Kézműves Magyar Ízek Vására

A harmadik alkalommal megrendezett Kézműves Magyar Ízek Vásárába végre sikerült el is jutnom. Mivel nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, elégedetten távoztam. Sikerült megtölteni a Millenáris B épületét, még a felső szintre is jutottak bőven a kiállítók.
Péntek dél körül még nem volt kifejezett tömeg, de szombat és vasárnap is nyitva van a vásár. Arra fel kell készülni, hogy 1900 forint a belépőjegy, ami csak utólag a rendező cég boltjában vásárolható majd le.
A standok viszont nagyok, tágasak. Szinte mindenhol van kóstoló, egy-egy falat sajt, kolbász egy korty pálinka vagy bor, olaj- sőt ecet is kóstolható. A legjobb az egész vásárban, hogy általában maguk a készítők állnak a standok mögött. Ők ismerik kívül-belül a portékájukat, pont mint egy igazi piacon. Érdemes ezekkel az emberekkel szóba is elegyedni, nem csak úgy végigszáguldani a vásáron.

A kiállítókra tényleg nem lehet panaszom, voltak régi nagy kedvenceim és néhány új felfedezett is.

A legkedvesebb egy hölgy volt Adáról (Szerbiából) lekvárjaival és szörpjeivel. Szeder, som és hecsedli. Semmi faxni csak a gyümölcs java és íze.

Mondjuk a Lek-vár-lak csudáival nehéz versenyezni. Konyakos-étcsokis meggylekvár nálam mindent visz. És akkor még nem is említettem a Herbateát, akiknek a fahéjas méze hozott ma egészen lázba.

A kínálat nagy részét érdekes módon pálinkafőzdék és néhány boros tették ki. Végül is magyar íz ez is, csak én annyira nem vagyok oda a pálinkáért. Azért találtam egy olyan alkoholforrást, amit viszont imádok. Eperbor!

Rengeteg sajtos és kolbászos-sonkás is volt. Az etyeki Sonkamester meg a Bükki sajtok már fogalom. Ezúttal egy számomra ismeretlent kóstoltam a Zsidi Sajtokat - isteni krémes friss sajtjaikból hoztam is haza.

Szintén régi ismerős nekem az őrségi Barha Porta, akiket eddig elsősorban tökmagolajaikról ismertem. Nos, most megkóstoltam a mogyoró meg dióolajukat és egészen beleszerelmesedtem. Még nem tudom, hogy salátaöntet vagy inkább sütemény-alapanyag lesz ezekből az értékes nedűkből, magában mégsem kóstolgathatom el az egészet.

És ha már salátaönteteknél tartunk. A Tokaji Borecet továbbra is egészen zseniális. Borecet aszúból? Hmmm.

Hiánypótló és izgalmas volt a szilvásváradi Sáfrány halfüstölde megjelenése. Pisztrángjukat kóstoltam, lazacukat hoztam is. Mesések.

A legkevésbé magyar ízek, de a kézműves csokik is felsorakoztak. Régi kedvencem a Csokoládia például fahéjas-kávés fehércsokijával lepett meg.

Ha pedig valaha is Tatán járok, biztos benézek majd a Pelle-Molnár kézműves bonbonokat előállító kis manufaktúrába. Hihetetlen választékban kínálják bonbonjaikat és táblás csokijaikat. És a fél táblát magába olvasztó forró csoki ígérete is jól hangzott.

Ja és persze a Fűszerésztől is be kellett szereznem ezt-azt. Csak a biztonság kedvéért.

Engem mosollyal és reménnyel tölt el, hogy akad ennyi sok ember, akik ÉTELT állítanak elő nap, mint nap. Nem óriás gyárakban, műanyagokkal telepumpálva, hanem két kézzel, odafigyeléssel, hozzáértéssel. Most kiteszik magukat a nézőközönség elé: tessék itt vagyunk, ezek vagyunk. Erre vagyunk képesek!

És ezek az ételek finomak! Csodálatosan finomak.

Igen, drágábbak, mint az ízfokozós, állományjavítós változatok. De én egyelőre inkább erre költök, mint, hogy vegyek egy újabb cipőt, táskát vagy valami haszontalan műszaki kütyüt. Ez az én értékrendem és úgy tűnik még elég sokan így vannak ezzel szerencsére.

Addig is: most hétvégén irány a Millenáris!