Van nékem egy barátném, az Eszter. Most, hogy hazatér világcsavargásából, alaposan kihasználom, hogy hasonló az érdeklődési körünk és gyermekeink életkora. Ő okolható azért, hogy egyre jobban elvarázsol a japán konyha világa. A sushi még mindig nem a szívem csücske, talán azért mert még nem kóstoltam, amit ő készített. Valójában a miso levest se szerettem meg első látásra, még szokni kell azt a spéci ízt.
Az onigirivel viszont viharos gyorsasággal estem szerelembe. Ez valójában egy rizsgombóc, szép háromszög alakúra formázva. Lehet tölteni bele ezt-azt és akkor hidegen, noriba tekerve eszik, illetve lehet meleg is, szójaszósszal kenegetve.
A dolog lényege a jó ragadós sushirizs beszerzése. 3 dl rizshez 4 dl víz kell. Só nélkül felforralni, majd a legalacsonyabb fokozaton 15 percig párolni a rizst. Ez után lefedni és még 10 percig állni hagyni. Ha egy kicsit kihűlt, lehet formázni.
Az ember bevizezi a kezét, megsózza egy kicsit és vesz egy nagy maréknyi rizst. Mi a közepébe tettünk egy kiskanálnyi majonézes tonhalat, illetve a rizst egy olyan fűszerkeverékkel ízesítettük,a miben szárított reszelt hal és savanyított, szárított szilva volt. (Bizar, de finom.) Szóval a hengergetés, illetve háromszöggé formázás elég ördöngös művelet, nekem nem igazán sikerült elég tömörré nyomkodni a gombócokat, de így is nagyon finomságosak lettek.
A képen szereplő prototípusokat természetesen Eszter készítette.
A szójaszószosba nem került töltelék, viszont 250 fokos sütőben, időnként megkenegetve lettek kívülről ropogósra szárítva.
Itt egy nagyon mókás "használati utasítás"
2 megjegyzés:
Akkor hát ezért nézted nálam épp a japán szakácskönyvet... Ó, nekem ez a szívem csücske, annyira egyszerű és mégis finom a japán konyha, nem bonyolítják túl a dolgokat.
Lebuktam...
Megjegyzés küldése