Ági főz

Miért van az, hogy az evés és az étel élvezete helyett valami szörnyűséges bűntudat -egészségmániás nem evés – majd zabálás spirál felé fordulnak az emberek? Miért gondolják, hangoztatják azt olyan sokan, hogy a mesterséges, gyakorlatilag műanyagokból álló adalékok jobban szolgálják az egészségüket, mint a valódi ételek? Mire gondolok? Cukor helyett édesítő. Tej helyett „albínó húgy”, amiből kivontak mindent, amit szegény tehén megtermelt (vitaminok, ásványi anyagok, sok-sok zamatos fehérje). Miért gondolják azt az emberek, hogy jobb, ha kímélő módon elkészített hús helyett panírba forgatott, olajban kisütött zöldséget esznek? Kalória és tápanyag szempontjából sem járnak jobban?

Másrészt: miért fosztjuk meg magunkat a teljes ízek átélésétől és élvezésétől, amit a lassú, komótos evés jelent? Amit csak a friss fűszerek, friss alapanyagok pompája adhat. Miért kell folyamatos bűntudattal szennyezni a reggelit, ebédet és a vacsorát? Miért kell idegeinket és gyomrunkat a „jó” és „rossz” ételek közötti folyamatos vívódással terhelni? Ki a fene mondja azt, hogy a génkezelt, vegyszerekkel felpumpált gyümölcsök jobbak, mint a zsírdús, kalóriabombának számító csokoládé?

Miért kell folyamatosan fogyókúrázni? Ha az emberek csak akkor ennének, ha tényleg éhesek, talán nem lenne baj. De mi akkor eszünk, ha elénk rakják, szóval mindig! Ha valaki kínnal és keservvel és tényleges nem-evéssel lefogyasztja magáról a zsírt és a húst is, akkor aggódva összesúgunk a háta mögött. Aggódunk érte. Csak azért mert teljesítette a tökéletesség iránti elvárásainkat. Érti ezt valaki?

A válaszokat nem tudom. Én imádok enni. Szinte bármit megeszek, csak a mű kajákat nem csípem. Persze mostanában kicsit több vaníliás kólát ittam, mint rendesen (mert rendesen egyáltalán nem szoktam). Gyűlölöm a fogyókúrás recepteket. Lehet, hogy kisebb lenne a fenekem, ha leadnék 5 kilót, lehet, hogy 4 számmal kisebb ruhákba is beleférnék, ha leadnék 10 kilót. De valahogy nem érdekel!!! Boldogabb lennék? Több pénzem lenne? Sikeresebb lennék? Jobban szeretne az én drága Cicóm? Az is én lennék, ez is én vagyok, az egyéniségem nem változna, talán csak a nevetős jókedvem lenne oda a szenvedéstől. Van értelme?