Így könnyű vegának lenni

A hús nélküliséget például sokkal jobban bírom/bírnám, mint a tej nélküliséget. Végülis húst nem pakolnak bele titokban minden élelmiszerben, hogy csak az apróbetűs részben derüljön fény a turpisságra.


Persze nem leszek vegetariánus, annál azért jobban szeretem én a húst, meg úgy érzem, hogy az így kapott fehérjére igen nagy szükségem van. Viszont az utóbbi időben például a csirkétől majdhogynem megundorodtam. Mivel a csirkemell az egyik legkönnyebben beszerezhető és leggyorsabban készülő hozzávaló, most új utakat keresek helyette.

Ez a curry például úgy készül el 20 perc alatt, hogy tényleg akkor indul az óra, amikor kiveszem a kést a fiókból és ott áll le, amikor az asztalra teszem az ételt. Bevallom a fagyasztott, illetve konzerv kaják használatával nekem semmi problémám nincsen, ha natúr cuccokat tartalmaznak, adalékok nélkül.

Jó, az igaz, hogy a gyerekek nem rajonganak érte, de a felnőttek általában jól elvannak vele. Tegnap olyan személyen teszteltem, aki még sosem evett se csicseriborsót, se curryt és kifejezetten ízlett neki. Részemről pedig teljes a rajongás, alig tudtam abbahagyni az evést.


Kelbimbó curry

Mi került a 3-4 személyes adagba? 400 g fagyasztott kelbimbó, 1 konzerv csicseriborsó, 1 csokor újhagyma, 2-3 dl paradicsomlé, 1 kiskanál currypor, 1/2 kiskanál őrölt római kömény, olaj, só.

Hogyan készült? A hagymát felkarikáztam, egy evőkanál olajat hevítettem, a hagymát átpirítottam. Hozzáadtam a kelbimbót és a fűszereket, amikor elkezdett pirulni, ráöntöttem a paradicsomlét. Addig főztem, amíg a zöldség megpuhult, ekkor beleszórtam a leszűrt csicseriborsót, hogy átmelegedjen.

Érdemes hozzá főzni rizst vagy valami egyéb köretet, hogy egy kicsit laktatóbb legyen.

2 megjegyzés:

duende írta...

Jó kaja! :))

erős ildikó írta...

Nagyon ötletes! Amúgy a hússal és a tejtermékekkel én is így vagyok...