Sétálgatni ebben a szépséges, sokat szidott, de rengeteg simogató emléket adó városban. Betérni az összes könyvesboltba, ténferegni a nyomdafesték illatú polcok között. Végül nem venni semmit. Olvasni egy jó könyvet a villamoson, elbújni vele a tömeg elől. Enni egy jót, inni egy jót, beszélgetni egy régen látott barátnővel.
Ettem egy jót a Nem süti nevű saláta és szendvics bárban. Sárgarépa krémlevest és spenót krémmel töltött pitát paradicsommal. Pont olyan volt, ahogy én szeretem, vagy ahogy én csinálnám.
A HÉV-en, villamoson Az alkimistát olvastam, teljesen elvarázsolt. Ott jártam én is a forró és végtelenül sárga sivatagban, menta teát ittam Tangerben, birkákat tereltem Spanyolföldön. És kincset találtam egy nyugodt délutánban, minden percében, minden ízében és illatában.
Ittam egy jót a Jókai téri teaházban: ír whiskey ízesítésű hideg teát tejszínhabbal. Bizzar, de torok simogató kombináció. Teljesen feléledtem tőle az addigi ásítozós tespedtségemből. A tea felett találkoztam Ildivel, akivel félévente, évente futunk össze. Ilyekor leülünk egy kávéházba, teázóba és megbeszéljük kivel mi történt. Örülünk egymás sikereinek, irigykedünk az utazásokra, amelyekre egyikünk vagy másikunk elment vagy éppen készül. Kapcsolatunk sosem volt komolyabb ennél, de jó tudni, hogy van egy ember a városban, aki örül, ha félévente beszélgethet velem és én vele.
A drágám megvárt a Margit hídnál. Már ment le a nap, olyan giccsesen narancssárga volt az ég alja. Leengedtem a kocsi ablakát és hagytam, hogy a menteszél bele-belekapjon a hajamba. Csacsogtam, ő megérintett néha. Gyorsan hazaértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése