Babbal töltött paprika


- Jaj, Apa! - nagyjából csak ennyit tudtam mondani, miután Apu kifejtette, hogy mit eszik. Illetve, hogy mit nem. Mert, hogy az utóbbi két hónapban kerüli a szénhidrátot (kenyér, rizs, krumpli és cukor). Aztán még megemlítette, csak úgy mellékesen, hogy péntek lévén húst se. Na, ebből kell kifőzni valamit. Ja, és éppen hal se volt itthon, meg a közeli boltban sem (csak a halrudacskának álcázott ipari hulladék, amit azért néha megeszünk mi is).

Ezekből az előfeltételekből született meg az alábbi étel. Sütöttem csirkehúst, mert most ezzel van csurig a mélyhűtőm és főztem rizst is. Az érintett csak a babos paprikát ette, nekünk meg köretként funkcionált. Egész kerek ebéd lett.

Babbal töltött paprika

4 személy részére 4-6 nagyobb kápia típusú paprika csumáját levágtam, magjait kiszedtem és hosszában végigvágtam. Egymás mellé tettem egy sütőtálba, bedugtam a 200 fokos sütőbe, amíg a többi részét elkészítettem.

2 kisebb lilahagymát, 2 paradicsomot, a paprikák leeső részeit (kivéve a magokat) apróra kockáztam. 1 kanál olajon megpároltam őket, felöntöttem 1 dl sűrített paradicsommal. Amikor puha lett beleszórtam egy lecsöpögtetett babkonzervet is. Összeforgattam és a megsült paprikákba töltöttem. A tetejére morzsoltam 100 g fetasajtot is. Még pár percre visszadugtam a sütőbe, hogy összemelegedjenek a hozzávalók.

Nincsenek megjegyzések: