Megtalálni a padláson a régi játékokat és hosszú órákat szöszölni vele, nagy-nagy élvezettel.
Hírlevél
A gyerekem átvette az uralmat a gépem fölött (is) és úgy döntött szózatot intéz a hírlevelem olvasóihoz. Ha te is szeretnéd megtudni, hogy mit üzen, iratkozz fel itt és várd a hétfői leveleket.
Napi mosoly
Venni 2 tálka szedret a piacon, az egyiket megenni hazafelé és rájönni, hogy ez a világ legfinomabb bogyója.
Napi mosoly
Meglepetés-szülinapot szervezni, megfeledkezni a tortáról és egész délelőtt rohangálni a cukrászdákba, hátha valahol adnak egyet. Végül egy kicsi, de finom Esterházy-val meg a trüffellel térni haza.
Napi mosoly
Meglátogatni az egyetlen élő nagyapámat és rájönni, hogy a történet, amiről azt gondoltam, hogy én találtam ki, valójában az ő története. Valahol, mélyen, a tudatomban ott lehetett, de tudatosan sohasem emlékeztem rá, hogy hallottam volna ezt tőle.
La Riva Ristorante, Balatonfüred
Egykor Bazsalikomnak hívták ezt a helyet, most átnevezték Rivára. A lényeg nem sokat változott: extra jó helyen van, az új balatonfüredi központban, a jachtkikötőnél. A nyüzsgés mindig adott, már csak jó ételekkel kell feltölteni a helyet.
Az étlapot böngészve sem bukkantunk eget verő változásokra, a biztonságos olaszos irányban halad a hely: pasta és pizza, kiegészítve néhány kellemes húsétellel, levessel. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a hideg paradicsomleves, de a gyümölcsleves se rossz, annak ellenére, hogy pudingporból készült. Legalább van benne egy halom gyümölcs is.
A pizzájuk meg jó vékony tésztájú, sok sajttal, feltéttel. Megfelelő a rántott hús, a spagetti, különösen ha az ember egy csomó gyerekkel jár az ilyen helyekre, értékeli az egyszerű, de jó minőségű ételeket.
Saját választásom volt a legnagyobb zsákbamacska, de igen jól teljesítették ezt is: csirkemell kockák, cukkíni és brokkoli, mindez egy kevés tejszínes szószban, vastag sajttakaró alatt összesütve.
A desszert szekcióra már nem térünk ki, mivel pár lépésre onnan egy olasz fagyizó előtt kígyózik a sor és isteni keserű csokiból mérnek fagylaltot.
Lucifernél vendégségben
A Lucifer vendéglő Balatonudvari és Vászoly között van félúton. Igen, ott a golfpályánál kell jobbra kanyarodni. Jól eldugták, ráadásul közvetlenül mellette ott a Laci pince is. Az udvaron mégis elég komoly autók szoktak parkolni, ezek tudnak valamit, nevezetesen főzni.
Az utóbbi években minden évben megkóstoljuk Lucifer főztjét, közben a gyerekek vígan dorbézolnak a játszótéren, vagy a szakács fiával rosszalkodnak. Az étlap nem sokat változott, még mindig borzasztóan eklektikus. Már rájöttünk arra, hogy a tenger gyümölcseivel meg olaszos, mediterrán ízekkel kecsegtető fogásokat messziről el kell kerülni. Amit itt érdemes enni az a pörkölt, paprikás, babgulyás és társai. Mert ezek jók. Nagyon jók! Különösen a vaddisznó meg az őz, de a borjúpaprikás galuskával is megállja a helyét.
Kicsit lepukkant és egyszerű a berendezés, de még a tihanyi kilátást is csak addig nézegeti az ember, amíg elé nem rakják a kaját. Mert onnantól fogva csak ez számít. Semmi más. Én nagyjából ezt várom el egy vendéglőtől.
Napi mosoly
A rossz idő miatt szinte egyedül lenni a medencében. És úszni, úszni, úszni, amíg már remeg kezem-lábam.
Jó öreg káposztasaláta
Most, hogy friss, zsenge a káposzta, kilószámra fogy ez a saláta. Azért persze egy kis sült, de még inkább rántott hús kell mellé.
Tejfölös káposztasaláta
Tejfölös káposztasaláta
Elkészítése: A káposztát félbe vágjuk, majd vékonyra reszeljük, vagy ha elég ügyesek vagyunk, akkor késsel is vághatjuk. A besózott káposztát egy órára szitába tesszük, hogy leve lecsöpögjön. A várakozás elteltével a káposztát kinyomkodjuk. A salátaléhez elkeverjük az ecetet és a vizet, majd ebben feloldjuk a cukrot. Ezt a levet öntjük rá a káposztára, majd hozzákeverjük a tejfölt is. Valószínűleg nem lesz szükség további sózásra, hiszen már a kezdet kezdetén besóztuk a káposztát.
Ilyen és hasonló receptek olvashatók Kern Ágnes: Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvében.
Sushi és New York
Barátnőkkel a Szex és New York film előtt beülni egy sushira a Wasabiba olyan menő dolog az én kis világomban. Kiöltözünk egy kommersz film kedvéért, kibeszéljük a férjeket, gyerekeket, ovikérdést és hasonló épületes témákat. Aztán nagyokat nevetünk a négy amerikai hölgyemény sivatagi divatbemutatójának szörnyűséges ruhakölteményein.
Nagyon sokáig nem értettem ezt a sushi dolgot, aztán meg teljesen rákattantam. Pedig tisztában vagyok azzal, hogy amit itt nálunk japán specialitásként eladnak, fényévekre van az igazitól. De még így is értekelhetők azok a tiszta, egyszerű ízek: rizs, hal, alga, zöldségek. Meg a gyömbér és a wasabi csípőssége.
A választás nehéz feladatát nálam hozzáértőbbekre bízom és egyszerűen rábökök egy szimpatikusan hangzó összeállításra, ami többféle, zöldséges és halas sushit, lehetőleg maki-tekercset is tartalmaz.
A MOM Park-ban a Wasabiban azonban a futószalag mellé szeretek ülni. Alul a hideg, felül a meleg ételek sorjáznak, és ránézésre lehet válogatni, amíg ki nem pukkad az ember. Ebben az a jó, hogy kockázatmentesen tudhatom meg magamról, hogy melyik dolgokat szeretem. A fekete szezámos gombócról például mindenkit igyekszek lebeszélni. Itt főként nem sushi-féleségek jönnek, hanem mindenféle távol-keleti ételek: tempura, levesek, gőzölt gombóc.
A legnagyobb kedvenceink közé mégis két édes leves. A mangós könnyed, a kókuszos-tápiókás pedig istenien krémes és különleges.
Olimpia vendéglő
Az Olimpiára végtelenül kíváncsi voltam. Izgalmas kalandnak ígérkezett és a hozsannázó ajánlók is csak tüzelték érdeklődésemet. A koncepció: minden nap már, éppen aktuális hozzávalókból főzni. A nap főhősei egy nagy fekete táblán felsorolva. Amikor mi ott jártunk volt kacsamáj, bárány, vadhús, boldognak titulált csirke meg sajt.
A vendégnek egyetlen dolga van csak: megmondani, hogy hány fogást kér és ha esetleg valamit a listáról nem enne meg, akkor azt jelezni. Aztán csak várni. És várni. Az aperitivet gyorsan kitöltik, aztán jön az üdvözlőfalat is: kagyló, wasabi. Izgalmas hangok.
Kapunk egy tálka vajat, de a kenyeret már úgy kérjük hozzá.
Az első fogás az a bizonyos, híres kacsamáj, némi füstölt hallal házasítva, mangóval kiegészítve. Isteni kis összeállítás.
Aztán megint szünet. Sóskaleves: mintha füvet legelnék, tényleg a sóska tiszta íze.
Megint 20 perc szünet. 1 darab csirkével töltött óriásraviolira várunk ennyit. A fűszerezés varázslatosan arab, de én még 4 fogás és 1,5 óra után is éhes, sőt türelmetlen vagyok. Az ízek, az ételek, a tálalás, egytől egyig zseniális, tökéletes. Apró mesterművek. Csak éppen nincs idő ízlelgetni őket, 2 falat mind és el is tűnt.
Ez nem lenne olyan nagy baj, ha az egyes fogások között rövidebb lenne a várakozás. A pincérek egyáltalán nem igyekeznek ez kitölteni. Barátkozni, viccelődni itt nem lehet. Oké, értem én, hogy így lett kitalálva a show, "ez van, ezt lehet megenni" stílusban érkeznek a válaszok, a borok. De zavar, hogy azt akarják elhitetni velem, hogy a séf éppen most találja ki, mi lesz a következő fogás és azért kell ennyit várni. Attól tartok a kacsamájat meg a barna mártást is kénytelenek jó pár órával korábban megcsinálni, hogy este tálalható legyen.
Persze azért élvezem én a tökéletes báránybordát, articsókával meg a barna mártásos vadhúsok lágyan elomló textúráját. A gyógynövényes fagyi habcsók-csíkkal egyenesen mágikus.
Minden fogásban a magas gasztronómia virít a tányéron, pont úgy dizájnolva ahogy kell. Végül arra jutok, hogy bennem nincs meg az a kellő lazaság és önbizalom, hogy kezelni tudjam az ilyen helyzeteket, amelyekben a vendégként való kényeztetésem helyett fontosabbak a séf meg az ő ételei. Mentségükre legyen mondva, hogy az árak a minőséghez képest nagyon barátiak, és igazi szóda is van.
"Őszinte konyha" áll a nagy fekete táblán. Ezt a mondatot azóta se sikerült értelmeznem.
A vendégnek egyetlen dolga van csak: megmondani, hogy hány fogást kér és ha esetleg valamit a listáról nem enne meg, akkor azt jelezni. Aztán csak várni. És várni. Az aperitivet gyorsan kitöltik, aztán jön az üdvözlőfalat is: kagyló, wasabi. Izgalmas hangok.
Kapunk egy tálka vajat, de a kenyeret már úgy kérjük hozzá.
Az első fogás az a bizonyos, híres kacsamáj, némi füstölt hallal házasítva, mangóval kiegészítve. Isteni kis összeállítás.
Aztán megint szünet. Sóskaleves: mintha füvet legelnék, tényleg a sóska tiszta íze.
Megint 20 perc szünet. 1 darab csirkével töltött óriásraviolira várunk ennyit. A fűszerezés varázslatosan arab, de én még 4 fogás és 1,5 óra után is éhes, sőt türelmetlen vagyok. Az ízek, az ételek, a tálalás, egytől egyig zseniális, tökéletes. Apró mesterművek. Csak éppen nincs idő ízlelgetni őket, 2 falat mind és el is tűnt.
Ez nem lenne olyan nagy baj, ha az egyes fogások között rövidebb lenne a várakozás. A pincérek egyáltalán nem igyekeznek ez kitölteni. Barátkozni, viccelődni itt nem lehet. Oké, értem én, hogy így lett kitalálva a show, "ez van, ezt lehet megenni" stílusban érkeznek a válaszok, a borok. De zavar, hogy azt akarják elhitetni velem, hogy a séf éppen most találja ki, mi lesz a következő fogás és azért kell ennyit várni. Attól tartok a kacsamájat meg a barna mártást is kénytelenek jó pár órával korábban megcsinálni, hogy este tálalható legyen.
Persze azért élvezem én a tökéletes báránybordát, articsókával meg a barna mártásos vadhúsok lágyan elomló textúráját. A gyógynövényes fagyi habcsók-csíkkal egyenesen mágikus.
Minden fogásban a magas gasztronómia virít a tányéron, pont úgy dizájnolva ahogy kell. Végül arra jutok, hogy bennem nincs meg az a kellő lazaság és önbizalom, hogy kezelni tudjam az ilyen helyzeteket, amelyekben a vendégként való kényeztetésem helyett fontosabbak a séf meg az ő ételei. Mentségükre legyen mondva, hogy az árak a minőséghez képest nagyon barátiak, és igazi szóda is van.
"Őszinte konyha" áll a nagy fekete táblán. Ezt a mondatot azóta se sikerült értelmeznem.
New York, Union Square Greenmarket
Sok amerikás tartozásom van, de azért ezt-azt már leírtam. A Dining Guide-on arról elmélkedtem, mit keres egy őstermelői piac a felhőkarcolók aljában.
Villa interjú a Vattacukorhajú lánnyal
A Vattacukorhajú lánytól, Horváth Mónikától először egy táskát vettem, rajta egy csinos tortaszelettel. Ahányszor csak magammal viszem ezt a táskát, mindenki azt kérdezgeti, hol szereztem. Rajzai és textilből készülő alkotásai egyaránt magukkal ragadóak. Olyan sajátos a stílusa, hogy semmihez sem tudnám hasonlítani. Így vagyok a Mankákkal is, ezekkel a kedves hölgyekkel.
Mónika villájáról ezt mesélte: "A főiskolán készítettem egy papírmasé villát drótvázra, hossza kb egy-másfél méter. A villa egyik ágán egy szem zöldborsó. A feladat az volt, hogy valamit, bármit készítsünk el óriási méretben. Sajnos fotót nem tudok mutatni róla, anyukám kitette otthon a konyhába:)"
A kérdéseimre pedig a következőket válaszolta. Ha az interjú végén ti is válaszoltok egy kérdésre, nyerhettek egy eredeti Horváth Mónika-féle reprót!
Mónika villájáról ezt mesélte: "A főiskolán készítettem egy papírmasé villát drótvázra, hossza kb egy-másfél méter. A villa egyik ágán egy szem zöldborsó. A feladat az volt, hogy valamit, bármit készítsünk el óriási méretben. Sajnos fotót nem tudok mutatni róla, anyukám kitette otthon a konyhába:)"
A kérdéseimre pedig a következőket válaszolta. Ha az interjú végén ti is válaszoltok egy kérdésre, nyerhettek egy eredeti Horváth Mónika-féle reprót!
- Össze szoktatok ülni egy kedélyes teadélutánra, te és a Manka hölgyek?
Igen! Nagyon szeretjük a teát és a süteményt, a csevegést fontos és lényegtelen dolgokról. Hatalmas élettapasztalatuk van, néha én is meglepődöm, milyen bölcsek. Viccesek és komolyak egyszerre, ezek a délutánok mindig ruha- és kalappróbálgatásba, régi fotók nézegetésébe torkollnak. A sok sütit nekem másnap le kell mozognom, nekik nem:)
- Reklamáltak már nálad a Mankák, hogy szeretnének karcsúbbak, Barbie-szerűbbek lenni?
Egyértelműen nem a válasz. A Mankák pontosan olyannak fogadják el magukat, amilyenek(nek varrtam őket). Tudják, hogy Barbie-nak nagyon sok lemondásába és sok-sok aggódással teli percébe kerül, hogy így nézzen ki 50 évesen is. Néha felhívják egymást, de Barbi egyszerűen nem tud másról, csak a fogyókúráról beszélni (a múltkor hallottam, hogy a háta mögött kissé sótlannak is tartják). A Mankák imádnak enni és nevetni, szeretik az életet.
- Mi volt az első, emlékezetes rajzod?
Ami meg is maradt az elsők közül, azt a Grimm mesekönyvemben őrzöm, egyszer írtam is róla egy posztot. Vannak emlékezetes képeim, de ezek inkább csak nekem azok, mert egy-egy eseményhez köthetőek. Nagyon sokat eltettem a szakkörökből, táborokból, iskolákból. Most is gyűlik a sok papír, kész-félkész rajz, firka, paca, csak mostmár dupla annyi hely kell, mert textilt is gyűjtök. Meg gombot és szalagot.
És nektek, mi volt az első, igazán emlékezetes rajzotok? A válaszokat kedd éjfélig várjuk!
Gyors meggyleves
A gyerekek nagyon szeretik a gyümölcslevest, ami szép rózsaszín, tehát kell bele meggy. A nagymamájuk elég gyakran csinál olyan igazi, főzött meggylevest, citromhéjjal, szegfűszeggel meg fahéjjal. Általában alma is kerül bele, így több gyümölcs kerül a gyerekek pocakjába. Nos, ezt a finomságot utánoztam le én a magam gyorsított módján. Ez is ízlett nekik szerencsére, bár nem lett ugyanolyan, mint az etalon.
2 almát meghámoztam, felkockáztam, 2-3 dl vízben, 1 kanál cukorral, fahéjjal megfőztem. Egy tálba tettem egy doboznyi (még tavalyról maradt és sürgősen elhasználandó) fagyos meggyet. Erre öntöttem rá a forró almás levet, ami így gyorsan lehűlt. Kevertem bele 1 doboz joghurtot is, ami szintén tovább hűti. A joghurt helyett persze lehet tejszínt is használni.
Ennyi az egész. Lehet még bele keverni mézet, fűszereket, hogy még ízletesebb legyen. Akárhogy is nézzük, 15 perc alatt megvan az ebéd első fogása.
Júliusban is a Goubán!
Júliusban is találkozhatsz velem és könyveimmel a Gozsdu Udvar vasárnapi vásárában, a Goubán! A következő napokon leszek ott 10 és 18 óra között: július 4, 18 és 25. Szeretettel várok mindenkit, sőt az utolsó két alkalommal Anyahajó és munkái is ott lesznek velem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)