt, hogy isteni finomakat eszegetek és a vendégeim is. Most már akkor is sütök, ha mi megyünk valahova. A legtöbben ezt nem veszik zokon, szerencsére.
De mit csináljak? Ezek a sütemények nekem százszor finomabbak, mint a boltiak meg a cukrászdaiak - tisztelet a kivételnek, amiből nem sok akad. Másrészt az édesség igényem szinte kielégíthetetlen. Így legalább van egy ici-pici gyümölcs is benne, nyugtatom magam.
Szedres-mandulás tortácska
A pate sablée, azaz omlós tészta alaphoz: 80 g vaj, 50 g porcukor, csipet só, 1 tojás, 150 g liszt.
A töltelék: 8 kanál szederlekvár.
A sült krém: 100 g finomra őrölt mandula, 2 tojás, 1 csapott kanál étkezési keményítő (Gustin), 50 g porcukor, 2 dl tejszín.
Készítése: A tészta hozzávalóit hidegen összegyúrtam, 1 órát a hűtőben pihentettem. Kinyújtottam. Ebből a mennyiségből 8 kicsi vagy 1 nagy tortaformát lehet kibélelni. A tésztára kentem a szederlekvárt, amit előző nap főztem. A mandulás krémhez szintén összedolgoztam a hozzávalókat és a tetejére öntöttem. Ekkor még teljesen folyékony volt ez a réteg, sütés közben viszont szépen megszilárdult. Fél óránál egy picit tovább sütöttem, 180 fokon.
Bakancslista
Bocs, emberek. Ne várjatok tőlem jobbnál jobb ételneveket. Egyszerűen nem megy. A hétvégén volt egy temetés és egy lakodalom. Mind a kettőt kívülállóként, szemlélőként éltem meg, de az agyam, a gondolatok áradatát nem tudtam lezárni.
A halálon gondolkodtam. Hogy félünk tőle. Néha azt gondolom, hogy nem félek. Van bennem valami katolikus bizonyosság. Aztán rájövök, hogy mégis van bennem rettegés a fájdalomtól meg a kiszolgáltatottságtól, de főleg attól, hogy nem élhetek meg dolgokat, amelyeket pedig jó lenne. Ide tartoznak a jó ételek és a csodás utazások. Oly rengeteg hely van a világon, amit meg kellene kóstolni.
Most pedig itt a lehetőség, hogy a drágámmal elmenjünk 3-4 napra valahova, igen sok költőpénzzel. Csak utazásra költhetjük ugyanis a drágám jutalmát. Erősen gondolkodunk New Yorkon, de a francia chateau-k, Sevilla, néhány olasz városka is felkerült a listánkra. Ti hova mennétek?
Kávéznék
Ülnék csak úgy, dédelgetném a csészét, lassú kortyokban innék. Apró, szürcsölő, szájcsücsörítő mozdulatra formáznám a szám. Átjárna a forró ital, a keserű íz. Ezúttal nem tennék bele semmit, cukrot biztos nem. Talán egy csepp tejszínt, hogy felemelje a karcos kávé morcosságát.
Csak ülnék. Meg persze lassan belevájnám a villát ebbe a csodás édességbe, azt hiszem pont az ilyen délutáni kávézásokhoz találták fel eredetileg.
Így szerettem volna elfogyasztani ezt a citromos tortát. Leánykori nevén lemon cheesecake. Annyira finom, hogy megérdemli a tökéletes ráhangolódást, odafigyelést. Persze helyette megvolt a szokásos családi nyüzsgés, mindenki beszél vagy nyikorog - saját képességeinek megfelelően.
Aztán este, amikor már csönd van, még vágok magamnak egy szeletet, semmi villa, tányér és hasonlók. A nyitott frizsiajtó világításánál, három harapással tüntetem el a jókora szeletet. Puha, könnyű lenyelni, olyan jó ragacsos, savanykás.
Citromos sajttorta - lemon cheesecake
Mi került az alapba? 150 g keksz, 1 kanál méz, 100 g vaj, 1 zöldcitrom héja. A krémes rétegbe: 375 g Philadelphia krémsajt, 3 tojás, 50 g cukor, 1 zöldcitrom héja és leve.
Hogyan készült? A kekszet ledaráltam, a vajat megolvasztottam. A többi hozzávalóval együtt összedolgoztam, a tortaforma aljába simítottam.
A krémes réteghez alaposan összemixereltem a hozzávalókat, a citrom levét csak a végén csurgattam bele. Ráöntöttem a kekszes rétegre. 160 fokos sütőben sült úgy 45 percig.
Érdekes, hogy szépen felemelkedik, aztán meg összeesik és milyen tömör lesz a krémes rész.
Lehet bele több krémsajtot is tenni, az eredeti receptben 700 g volt, de nálunk nem volt ennyi a boltban...
Mondtam már, hogy ez a tökéletes citromtorta?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)