Az év felfedezettje


Az egyszer volt kilencvenes évek közepe táján csak bámultam, amikor az Ínyenctúrán Franciaország sorozatban a séfek egyre másra valami fehér retekszerű zöldséget dobtak a bébirépa meg a cukorborsó mellé. Akkor végtelenül fura ötletnek tűnt retket főzni.
A következő években gasztronómiai horizontomon még csak halvány árnyéka sem tűnt fel újra ennek a gumónak. Egészen az idei tél megérkeztéig, amikor anyós pajti beállított egy csinosra nőtt fehér retekkel. Eddig nyersen ettem, retek módjára a szendvics tetejére pakolva.
Aztán belelapoztam a februári Good Food-ba és ott olvastam erről a turnip dologról. Na gondoltam, ez az én emberem és buzgó kutatásba kezdtem a magyar elnevezést illetően. Többet is találtam, mint amennyit használni tudok: vajrépa, fehérrépa illetve vajretek is sorban áll az elsőbbségért.
Azt is olvastam továbbá, hogy meg lehet sütni, főzni a zöldséget, tehát egyre kíváncsibb és kalandvágyóbb lettem. Kissé bátortalanul ugyan, de ma nekiláttam a nagy kísérletnek.

Vajretek tejszínben sütve

Mi kell hozzá? Személyenként egy nagyobb vajretek, egy evőkanál tejszín, só és bors.

Hogyan készül? A zöldséget vékonyan meghámoztam, majd hajszálvékonyra szeleteltem. Tűzálló tálba rendezgettem, sóztam és borsot őröltem rá. Rácsorgattam a tejszínt, majd lefedve betoltam egy órára a 180 fokos sütőbe.
Tényleg vajpuhára sült, mennyeien krémes állagot vett fel a kész étek. Íze pedig enyhén a karalábéra emlékeztet. Szóval a kísérletet eredményesnek nyilvánítottam.


És hozzá? Télvégi langyos saláta

Mi kell hozzá? Egy kis fej saláta, egy konzerv lencse, 3-4 szelet húsos szalonna, egy kaliforniai paprika, mogyoróolaj és balzsamecet.

Hogyan készül? A salátát alaposan megmostam, leszárogattam és felcsíkoztam, majd tányérra halmoztam. Egy serpenyőben megpirítottam a szalonna csíkokat, majd a felszeletelt paprikát is. A lencsét, a szalonnát és a paprikát is a salátára halmoztam. Meglocsoltam némi mogyoróolajjal és balzsamecettel, amely két hozzávaló mostanában első számú kedvencekké lépett elő. Némi frissen őrölt bors is került még a tetejére.
Az egész olyan jó, laktató, langyosan kényeztető egyveleg lett. Pont megfelel ezekre a szürkébe fásult februári estékre.

Amikor közhelyet eszünk

Ha egy étel anyira népszerűvé válik, hogy már az élelmiszeripari szakemberek is lecsapnak rá és gyorskajává konvertálják, sőt a reklámokba is beszivárog, akkor az már konyhai közhely és trendi csajok nem készítik, főleg nem írnak róla blogjukban. Vagy mégis?
Részemről semmi szégyellnivalót nem találok abban, hogy megénekeljem a mézes-mustáros csirkét, ha egyszer annyira finom és annyira egyszerű elkészíteni. A gondot csak az jelenti, hogy képtelenség róla normális fotót csinálni.

Mézes-mustáros csirke
Mi kell hozzá?
Személyenként egy csirkemell filé, 2 evőkanál olíva olaj, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál mustár, 1 kiskanál méz, 1 dl főzőtejszín, 1 dl fehérbor, só, bors.
Hogyan készül?
A csirkemellett lehetőség szerint vékony szeletekre vágom, egy darabból általában 3 szelet lesz. Erre azért van szükség, hogy gyorsan átsüljön. A húst sóval és borssal fűszerezem. Serpenyőben felforrósítom a vaj és olaj keverékét, majd a hússzeletk mindkét oldalát megsütöm, megpirítom.
A megsült hússzeleteket kiszedem egy tányérra és a szósz hozzávalóit összeforralom a serpenyőben. Amikor már szép selymes, egynemű a szósz, akkor visszateszem a húst és újra átforralom.
Köretként gombával és póréhagymával főzött rizst adtam, ami jól beissza az édeskés, savanykás szószt. Az sem rontotta el éppen az ebédet, hogy csapra vertünk egy palack Nyakas-féle Rajnai rizlinget, amely enyhe szénsavasságával és jól kivehető szőlő aromájával fokozta a harmóniát.

Majd a Buday!

A drágámmal mély egyetértésben a jeles Valentin napot arra használjuk már évek óta, hogy Budapest legjobb éttermeiben vacsorázzunk. Az idén a Pasaréti téren lévő Matteo-ra esett a választásunk.

Régen készültem vacsorára ilyen nagy várakozásokkal, mint most. Hallottam, olvastam a díjakról, ismerősök beszámolóiról. Gyomrom és én már nagyon készültünk valami különlegesre. Az elvem ugyanis az, hogy étteremben igyekszem olyasmit enni, amit itthon nem készítenék. Vagy azért mert nehéz hozzájutni a hozzávalókhoz, vagy éppen azért mert irtózatos pepecseléssel járna az adott étel elkészítése.

A Matteo bauhaus étteremként, ugyanakkor mediterrán ristoranteként is megnevezi magát. Ez némileg zavarodottá tesz, maradjunk annyiban, hogy jó kis fúziós konyháról van szó. Az étlapon hazai kedvencek újraértelmezése és tapas kavalkád egyaránt szerepel. A bauhaus vonalat meg inkább a berendezés képviseli. A sárga oszlopok meglepő ötletnek tűnnek, de mégis jól néznek ki. A székek, asztalok egészen kényelmesek, bár a hely szűkös. Mi nagyon jó helyen ücsörgünk, de el tudom képzelni, hogy a középre ültetett párocska számára már hiányzik a meghittség.

Külön plusz pont jár viszont a bárzongoristáért, aki ugyan nem felel meg a húgom által a bárzongoristák irányába felállított követelményeknek, ugyanis se nem vak, se nem néger, de jól játszik Sinatra és musical dalokat.

Az étlap nagy része a tapasok felsorolásából áll, ami izgalmas és változatos élményeket kínál, de mi inkább a desszertnek tartogatjuk a helyet. Engem személy szerint zavart, hogy a desszertek egy külön étlapon szerepeltek, így nem tudtam magamban megfelelően felépíteni a vacsorám ívét.
Hogy a lapozgatás közben se unatkozzunk egy kedves gesztussal már hozzák is a kenyeres kosarat és hozzá, ha jól értelmeztem sáfrányos vajat, pici tálkában pedig paradicsomos, olívás mediterrán kevercset.

Végül magam részéről egy thai módon készített hajszálvékony ananász szeletkéken tálalt rákétel mellett döntöttem, ami igen finom volt, csak a „táj” jelleget sehogy sem sikerült felfedezni a tányéron.
A vajhal grillezett zöldségekkel, articsókával szintén egy jól elkészített étek, kellemesen omlós hallal és alaposan összetett ízvilággal.

Desszert ügyben is született megoldás, miután a séf úr, jó szokásához híven a mi asztalunkhoz is ellátogatott. Az étlapon ugyan csoki tortaként szereplő, valójában csokoládés, belül még folyékony felfújtat ettem. Hozzá tejszínhab és eper öntet is dukált, ellensúlyozva a csokoládé töménységét, melegségét.
A mákos hab számomra nem jelentett valami csodálni való élvezetet, de drágám, aki a hét minden napján képes lenne mákos tésztát enni, kitűnőre értékelte ezt a desszertet is.

Szóval a jól felkészült gyomrom elégedetten mormogott hazafelé, hiszen csudajó étkek kerültek beléje. Jól összepasszintott ízek, a tálalás pedig, ahogy azt kell. Halvány hiányérzetem csak az adagok nagysága felett támadt, hiszen egy főétel és egy desszert elfogyasztása után nem éreztem azt, hogy hűde jól laktam volna. Pedig elég picinyke lány lennék. Tudom, hogy ilyen helyekre nem zabálni, hanem a különlegességeket csodálni jár az ember, de az én bácskai gyomrom azt szereti, ha alaposan megtöltik. Úgy tűnik legközelebb tapasozás is felkerül a tennivalók listájára, így aztán már biztosan jóllakottan fogok hazagurulni.

Szenvedélyes viszony

Miről írhatnék így Szent (konzumorgia) Valentin előestéjén? Szenvedélyemről, amely nem férjemre irányul, hanem annál sokkal bűnösebb, de egyáltalán nem titkos. Egyszerűen imádom a csokoládét, minden létező formájában. Vagyunk ezzel így néhányan. Ugyebár?
Az utóbbi időben azonban már nem a mennyiségre, a napi egy betevő táblára utazom, hanem a tömény élvezetet keresem. Félénkségemet végül leggyőzve eljutottam a csilis csoki megszerzéséig, majd megkóstolásáig. A Zotter nevű ausztriai manufaktúra valóban mennyei dolgokkal bombázza az ember fantáziáját. Ananász és paprika, vérnarancs, stb. De térjünk vissza a csilishez.
Bevallom féltem. Kezem enyhén megremegett, ahogy a letört darabkát a számhoz közelítettem. A kockázással el nem rondíott 75 grammos tömböt vékony rétegben borítja a (fair trade útján érkező) keserű csokoládé. Alatta habos, trüffel jellegű krém rejtőzik. Első nyalintásra kellemesen édes-keserű, amolyan tökéletes csokoládé íz.
Az ember meglepődik, egy pillanatra megáll. Hol a csili? Aztán nyeltem egyet és jött a forróság, végig a szájüregemben, a torkomban. Nem tolakodóan, de zavarba ejtő erőteljességgel. Késleltetett élvezet. És nem lehet abbahagyni, amíg el nem fogy a tábla.
Ez valóban egy olyan étel, ami megérdemli, hogy kiírjam: csokoládé. Nem lehet egyszerűen csak lecsokizni. csoki

Jó bor, rossz film

Hát nem tudom. Talán bennem van a hiba, de untam, sőt utáltam ezt a lassú és bugyuta filmet. A Sideways (Kerülőutak) sikerei, Oscarja és kedvező kritikái mind arra buzdítottak, hogy egy álmos vasárnap estén, amikor a gyermek végre elaludt bevackoljam magam a tévé elé és élvezettel megnézzek egy jó filmet.
Adott ugye a story: a flancos Pinot kontra ócsó Merlot. Avagy a magas kultúrát képviselő, filozofálgató, ámde lecsúszott és enyhén szólva is szerencsétlen tanár kontra a jól kereső, minden útjába kerülő nővel összefekvő reklám „színész”. Ahogy azt az amerikaiak elképzelik. Na meg a borkultúrát. Erőteljesen kommercializálva mindent. Szájbarágósan érthetőre kalibrálva.
És azok a frappánsra és magasröptűre tervezett monológok a borról meg a szerelemről. Hát nem Hamvas szólalt meg a vásznon, attól tartok.

A csalódás már az első tíz perc után elkezdett motoszkálni a gyomrom táján, aztán egyre erősödött. Hogy miért tartottam ki a végéig? Fogalmam sincs. Talán, hogy módom legyen minél tovább élvezni egy valóban kitűnő terméket: Gál Tibor Pinot noir-ját. Bár az első pillanatban talán az élvezhetőnél egy kicsit több alkohol bukkant elő, negyed órányi levegőzés után, már csak a tökéletes selymesség maradt a pohárban, ami megmentette ezt az estét.

Egy izgalmas páros: gorgonzola és körte

A muffin sütögetés népszerűsége ugrásszerű növekedésnek örvend mind ismerőseim, mind saját konyhám táján. A csokis vagy éppen gyümölccsel ízesített változatok után most először kipróbáltam egy sós receptet is. Az eredeti az Elle magazin egyik régebbi számában található, persze ezt alaposan átértelmeztem, saját ízlésemnek megfelelően.

Lehet, hogy a körte-gorgonzola párosítás első hallásra furcsának tűnik, de a világ ínyencei körében szinte már közhelyszámba megy ez a kombináció. A vendégeknek minden esetre nagyon tetszett.
Mi kell hozzá? 25 dkg liszt, 4 tojás, 15 dkg lágy vaj, 1 dl tej, 1 teáskanál sütőpor, 15 dkg gorgonzola, 1 szép, érett körte.
Hogyan készül? A tojást a vajjal és a tejjel kikeverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet is. A sajtot villával elmorzsoljuk és a tésztába szórjuk, végül a körtekockákat is hozzákeverjük.
A papírbetéttel kibélelt muffinformákat csak félig töltjük ezzel a tésztával, majd úgy 35 percig sütjük. A könnyedebb muffinokhoz képest ez a tészta viszonylag hosszabb sütést igényel és sűrűbb is. Ebből az adagból 12-14 darab lesz.
Ja igen, és egy kis szeletelt mandula igen jól mutatott a tetején.
A vendégek legnagyobb örömére a fentieken kívül készítettem még egy másik változatot is, amelybe egy doboz tonhal és egy evőkanálnyi összevagdalt kapribogyó került a sajt és körte helyett.

Egy kis indiai


Én azok közé a szerencsések közé tartozom, akik bár egyáltalán nem vágytak oda, mégis eljutottak Indiába. Azt a két hetet tartom még ma is életem talán legizgalmasabb napjainak. De arra is jól emlékszem, hogy szinte folyamatosan éhes voltam ott tartózkodásom alatt.
A nosztalgia pedig nagy úr, így néha újra szeretném átélni az ottani valószerűtlen érzéseket. Esetemben erre a legalkalmasabb eszköz az étel, így amikor hétfőn a Govinda közelében jártam, be is tértem egy kis batyunyi kaja megszerzése érdekében. A hangsúly sajnos a "kis" szóra került, mivel az árakhoz képest a mennyiség a kisbendőjű indiaiakra lett méretezve.
Az ízek persze jók, autentikusak: a vegetáriánus konyha lehetőségeihez mérten valódi élmény a keleti fűszerekben tobzódni. Szerencsére a csípősség épp az általam még elfogadhatónak ítélt szinten maradt, ami szerencsére hosszú mérföldekkel elmarad az anyaországban tapasztalható, mindent elborító torokégetéstől.
Megkóstoltam tehát egy kókuszos chutney-t (csátnit) és egy csicseriborsós főételt, illetve néhány lepénykenyeret hozzá. Finom volt, de azt hiszem legközelebb inkább nekilátok magam elkészíteni ezeket a finomságokat, nem tűnnek túlzottan bonyolultnak.
Ui: Ha valaki esetleg tudja, hol lehet konzerv csicseri borsót beszerezni, ossza meg velem. Imádom ezt a hüvelyest, de készre főzni egy 2-3 órás rémálom.

Tíz éves rákocskák


Tíz évvel ez előtt találkoztunk először az egyetem folyosóján. Ennek örömére mostanában csudafinom kajákkal kényeztetjük magunkat. Tegnap este olyan ráksaláta került a tányérunkra, amely után alaposan lenyalogattuk mind a tíz ujjunkat. Szó szerint, mivel ezt az étket kézzel kell enni, más evőeszközt teljesen felesleges bevetni.
Ahhoz, hogy igazán jól sikerüljön ez a fennséges étek, érdemes minden odakészíteni, mielőtt nekilátnánk, különben csak kapkodás lesz belőle. Először is felkarikáztam egy csinos baguette-t. Két maréknyi rukkolát megmostam, lecsöpögtettem. Három gerezd fokhagymát és egy hüvelykujjnyi gyömbért lereszeltem. A kenyérszeleteket az üres serpenyőben kicsit megpirítottam, majd a tányérokra helyeztem. A serpenyőbe egy evőkanál vajat és ugyanennyi olíva olajat tettem, amikor kellően felforrósodott, beleszórtam a fokhagymát és gyömbért. Pillanatok alatt átpirítottam, majd hozzáadtam a rákocskákat. Mivel csak már eleve megfőzött rákokhoz jutottam hozzá, ezeket tényleg elég csak átforrósítani, nem kell különösebben főzögetni. Ráöntöttem még 2 evőkanálnyi szójaszószt. Amíg ez egy picit megkaramellizálódott, addig a salátát a kenyérszeletekre halmoztam, borsot őröltem rá, meglöttyintettem mogyoró olajjal és balzsam ecettel, majd szórtam is már mellé a rákocskákat.Az asztalra még odakészítettem egy adag szalvétát, hiszen nyakig maszatosak és ragacsosak lettünk, mire egyesével kibontogattuk a páncéljukból a kis tengeri herkentyűket. Az ujjainkat érdemes minden falat után lenyalogatni, hiszen erre tapad a finom szósz.


Ez a vacsora koránt sem lett volna teljes, ha nem kortyolgatunk el hozzá egy pohárka Új Zélandról származó Rajnai rizlinget, ami vaníliás, mandulás aromájával, enyhe szénsavasságával jól kiegészítette az amúgy is igencsak komplex költeményt.

Narancsos borleves


Mit ér egy izmos vasárnapi ebéd leves nélkül? Nem sokat. Tegnap azonban úgy fél 11 tájban kellett rádöbbennem arra, hogy semmi hagyományos levesnek való nem található a frizsiben, a konyhában, de még a kamrában sem.
Így készült el a korábban a TV Paprikán látott narancsos borleves. Bor - mint alapélelmiszer - az mindig van nálunk itthon. Télvíz idején pedig narancs is akad. Ha másként nem, hát dobozos lé formájában. Így készült el ez a desszertnek is beillő krémleves.
Mi kell hozzá? 5 dl fehérbor (én Chardonnay-t használtam), 5 dl narancslé (nálam a frissen facsart változat a nyerő), 1 vaníliarúd, 2 tojás sárgája, 2+1 evőkanál cukor, 3 dl tejszín, 2 evőkanál liszt, 5 deka mandula forgács.
Hogyan készül? A narancslét, bort a beledobott, kikapart vaníliarúddal együtt felforraltam. A tojást a cukorral kikevertem, hozzáadtam a tejszínt, majd a liszttel is simára kevertem.
A narancsos léből kihalásztam a vanília rudat, lehúztam a tűzről és szűrőn keresztül, időközben kevergetve öntöttem bele a tojásos habarcsot. Ehhez a művelethez szükségem volt még egy pár segítő kézre is, amellyel sajnálatos módon nem rendelkezem. Ez után pedig a lábas visszakerült a tűzhelyre én pedig odaragadtam mellé, hiszen nem akartam, hogy csomós legyen a végeredmény. Ezért aztán szorgalmasan kevergettem, míg felforrt és picit besűrűsödött a levesem.
Tálalás előtt egy másik serpenyőbe szórtam egy evőkanál cukrot és az olvadó, barnuló cukorban pirítottam meg a mandula forgácsot, amelyet a leves tetejére szórtam.
A végeredmény kellemesen savanykás, valóban megfelel az étvágycsináló előételekkel szemben támasztott követelményeknek, ugyanakkor kifinomult és izgalmas, éppen megfelel az anyós elkápráztatására.
A teljes trakta ismertetését most kihagynám, de halkan megemlíteném még a pirított sertésmájat, amelyet lilahagymával és sült almagerezdekkel tálaltam. Aztán meg csak pihegtem jóllakottan, amíg az én drága, egyetlen és utánozhatatlan szerelmem eltakarította a konyhám romjait. Idézem: „Ha máskor is főzöl ilyeneket, megtartalak.” Milyen bíztató.

Ribizlis fennsík


Az amúgy felhőtlen várandósságomnak volt 2 hónapja, amikor kéthetente jártam vérvételre, a vérem cukorszintjét ellenőrizendő. Ekkor ástam bele magam a cukormentes diétákba, hiszen azt szerettem volna, ha gyermekem egészségesen születik meg.
Most újra előkaptam a táblázatokat és a desszertem elkészítésekor kifejezetten a szénhidrát tartalom alacsonyan tartására koncentráltam. Sajnálatos módon rá kellett döbbennem, hogy a szénhidrát tartalom alacsonyan tartása nem jár feltétlenül együtt a kalóriatartalom csökkenésével is. Így aztán e két célkitűzés között egyensúlyozva alkottam meg ezt a desszertet.


Mi kell hozzá? 2 dl joghurt, 2 dl tejszín, 5 deka gyümölcscukor, 20 deka ribizli, 10 g színtelen és 10 g piros zselatin, vanília.
Hogyan készül? A kétféle zselatint a tasakon található leírásnak megfelelően előkészítjük. A piros zselatinhoz adunk egy evőkanálnyi cukrot. A kis tálkák aljába rendezzük a ribizlit, ráöntjük a piros zselatint és hagyjuk dermedni. A tejszínt kemény habbá verjük. A joghurtot kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a színtelen zselatint, egy vaníliarúd kikapart belsejét, majd beleforgatjuk a tejszínhabot. Ezt rákanalazzuk a ribizlis zselére és 4-5 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Ennyi idő alatt pont megdermed a krém és csinos tányérokra ki is lehet borítani.
Energia tartalom: négy adaggal számolva egy adag 264 kalóriát és 20 gramm szénhidrátot tartalmaz. Ez nem nulla ugyan, de saját konyhámban még teljesen vállalható.
Megjegyzések:
A tejszín helyett persze használhatunk csak joghurtot, de akkor elveszik a hab levegőssége és a tejzsírból eredő utánozhatatlan selymessége. A cserével adagonként úgy százzal csökkenthető a kalóriatartalom, de a szénhidrát tartalom 1 grammal növekszik.
A gyümölcscukor (fruktóz) azért jó, mert ez sokkal lassabban szívódik fel, mint a répacukor. Naná, hogy lehet édesítőszert is használni, de én annak kifejezetten utálom az ízét. Így pedig kevéske cukorral éppen hogy csak oldódik a többi hozzávaló savanyúsága. Persze ha kihagyjuk a cukrot adagonként ötvennel csökken a kalóriatartalom és tizenöttel a szénhidráttartalom.
A zselatin vásárlásakor arra kell ügyelni, hogy mennyi hozzáadott cukrot tartalmaz. A színes, úgynevezett gyümölcskocsonyákhoz például jó nagy adag cukrot kevernek, ezért inkább a sima, csupán színezékkel kiegészített zselatinra teszem le a voksom.

Téli eleség nyulaknak: káposztás batyu

Nyúlságom további bizonyítéka, hogy én bizony a káposztát is igencsak szeretem. Volt is nekem egy nagyon jópofa káposztás-sajtos sós torta receptem, ami azonban alaposan elkeveredett. Az ízhatása, amely nagyjából a fejemben volt, ebben a rétesbatyuban született újjá.
Mi kell hozzá? 8 réteslap, fél kiló káposzta, 20 deka eidami sajt, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, 1 kiskanál pirospaprika, őrölt kömény, só, olaj.
Hogyan készül? A káposztát képességeim szerint, ujjam épségének megőrzése mellett a legvékonyabbra csíkoztam. Egy serpenyőben csurgatásnyi olajat hevítettem, majd addig pároltam-kevergettem rajta a káposztát, amíg átpuhult. Egy pici vizet öntöttem alá és lefedve úgy 10 percig pároltam.
A sajtot lereszeltem és egy jó nagy keverőtálba szórtam, ráütöttem a tojást, hozzákevertem a tejfölt is. Amikor a káposzta egy kicsit lehűlt, akkor a sajtos keverékhez adtam és jól megfűszereztem. A réteslapokat négy részre vágtam, mindegyikre halmoztam a töltelékből, majd összehajtogattam a tésztát, hogy kis csomagocskák legyenek. A tetejét kevéske olajjal megkenegettem, majd 20 perc alatt 180 fokos sütőben megsütöttem.
A töltelék a tojástól jól megduzzad és kellemesen fűszeres, mégis édeskés lesz. Melegen az igazi.

Figyelmeztetés

Figyelmeztetés azoknak a gasztroblog íróknak, akik még nem vették észre, hogy már csak négy nap van hátra a nagy MGVTR-ig!
Kedvenc Chili és Vaniliánk ugyanis meghirdette a Magyar Gasztroblogok Virtuális Tematikus Rendezvényét, amely február 2-án, pénteken árasztja el a magyar blogszférát. Jelentem már elkészítettem saját kalóriaszegény desszertemet, be is faltuk, csak még a kalória tartalmát nem nagyon mertem kiszámolni, nehogy kiderüljön nem is annyira fogyókúrás az alkotásom.

Kitűnő ebéd, pánikszerű meneküléssel

Jött a hugocska Pestre, az augusztusi cécó előtt portyázni az Esküvő kiállításon. Mi pedig úgy gondoltuk, ebből az alkalomból meglátogathatnánk végre egy kulináris élményekkel kecsegtető intézményt.
Így esett, hogy a lakásunkhoz egészen közeli, családunk számára még felfedezetlen terepnek tekinthető Roxane Cafe & Grillben kötöttünk ki. Eme intézmény legfőbb előnyeként az nevezhető meg, hogy 5 perces sétával, tehát babakocsit tologatva is kényelmesen elérhető. (Most nem merülnék el abban a tárgykörben, hogy némiképp irritál ez az új módi, ami a vendéglő elnevezés helyett mindenféle botor és flancos neveket aggat a cégérekre.)
Szombat kora délután elbattyogtunk hát a Roxane-hoz. Az első nagyobb meglepetést a berendezés keltette: nem találtam benne kifogásolni valót. Tökéletesen sikerült átvenniük a trendnek megfelelő, sötétbarna fafelületekkel operáló életérzést. Külön gyönyörűségemet leltem a 3-4 centis kőlapocskákkal borított falfelület nézegetésében. "Kell ilyen nekünk is a nappaliba" hangzott is el azon nyomban.
A kezünkbe nyomott étlap igencsak kecsegtető, szintén az aktuális éttermi trendeknek megfelelő kínálatából viszonylag hosszabb hezitálás után választottunk. Ez a mintegy negyed órás töprengés azonban nagy hibának bizonyult és felszínre hozta az étterem legnagyobb hibáját. Kevés ugyanis a személyzet és ennek megfelelően eléggé lassúdad a kiszolgálás. Persze mi sem számítottunk arra, hogy Újbuda egyik eldugott utcájában, délután 2 óra magasságában fél tucatnyi kisgyerekes család kíván velünk egy helyszínen táplálkozni.
Végül csak megérkezett a két adag eper leves – meglepő módon valódi, töményen illatozó friss eper ízzel így január végén. A padlizsán krém is kifejezetten nyárias hangulatba hozott, pita szeletkékkel és bazsalikom pesztós paradicsomsalátával. Eddig a pillanatig viszonylag nyugalomban tudtunk enni, hiszen a gyermeket lekötötte a nyüzsgés, a csillogó poharak és evőeszközök látványa.
Amikor azonban megkaptunk a főételt és úgy gondoltuk, hogy négyen egyszerre szeretnék elfogyasztani az elénk tálalt kompozíciókat, a gyermek erőteljes hangon megszólalva fejezte ki nemtetszését. Ha megpróbáltuk letenni a babakocsiba, üvöltött. Így aztán én a lehető leggyorsabban lapátoltam magamba az amúgy egészen kitűnő kacsamell szeletkéket, rozmaringos sajtmártással és a hely színvonalához nem egészen passzoló sült krumplival. Gyorsan belekóstoltam még a narancsos kacsába is, amelynek mézédes mártása kellemesen összesimult a hozzá adott krumplis puffancsokkal. Nem sikerült rosszul a wokban készült, zöldséges csirke sem, de ekkorra hugocskám már elfáradt és megéhezett a folytonos ringatásban, járkálásban, így az ebédem csúfos menekülésbe fulladt. A desszert, amire pedig nagyon ácsingóztam, sajnos elmaradt. Az öt hónapos rabszolga hajcsár persze elaludt mire a sarokra értem a babakocsival, de ekkor már nem volt erőm visszafordulni.
A teljesség kedvéért még meg kell jegyeznem azt is, hogy a tálalás igazán megnyerte tetszésemet, a nagy, fehér, négyszögletes tányérokon minden kaja jól mutatott, az itt-ott elszórt fűszerből, hozzávalóból alkotott díszítés pedig még jobban fokozta az ilyen helyektől elvárt eleganciát. De legközelebb csak akkor indulunk neki, ha a gyermek éppen elszundított és várhatóan végighortyogja az ebédünket, vacsoránkat.
Roxane Cafe & Grill
1119 Budapest, Csorbai út 3/C.
Telefon: 208 6500.

Keleti répa csemege

Lassan be kell vallanom, hogy Nyúl vagyok. Egyszerűen imádom a répát. Különösen reszelve, saláta formájában. Az sem árt, ha ilyen különleges keleti ízvilágot sikerül kicsalogatnom az egyszerű répasalátából.

Azt történt a minap, hogy lereszeltem négy nagyobb sárgarépát, néhány zöldhagymát pedig felkarikáztam. Egy serpenyőben olajat forrósítottam, megfonnyasztottam rajta a pici sóval meghintett hagymakarikákat, majd rádobtam a répát is. Fél maréknyi mazsolát is szórtam hozzá. Amíg átforrósodtak a narancsszínű csíkok, kifacsartam 4 mandarint, levét pedig a répára locsoltam. Egy teáskanálnyi curryporra fűszereztem, friss borsot is őröltem rá. Amikor kellemesen átpuhult, de nem főtt szét a zöldség, kiborítottam egy tálba. A serpenyőt gyorsan kitörölgettem és egy maréknyi mandula lapocskát még gyorsan megpiríottam, majd ezt a salátára szórtam.

Beszabadultam


Hosszú, hosszú hónapok vágyakozása után végre beszabadultam a Culinaris Perc utcai üzletébe, Óbudán. Csak mentem körbe-körbe a polcok között és ezt is meg azt is meg amazt is meg akartam venni. Végül csupa „létszükségleti” cikk került a kosaramba. A 10 ezer feletti balzsamecetnek például ellen tudtam állni.
Szereztem viszont bulgurt, ami szerintem az egyik legfinomabb köret. A török testvéreknél mindig ezt eszem. Meg aztán itt vannak a világ legegyszerűbb és leggyorsabb köretei közé tartozó üvegtészta és kuszkusz. Ezek tényleg a 15 perces vacsorák alapjai.
A jó kis gyorsvacsorák érdekében beneveztem még egy kis kókusztejre és curryporra is, ha egyszer a távol-kelet irányába vágyakoznék.
Persze azért nem bírtam ki és a sajt részlegnél már tobzódni kezdtem: kedvenc francia kecskesajtomat még Apu hozta nekem mindig Párizsból, amikor erre járt. Így aztán meglehetősen boldog voltam, amikor itthon is rátaláltam.
Vettem továbbá egy palack mogyoróolajat, isteni az illata. Már jó pár hónapja annak, hogy olvastam, létezik élet olajországban az olíván és a napraforgón túl is.
És amit semmiképpen sem hagyhattam ki, miután szembe jött velem a döbbenetesen gazdag csokiválasztékban: chili ízesítésű csoki. Még nem mertem kibontani, de már intenzív edzéseket tartok az élményre készülve. Addig is újra elolvasom Joanne Harris ominózus könyvét, ami divatba hozta a témát.

Illatos kacsa

Ritkán esik meg velem az a csodálatos érzés, hogy maradéktalanul elégedett vagyok saját főztömmel. A hétvégén ez történt.

Kettőnknek épp elég volt a két kacsacomb, amit készítettem, de meg tudtunk volna enni még kettőt. A kacsában pont az a csalóka, hogy nyersen olyan jó nagynak tűnnek a darabok, de mire a rengeteg zsír kisül a bőre alól, az ember úgy érzi, hogy csak néhány falat maradt. Na de milyen falatok!
A combokat először forró serpenyőben bőrös felükkel lefelé pirítottam 5 percig, aztán megfordítottam és a húsos részt is megkapattam. A combokat átzsuppoltam egy tűzálló tálba és közben a sütőt is beizzítottam 170 fok körüli hőmérsékletre. A serpenyőbe löttyintettem két deci vörösbort és fél narancs levét. Éppen hogy csak felforrósítottam, majd a húsra öntöttem. Hozzálocsoltam még 4-5 evőkanálnyi szójaszószt, éppen ezért sót nem is használtam. Ízesítésül pedig lereszeltem a narancs héját, 4-5 gerezd fokhagymát és egy szép darab gyömbért pedig összekockáztam. Így utólag azt mondanám, jobb lereszelni, mert a gyömbér a foghagymával ellentétben nem puhul meg eléggé és nem túlzottam kellemes rágcsálni. Némi frissen őrölt borssal tovább ízesítettem a húst és az egészet 2 órára betoltam a forró sütőbe.
Amikor kész lett a kacsacomb, forró vízbe áztattam az üvegtésztát, leszűrtem és a tányérra halmozott kupacra locsoltam a hús alatt besűrűsödött fantasztikusan illatos szószt. Némi zöldbabot is pároltam hozzá, hogy színesebb legyen az összkép.
Nem szeretném ismételni magam, de ez egy mennyeien finom, illatos, kicsit kesernyésen édeskés étel. Pasik és ínyenc anyósok elkápráztatására kiváló eszköz.

Banános süti

A ded fogacska növesztő projektbe fogott, ami némi gondot okozott a pelus tartalmát illetően. Ezért némileg korábban a tervezettnél, de bevetettem a banánt, mint csodafegyvert. Persze egy majdnem 5 hónapos negyed banánt alig eszik meg, így a bevásárolt mennyiség kissé túlzó önbizalomra vallott. Így aztán kereshettem alternatív felhasználási megoldást. Valahol az NL Café fórumán bukkantam rá a recpetre. Meg kell mondanom, hogy ennek a banános sütinek nagy sikere lett a hétvégén meglátogatot kisgyermekes családok körében is.
Mi kell hozzá? 25 dkg margarin, 15 dkg kristálycukor, 4 tojás, 4 banán, 30 dkg liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor. Hogyan készül? A szobahőmérsékletű margarint habosra keverjük a cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A banánt pépesre turmixoljuk és a margarinos keverékhez adjuk. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a vaníliás cukorral, majd a nedves anyagok keverékébe forgatjuk. Jó alaposan kikeverjük és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. 220 fokon 30-40 perc alatt aranybarnára sütjük és ha minden jól megy, nem fog a tepsibe ragadni.
Jó, intenzív banán illata lesz, egy pohár hideg tej vagy forró tea mellé ideális vasárnap délutáni csemege.

Csajos este

Jöttek a csajok dumálni és borozni. Én pedig igazi biztonsági játékosként a látványos, de könnyedén megvalósítható eredmény reményében a leveles tésztához nyúltam. Az a legjobb az egészben, hogy pillanatok alatt megvan, mégis bezsebelhetek néhány dícsérő pillantást. Ezek az ízek pedig kitűnően csúsztak a Tokaj Nobilis szőlőbirtok által készített 2004-es, illatos Tokaji Furminthoz.
Hagytam kiolvadni egy fél kilós, fagyasztott leveles tészta csomagot. A lisztes konyhapulton úgy 3 miliméter vastagra nyújtottam, majd 5x5 centisre felkockáztam a tésztát. A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A tésztakockákra felcsíkozott sonkát, felkarikázott póréhagymát és kék penészes sajtot, vagyis gorgonzolát morzsoltam. Néhány csöpp olíva olajjal is meglocsoltam, de különben sem lett volna száraz. A tepsire rakosgatott kockákat betoltam a sütőbe és amikor, úgy negyed óra múltán megduzzadtak, megpirultak, kiszedtem és megeszegettük. Hozzá készítettem mentás joghurttal leöntött reszelt sárgarépát, ami annyira egyszerű, hogy alig merem salátának nevezni, ám igencsak üdítő íze van.

Nem és nem

Újjévi fogadalmam? Tréfásan azt mondtam éjfél után, hogy az idén is annyi édességet eszem, amennyit csak kívánok. Az az igazság, hogy megtehetem. Ugyanannyi kiló vagyok, mint a terhesség előtt, rámjönnek a régi ruhák, így nem igazán görcsölök rá a témára. Életemben eddig egyszer fogyóztam, amikor három hónap alatt szabadultam meg 5 kilótól, kíméletesen, lassan. Akkor volt célom, erőm és motivációm.
Na, most ez hiányzik, mert pont jól érzem magam a bőrömben. Mozogni fogok és növényi részeket enni. Amúgy sem vagyok egy nagy húsevő, annál inkább szénhidrátfüggő. Vannak viszont egészséges szénhidrátok is, így ezeket keresem-kutatom mostanában. Éljen a gyümölcssaláta!
Egy hatalmas vödörrel készítettem ugyanis. Narancs, mandarin és citrom levét kifacsartam, majd beledaraboltam banánt, almát és ananászt. Olyan melengetően narancssárga lett az összhatás!Aztán még rákanalaztam egy pohár krémes natúr joghurtot (a zöld dobozos a kedvencem) és egy egészen kicsinyke kanál mézet csurgattam rá, ellensúlyozandó a sok savanyúságot. Nagy szomorúságomra éppen elfogyott a fantasztikus ízű, horvát levendulamézem, de az itthoni virágnektár is megteszi. Nagyon jól esett kanalazni ezt a kevercset, éreztem, ahogy minden falattal áramlik belém a sok vitamin, töltődök fel energiával. És már nem is kívánom (annnnnyira) a csokit.

Nyuszitappancs

A nagy karácsonyi rohangálásban valahogy még arra is sikerült némi időt kipréselnem, hogy valami habcsók szerűséget süssek. Persze nem azt a hagyományos, órákig szárítgatós fajtát, hanem isteni ízesített változatot. Gyorsan el is fogyott, pedig 3 adaggal toltam be a sütőbe. Az alaprecept az utóbbi idők egyik legfantasztikusabb szakácskönyvéből származik, az Ízvarázsból. Egy picit változtattam az arányokon, hogy még szimpatikusabb legyen a végeredmény.Mi kell hozzá? 3 tojás fehérje, csipetnyi só, 150 g cukor, 250 g kókuszreszelék.
Hogyan készül? A tojásfehérjét tényleg csak egy sóhajtásnyi sóval olyan kemény és fényes habbá verjük, amennyire csak lehet. Amióta megvan a robotgépem, ez már nem jelent különösebb problémát. Aztán evőkanalanként hozzáadjuk a cukrot, még mindig keverve a habot. Amikor beleszórjuk a kókuszreszeléket, a tetemes mennyiségtől össze fog esni a hab, de azért megőriz majd valamit a levegősségéből.
Ezután kanállal, villával vagy habzsákkal 2-3 centis halmocskákat nyomunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe. 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük. Amikor a habcsókok teteje kezd megpirulni, belül még kellemesen puhák lesznek.
Meg kell mondanom, hogy ez a kókuszos változat is nagyon finom, de sokkal nagyobb siker aratott, amikor darált mogyoróból és darált dióból is készítettem egy-egy adagot. A magokat persze előtte serpenyőben, olaj nélkül megpirítottam, így a héjukat is könnyen ledörzsölhettem. Mennyeien zamatosak lettek ezek a sütik.
Az élvezetek persze tovább fokozhatók. A kókuszoshoz fehér, a dióshoz, mogyoróshoz fekete csokiból máz is készíthető: egy tábla (100 g) csokit összeolvasztunk dél deci tejszínnel és ebbe mártogatjuk a habcsókokat. Én a szállíthatóság és eltarthatóság érdekében ezt a fázist már kihagytam.
A csokis mázba tehetünk még egy kis vaníliát, fahéjat vagy akár őrölt gyömbért is, ha nem érjük be az egyszerű ízekkel.
És miért nyuszitappancs, amikor nincs is húsvét? Elég csak ránézni a képre.