Ajándék nap Kőlevessel

A tegnapi napot ajándékba kaptam és végtelenül hálás vagyok érte. A drágám visszatért a síelésből és kivett plusz egy szabadnapot. Egész nap lustálkodtunk, játszottunk a kőcökkel, sőt egy délutáni alvás is belefért. (Mondom, hogy ajándék.)
Aztán ahogy felébredtem, eszembe jutott, hogy Eszter egy utolsó lendülettel dedikálja könyvét, így felszedelődzködtünk és a délutáni csúcs ellenére átverekedtük magunkat a városon. Végre személyesen is találkozhattam Eszterrel! Olyan jó volt beszélgetni pár mondatot, tényleg olyan ez, mintha ezer éve ismerné az ember, pedig csak virtuális énjét látjuk nap, mint nap.
Ha már sikerült parkolót is találni, úgy gondoltuk jó lenne enni is valamit, így a szerzőnő tanácsára a közeli Kőleves felé vettük az irányt. Első pillantásra ez egy olyan igazi jó hely, otthonos és jópofa. Régi, kicsit szedett-vedett székek, egy száz évesnek tűnő szekrény (pont amilyen nekünk is van a padláson őrizgetve). A csillárokat talpas poharakból rakták össze, a falakon pedig grafikák. És ami számomra a leginkább megnyugtató, hogy vendégek is voltak, no nem teltház így hétfő este, de kellemes zsongás, mozgás, élet.
Az étlap is hasonlít a berendezéshez, mindenféle ötleteket zsúfoltak bele. Ettünk hát padlizsánkrémet, mivel kacsamousse sajnos elfogyott. A padlizsánkrém édeskés volt, gondolom a paradicsomtól, de semmiképpen sem megszokott. A pirítós amolyan tucat készárú, de engem az ilyesmi nem igazán zavar.
A drágám gombapörköltje és galuskája egészen korrekt volt. Semmi különös, csak éppen finom. A meglepetést az én indiai lencsefőzelékem rejtette, amelynek fűszerezését tökéletesen eltalálták. Hozzá járt puri és répafasírt is. Ez utóbbi az 1. számú gyermek tetszését nyerte el leginkább, hazáig emlegette, hogy "kaptunk finom kaját".
A nemzetközi kóstoló jellegét erősítve a végére, noha már egyáltalán nem voltunk éhesek, még berendeltünk egy macesz-flódnit, (ha már egy zsidó szakácskönyv birtokosa lettem). Ez igencsak tömény jószág volt, szájragasztóan édes, de mivel jó alaposan lehűtötték, valahogy könnyebben csúszott. Az biztos, hogy nem sajnálták ki belőle az anyagot.
És amiért a leghálásabb voltam egész este, egyrészt ahogy az étteremben kezelték a gyerekeket, igazából észre se lehetett venni, hogy bárkit is zavartak volna. Amikor a 2. számú megéhezett, lemehettünk a pincehelyiségbe szoptatni. Persze ehhez az is kellett, hogy a gyermekek is tüneményesen viselkedjenek. (Újabb ajándék.) Az 1. számú végigdumálta az estét, de megült a helyén és még evett is, a 2. számú pedig élénken nézelődött és elkérődzött a rágókáján, illetve sapkája zsinórján.

2 megjegyzés:

Fűszeres Eszter írta...

Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, különösen egy ilyen szép kis napon! :-)

napmátka írta...

Ez a nap tényleg ajándék lehetett!