Porcukor Cuki

Frissítés 2016: a hely azóta bezárt :(

A legújabb felfedezettem a Porcukor Cukrászda. Úgy tűnik a XI. kerület már koránt sem az a gasztro sivatag, mint volt 9 évvel ez előtt, amikor ide költöztem. Sorra nyílnak jobbnál jobb helyek, főleg ami a gyors ebédelést illeti. Cukrászdából is kezdünk egészen jól állni (Erdős, Édes Sári, Fadrusz jutnak hirtelen eszembe).



A nagy rózsaszín tábla márciusban került ki a Tétényi útra, többször is láttam már. Aztán egyik nap egy hasonlóan rózsaszín szórólap is a kezembe került, amin házias süteményeket ígértek. Egy kicsit tartottam tőle, hogy mit találok, száraz kókuszgolyókra és margarinos piramisokra számítottam, aztán találtam egy szuper új helyet!
A múlt héten éppen elég kevés sütemény volt a pultban, így végül egy ausztrál répatorta mellett döntöttem. Ám csak ekkor láttam meg a kiszolgáló hölgy háta mögött eldugva néhány csinos Pavlova alapot. Gyorsan elővettem legkedvesebb mosolyomat és kikönyörögtem magamnak egy adaggal.
Huhh. Ez a süti! Alul egy ragacsos, csokis tojásfehérje hab, azon sok-sok tejszínhab és még egy jó adag csokiöntet is. Tömör gyönyör.

Az répatortát végül szépen hazahoztam. Nos, ez is nagyon tömör, tömény, de egészen másként. Nem túl édes, viszont érezni, hogy van benne anyag rendesen. Egy kicsit nedves is az állaga, gondolom a sok répától. Dió is van benne rendesen. A tetejéről pedig nem sajnálták a diós grillázst. Mesés.

Ittam még tejes kávét is, ami nem hagyott bennem különösen maradandó élményeket, de frissen és helyben főzték, elvileg saját kávé keverékből.

Update:
Megjelent egy fagyis pult is a cuki előtt. Még nem volt szerencsém kóstolni, de van keserű csoki meg nagyon epres eper is.

Update 2:
A tiramisut is megkóstoltam. Nagyon finom, bár én több krémet és kevesebb piskótát tennék bele, a krém tényleg isteni!

Nincsenek megjegyzések: