Karácsonyi menü


Szentestére teljesen szakítottam a hagyományokkal, sutba vágtam a halászlé-rántott ponty-krumplisaláta egységét. Anyósom úgyis megfőzött minden kellően hagyományos ételt, csodásan finom kiadásban mindegyiket. Így aztán senkinek sem lehetett panasza, én meg még szórakozhattam is a menü kitalálásával, az ötleteléssel és kivitelezéssel.
4-5 személyes adagok következnek

Gesztenyés gombaleves szarvasgombával

Az ötlet a Haas & Czjzek üzletben tartott Culinaris főző-bemutató alkalmával került hozzám, rögtön a szívembe zártam és alig vártam, hogy meg is valósíthassam. Az eredmény pedig egészen káprázatos, egy kicsit még gyúrtam is a recepten.

Hozzávalók: 1 póréhagyma, 20 dkg szemes fagyasztott gesztenye, 2 evőkanálnyi szárított erdei gombakeverék, 1 kiskanálnyi majoranna, 1 kanál olaj, 2 dl fehérbor, 1 dl tejföl, só, bors, 1 hüvelykujjnyi darab szarvasgomba.

Elkészítése: A gombákat beáztattam 1 órára, majd leszűrtem és lemostam róluk az esetleges földet, port. Egy kanál olajon megfuttattam a póréhagymát, hozzáadtam a gombát, gesztenyét, fűszereztem. Felöntöttem borral, elforraltam. Hozzáöntöttem 1 liter vizet és puhára főztem a hagymát.

A levest turmixoltam, hozzáadtam a tejfölt, tovább ízesítettem. Tálaláskor reszeltem rá egy kevéske szarvasgombát.


Vajon sült vadlazac

A leggyorsabban, tehát utoljára készülő étel a lazac volt. Ezt már csak akkor kell elkezdeni, amikor mindenki ott ül, különben kiszárad, túlsül.

A drágám egy pezsgőt és egy bort is választott a lazachoz, hogy ki-ki megtalálja számításait. A pezsgő egy Laurent Perrier Brut volt, igazán kellemes, kis darab, a bor pedig Szent Andrea Hangács Pinot Blanc, krémes, telt, lágy szépség. Mind a kettő csodás módon egészítette a ki a lazac zsírosságát, a köretek édeskés ízeit.

Hozzávalók: 1 kg vadlazac filé, 2-3 kanál vaj, 1 kanál olaj, só, bors.

Elkészítése: A leszárogatott halat besózzuk, borsozzuk. Forró olaj-vaj keveréken mindkét oldalukat 3-5 percig sütjük. Frissen, forrón tálaljuk. Az a jó, ha a közepe még egy picit nedves jellegű.

Szójaszószos kelbimbó

Azt kell mondjam, ez a kelbimbó készítési mód egészen jót tesz ennek a sokak által nem-szeretem növénynek.

Hozzávalók: 40 deka kelbimbó, 3-4 evőkanál szójaszósz.

Elkészítése: A kelbimbót egy mély serpenyőbe szórtam, felöntöttem kb. 1 dl vízzel. Lefedve pár perc alatt puhára pároltam. Levettem a fedőt, ráöntöttem a szójaszószt és hagytam elpárologni a vizet. Ettől egy kicsit megpirulnak a golyók és szuper édes-sós ízük lesz.

Zeller-krumpli-alma gratin

Azon meg aztán tényleg meglepődtem, hogy mennyire szíves fogadtatásban részesült az egyik kedvenc köretem meglepő összetevője, a zeller. Gyors ütemben fogyott el, ami nekem igen nagy bók.

Hozzávalók: 1 nagy fej zeller, 50 dkg krumpli, 2 nagy alma, 2 dl tejszín, 20 dkg aromás sajt (pl. Ementáli), só, bors, szerecsendió.
Elkészítése: A zöldségeket meghámoztam. A krumplit felkarikáztam, a zellert negyedelés után vágtam szeletekre, szintúgy az almást is. Egymás mellé sorakoztattam a szeleteket egy sütőtálba. Fűszereztem és ráöntöttem a tejszínt. Letakartam egy fóliával és így ment fél órára a sütőbe. Villával ellenőriztem, hogy megpuhult-e minden, levettem a fóliát és rászórtam a sajtot. Még 15 percre visszadugtam, hogy a sajt rápiruljon.


Narancsos borkrém karamellizált mandulával

Eszembe jutott ez a pár évvel ez előtti leves, aminek nyomán egy kicsit sűrűbbre véve a hozzávalókat, fantasztikus desszert lett. Savanykás és krémes, a tejszínhabtól pedig könnyed, és a barnacukros mandula kellően ropogós hozzá.

Jelzem, hogy a tejszínhabot sikerült kézzel felvernem, mivel a habverés előtt adta meg magát a robotgépem. Kemény meló volt, de sikerrel jártam!

A desszerthez ittuk egyrészt a krémbe kerülő Kövérszőlőt, másrészt egy desszertbort Tokaj Nobilis Amicus 2000-es évjáratú finomságot. Az idő vasfoga már megtépázta egy kicsit a cukortartalmát, viszont a hordó alaposan kiérződött belőle. Igazi, komoly, már-már szivarozós itóka.

Hozzávalók: 2 dl édes bor (Tokaji Nobilis Kövérszőlő, 2008-as), 3 dl narancslé (frissen facsart), 2 tojás sárgája, 2 kanál keményítő, 80 g cukor, 50 g mandulalap, 1 evőkanál barna cukor.
Elkészítése: A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a keményítőt és lassan hozzácsorgatjuk a bort, narancslét. Lassú tűzön melegítjük, folyamatosan kevergetve. Amikor sűrűsödni kezd, már készen is van. Olyan pundingos állagot vesz fel, miközben hűl. Kelyhekbe adagoljuk. Fogyasztásig hűtőszekrényben tálaljuk.

Tejszínhabbal és a barnacukorral karamellizált mandulalapokkal díszítve tálaljuk.

3 megjegyzés:

Praliné Zsuzsi írta...

Nem semmi menü, jól összeválogatott itókákkal!

Dió Bisztró írta...

Nagyon jó ötlet a zelleres köret, eddig csak körtével csináltam, de ez még finomabb lehet.
Szuper menü!

Ági, aki főz írta...

Köszi szépen! :-)