Reneszánsz saláta

Van nekem egy könyvem, Shakespeare konyhája a címe. Francine Segan megpróbálja benne rekonstruálni a 16. századi angliai konyhaművészetet és ma is elkészíthető ételeket alkotni belőle. Lenyűgöző, hogy milyen ötletes és izgalmas lehetett az akkori konyha is. Persze csak a nemesek lakomáin, nem a szegények kunyhóiban.

Narancs, mandula, mazsola, fenyőmag bőven szerepel a sós ételekben is, sőt sok-sok saláta is. A salátákról egyébként azt írja, hogy az ókori görög filozófiai meglátásokból kiindulva az étkezésekben is az egyensúly megteremtésére törekedtek. Pont a saláták voltak azok a fogások, amelyeknél a hűvös, meleg, nedves és száraz hozzávalók egyensúlyba kerülhettek.

A sárgarépát például igen nagy becsben tartották, sőt a húshoz hasonlónak vélték, ezért kiváló böjti ételnek tekintették. Sőt, már akkoriban is répalevet kevertek a téli vajhoz, hogy olyan szép sárga legyen, mint a nyáron köpült vaj. Hiába, nem a mai margaringyártók találmánya ez se.

A könyvet lapozgatva, az akkori hozzávalókat figyelembe véve, ez került ma a tányéromra:

Vegyes salátalevél keverék (zsenge fejessaláta, rukkola, madárbegy, céklalevél), 1 narancs kifilézett húsa és felfogott leve, konzerv koktélrák, friss kecskesajt, hajszálvékonyra szeletelt répa.

A narancs levéhez, - ami egyébként jó savanyú volt - kevertem 1 kiskanál tejfölt és 1 kiskanál gyógynövényes likőrt. Ezt a salátára locsoltam. Végül meghintettem egy kevés sóval, őrölt borssal.

Azt hiszem sikerült megteremtenem valamiféle egyensúlyt: ropogós és puha hozzávalók, édes és sós együtt. Hozzá még elropogtattam némi pirítóst is - további ropogósságot adva a salátámhoz.