Kata almás sütije

Van nékem egy barátnőm, aki kisgyerekes anyukaságomat tekintve minden olyasmivel rendelkezik jelenleg, amivel én nem. Csinos. Minden nap szépen felöltözik és kisminkel. Van ideje aludni, ha éppen nem dolgozza magát halálra. El tud olvasni egy könyvet és meg tud nézni egy tévéműsort. Ráadásul sikeres a munkájában.
Ezek mellett még (ez már tényleg felháborító) nagyon jól főz! Az a spenótos, paradicsomos olasz tészta egyszerűen mennyei volt, de az almás sütinél már tényleg extázisba estem. El is kértem rögtön a repcetjét, amit itt és most közkinccsé is teszek.
ALMATORTA

Mi kell hozzá? 10 dkg margarin, 10 dkg cukor, 1 cs vaniliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 1 csipet só, 2 tojás, 15 dkg liszt, 1 cs sütőpor, 2-3 evőkanál tej (lehet több is, de akkor kicsit folyós maradhata tészta), 2-3 alma, mazsola + dió.

Hogyan készül? A margarint, a cukrot és a vaniliás cukrot robotgéppel összekeverjük, majd hozzáadjuk a 2 egész tojást a citromhéjat és a sót. A sütőporral elkevert lisztet a legvégén tesszük bele és közben a tejet is hozzáadjuk. Egy 22 cm átmérőjű kivajazott, lisztezett tortaformába símitjuk a masszát. Meghámozzuk az almát, gerezdekre vágjuk és a külső részét hosszanti irányban bemetszük 2-3 helyen, majd a magház felé eső részével lefelé kicsit belenyomjuk a tészta tetejébe (a beirdalt részek lesznek felfelé), majd megszórjuk dióval és mazsolával. Előmelegített sütőben lassú tűzön kb 30 percg sütjük (villapróba!). Vanília fagyival is nagyon jó, vagy egyszerűen citromlevelet porcukorral elkeverünk és azzal megcsurgatjuk a kész süteményt.

Cherry kísérlet

Valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva a vendégeink mostanában egyre másra azt vették a fejükbe, hogy az jó, ha nekem meggyes bonbont hoznak. Jó, jó, de ipari mennyiségben még én is képtelen vagyok befalni.
Az általam választott feldolgozási mód - a blogtársadalomban uralkodó trendnek megfelelően - a fagyikészítés lett, vegyes sikerrel.
Történt ugyanis, hogy 5 dl tejből, 5 tojás sárgájából és 5 kanál cukorból krém alapot főztem. Sajnos azonban a gyermek ordítozása miatt némi csomósodás lépett fel. Sajnáltam azonban kidobni az anyagot, folytattam tehát, azaz beleolvasztottam a bonbonok csoki részét. A meggyszemeket félretettem és apróra vagdaltam, majd ezt is beleszórtam a krémbe. Végül 2 dl felvert tejszínt is hozzákevertem.
A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy nem hűtöttem le a fagyi alapot, mielőtt a gépbe öntöttem volna, ezért nem is fagyott meg. Kénytelen voltam tehát kis formákba adagolni és parfé formán megfagyasztani.
Végülis nincs okom panaszra, hiszen a meggylével elkevert olvasztott csokival leöntött fagyit pillanatok alatt tüntették el az erre felkért vendégek.

Vasárnap hajnali töprengés

Hajnalban, félálomban megválaszolhatatlan kérdések kavarogtam a fejemben. A gyermek alvási szokásai mostanában lehetővé teszik, hogy olyan dolgokon is morfondírozzak, amelyeknek fontossága hátul kullog a sorban.
Hogy lehet az, hogy mostanában minden lakodalomban ugyanolyan íze van a kajának? Svédasztal, hangzatos ételnevek, de valahogy minden ugyanaz. Persze azért akadnak jó, hasznosíthatónak látszó ötletek is, mint a tegnapi nyelvsalátával töltött paradicsom és a sült oldalas mézes mártásban. Kedvenceim pedig az ötletes minidesszertek, csokikosárkába töltött barackhab, apró kornettbe agadolt fagyi és pici poharakban tálalt tiramisu. Csak éppen a lakodalom lényege, a hagyomány veszik el ez által. És fájdalmasan hiányzik a mennyasszonyi torta.
Beindult tehát az esküvőszezon, az idén nyáron 5 szombaton ünnepelünk új házaspárokat. A mennyasszonyok mindig gyönyörűek, a vőlegények meg izgatottak, de én egyre kevésbé hatódok meg. Öregszem?
Hogy lehet az, hogy szombat délelőttönként, amikor elszaladok bevásárolni, sosem végzek 2 óránál kevesebb idő alatt? Miért nem megyek a piacra az általam utált hiperek helyett? Talán a parkolási problémák, talán a posta nyitvatartása vagy sima lustaság határozza meg választásomat?
Hogy lehet az, hogy minden "hosszú hétvégének" kikiáltott jelenség előtt olyan tömeg bolyong a hiperekben, mintha a világvégére kellene bespájzolni? Egyetlen napra bezáró boltok ma már az éhenhalás rémképét festik az emberek látómezejébe. Talán az évezredes beidegződések, a felkészülés a rosszabb időkre?
És végezetül mi az oka annak, hogy újra és újra rendelek a kalapos pizzahálózattól, annak ellenére, hogy egyre pocsékabb kaját vágnak hozzám? Az utolsó, minősíthetetlen és ráadásul tévesen kiszállított rendelésem után (kb. századszor) megfogadtam, hogy többet soha! Ha legközelebb újra tárcsáznám a csupa hármas telefonszámot, kérlek benneteket verjetek fejbe jó alaposan.

Tervek

Miután több oldalról is eltalált az aktuális körkérdés hógolyó és kellemesen felfrissített, már nem bújhatok ki a válaszadás kötelessége alól sem. A nyári terveim inkább álmok és vágyak, a valóság és a hétköznapok szorítása azonban ilyenkor nem érdekel.
Utazni lenne jó és közben enni, kóstolni. A gyermek azonban nem bírná a ráncigálást, így marad a Balaton-felvidék, a saját különbejáratú Toszkánám és Provanszom. Könnyű, gyors és különleges ételek készítését tervezem abban a picinyke konyhában. Vagy inkább a rostot és bogyrácsot izzítjuk majd nap, mint nap? Akárhogy is lesz, ígérem beszámolok róla.
Tervem, hogy sokkal többet írjak és az evészet, ivászat csodáinak sokkal szélesebb horizontjára tekintsek ki. Nem ártana kicsit foglalkozni szakácskönyv projektjeimmel sem.
Szeretnék továbbá sokat fejlődni borkóstolás ügyileg, ami elsősorban rengeteg jóféle nedű torkunkon való leengedését illeti, különösen a szoptatás abbahagyását követően. (Gonosz anyuci módjára már alig várom eme kötöttség megszűntét.) Főleg, hogy máris kacsintgat rám néhány gyönyörű és ígéretes papack a tartóból.
Ami a konkrét terveket illeti, a befőzést egyelőre anyós pajtira bízom, viszont a fagyi készítést sok-sok blogger társamhoz hasonlóan igencsak a listám elejére helyeztem. Ma felavattam az új üvegkancsót: liternyi mentatea került bele, majd jegesre hűtve el is fogyott pillanatok alatt. Azt szeretném ha egész nyáron lenne valami abban a kancsóban, saját készítésű limonádé, jeges tea és egyéb kortyolnivalók.
Ha pedig nagyon megvadulok és a drágám fülét elég intenzíven rácsálom, lehet, hogy veszünk ide a teraszra is egy kicsinyke elektromos grillezőt. Csak azt nem tudom, mit szólnának a szomszédok a szállongó illatokhoz. Az biztos, hogy sok barátunk szívesen jön hozzánk kajálni, remélem ezen a nyáron sem lesz másként.
Vajon Marmalade leírta már a terveit?

Málnás kosárkák

Árválkodott a hűtőben egy hirtelen felindulásból elkövetett vásárlásból származó linzer készta csomag, amelyet sürgősen fel kellett használnom a lejárati időhöz közeledve. Meg aztán a kíváncsiság is hajtott, hogy mit sikerült már megint megvennem a buzgó marketing szakemberek munkájának eredményeként.
A felhasználásra kész, kinyújtott tésztát tehát muffin formákba tömködtem, hogy reményeim szerint kosárka formába rendeződjön. Úgy fél órán keresztül sütöttem, szép színe lett. Amikor kihűlt a tészta és kioperáltam a formából, készítettem hozzá tölteléket: egy doboz mascarpone-t, egy csomag vaníliás cukrot és két evőkanál porcukrot habosra kevertem és a kosárkákba töltöttem. A tetejére annyi málnaszemet rakosgattam, amennyi csak elfért.
Egészen pofás kis jószágok lettek és ízük se lett rossz. Talán leközelebb megpróbálkozok a saját gyártású tésztával, ugyanis ez a kész alapanyag egy picit túl édes. Ez pedig esetemben felér egy sértéssel. Nálamnál édesszájúbb ember nem létezik ugyanis.
Ui: Kép azért nincs, mert felfaltuk a barátnőmmel a sütit, mielőtt az én drágám Varsó messzi városából visszahozta volna a magával hurcolt fényképezőgépet. Azonban ennek az utazgatásnak a blogomra nézve egyéb következményei is lesznek ám!

Szép remények

Két napja töprengek azon, hogy akkor most csalódott vagyok-e, vagy valójában beteljesültek szép reményeim. (Most szívesen megnézném újra ezt a filmet, egykor elvarázsolt ugyan, de nem értettem.)
Amikor a szép arcú, ám önmagát igencsak nagyra tartó ajtónálló hölggyel folytatott egyezkedés után végre sikerült elhelyezkednünk a Menza teraszán, vagyis a Liszt Ferenc tér aszfaltján és kezembe kaparintottam az étlapot, egy pillanat alatt sikerült döntenem. Amikor megláttam a sort amely csilis, csokis bélszínt emlegetett, engem már más nem is érdekelt.
A többiek által elfogyasztott füstölt gomolya, salátával körítve és a sült csirkék spenótos tésztával illetve grillezett zöldségekkel egytől-egyig kitűnőre sikeredtek. De ezek olyan ételek, amelyeket a vendéglőkben általában jól készítenek, viszonylag kevés lelkesedéssel és kreativitással, ámde kellemes alapossággal.
Az általam választott, - mondhatnám bátran különlegesség - valahogy az egész Menza hangulatát tükrözte. Ez a bizonyos retró minimál, ami végigvonul a belső téren és az étlapon is számomra kissé hiteltelen. Az egyszerűségéhez képest túl drága, ráadásul még csak nem is annyira visszafogott. Itt-ott valahogy kilóg a lóláb. Vagyis ezúttal a bélszín.

Mondom, két teljes napon keresztül foglalkoztatott ez az étek, illetve az enyhe csalódottságom mögött rejlő okok felfejtésének szándéka. Talán az volt a gond, hogy túlzott elvárással vágtam bele késemmel a kérésemnek megfelelően jól átsütött hússzeletbe? Sajnos első nyalintásra a csili mindent felülíró ereje vágott fejbe. Így aztán akkurátusan félre is tologattam a kis pirosló paprikadarabokat. A csokis mártás egész jó lett volna, hiszen nem volt dominánsan csokis, inkább kesernyés. Viszont túl sok volt belőle, tocsogott tőle minden. És a hús: az első szelet tökéletes puha, átsütött bélszín volt. A második nem. Az rágós, szinte ehetetlen lett. Valójában ez szomorított el igazán, nem is az ízkombinációk túlereje.
Optimista ember lévén, beneveztem még egy desszertre is. A citromos torta, a vasvillával mellélapátolt málnahabbal semmi különöset nem tartogatott, viszont az epres, túrós rizs kifejezetten jól esett cukormentes savanykásságával. Ez az étek eséllye pályázik az itthoni repertoáromba való felvételét illetően is.
A desszert fronton azonban már nem az ételek minősége érdekelt, hanem a pincérek elképesztő lassúsága, amely egy izgága, álmosodó, fáradó gyermek társaságában tud csak igazán bosszantóvá válni. Egyszerűen nem értettem, hogy miért mindig valaki más sétált oda (néha bosszantóan ráérősen) az asztalunkhoz, miért nem lett gazdánk az ott töltött majdnem 2 óra alatt?

Nyár

A nyarat ezennel hivatalosan is megkezdettnek nyilvánítom. A sokasodó előjelek között feltűnt, hogy egy hét alatt két kerti sütögetésen (un. grillpartyn) is részt vettünk, ugyanezen hét alatt szőrén-szálán eltűnt egy Mozart kuglisnak álcázott jégkrém fantázia a mélyhűtőből és a muskátlik is megjelentek a teraszon. Sőt apró, egy balkonládára szorítkozó konyhakertem is benépsült: menta és bazsalikom a nyertes, akik az eddigi évek kísérleteit túlélni látszanak.
Egy ilyen tikkasztó napon pedig csak egyetlen dolog jöhetett szóba:
Grillezett zöldségek bulgurral és cacikivel
Az történt tehát, hogy az itthon található zöldségeket, cukkínit, répát és póréhagymát nagyobb hasábokra vagdostam. Egy tepsibe szórtam sóval és borssal, olívaolajjal megöntöztem, majd 200 fokon háromnegyed órát sütöttem.
Volt itthon egy uborka is, amit nagyobb lyukú reszelőn lereszeltem, lecsurgattam a felesleges levét, ici-picit megsóztam. Egy használaton kívüli pelusban némi natúr joghurtot is lecsepegtettem, hogy krémesebb legyen és SJ szavaival élve két "duci" gerezd fokhagymát is belereszeltem.
A bulgurral volt a legegyszerűbb dolgom: forró vízzel felöntöttem és lefedtem fél órára, aztán megsóztam és végül mindent illatos zöld ködbe borított a menta...

Töltött kelkáposzta

A jó öreg rakott kelt csinos csomagocskákba rendeztem és ez lett az egyszerű, laktató és jóízű vacsoránk.
Mi kell hozzá? Egy közepes fej kelkáposzta, 30 deka darált hús, 10 deka rizs, 1 dl fehérbor, 3 dl tejföl, 1 tojás, só, bors, oregánó, őrölt piros paprika.
Hogyan készül? A kelt forró vízben picit megrotyogtattam, hogy puhább legyen, torzsáját, ahol túl vastag volt, kivágtam. A töltelékhez kevéske olajon átpirítottam a húst, hozzáadtam a rizst, felöntöttem a borral és megvártam, míg a rizs beitta a bort. Ekkor ugyannyi vizet is alá öntöttem és puhára pároltam az egészet. A kissé kihűtött töltelékhez adtam a többi hozzávalót és alaposan megfűszereztem, a kellevelekbe töltöttem és 150 fokos sütőbe dugtam úgy fél órára.
Végül az sem árt meg ennek az éteknek, ha még egy nagy adag plusz tejföllel is nyakonönti az ember. És talán mondanom sem kell, forrón az igazi.
A borospincéből: A hús alá és a keltekercses vacsorához is jól illett szerintem a hangzatos néven futó, Haraszthy Vaelljo Pincészet 2006-os Chardonnay-ja. Ez a bor már halvány zöldes színével is igazodik a kellevelekhez. Illata a friss hajtásokra, rügyekre emlékeztet, csipetnyi vaníliás felhangokkal. Az íze sima, de nem túl lágy. Inkább citrusos, bár nem savanykás.

Szerény invitáció

Zsé meghívására Marmalade és szerénységem a Nők Lapja Családi Hétvégén, 2007. május 19-én szombaton 16:00-tól a Margitszigeten beszélgetünk a gasztroblogokról. Felkérem tehát csodálóimat, rajongóimat és népes családomat, ismerőseimet, hogy jöjjenek, halgassanak és térden állva ámuljanak!

Körkérdezek

A gyermek cuccai lassan kiszorítanak minket a lakásból. Ráadásul amióta elkezdett mászni, már semmi sincs biztonságban... A rendcsinálást ezért egy olyan részén kezdtem a lakásnak, ami ugyan várhatna, de én élvezetemet lelem benne.
Tegnap egy hatalmas elszánással fogtam a mindenféle újságokból kitépkedett recepteket és könyörtelenül megritkítottam a halmot. Így is maradt két hatalmas dobozzal, de szigorú elvem szerint csak azok maradhattak, amelyek esetében él a halvány remény, hogy valaha megfőzöm őket.
És itt térnék a körkérdésem lényegére: Ti mi alapján főztök? Hol keresitek az inspirációt? Betartjátok-e a receptekben leírtakat? Mi alapján választjátok ki a holnapi ebédet, vacsorát?
Kíváncsi lennék Marmalade, Rio, Kicsi Vú és Fakanál gondolataira, akik majd másokat is megkérdeznek. Talán.
Magam részéről a legritkább az az eset, hogy sikerül pontosan egy recept szerint eljárnom. A főznivaló általában az üzletben, piacon vagy a mélyhűtő tartalmának áttekintése közben alakul ki. Csak a sütemények, torták esetében igyekszem ragaszkodni a leírtakhoz, de még így se mindig sikerül.
Átnéztem úgy tíz év gasztro-újság gyűjteményét, rengeteg ötlettel lettem gazdagabb, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy el is készítem mindegyiket. Megtaláltam néhány régi kedvencemet is, például a káposztást tortát és a narancsos-répás sütit is. Mind a kettő elég télies. Nagy kedvet kaptam még a parfé csináláshoz is, az eredményről majd be is számolok.
De miért van az, hogy általában a kedvenceimet, az egyszerűket, az évek során kikísérletezett gyoskajákat főzöm? Sokszor megkívánom a Nagyi vagy Anyu által készített finomságokat, de lusta vagyok nekilátni. Azok a "régi" kaják olyan időigényekes voltak...

Tejfölben sült csirkemell

A csirkemell igencsak száraz étek lehet, ha az ember lánya nem a megfelelő bánásmódban részesíti. A fokhagymás, tárkonyos tejföl és az alá pakolt zöldségek kellő mértékben orvosolják ezt a problémát és még a szükséges ízgazdagságot is biztosítják.
Mi kell hozzá? Személyenként legalább fél csirkemell filé, 1 evőkanál tejföl, tárkony és fokhagyma, só és bors, alá pedig cukkíni, "főző"hagyma, krumpli.
Hogyan készül? A zöldségeket nagyobb darabokra vágtam és egy fedéllel is rendelkező tűzálló tál aljába szórtam. Megsóztam és borsoztam. A melleket egyben hagytam, hogy még finomabb, puhább legyen a végeredmény. A fokhagymát jól összevagdostam és a tárkonnyal, sóval ízesítettet tejföllel együtt megkentem vele a csirkemelleket.
Másfél órán keresztül sütöttem lefedve a 180 fokos sütőben. Ez talán túl soknak tűnik, de a végeredmény magáért beszélt. Krumplipürével tálaltam.

A borospincéből: Taschner-féle 2006-os Kékfrankos rosé Sopronból jó alapot szolgáltatot a semleges csirkéhez, az illatos tárkonyhoz és a zamatos fokhagymához. Ez a rozé ugyanis egy kicsit vérszegény, szinte íztelen, igazi ivóbor. Nem hozza a szokásos málnás, konyakmeggyes jegyeket, alaposan behűtve inkább csak üdítő jellege érződik. Egy meleg, a nyár ígéretét magában hordozó hétköznap estére azonban tökéletes választás.

A cicaasztalra, a 8 hónaposnak: Levágtam egy darabka csirkemellett, egy nagyobbacska krumplit megpucoltam és még egy 5 centis cukkíni darabot is a vízbe dobtam, majd az egészet háromnegyed órán keresztül főztem, turmixoltam. A gyermek pedig örömmel falta.

Távol-keleti hangulat

A kora kilencvenes évek egyik szakácskönyv kincse a Nova sorozat. Most azért vettem elő a távol-keleti szekciót, mert a bevásárlókörutam során magam sem tudom pontosan miért, de a kosaramba került egy zacskó fagyasztott zöldségkeverék. Ennek a csomagolásán volt olvasható a kínai jelző. Volt is benne bambuszrügy meg fafülgomba, de a prímet sajnos a kaliforniai paprika és a répa vitték. Jó adag szójaszósszal persze egészen elviselhető lett a végeredmény. Hozzá készítettem ezt a bundás halat, amely eredetileg tintahal karikákra volt hangszerelve, de sebaj.
Távol-keleti halfalatkák
Mi kell hozzá? 500 g tengeri halfilé, 3 tojás, 5 dkg keményítő, 10 dkg liszt, víz, só, bors, olaj a sütéshez. Ha pedig akad otthon, akkor 3 evőkanál szezámmag és 1 evőkanál szezámolaj is kerülhet a tésztába, már csak az íze miatt is.
Hogyan készül? A halat leszárítgatjuk, falatnyi szeletekre vágjuk. Sózzuk, borsozzuk. A tojásokat különválasztjuk, a fehérjét lazán felverjük. A sárgáját összedolgozzuk a keményítővel, liszttel, végül a fehérjét is beleforgatjuk. Ha túl sűrű lenne, vízzel higíthatjuk. Ízesíthetjük szezámolajjal és szezámmaggal.
A halat, lisztbe forgatjuk, majd a sűrű tésztába mártva forró olajban kisütjük. Kínai tojásos tésztával és szójaszószos zöldségekkel tálaljuk. Nem árt, ha akad otthon néhány pálcika is, a hangulat kedvéért.

3 in 1

Húslevest főztem. Egy nagy tányérral el is fogyasztottam azon nyomban, cérnametélttel, sok répával és csirkemájjal.
A gyermek megkapta a krumplit, répát és a farhátról a húsnyesedéket.
A levesben főtt karalábéból pedig töltött karalábé lett.

Tavaszi töltött karalábé
Mi kell hozzá? 4 karalábé, 4 keménytojás, fél csokor petrezselyem, 3 dl tej, 3 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, só, bors, szerecsendió.
Hogyan készül? A puha karalábé közepéből kivágtam a "húst", apróra kockáztam. Ugyanígy jártam el a tojással is. A tejből, vajból és lisztből beshamellt főztem, beleforgattam a zöldség és tojás darabkákat. Fűszereztem és visszatöltöttem. Sütőben úgy 20 percig sütötem.

Sétáltam

Pocakos létem újabb fejleménye, hogy egyszerűen kivet magából az ágy. Nem tudok aludni, csak forgolódok össze meg vissza. Idegen helyeken túránk újabb és újabb ágyaiban pedig még kevésbé találom a kényelmet.

Ezen a spliti hajnalon halkan kikúsztam a fürdőbe, magamra rántottam egy pólót és szoknyát, majd kisomfordáltam a szobából. A drágám rezzenéstelenül aludt tovább. A tervem az volt, hogy meglepetés reggelit szerzek. De még olyan korán van. Előbb iszom egy kávét.
Az óváros most még turista mentes, szinte üres, de a kávézók már kipakolták a szivacsokat a székekre. Le is huppanok egyikre.
- Fehér tejet kérnék – mondom magabiztosan mosolyogva. Mire a pincér kissé feljebb vonja a szemöldökét.
- Igen, a tej fehér.
- Bocsánat, inkább fehér kávét kérnék – mondom most már kínosan mosolyogva, némileg vörösödő fejjel. Horvátul ugyanis fehér kávé a tejeskávé, szokásos reggeli italom, melyet mostanában – ó minő áldozat – képes vagyok cukor nélkül is meginni.

Kávézgatás, a helyi bulvársajtó átlapozása után még mindig egészen korán van, de boltba vándorló helyieken kívül nem sok érdekességet tartogat ez a tér, ideje továbbállni. Az egyik széles utcát ma hajnalra halpiaccá változtatták. Az asztalokon ládaszámra csillognak a pikkelyek, tekeregnek polipcsápok és tintahal testek. A szabadtéri kirakodó vásár mögött áll maga a halpiac épülete, ahová nagy merészen bemerészkedek. Az egyik fickó éppen egy legalább másfél méter hosszú, tonhalnak látszó tárgyat szeletel vastag karéjokra. Máshol meg mázsányi kagyló van egymásra halmozva.

Nem bánnám, ha vásárolhatnék valamit, pusztán az tart vissza a pénzköltéstől, hogy mégsem rakhatok tüzet a szállodai szoba padlójára, máshol pedig nem igazán tudnám megsütni ezeket az értékes falatokat. De addig is, amíg a tengervíztől és halvértől síkos betonon végigbámészkodom a halpiacot, elképzelem, ahogy fokhagymát dugok néhány tintahal gyomrába, majd roston megkapatom őket. Krumplit párolok és hozzá mángoldot. Ez a tökéletes dalmát vacsora. Persze étteremben is folyton vissza-vissza térünk ehhez a fogáshoz, de minden vágyam, hogy egyszer magam is elkészíthessem végre.

Teszek még egy kört az óvárosban, az egyik kirakatban kiscipőket csodálok, úgy vásárolnék már az én picuromnak. A turistahad kezd éledezni, kilencre már tömeg ücsörög a kávézók asztalánál, indulok vissza a szállodába. A nagy sétálás közben a meglepetés reggeli pedig majdnem elmarad. Az egyik pékségben szerencsére találtam sokmagos kiflibe bújtatott tojáskrémet, illetve valami fantasztikusan dús vaníliás krémmel töltött fánkokat. Mondanom sem kell, hogy a krém legalább kétszer annyi, mint maga a fánk és istenien tömény, édes. A mai bűnözés ezennel kipipálva.