Vannak ételek, amelyek talán nem is annyira finomak, hogy az ember vágyakozzon utánuk. Itt van például a töltött tök. Már önmagában a tökség nem a gasztronómia csúcsa, túl könnyen szétfő és olyan maszatos lesz. Az íze se ringat mennyei álomba, mint egy szép szelet lazac, vagy a most mindent elborító eper.
Maradjunk annyiban, hogy a tök egy éppen csak megtűrt hozzávaló, időről időre vesz belőle az ember, készíti is, mert zöldség meg egészséges. De hallottatok már bárkit is a tökfőzelékről álmodozni, ábrándozni?
Évente egyszer-kétszer mégis azon kapom magam, hogy elmerengve nézegetem a zsenge, szinte fehér tököket a piacon. Egyet meg is fogok, a súlyát-súlytalanságát latolgatom a kezemben. Automatikusan az orromhoz emelem, beszippantanám az illatát - mint az imádott zellernek - ha lenne neki olyan. Aztán gyorsan zavarba jövök, és a kofa kezébe nyomok két-három darabot, hogy azt kérném.
Hogy mi ez a nyár eleji tök-ügy nálam? Hát, valójában nem a tök hiányzik olyan veszettül, hanem anyukám. Ő minden nyáron legalább egyszer elővette a töltött tök receptjét, leporolta gondosan és a tőle telhető legjobban el is készítette. Nem mintha annyira értékeltük volna az erőfesztítéseit. Épp úgy fintorogtunk és tologattuk körbe-körbe a villával a tökdarabokat, mint ahogy most a saját gyerekeim teszik. Mert ugye darált hús, rizs az teljesen oké, teljesen gyerekbarát kaja, a tejmártás meg egyenesen szuper, de azt a tököt valahogy nem kellene erőltetni.
Nos, úgy tűnik az anyukák már csak ilyenek. Erőltetik ezt a tök dolgot és közben hogy s hogy nem harminc fölött már kifejezetten finomnak találtatik ez az összeállítás minden apró kaporszálával együtt. A fényképen szereplő műalkotás 80 százalékát jómagam kebeleztem be a legnagyobb élvezettel és megelégedettséggel. Nem hazudok, tényleg ízlett.
Csak hát, amilyen az ember lánya, ilyenkor örülne inkább annak, hogy ügyetlen, hogy nem tud összehozni egy épkézláb töltött tököt sem, csak ha cserébe lenne valaki, aki elkészítené helyette, aki gondoskodva odatenné elé az asztalra, amikor a nagy nyári szüneti rajcsúrozásból megfáradva hazavánszorog. Enni, falni a teraszon, az árnyékban, hogy aztán újult erővel induljon neki az ember a végtelen júliusi napoknak. Hát, ha jó valamikor gyereknek lenni, akkor tuti a nyári szünet az!
Fogtam Anyu receptjét és nagyából-egészéből végigcsináltam. A kaprot a húshoz kevertem, a mártásba meg került valahogy némi reszelt sajt is. Az a hozzávaló, ami nálam egyetlen ételt se tud elrontani, alkalmazom is mértéktelenül.
Íme az eredeti recept:
Hozzávalók: 2 zsenge fehér húsú tök, 1/2 kg darált hús, 1 kisebb fej vöröshagyma, 20 dkg rizs, fél liter tej, 3 kanál liszt, kapor, só, bors.
Elkészítése: A tököket hosszában félbe vágjuk, a magokat kikaparjuk. A kis csónakokat sós, ecetes vízben félig puhára főzzük és szűrőn lecsepegtetjük. A tök gyorsan megfő, ezért nem érdemes otthagyni.
A töltelékhez a darált húst apróra vágott hagymán és olajon átpirítjuk. Sóval, borssal fűszerezzük. Közben a rizst kétszeres mennyiségű vízzel puhára pároljuk. A puha tök csónakokat egy tűzálló edénybe helyezzük, megtöltjük a hús és rizs keverékével majd tejmártással borítjuk be. A mártáshoz 4 dl tejet felforralunk, és amikor már bugyog, hozzákeverjük az összekevert maradék tejet és lisztet. Így nem lesz csomós a mártás. Addig kevergetjük, amíg besűrűsödik, sózzuk és hozzáadjuk az apróra vágott kaprot is.
Ezzel a mártással beborítjuk a megtöltött tököket, majd fél órára bedugjuk a sütőbe, hogy a teteje egy picit átpiruljon.
