Ismerkedés a gránátalmával

Miután a gránátalma savanykás szirupjával egész jól összehaverkodtam és egyre gyakrabban használom salátaöntetbe, sőt a múltkor az oldalast is azzal ízesítettem, úgy éreztem, eljött az ideje annak is, hogy megkóstoljam az igazi gránátalmát. Egyre több zöldségesnél kelletik magukat ezek a belülről varázslatosan szép gyümölcsök.

Azt egyelőre nem tudom megállapítani, hogy az általam vásárolt példány elég érett volt-e, mivel az íze enyhén fanyar és kevéssé volt édes. Nekem csak úgy magában, kanállal kiügyeskedve, a konyhapult mellett állva is ízlett, de úgy tűnt a legjobb helye egy salátában van.

Gránátalmás saláta

Mi került a 2 személyes adagba? 1 közepes gránátalma, 1 avokádó, 2-3 marék salátalevél (például jégsaláta). Az öntethez: a gránátalma leve, fél kanál almaecet, fél kiskanál reszelt gyömbér, csipet só és cukor.

Hogyan készült? A gránátalma magjait egy kiskanál segítségével kikapargattam. Az avokádót meghámoztam és felcsíkoztam. A hozzávalókat értelemszerűen összekevertem. Mi sülthús mellé ettük, de valójában akár önmagában is megállja a helyét.

Sütőtök

Anya már megint ügyelt. Apu meg öt tízkor indult a buszhoz minden reggel. Így aztán én már megint a nagyinál aludtam, ahogy nagyjából kéthetente szoktam. A suli után odabuszoztam. Egy kicsit húztam az időt, egy megállóval korábban leszálltam, de aztán elment a kedvem a sétától, mert elkezdett szemerkélni az a bizonyos fárasztó esőféleség.

A nagyi így november táján általában végérvényesen kiköltözött a konyhába, hogy ne kelljen felfűteni az egész lakást. A hosszúkás konyha egyik végében amióta az eszemet tudom, ott volt a sezlony. Régebben ott babáztam, de manapság már a nagy asztalnál írogattam inkább a házi feladatot. Nem szívesen ültem a sezlonyra, a zsíros pára lassan bevonta az egykor sötétzöld, most inkább koszszürke anyagot. Ezen pedig a rózsaszín szaténnal szegett, hímzett párnák se sokhat dobtak.

De a nagyi főzött és ez sok mindenért kárpótolt. Szerencsére mind a ketten erőteljes szénhidrát és zsír függőségben éltünk, így nagyon ritkán kényszerített olyasmi elfogyasztására, amihez nekem nem fűlt a fogam. Ráadásul, amikor ott aludtam, a hálószobában is befűtött a cserépkályhába, ami mindaddig elég meleget adott, amíg gyorsan levetkőztem, felhúztam a pizsamát és bebújtam a jó meleg dunyha alá. Aztán reggelre majd lefagyott az orrom meg a fülem. Más testrészemet még véletlenül sem dugtam ki a melegből.

Mire odaértem, már sötétedett és gyaloglás közben rájöttem, hogy elfelejtettem tiszta harisnyát hozni magammal. A farmert meg a pulcsit felvettem akár több napon keresztül is, de a bugyira, harisnyára igen kényes voltam, kifejezetten utáltam amikor az előző napi kipárolgásom tapadt újra a bőrömhöz. Arra gondoltam, hogy akkor inkább le se tusolok. Illetve nem mosakszom meg a kád végébe guggolva, de ezt a mosatlan érzést még jobban utáltam volna.

Szóval amikor odaértem, mindig beleszagoltam a levegőbe és igyekeztem már az ajtóban kitalálni, hogy mi lehet a vacsora. Azt az édes-fahéjas illatot szerettem a legjobban, ami azt jelentette, hogy a nagyi valami kelt kalácsot sütött, akár a kakaós tekercset, akár a szilvás lepényt. Persze mindezt néha elnyomta a szintén a konyhában tárolt, hatalmas dézsában, prés alatt savanyodó káposzta. Ezúttal is bőszen szaglásztam. Valami égett, karamelles árnyalatot véltem felfedezni. Aztán jött az az erőteljes zöldséges szag. Sütőtök. Szinte feketére égő szélekkel, hatalmas darabokban. Édesen, puhán. Semmi mást nem ettem aznap este, csak négy szelet sütőtököt.

A nagyi persze a maga önbizalomszegény módján egyre csak szabadkozott, hogy csak ez jutott. De én bőszen faltam a puha falatokat, nem bántam én, hogy nincs párizsis zsömle meg egyebek.

Másnap délután, amikor hazaértem a suliból és anya is hazajött, még volt két szelet sütőtök a táskámban. Kitettem egy tányérra, gondolván, jól esik ilyesmi két napnyi kórházi meló után. De ő csak fásultan nézett.

- Már megint milyen zsírszagod van. Menj, mosd meg legalább a hajad.

A hét titok

Cecile arról érdeklődik, hogy van-e hét olyan rejtegetnivalóm, amit még nem osztottam meg a blogom közönségével. Nos, nem csak hét titkos ügyem van, hanem sokkal több. Egyik kínosabb, mint a másik, de bátor leszek és megmutatok néhányat.

1. Könyvek. Rengeteg "történelmi" szerelmes regényt olvastam már el életemben. Szép kis gyűjteményem van ezekből a történelmi korszakkal éppen csak érintőlegesen, a szereplők szerelmi életével viszont annál behatóbban foglalkozó fércművekből. Bár egy-két jobb példány hozta lelkesedés vitt odáig, hogy valóban rengeteget olvastam már például a reneszánszról.

Meg aztán ott van a Rejtő-mániám is, minden fellelhető regényét elolvastam. Legalább egyszer, de inkább minimum háromszor. Az Egri csillagokat meg az elejétől a végéig úgy hatszor.

2. Alvás. Nem tagadom, a kedvenc helyem a lakásban az ágy és nem a konyha. Bár szeretek főzni, aludni és félálomban fetrengeni még jobban. Igaz, néha receptekről és azok megvalósításáról képzelődöm.

3. Mosogatás. Ha van olyan tevékenység, amit igazán szívből utálok, akkor az a mosogatás. Hajlamos vagyok addig gyűjteni az edényeket a konyhapulton, amíg már egyáltalán nem férek oda.

4. Divattervezés. 14 és 21 éves korom között azt gondoltam, hogy divattervező leszek. Még divattervező suliba is jártam az egyetem mellett. Dolgoztam S. Hegyi Luciának. Sőt, nyitottam egy butikot is magyar divattervezőknek. Na, ez akkora bukás volt, mint az ólajtó.

5. Egyetem. Becsülettel végigszenvedtem öt évet, de befejeztem, ha már elkezdtem. Nem sok dologra vagyok olyan büszke, mint arra, hogy hármast kaptam számvitelből.

6. Gyerekek. Az egyes számú gyereknél hónapokba telt, amíg egyáltalán megszoktam, hogy létezik. Csak utána éreztem azt, hogy szeretem, de most már egyszerűen imádom. A kettes számúért viszont már az első pillanattól fogva rajongok.

7. Csokoládé. Egyszerűen nem birom ki, hogy ne egyek minden nap csokoládét. Na jó, vannak olyan napok, amikor némi jégkrémmel vagy süteménnyel felvértezve valahogy kihúzom. Újabban az After Eight-es forró csokit nyomom. Titokban, miután a gyermek elaludt.

A játékot persze szeretném folytatni is. A menetrend a következkő: Linkelt be az embert, akit kipécéztél! Ossz meg magadról hét dolgot! Nevezz meg másik hét embert, akiket belinkelsz a blogba is! (Nálam ez most 4 lesz, mert már rengetegen megkapták a felhívást.)

Ez alapján szívesen tudnék többet: Mamihamiról, Marmalade-ról, Ízbolygóról meg Piszkéről is.

Gombás-körtés lepény

Jelentem, az összes általam kedvelt magazin főzős rovata a gombák istenítésével van tele. Korlátozott beszerzési forrásaimra hivatkozva mindössze némi csiperkét tudtam felhajtani, pedig mindennél jobban vágyok egy kis vargányára, róka- meg trombita gombára.

Szóval a csiperkét feldobtam egy picinykét és körtével párosítottam, na meg juhtúróval. Így máris létrejött egy izgalmas sós-édes kombináció.

Gombás-körtés lepény

Mi került a 8 lepénykéhez elegendő adagba? 10 deka túró, 1-2 kiskanál só, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, 15 deka liszt, 1 kiskanál sütőpor. Feltétnek lepényenként 1 evőkanál juhtúró, néhány karika póréhagyma, 1 kisebb gomba és fél körte.

Hogyan készült? A túrót villával összetörtem, kikevertem sóval, tojással és olajjal. A liszthez hozzáadtam a sütőport, majd a két hozzávaló egyveleget összedolgoztam. A tészta nagyjából egy órát pihent a hűtőben.

Amikor elérkezett a vacsora ideje, előmelegítettem a sütőt. A tésztából 8 darab, úgy 10 centi átmérőjű kört formáztam. Mindegyiket megkentem juhtúróval és szépen kirakosgattam a hajszálvékonyságúra szeletelt feltéttel. Körülbelül 30 percet töltöttek a sütőben és még melegen nekiláttunk, egy nagy halom saláta társaságában kitűnő vacsora kerekedett belőle. Ketten, plusz a kétéves alaposan be is laktunk belőle.

Alma-karamell újra

Az alma és karamell párosa nálam a szezon favoritja. Ezúttal végletekig leegyszerűsítettem és mindössze 3, azaz három hozzávalóból alkottam desszertet. Egyszerű, ámde egészen fantasztikus. Magam részéről alig tudtam abbahagyni. Újra és újra vissza kellett mennem a hűtőhöz, hogy még egyszer - mindig azt hittem, hogy ezúttal utoljára - belekanalazzak.

Almás-karamellás pohárkrém

Mi került a 4 vacsora utáni adagba? (+ egy kis maradék a szakácsnak, úgy két adagnyi) 6 nagy, édes alma, 4 evőkanál cukor, 4 deci tejszín.

Hogyan készült? Az almát meghámoztam, apróra kockáztam és egy mély serpenyőben, lefedve puhára pároltam. Kihűtöttem. A serpenyőbe cukrot szórtam és amikor világos barna lett, ráöntöttem fél deci tejszínt. Félrehúztam a tűzről és addig kavargattam, míg a karamell teljesen felolvadt. Ha nehezen megy a dolog, mindig egy picit visszatolom a tűzhelyre és melegítem. Ezt is lehűtöttem.

A tejszínt a karamellás adaggal együtt felvertem és az almával együtt poharakba rétegeztem.

Mesés oldalas

Annyira, de annyira szeretem a jó zsíros disznóhúst. Az szilveszteri malacsültet, a disznóvágás eredményeként létrejövő hurkát, kolbászt. Nem valami trendi, és nem is kerül túl gyakran ilyesmi az asztalunkra.

De most olyan erőteljes vágy tört rám, hogy addig keresgéltem a körzetembe tartozó boltokban, henteseknél, míg zsákmányoltam egy kiló húsos, kövér oldalast, ami aztán ragadósra, cuppanósra és sajnálatos módon némiképp szenesre sütöttem.

Mesés oldalas

Mi került a 4 embernek elégséges adagba (persze csak ha sok a köret)? 1 kiló oldalas, 3-4 evőkanál gránátalma szirup, só, bors, rozmaring, fehéj, szegfűszeg.

Hogyan készült? A hentest megkértem, hogy vágja nagyobb darabokra a csont mentén a húst. Alaposan befűszereztem az illatos hozzávalókkal, majd meglocsoltam a gránátalma sziruppal, ami egyáltalán nem édes, viszont remekül karamellizálódik és egyben egy kellemes savanykássággal gazdagítja a húst.

Másfél órát kell sülnie, sajnos egy szoptatási akadályoztatás miatt tovább maradt végül a sütőben, ezért bizonyos részek kissé megfeketedtek, de a végeredmény még így is mesés volt. Fűszeres, illatos, ragadós. Szigorúan kézzel-lábbal kell enni, ez is hozzátartozik az élvezethez.

Sütőtökös köret

Jött a sógorpajti vendégsébe és hozta megmutatni nekünk a barátnőjét. Igyekeztem nem túlzottan elvont kajával előállni, úgy gondoltam a sült sertéskaraj meg a krumpli megfelelő lesz. Aztán persze nem bírtam magammal, és kanyarintottam hozzá egy sütőtökös köretet is.

És azt is csak utólag árultam el a díszes társaságnak, hogy a hajszálvéknyra szeletelt krumplit kecsketejben fürösztve főztem-sütöttem a sütőben. Mindegy, szinte minden elfogyott, annak ellenére, hogy a húst kicsit túlsütöttem...

Sütőtökös köret

Mi került a 4 embernek elegendő adagba? 1 közepes sonkatök fele, 6 apró lilahagyma, 10 deka húsos szalonna, 2 evőkanál balzsamecet, só, bors, rozmaring.

Hogyan készült? A tököt meghámoztam, nagyobb kockákra vágtam. A hagymát szintén megpucoltam és mivel aprócskák voltak, félbe vágtam mindegyiket. Az összes hozzávaló egy tespibe került, meglocsoltam balzsamecettel és fűszereztem.

A forró sütőben nagyjából háromnegyed órát töltött a köret, így alaposan keresztbe és kasul vándoroltak az ízek és meg is puhult minden.

Paradicsomos zöldbab

Néha csak arra jut erőm, hogy a tévét bambuljam. Ez esetemben valamilyen főzős műsort jelent, illetve a gyermek kedvenc Thomas és Barney kalandozásait. A múltkor az ausztrál Billt figyeltem félálomban, ahogy paradicsomos zöldbabot készít. Aztán két nap múlva az Éva magazinban is felbukkant a recept. Ennyi előjel után egyszerűen kénytelen voltam a mélyhűtő eldugott szegletéből előhalászni a nyáron lepasszolt zöldbabot.

Paradicsomos zöldbab

Mi került a 3 főnek elég köretbe? fél kiló zöldbab, 1 kis fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 deci paradicsomlé, 2 paradicsom, csipetnyi fahéj, olaj, só.

Hogyan készült? A paradicsomot megtisztítottam, miután forró vízben töltött fél percet. Meghámoztam a hagymát és a fokhagymát és mindkettőt apróra kockáztam. A hagymát kevéske olajon üvegesre pároltam, hozzáadtam a paradicsomlét és a felkockázott paradicsomhúst is. Amikor a hagyma jól megpuhult, akkor adtam hozzá a 3-4 centisre vagdalt zöldbabot, mert annak sokkal kevesebb főzésre volt szüksége.

Natúr csirkemájat is sütöttem hozzá, remekül passzolt egymáshoz a két íz.

Körte és márványsajt kicsit másként

A körte és a márványsajt klasszikus párosa gyakran megjelenik a konyhámban. Készítettem salátát, muffint. Most a Cuisine et Vins de France ötlete alapján újabb kísérletbe fogtam. A ropogós, ízletes keksz jól illett az édeskés, puha körtéhez. Ezúttal, - ahogy az velem egyre gyakrabban előfordul - nem használtam semmilyen plusz fűszert, még sót sem. Egyszerűen hagytam érvényesülni a markáns hozzávalókat.

Sajtban sült körte márványsajtos keksszel

Mi kell 4 elegáns előételhez? 5 deka márványsajt, 10 deka liszt, 8 deka vaj, 2 nagyobb körte, 10 deka brie sajt.

Hogyan készült? Először is a sütőt melegítettem elő, 180 fokra. A villával összetört márványsajtot és puha vajat összedolgoztam a liszttel. A tésztát fóliába tettem és körülbelül 3 centi átmérőjű hengerré sodortam. Fél centis karikákra vágtam és a sütőlemezre helyeztem. A keksz 15 perc alatt meg is sült. Addig a körtét félbe vágtam, kivájtam a magházát és bevagdostam, de úgy, hogy ne essen darabjaira. A brie sajtot a körtére morzsoltam, kenegettem és ezt is negyed órát sütöttem.

Amikor a keksz kihűlt, ropogós lett és a még meleg körtéhez harapdáltuk.

Vénasszonyok és kisgyerekek nyara

Ma reggel hivatalosan is véget ért ez az ajándékba kapott, gyönyörűséges októberi időszak. Még sötét van, magam köré egy vastag pokrócot csavartam, hallgatom ahogy tépi az ablak alatt a maradék leveleket a szél, ahogy csapkodja az esőcseppeket az ereszhez fémlemezéhez. Irreális módon, most az egyszer azt várom, hogy ébredjen már fel ez a gyerek, túl rég óta alszik.

Ez most a vágyakozás, a merengés időszaka, máris képek sorjáznak elém, egykorvolt októberekről. Arról az őszről a hetvenes évek végéről, amikor egy vékonyka, ám igen boldognak tűnő pár mosolygott a kamerába. Kezükben egy féléves, nagy fekete hajú babával. És a melegre való tekintettel ingujjban, a téglavörös levelek előtt.

Aztán az a tavalyi hét, amikor az önnálósulást és egyben a két lábon járást bőszen gyakorló fiacskámmal Szabadka környékén és Palicson bolyongtunk a vakítóan citromsárga ostorfa levelek között.

Ez a mostani ősz túl gyorsan múlt el, túl keveset fetrengtünk az avarban, túl keveset figyeltem a természet színeváltozását. Már hiányzik a tér, a szabadság. De tudom, hogy ez most a bekucorodás időszaka, a kanapé sarkában forró kakaót kortyolgatós boldogságé.

Lazacburger és rákropogós

Egyszer olvastam valahol, hogy a lazac ellen való legnagyobb vétek, ha az ember ledarálja és lazacburgert ("magyarul" fasírtot) készít belőle. De a mélyhűtőben árválkodó két vékonyka szelet csak egy kisétkű emberkének lett volna elég, én viszont kettő felnőtt és egy 95 centis részére biztosítok táplálékot. Ki kellett hát talánom valamit, hogy felszaporítsam a rendelkezésre álló adagot. Lehetett volna belőle akár tésztamártás is, de a Good Food magazinban időről-időre megjelenő halpogácsa receptek nem hagytak nyugodni.

A másik új próbálkozásom pedig a rákropogós volt, amit egyszer egy lila pillanatomban dobtam a kosaramba az Ázsia boltban. Amikor először kibontottam, döbbenten láttam, hogy ezt bizony eredeti állapotában nem lehet megenni, eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy pár pillanat alatt forró olajban meg kell sütni. Így viszont már nagyon tetszik a kínai éttermek kötelező kelléke, ami bulira való ropogtatnivalónak, illetve csinos salátakínálónak is beválik.

Lazacburger

Mi került a 2,5 emberes adagba? 20 deka lazacfilé, 2 tojás, 6-7 evőkanál zsemlemorzsa, gyömbérpor, só, bors + sok olaj a sütéshez.

Hogyan készült? A lazacot nem az aprítógépbe dobtam, hanem késsel vagdostam aránylag kis, úgy fél centis darabokra. Ezt összekevertem a többi hozzávalóval és alaposan fűszereztem. Két kanál segítségével a masszát beleszaggattam a forró olajba, amelyben előzőleg a rákropogósokat is megsütöttem. A lazacos puffancsaim pillanatok alatt megsültek, aztán pár percig papírtörlőn pihentek, hogy az olaj lecsöpögjön róluk.

Tettem bele még egy csomó apróra vágott újhagymát is, de ez nem bizonyult jó ötletnek, mert a szélén megégtek a darabkák, ezért ezt nem javasolnám senkinek. A gyömbéres ízesítés helyett jó ötletnek tűnhet viszont a kapros változat is, amelyhez el tudok képzelni egy savanyú uborkás, joghurtos öntetet is.

Az én változatomhoz készítettem egy friss, savanykás salátát is, amibe zöldalma, répa, lime leve, reszelt gyömbér és egy picinyke majonéz került.

Sütőtökös polentapuding

A sütőtök számomra azokat a szeletkéket jelenti, amelyeket még a Nagyi sütött, kicsit feketedő szélekkel, mézédesre, mennyeien puhára. Számomra már a sütőtökös rétes is túlzóan bátor kalandozásnak tűnt, nem is igazán szerettem.

Mostanában viszont szembesülnöm kell azzal, hogy egy csomó blogger számára teljesen természetes a sütőtök sós ételekbe való belekeverése. Vettem hát egy nagy levegőt és kedvenc polentapudingomba kevertem egy kis sütőtököt, próbaként. Az eredmény megfelelt a várakozásaimnak, bár a felhasznált fűszerek miatt kicsit édeskés, mézeskalácsos lett. Egy narancsos kacsa mellé például kiváló kísérő lenne, viszont az általam hozzá álmodott gombás ragu nem váltotta be reményeimet, ezért azt még csiszolgatom, mielőtt írnék róla.

Sütőtökös polentapuding

Mi kell 4 tálka megtöltéséhez? 15 deka puhára sült sütőtök, 10 deka polenta, (én a gyorsan megfövő, bio változatot használom), 2 deci tej, 1 tojás, só, bors, fahéj, csillagánizs, vaj.

Hogyan készült? A süthető tálkákat kivajaztam. A sütőtököt villával összetörtem. Az összes hozzávalót alaposan elkevertem, beleöntöttem a tálkákba, de nem töltöttem teljesen tele, mert a keverék megduzzad. Egy tepsibe forró vizet töltöttem, ebbe állítottam a sütőformákat és 45 percre betoltam a 180 fokos sütőbe. A puding, ha átsült, ki lehet fordítani a formából.

Édeskömény háromszor

A kismama napló folytatódik. Olvasom a tejszaporító tabletta dobozán, hogy az bizony édeskömény magot tartalmaz. És én hiszek ezekben a csodanövényekben, lásd még málnalevél-tea, cickafark-lé, na meg a jó öreg csalán főzet. Személyes tapasztalatom szerint sokkal hatásosabbak, mint az agyon ajnározott homeós bogyók.

Szóval arra jutottam, hogy ha már édeskömény, akkor mi lenne, ha élvezetesebb formában venném magamhoz, mint a nehézkesen lenyelhető tabletta. A végeredmény elnyerte az egész család tetszését, a legkisebb meg bőszen kortyolja a szaporodó tejet.

Pedig csak két édeskömény gumót mertem venni, viszont ebből 3 ételt is sikerült összehoznom.

Rizottó édesköménnyel, rákkal

Végre neki mertem látni a titokzatos, szent rizottónak. Előkészületként már hónapokkal ez előtt sikerült beszereznem a megfelelő rizst, ami vákuumcsomagolásban várakozott jobb sorsára. Aztán eljött az ideális pillanat.

Meg kell mondjam, ez az első próbálkozás beteljesítette minden várakozásomat. Pont olyan lett. Krémes, sok-sok ízzel gazdag. Pedig alaplé éppen nem is volt kéznél, így csak vízzel és borral főztem, de a többi alapanyag, például az igazi parmezán kárpótolt mindenért.

Mi került a 4 emberes adagba? 30 deka rizottóhoz való rizs, 20 deka tisztított rákocska, 1 édeskömény gumó, 1 kisebb póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 deci fehérbor, 8-9 deci alaplé vagy víz, 3 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál vaj, 5 deka reszelt parmezán, só, bors.

Hogyan készült? A felmelegített olajon párolni kezdtem a falatnyira darabolt hagymát, édesköményt. Amikor elkezdett puhulni a zöldség, hozzáadtam a rizst és a fokhagymát. Átforgattam, hogy a rizs is üvegesedjen egy kicsit. Felöntöttem a borral és nagy lángon elpárologtattam az alkoholtartalmát. A forró vizet merőkanalanként adagoltam hozzá és közben kevergettem a rizottómat. Amikor felitta az aktuális adag vizet, jött a következő, amíg meg nem puhult minden.

Ekkor adtam hozzá az előfőzött rákot, kevertem bele a sajtot és a vajat, amitől különösen krémes és fényes lett. Megkóstoltam és fűszereztem, majd lefedve állni hagytam úgy 2 percig. Ez után már csak egy kanál kellett a kézbe és lehetett falni.

Burgonya-krémleves, balzsamecettel karamellizált édesköménnyel

Magam örömére kísérleteztem egyet. Némi főtt krumplit és póréhagymát összeturmixoltam vízzel, tejszínnel. A vékonyra karikázott édesköményt kevéske vajon kezdtem párolni, rálocsoltam 2 evőkanál balzsamecetet és nagy lángon édeskésre, karamellesre pirítottam. Ez lett a levesbetét az egyszerű kis levesem ellensúlyozására.

Édeskömény saláta

A gyereknézőbe érkező barátaimat mindössze hideg vacsorával fogadtam, meg persze néhány jóféle salátával. A mozarellával és pirított szalonnával feldobott jégsaláta azonban sokkal nagyobb tetszést aratott, mint ez az egyszerű, ám szerintem kiváló saláta. Nem cifráztam túl a dolgot, vékonyan felkarikáztam fél édeskömény gumót, hozzákockáztam egy savanykás, zöldalmát és az egészet megöntöztem fél lime levével. Üdítő, könnyű és különleges is, bár azt is meg kellett tapasztalnom, hogy kevesek rajonganak az ilyen, hagyományostól némileg eltérő ízpárosításokért.

Bananica

Létezik egy édesség, amit a jóakaratú rokonok rendszeresen szállítanak Szerbiából. A gyermek persze teljesen rá van kattanva, tucatjával falná, ha nem dugdosnánk el előle a készleteket. Ez a banán ízű, csokoládé bevonatú dolog tele van gyanús dolgokkal, viszont az általam készített, megszólalásig ugyanolyan ízeket felvonultató sütemény csupa finomságot tartalmazott. Lehet választani, én inkább dolgozok egy negyed órát, csakhogy ilyen jókat ehessek.

Csokoládés, banános sütemény
Mi kell egy kisebb, ám igen tápláló adaghoz? 10 deka vaj, 5 deka cukor, 1 kiskanál sütőpor, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 12 deka liszt, 2 tojás, 5 deka magas kakaótartalmú csokoládé, 2 banán.
Hogyan készült? A vajat kikevertem a cukorral, hozzáadtam a tojást. Szintén belekerült a villával összetört banán. A liszthez adtam a többi por formátumú hozzávalót. A csokit apróra kockáztam és azt is beleszórtam. Végül minden hozzávalót egy tálba tettem és összeforgattam. Egy sütőpapírral kibélelt őzgerinc formába került a tészta, a 180 fokos sütőben nagyjából 20 percet sült. Fogpiszkálóval ellenőriztem, hogy átsült-e, aztán kivettem és megeszegettük nagy vidáman.

Alma sósan is

Az úgy volt... szokták magukat mentegetni a gyerekek. Nos, ez az ebéd is úgy volt módra készült. A terveim között egy gombás, márványsajtos ragu szerepelt. Ehhez képest egy fehérboros, almás finomság készült. Ráadásul tipikus egyede az úgynevezett mi-van-itthon típusba sorolható ételcsaládnak.

Akinek jutott belőle, mind azt mondta, hogy finom. Én pedig ahogy szúrtam az újabb és újabb falatokat a villámra, arra jutottam, hogy már megint sikerült egy ételbe sűríteni azt, hogy miről szólnak a mindennapjaim, jelen esetben az őszbe csavarodó falevelek semmihez sem fogható hangulatát.

Csirkecomb almás, fehérboros szósszal

Ez volt itthon, amiből igyekeztem 4 embert jóllakatni: 8 darab filézett csirke felsőcomb, 2 deci fehérbor, 1 nagyobbacska savanykás alma, 1 marék mazsola, olaj, só, bors, késhegynyi fahéj.

Hogyan készült? A húst sóval, borssal és egészen kevés fahéjjal fűszereztem, a felhevített olajon minden oldalról megpirítottam. A kívülről szép barnára pörkölődött csirkecombok alá löttyintettem a bort, nagy lángon megvártam, hogy elforrjon a leve. A serpenyőbe ekkor 1 deci vizet öntöttem, beleszórtam a mazsolát és a cikkekre vágott almát is, és a lángot lecsökkentve addig pároltam, amíg a hús omlósra puhult. Ez nagyjából fél órát vett igénybe.

Időközben elkészült a krumplipüré is, ami nálunk mindössze puhára főzött krumpliból, tejfölből és sóból tevődik össze, de mindenféle szaftos húsoknak kiváló alapot biztosít.

Jó nekünk

Jó nekünk, mert süt a nap és mehetünk sétálni. Jó nekünk, mert amikor napokig szürkén ömlik az eső, összebújhatunk a paplan alatt és békésen szuszoghatunk napestig. Jó, mert egy picuri embert ringatva nézhetem, hogyan világosodik az ég alja hajnalban. Jó, amikor délután egyszerre csendesedik el a két emberpalánta és én hallgathatom a lassuló szuszogásukat.

Jó, mert időnként a konyhába is betévedek. És jó, mert valahogy sikerült ezeket az érzéseket egy édességbe önteni. Ezt aztán igazán jó volt kanalazni.

Karamellás, almás morzsa

Igaz, hogy ez az édesség egy kőkemény kalóriabomba, az íze azonban egyszerűen frenetikus. Semmiféle fűszert nem igényel, mégis olyan gazdag, bársonyos, kényeztető.

Mi kell hozzá? A morzsához: 10 deka liszt, 5 deka őrölt dió, 5 deka porcukor, 8 deka vaj. Az alatta lévő almához: 4 evőkanál cukor, 2 deci tejszín, 4 savanykás alma.

Hogyan készült? Először az almát hámoztam meg és vagdostam apró kockákra. Egy mély és vastag falú serpenyőben addig pároltam az almát, amíg nagyjából megpuhult. Ekkor kiszedtem és a sütőedény aljába tettem. A serpenyőbe szórtam a cukrot és halvány barnára karamellizáltam. Felöntöttem a tejszínnel és addig kevergettem, amíg a megdermedt karamell fel nem oldódott. Ezt a bársonyos folyadékot az almára öntöttem és kicsit összeforgattam.

A morzsa hozzávalóit villával alaposan összedolgoztam és az almás réteg tetejére szórtam. Az így előkészített finomság szűk fél órát töltött a sütőben, hogy a morzsa réteg szépen megpiruljon, átsüljön.

Meleg lencsesaláta

Már hónapok óta szemezgettem Nigella könyvében az ő lencsesalátás változatával. Persze nem sikerült teljes mértékben betartani az előírásokat, természetesen saját lehetőségeimre méreteztem ezt a receptet is. Csudajó összeillő ízek kerekedtek, a hüvelyesek minden formáját amúgy is szeretem és azt hiszem a mindenféle kiegészítők igencsak jót tesznek nekik.

Meleg lencsesaláta

Mi került a 2 személyes adagba? 1 lencsekonzerv, 2 sült paradicsom alakú paprika, 5 deka húsos szalonna, 5 deka Anikó sajt, 2 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál olíva olaj, só, bors, szárított menta.

Hogyan készült? A szalonnát felcsíkoztam, serpenyőben zsírjára pirítottam. Hozzáforgattam a lecsöpögtetett lencsét és felforrósítottam. Ráöntöttem a balzsamecetet és egy kicsit hagytam elpárologni az erejét. A lencsét tányérokra pakoltam, rádobáltam a felcsíkozott, kimagozott sült paprikát és a darabokra morzsolt sajtot. A salátát megszórtam sóval, borssal és kevéske szárított, morzsolt mentával. Végül egy kis olajjal is meglocsoltam.