VKF! 3 az 1-ben


"saját levében" 3 dolgot kért tőlünk, egy konyhai eszközt, egy hozzá tartozó történetet meg egy receptet. Húztam, halasztottam a dolgot, ki is csúsztam a határidőből. Van mentségem - a szabadkai kirándulás -, de ez a következő poszt témája lesz.
A másik mentségem, hogy igyekszem súlytalanítani a mindennapokat. Bár a lakáson még nem látszik az eredmény, már egy csomó dolgot ajándékoztam el, csomagoltam "megőrzésre" vagy dobtam a kukába. Ily csúfos módon távozott a titán serpenyőm is, ami 5 éven keresztül volt hűséges társam és szinte minden második ételem főszakácsa. De miután harmadjára égett le benne az étel, hirtelen felindulásból, úgy ahogy volt ki is dobtam.
A robotgépem motorja ment tönkre, így arról sem zengenék most ódákat. Remélem eljutok vele egyszer a szervizbe, csak azt nem tudom honnan csípjek le időt hozzá. Mondjuk azzal a lendülettel vettem is egy új botmixert, de vele még nem kötöttünk olyan mély és szoros barátságot, hogy itt értekezzek róla.

Enyhe lefolyású alkotói válságom közepette végül más tollával fogok ékeskedni, nevezetesen Apu rézüstjével. Ez a tárgy, a családi emlékezet szerint nagyjából velem egy idős - úgy 30 +- pár év lehet. Hűségesen végigszolgálta a gyerekkoromat, mindig álmulattal töltött el, hogyan lesz a kocsonyás fehérjéből kackiás hab. Csak erős karizmok meg türelem kell hozzá, meg egy ilyen spirál alakú habverő. A végeredményt pedig a szánalmas kis robotgépeimmel hiába is próbálnám utánozni.

A mennyei képviselőfánk mennyei krémje, amely legutoljára a fent bemutatott szerzet segítségével készült, nem egy könnyű menet, de ha valakit érdekel, íme a recept. Nekem még öregednem kell egy kicsit hozzá, hogy nekilássak az elkészítésének.



Képviselőfánk


Hozzávalók: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 5 tojás, 2 dl forró víz.
A forró vízben felolvasztjuk a vajat, egyszerre hozzáöntjük a lisztet és addig keverjük, amíg össze nem áll. A tűzről levéve, egyenként hozzádolgozzük a tojásokat. Sütőpapírra, dió nagyságú labdákat halmozunk belőle. Egy órát pihentetjük.
Jó meleg sütőbe tesszük, az ajtót ez után 15 percig nem szabad kinyitni, mert összeesik a tészta. 15-20 perc sütés után még 5 percig alacsonyabb hőfokon hagyjuk sülni.
A fánkokat ketté vágjuk, belsejét, ha szükséges kikapargatjuk és vaníliás krémmel töltjük.

Vaníliás krém
Hozzávalók: 5 tojás, 6 dl tej, 10 dkg liszt, 15 dkg cukor, 1/2 rúd vanília.
A tojásfehérjéket a cukor felével habüstben, gőz felett keményre verjük. 4 dl tejet felforralunk a széthasított vaníliával együtt. A tojás sárgáját kikeverjük a megmaradt cukorral, hozzáöntjük a hideg tejet és a lisztet. Hozzáadjuk a forró tejet és folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg olyan sűrű nem lesz, hogy elválik a lábas falától. A még forró sárga krémhez adagokban, óvatosan beleforgatjuk a fehérje habot. Lehűtjük és a fánkokba töltjük.

Ilyen és hasonló receptek olvashatók Kern Ágnes: Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvében.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Van ugyan négyféle habverőm, de ilyen alakúval még nem találkoztam ;) Mindenképp szereznem kell egyet, hogy kipróbáljam mihez tudom tökéletesen használni!

Ági, aki főz írta...

Ez a spirál alakú Apu szerint a legjobb a habveréshez - tojáshabhoz. Olyan érdekesen összenyomódik minden mozdulatnál és olyan félkörös merő mozdulatokkal kell verni... Ha érthető voltam.

Milene írta...

Én is ilyennel tanultam habot verni, piskótát sütni:) Apukádnak igaza van: utánozhatatlan. Beatbull, feltétlen próbáld ki, ha sikerül szerezni!

Cukroskata írta...

Nálunk is ilyen volt otthon, de már nem tudom mikor tűnt el.