Vajkaramella és folyományai


Már nem tudom pontosan fölgöngyölíteni, mi vezetett oda, hogy én vajkaramellát csináljak. Azt tudom, hogy azon a szombat reggelen nagyon fájt a torkom, szóval valami vigasztalóra vágytam. Hát, ami azt illeti, a kis lábas felett állni fél órát és folyton kevergetni a bugyborékoló masszát, tulajdonképpen nagyon jó érzés. Főleg, ha nem rángatja senki az ember nadrágszárát.

Rita receptjét vettem alapul, amihez a következőkre van szükség: 2,5 dl tejszín, 250 g cukor, 6 dkg vaj, 6 dkg méz, csipet só. (Én ennek a mennyiségnek csak a felét használtam fel.)

A hozzávalókat egy lábasba öntöttem, majd kevergetve felforraltam. Lecsökkentett lángon főzögettem, először nagy habot vetett, aztán szépen lassan, nagyon lassan, de besűrűsödött. Úgy fél óra múltán gondoltam azt, hogy most már megfelelő lesz, a sötétedő barna szín alapján. Ez a legjobb fogódzó igazából, mert mint kiderült az állag még sokat sűrűsödik, ahogy gyorsan kihűl a massza.
A késznek ítélt cuccot gyorsan szilikon csokiformákba öntöttem és úgy hagytam megszilárdulni.

A végeredmény egy kicsit túl kemény lett, olyan igazi fogkitépősen kemény, de ízre isteni, vajas és karamellás, pont ahogy vártam. Legközelebb egy kicsit korábban leveszem majd a tűzről.


Mondjuk itt nem álltam meg, hanem egy részébe még melegen belekevertem egy nagy marék megpörkölt, feldarabolt diót is. Aztán, mivel vágni szépen nem lehetett, így összetörtem kisebb-nagyobb darabokra és minden egyes darabot csokiba mártottam egyesével.
Ez azért is jó ötlet, mert amit nem mártottam semmibe, az pár nap múlva elkezdett megfolyósodni és nagyon ragadni, míg a csokoládéval "leszigetelt" darabok megőrizték az állagukat.

A maradék, kissé megolvadt vajkaramellákból pedig likőrt csináltam: 5 szem karamellát, 1 dl tejet és 1 dl whiskey-t olvasztottam össze, majd hűtöttem le. Elég komoly lett a végeredmény, tulajdonképpen marakodtunk rajta a drágámmal. Egy édes, krémes, sűrű, karamellaízű és nagyon alkoholos itókát képzeljetek el. Lehetőleg némi jégkockacsilingelés közvetlen közelében.

16 megjegyzés:

Zsuzsanna írta...

Hűha, mind szuper ötlet! Különösen a whiskey-s karamellás itóka érdekelne :)

Doctor Pepper írta...

klassz lett nagyon!!

Mézigörl írta...

Szuper...és még méz is van benne! Ez kell nekem, de nagyooon! :)))

Elif írta...

Csábítóak! :)

Nelli írta...

Jól hangzik!Karácsonyi ajándéknak is jó lenne.

Ági, aki főz írta...

Köszönöm, nagyon kedvesek vagytok!

Lilla írta...

Egyetértek Nellivel. Igazi gasztro ajándék! Csodajó! Amibe nem kevertél diót, azt is célszerű csokoládéval bevonni?

GasztroRéka írta...

Nagyon jó 3:1-ben! Nekem a sima jobban tetszik a csokisnál.:) Az az itóka,hm...
Vártam én is,hogy azt írod gasztroajándéknak való, de végül mi írtuk.:)
Csodálom, hogy betegen így kitartottál, én akkor használhatatlan vagyok.

Mézeskalács írta...

Hát, egyik sem semmi, de ez a likőr mindent visz!!!!!!! Kénytelen leszek még egy készítendő dolgot felvenni a karácsonyi listámra:)))))
Szerinted hűtőben meddig áll el?
Úgy értem, ha marad:)

Ági, aki főz írta...

Lilla, szerintem igen, célszerű, úgy nem ragad annyira.

Réka, :-) Nekem most ez volt a vigasz, gyógyír, stb.

Mézeskalács, hát én úgy 2 hétig tároltam, addig semmi baja se lett, csak egy kicsit szétvált az alkohol a sűrűbb, tejszínes rétegtől. Aztán elfogyott.

Ottis írta...

Meggyőztél!El kell készítsem annyira guszta!!!

VOKinga írta...

Szintén karamellomán, végigkóstolnám szívesen, de a likőr tényleg az abszolút csúcs!!!

Ági, aki főz írta...

És akkor még nem is mondtam, hogy milyen, amikor a forró kávéba beledobok egy-két darabkát, aztán lassan kevergetve felolvasztom és szagolgatom. Nyammmi!

duende írta...

A desszert is isteni. De az a frivolitás terítőcske...

Ági, aki főz írta...

Duende, a nagynéném műve! Hihetetlen keze van. És van ebből a mintából egy igazi nagy terítőm is, képzeld!

Verus írta...

Nagyon guszta recept, biztos kipróbálom karácsonyi ajándéknak.
De ami külön öröm, hogy van még, aki tudja, mi az a frivolitás. :)