Lilahangya kiírása az ünnepi ételeket vette célba, de azzal a kikötéssel, hogy élénkítő hatásúak legyenek. Mivel én nagyipari mennyiségben fogyasztom a kávét, a kakaót (meg persze a csokit) és a teát is (bár ebből jobbára a gyógyteákat), úgy döntöttem egyiket sem hagyhatom ki! Megkomponáltam tehát az élénkítő menüsort.
Bár csendben és titokban azt is elárulhatom, hogy mindezek elfogyasztása után sokkal csábítóbb a kanapé sarkára való kucorodás, mint a hógolyózás...
Gomba kapucsínó
A zacskós, ámde bio krémlevest nagyon-nagyon szeretem, és ha a tasakon sorolt alapanyagokat sorra veszem, úgy érzem nem száműzöm magam a műkajákat fogyasztók gyomorfekéllyel és szív-infarktussal kikövezett poklába. De egy ünnepi asztalra azért ennél egy icurka-picurkával többet illik feltálalni.
Mi kell hozzá? 20 dkg gomba, 1 póréhagyma, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál keményítő, 1 csapott kiskanál instant kávé, 2 dl zsíros tej, só.
Hogyan készül? A gombát és a hagymát apróra feldaraboljuk, az olajon, só hozzáadásával megpároljuk. Ha a gomba összeroskad, felöntjük 1 liter vízzel és puhára főzzük. Ez után a levest leszűrjük, a gombát és a hagymát rizshez keverhetjük és egy igen jó köret lehet belőle, de ehhez a leveshez a továbbiakban nincs rájuk szükség.
A keményítőt és a kávéport fél deci vízzel elkeverjük és a forrásban lévő leveshez adjuk. Folyamatosan keverjük, amíg a keményítő besűríti a levest, de ezután már nem kell főzni, mert visszafolyósodik. A tejet is felforrósítjuk és kávéhabosító kütyüvel addig kevertetjük, míg lágy habbá válik. A sűrű krémlevest tejhabbal a tetején tálaljuk.
Az eredmény? Szerintem egészen lenyűgöző, selymes, melengető, olyan halványbarna íze és állaga van, mint a legfinomabb kasmír pulóvernek.
A történelmi hűség kedvéért azért kénytelen vagyok elárulni, hogy ezt az extra változatot csak a magam kedvére mertem elkészíteni, de apóssal fennálló röpke 10 éves jó viszonyunkat már nem mertem kockáztani ilyen bohóságokkal.
A borospincéből: Fantasztikusan illik hozzá a szintén selymes, lágy, de azért karakteres Mandolás Furmint. Bár a színe aszút sejtetne, egy igencsak frappáns száraz borról van ám szó.
Vaddisznó ragu
Amióta megkaptam Dolce Vita tagliatelle-jét, folyamatosan azt tervezgettem, mit főzzek hozzá. Ő már megénekelte a saját vaddisznóraguját, de kedvenc könyvem nyulat emlegetett. A piacon viszont vadnyúl éppen nem csücsült, lett tehát mégis vaddisznó apróhús.
Mi kell hozzá? 1 kg vaddisznó hús, 2 sárgarépa, 1 cékla, 1 hagyma, 2 evőkanál olaj, 10 dkg húsos szalonna, fél liter vörösbor, 1 kiskanál őrölt rozmaring, 1 kiskanál kakaó, só.
Hogyan készül? A zöldségeket meg a szalonnát felkockáztam. Az olajon először a szalonnát és a húst pirítottam meg, aztán kiszedtem, félretettem és jött a sok darabka zöldség. Amikor puhulni kezdtek, visszaraktam a húst, felöntöttem a vörösborral, kicsit megfűszereztem, aztán úgy 3 órán keresztül főztem. Amikor úgy tűnt, hogy teljesen elfövi a levét, kicsit még öntöttem alá. A legvégén adtam hozzá kakaót, amikor a zöldségek szinte szétolvadtak és a hús is foszlósan puhára főtt.
Csak annyit mondanék, nem bántam meg. Mély, telt, zsigeri élvezet, mint ahogy a legnagyobb operaénekesek hangja ivódik az ember vérébe. Csak azt sajnáltam nagyon, hogy nem állt módomban azonnal bevackolódni a puha ágyikóba. Na nem egy jó könyv, hanem a drágám társaságában.
A borospincéből: Igyekeztem úgy választani, hogy a drágám ne akadjon ki túlságosan azon, hogy majdnem egy egész üveg vörösbort elfőztem. Az egyetlen vállalható lehetőség egy macedón Teran volt, de nekem meglepő módon nagyon is ízlett. Nem egy testes, inkább lágy, nyugodt bor, zúgolódó savak nélkül.
Hó a fűben
Végül egyszerűen nem hagyhattam figyelmen kívül azt az egyre sürgetőbb késztetést sem, hogy azzal a tasak macha teával is kezdjek végre valamit. Úgy 2 éve töprengtem ezen a japán teaporon, mire egyáltalán meg mertem venni. Rengeteget olvastam róla, egyre divatosabb és ismertebb, ugyanis. Végül keksz lett, ez tűnt a legegyszerűbbnek.
Mi kell hozzá? 20 deka finomliszt, 1 teáskanál sütőpor, 10 deka vaj, 10 deka cukor, 1 tojás, 7 dkg fehércsokoládé, 0,5 deci forró víz, 1 csapott kiskanál macha teaporral kikeverve.
Hogyan készül? A lisztet és a sütőport elkevertem, kézzel összemorzsoltam a szobahőmérsékletű vajjal. Amikor már elég jól összeállt a tészta, robotgéppel hozzákevertem a cukrot, egy tojást és a teát. Végül az apró fehércsoki tallérokat is beleszórtam.
Kiskanállal sütőpapírra szaggattam a masszát, egymástól viszonylag távol, mert alaposan megnőnek a kekszek. 180 fokos sütőben úgy negyed óra alatt szépen meg is sültek, jó ropogósak lettek. Ahhoz, hogy ne is puhuljanak gyorsan vissza, érdemes rögtön rácsra vagy hideg tányérra szedni őket, hogy egyenletesen és gyorsan kihűljenek.
A teának önmagában elég karakteres íze van, a fű-zamat erőteljesen nyomakszik előre, ezért önmagában nem lesz a kedvencem. De fehércsokoládéval pettyezve egészen elviselhető. A színe pedig arra is felhívta a figyelmemet, hogy legközelebb a pisztáciáról se feledkezzek meg. Azt hiszem jól illenének egymáshoz.
