Kolozsvári rakott káposzta


Az a mókás, hogy kolozsvári ismerőseim hírét se hallották ennek a névnek, ugyanakkor szokták csinálni. Az én változatomat is megkóstoltattam velük és nagyon kedvező fogadtatásra talált.

Igazi téli, nehéz étel. Emésztése elvesz vagy két-három órát a délutánból, persze nem feltételnül kell bekajálni belőle. Olyan kellemesen hagyományos érzéseket kelt bennem egy ilyen megrakott tál, amikor az asztalra kerül.

A legjobban a tejföllel elkeverdő kolbászzsírt imádom a tetején!

Hozzávalók 4 személyes adaghoz: 50 dkg savanyú káposzta, 2 kanál zsír (vagy olaj), 50 dkg darált sertéshús, 1 fej hagyma, 15 dkg rizs, 2 dl tejföl, 15 dkg kolbász, só, bors.

Elkészítése: A káposztát, ha túl savanyú lenne, vízzel átmosom. Sokan először külön megpárolják, puhítják a káposztát egy serpenyőben, pár kanál vízzel. Szerintem viszont ez tulajdonképpen felesleges.

A hagymát apróra kockáztam. 1 kanál zsíron megpároltam, hozzáadtam a húst, picit megsóztam és fehéredésig kavargattam. Hozzákevertem a rizst, ráöntöttem egy pohár vizet és majdnem puhára pároltam.

Egy tűzálló tál aljába terítettem a káposzta felét, ráhalmoztam a húsos keveréket. A felkarikázott kolbász felét rárakosgattam. Beborítottam a maradék káposztával. Rálocsoltam a tejfölt, kiraktam kolbászkarikákkal. A tál így elkészítve 30 percet töltött a forró sütőben.

Ilyen és hasonló receptek olvashatók még szép számmal Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvemben.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Bizony létezik kolozsvári káposzta, nagyon népszerű Erdélyben. Régen (20 éve) volt Kolozsvár központjában egy vendéglő, ahol nagyjából csak káposztábol készült ételeket szolgáltak fel, finom volt mind, de ez az étel mindent vitt.

Ági, aki főz írta...

Ó, ez szuper! Köszönöm az infókat! És hasonlóan nézett ki mint ez? Ilyesmi volt?

Vera írta...

Imádom és már nagyon régen nem ettem. Muszáj készítenem holnap!!!

Praliné Zsuzsi írta...

Hmmm, kolbászzsír és tejföl...! Ha nyertem volna a facebookon, tuti ezt kértem volna süti helyett :)

m.tunde írta...

Nyami! A kedvencem!

Névtelen írta...

Igen, ilyesmi volt:). Persze ez is olyan mint a töltött káposzta, minden háznál megvan a jól bevált recept. Van ahol édes káposztával készítik, másutt savanyítottal, néhány helyen kerül bele paradicsom is, vagy a tetejére szórnak ezt-azt. Júlia