Az idén kedves barátnőmmel indultunk neki a Váci utcának, hogy a végére érve, a Vörösmarty téren elmerüljünk a vásári forgatagban. Éppen a sötétedés előtti percekben értünk oda, muzsikáltak az ablakok a cukrászdás házon, nyüzsögtek a külföldinek látszó emberkék.
És szálltak a finom illatok mindenfelé. A forralt bort, a gyermekemre való tekintettel ezúttal kihagytam, pedig csábítóan illatozott. Az idén a sült kolbásznak sem adtam esélyt, bár az előző években ez bizonyult a menü fix pontjának. Életemben először közel merészkedtem ehhez a bizonyos Töki pomposhoz, bármit jelentsen is a neve. Bár bizonyára mindannyian tudjátok, jófajta kenyérlángos ez, hagymával, tejföllel és húsos szalonnakockákkal sütve. Utoljára Strasburgban ettem ilyet, csak ott sokkal vékonyabb tésztával készítik és inkább a feltétre teszik a hangsúlyt. De így se rossz.
Az illatos bódék sorában kiemelkedő helyet foglal el szvemben a kürtőskalácsos. S hogy, hogy nem mindig itt vannak a leghosszabb sorok. Csak kivártuk, lett is jutalmunk frissen sült, dióba hempergetett csuda.
Persze mire körbejártuk a teret, lefagyott kezünk és lábunk, a gyermek pedig ugyan békésen szuszogott a babakocsiba, de tartottam tőle nem lesz örök ez az idilli nyugalom. Így aztán hazafelé vettük az irányt. A hetes buszra várva, persze nem bírtam magammal és még befizettem az abszolút kedvencemre a jégbüfés gofrira. Egészségemre nézve talán szerencse, hogy sehol máshol nem árulják ezt a finomságot a városban és elég gyorsan jött a busz is, mielőtt vettem volna még egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése