Ha arról van szó, hogy együnk egy jót, akkor Apura bizton lehet számítani. Így történt, hogy a névnapom környékén azt rebegtem neki a telefonba, menjünk el valahova, ahol jó a kaja. Ennyi instrukció után o igazán jól választott.
Szabadka környékén, az erdő határán, a Makk hetes nevű városrész mögött van egy vadászház. Eddig csak az igazi vadászok használták, úgy is van dekorálva: vaddisznó és szarvas fej, agancsok meg kiterített szőrök a falon. Sok, a témába vágó fafaragással tarkítva. Most azonban úgy döntött a vadásztársaság, nosza jöjjenek a puskát ugyan kezükbe nem fogó, ámde jóféle húsokra igencsak vágyakozó emberkék is. Így lett a helyből étterem, ahol az első vendégek között tesztelhettük a konyhát.
Még nagyon az elején tartanak, ezért érdemes előre megrendelni a menüt, így biztos kapunk ebédet. A kezdőlökésnek szánt fácánleves felejthetőre sikeredett. Nem volt véle semmi baj, gond, csak éppen különlegesnek sem találtatott. Egy jó tyúkhús leves felveszi ezzel a versenyt, hiszen ugyanúgy répa, zöldség és tészta úszkált benne. Gyorsan további is léptünk a következő fogásra, jöhetett a fő attrakció, a hús.Hatunknak két nagy tálat hoztak, rajta a mennyeien omlós szarvas sülttel. Ez viszont pont olyan lett, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: karakteres íz, visszafogott, szinte észrevehetetlen fűszerezéssel kiemelve, illetve a puhára párolódó, de tartalmát megtartó hús. A köretek talán még a sültnél is jobbnak bizonyultak, de mindenképpen különlegesek lettek. A sült-főtt, sajttal pirított burgonya még akár szokványosnak is tekintheto. A tejfölös fejfújt készítése, különösen ilyen színvonalon már kétség kívül ördöngösség, viszont a borsós gombóc kifejezetten újszeru ötletként hatott. Mindehhez némi montenegrói Vranac (holló) névre hallgató vörösbort kortyolgattunk, ami jókedvu táncot lejtett ezzel a fofogással. Ráadásul hátra volt még a desszert is, amit én bevallom nem is tudtam megenni. Elofordul, hogy jobban vágyom a tökéletesen elkészített húsokra, mint holmiféle édességre. Pedig ez a tejszínes gesztenye torta, bár egyszerunek tunt, csuda jó ízu lett. Ezek után már csak annyi volt hátra, hogy az, aki legkevesebbet ivott a vörösborból, hazavezessen. Ez pedig nem is olyan könnyu feladat a világ végére pöttyentett vadászházból.Az élményekhez hozzátartozik, hogy másnap, amikor a rokonság jött hozzánk ebédre, Apu az elore eltervezettek szerint nyulat sütött, pompás vadas szósszal és olyan zsemlegombóccal, amiért már önmagában is érdemes élni.
Szabadka környékén, az erdő határán, a Makk hetes nevű városrész mögött van egy vadászház. Eddig csak az igazi vadászok használták, úgy is van dekorálva: vaddisznó és szarvas fej, agancsok meg kiterített szőrök a falon. Sok, a témába vágó fafaragással tarkítva. Most azonban úgy döntött a vadásztársaság, nosza jöjjenek a puskát ugyan kezükbe nem fogó, ámde jóféle húsokra igencsak vágyakozó emberkék is. Így lett a helyből étterem, ahol az első vendégek között tesztelhettük a konyhát.
Még nagyon az elején tartanak, ezért érdemes előre megrendelni a menüt, így biztos kapunk ebédet. A kezdőlökésnek szánt fácánleves felejthetőre sikeredett. Nem volt véle semmi baj, gond, csak éppen különlegesnek sem találtatott. Egy jó tyúkhús leves felveszi ezzel a versenyt, hiszen ugyanúgy répa, zöldség és tészta úszkált benne. Gyorsan további is léptünk a következő fogásra, jöhetett a fő attrakció, a hús.Hatunknak két nagy tálat hoztak, rajta a mennyeien omlós szarvas sülttel. Ez viszont pont olyan lett, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: karakteres íz, visszafogott, szinte észrevehetetlen fűszerezéssel kiemelve, illetve a puhára párolódó, de tartalmát megtartó hús. A köretek talán még a sültnél is jobbnak bizonyultak, de mindenképpen különlegesek lettek. A sült-főtt, sajttal pirított burgonya még akár szokványosnak is tekintheto. A tejfölös fejfújt készítése, különösen ilyen színvonalon már kétség kívül ördöngösség, viszont a borsós gombóc kifejezetten újszeru ötletként hatott. Mindehhez némi montenegrói Vranac (holló) névre hallgató vörösbort kortyolgattunk, ami jókedvu táncot lejtett ezzel a fofogással. Ráadásul hátra volt még a desszert is, amit én bevallom nem is tudtam megenni. Elofordul, hogy jobban vágyom a tökéletesen elkészített húsokra, mint holmiféle édességre. Pedig ez a tejszínes gesztenye torta, bár egyszerunek tunt, csuda jó ízu lett. Ezek után már csak annyi volt hátra, hogy az, aki legkevesebbet ivott a vörösborból, hazavezessen. Ez pedig nem is olyan könnyu feladat a világ végére pöttyentett vadászházból.Az élményekhez hozzátartozik, hogy másnap, amikor a rokonság jött hozzánk ebédre, Apu az elore eltervezettek szerint nyulat sütött, pompás vadas szósszal és olyan zsemlegombóccal, amiért már önmagában is érdemes élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése