Ma reggel hivatalosan is véget ért ez az ajándékba kapott, gyönyörűséges októberi időszak. Még sötét van, magam köré egy vastag pokrócot csavartam, hallgatom ahogy tépi az ablak alatt a maradék leveleket a szél, ahogy csapkodja az esőcseppeket az ereszhez fémlemezéhez. Irreális módon, most az egyszer azt várom, hogy ébredjen már fel ez a gyerek, túl rég óta alszik.
Ez most a vágyakozás, a merengés időszaka, máris képek sorjáznak elém, egykorvolt októberekről. Arról az őszről a hetvenes évek végéről, amikor egy vékonyka, ám igen boldognak tűnő pár mosolygott a kamerába. Kezükben egy féléves, nagy fekete hajú babával. És a melegre való tekintettel ingujjban, a téglavörös levelek előtt.
Aztán az a tavalyi hét, amikor az önnálósulást és egyben a két lábon járást bőszen gyakorló fiacskámmal Szabadka környékén és Palicson bolyongtunk a vakítóan citromsárga ostorfa levelek között.
Ez a mostani ősz túl gyorsan múlt el, túl keveset fetrengtünk az avarban, túl keveset figyeltem a természet színeváltozását. Már hiányzik a tér, a szabadság. De tudom, hogy ez most a bekucorodás időszaka, a kanapé sarkában forró kakaót kortyolgatós boldogságé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése