A klasszikus csokoládétorta



Ez nálam A csokoládétorta. Tökéletes. Pont, ahogy a Nagyi is csinálta, csinálná. Na, jó, én egy picit több csokival készítem.


A recept egyébként nem is annyira bonyolult, mint hinnénk, bár azért beletellik vagy 3 óra, mire el is készül.


Viszont a végeredmény! Egy könnyű piskóta, szinte elrepül és hozzá egy tömény, olvadós tojásból főzött, vajjal dúsított krém. Nagyjából ez a sütemény-mennyország kategória.


Csokoládétorta


Hozzávalók a piskótához: 10 tojás, 4 kanál cukor, 4 kanál porcukor, 6 kanál liszt, 4 kanál darált dió, 2 kanál kakaó.


A piskóta készítése: A tojásokat egyesével szétválasztottam. Fontos, hogy ne keveredjen a fehérje és a sárgája. Ezért mindig külön tálba ütöm fel őket, hogy elkerüljem a baleseteket. A fehérjéhez adok egy csipet sót, aztán addig verem (mixerrel, régebben kézi habverővel), amíg kemény lesz. Ekkor egyesével adom hozzá a 4 kanál porcukrot és tovább verem, sokáig, sokáig. A cukros tojáshab fényes lesz és kemény. Félreteszem, de csak rövid időre.


A sárgáját a kristálycukorral keverem fehéredésig. Aztán hozzáadagolom a lisztet, diót, kakaót. Jó sűrű lesz, egy idő után már nem biztos, hogy viszi a mixer. Belekeverem a fehérjehabot, mégpedig két-három részletben. Először nem törődök a hab érzékenységével, az a lényeg, hogy fellazítsam a sárgájás keveréket. A második körben viszont már nagy, széles mozdulatokkal dolgozom, hogy megmaradjanak a fehérjébe zárt légbuborékok.


Ekkora mennyiséghez egyébként hatalmas keverőtálra lesz ám szükség!


A piskótát 2-3 részletben sütöm meg, attól függően, hogy mekkora a tepsi. Ezúttal kör alakút használtam, amit gondosan kibéleltem sütőpapírral. A sütéshez kb. 15 percre van szükség, de az egyes sütők nagyon eltérőek lehetnek.


A piskótát hagyom kihűlni, majd óvatosan lehúzom róla a sütőpapírt. Nem szokott ráragadni és gondot okozni.


Hozzávalók a főzött csokikrémhez: 4 tojás sárgája, 2+2 kanál cukor, 1 kanál liszt, 2 dl tej, 150 g étcsokoládé, 150 g vaj.


A krém készítése: A tojások sárgáját elkeverem 2 kanál cukorral, liszttel. Egy lábasban tejet melegítek, amikor már kezd gőzölögni, beleöntöm a tojást, és folyamatosan keverem-keverem. Viszonylag kis lángon, óvatosan főzöm, sűrűsödésig. Ha jó az állaga, rögtön egy hideg tálba át is öntöm és tovább keverem. Amikor már nem forró, beleadagolom a feltördelt csokoládét. Egy ideig könnyen bele is fog olvadni, de ha az egészet nem veszi fel, mert már nem elég meleg a krém, akkor a maradékot megolvasztom és úgy adom hozzá. Hagyom teljesen lehűlni.


A szobahőmérsékletű vajat 2 kanál cukorral habosra keverem és a tojásos krémmel vegyítem.


Ez után már csak az van hátra, hogy a krémet rákenjem a piskótára és valami elfogadható díszítést eszközöljek rajta. Ez utóbbi téren még komoly hiányosságaim vannak, de majd még gyakorolok.

Napi mosoly

Hétfőn hivatalosan is megkezdtem a jegeskávé-szezont Balatonfüreden, a Karolinában. Plusz felfedeztünk egy jópofa helyet a Kredencet, ahol húsvét okán tormás mártogatóst kóstoltunk. Ez a Balatonfüred egyre jobb és jobb hely!

7 év - 7 nyeremény

Hét évvel ezelőtt mindenféle komolyabb terv nélkül bepötyögtem az első bejegyzést. Aztán egyre csak jöttek és jöttek az újabb főznivalók, ennivalók, receptek és ötletek. Időről időre abbahagytam, költöztem, újrakezdtem. És még mindig itt vagyok.


Kedves Olvasóm, elhoztam neked néhány kedvencemet. Olyan embereket és tárgyaikat, akiket nagyon kedvelek valamiért. Sokan kimaradtak ebből a listából, hiszen csak hét hely volt rajta. Sebaj, jövőre is lehet majd hasonlót szervezni.


1. Panyizsuzsi tejeskávé szettje


Olyan vagyok, mint az üveg

Te csak egyenes vonalakat tudsz rajzolni! – mondták rám építészként.

Pedig szeretek tanulni, változni és formálódni.
Akárcsak az üveg a kemencében.

Szeretem a színeket, legfőképp a telteket.

Álmodozáskor, tervezéskor ők dominálnak.
Szinte vibrálnak bennem a kavargó színek.

Akárcsak régen, ma is egyenes vonalakban gondolkozom.

Ezeket az egyeneseket varázsolja a kemence lágy ívekké és kerek formákká.
Engem pedig az üveg tanít és edz, nap nap után, hajlékonynak, rugalmasnak maradni.


Ez Panyi Zsuzsi vallomása üvegművészetéről. Az általa felajánlott nyeremény pedig egy Tejeskávé névre keresztelt szett, medál és gyűrű egymáshoz illő színekben.


2. Karaffa Borszaküzlet saját bora


Bauer Györgyhöz, Gyuri bácsihoz akkor is érdemes betérni, ha az embernek semmi konkrét borvásárlási szándéka nincs. Hatalmas tudás, a felfedezés izgalmas és a borok feltételen tisztelete, ezektől lesz a kedvenc borkereskedésem ez az óbudai hely, a Karaffa.


A nyeremény a tulajdonos saját borából egy palack, olyasmi, amihez tényleg csak néhány beavatott juthat hozzá.



3. A Vattacukorhajú lány Manka könyve és Vilma levese

Horváth Mónika világa édes és kedves, ahogy neve is mutatja, de tökéletesen emészthető formában. Jól esik ebben a világban kalandozni, a könyveit lapozgatni. Elsősorban persze kislányoknak és gyereklelkű nagylányoknak ajánlom a Vattacukorhajú-világot.


Mónika ezt mesélte a Mankák születéséről: „A Manka babát két évvel ezelőtt találtam ki, alakja egy nagyszoknyás, duci kislányból született. Azóta számtalan variáció készült, de közös bennük, hogy mind én varrtam, az utolsó öltésig és nagy szeretettel. A könyvet is én írtam és illusztráltam, egy igazi nyári Manka-napot mutat be, olyat, amilyenre talán mindannyian vágyunk. A mankaság lényege a vidámság és az élet szeretete”

A nyeremény két könyv: egy mankás és a legújabb, a Vilma levese.



4. Hedonism bonbonválogatása

A süti szeret téged! És mennyire szeretem én Ana alkotásait! Decemberben az ő répatortáján és mogyorós ropogósán éltem, amit a WAMP-on szereztem be. Azóta megkóstoltam a csokiszalámit és a bonbonokat is. Attól tartok szerelem ez, az ízekbe, az ötletekbe, az édesség végtelen szárnyalásába. Az abszolút tökély a passiógyümölcsös, de a levendulás is egy csoda. Ana ezt mesélte a cégéről: "A Hedonism.hu csapata elkötelezett sütemény és csokoládé rajongó. Oly annyira, hogy képesek voltunk életre hívni egy céget, hogy terjesszük eme szenvedélyünket. Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni azokat az ízeket, amiktől mi elégedetten húzzuk mosolyra a szánkat."

A nyeremény pedig Hedonism Ana egy doboz bonbon válogatás és két tábla csokoládé (epres-robbanócukros fehér csokoládé és vajkaramellás-kekszgolyós tejcsokoládé tábla).


5. A Kockacukor kávézó kávébérlete


Kedvenc törzshelyem is beszállt a buliba. Ha rosszkedvű vagyok, oda megyek és iszok egy forró csokit. Ha süt a nap és jó a kedvem, akkor málnaturmixot kortyolok. Ha pedig csak egy kis energia kellene, akkor jöhetnek a kávékülönlegességek a világ legjobb termőterületeiről. A fánk és a sehol máshol nem kóstolt melegszendvics már csak hab a tortán.


A nyeremény egy két kávéra és egy kakaóra szóló „bérlet” a Kockacukor kávézóba. Elfogyasztható egy alkalommal vagy akár részletekben is. A kávé 100% arabica kávéból készül, Semiramis kávéból, a kakaó pedig Michel Cluizel kakaóból. Kakaók ízesítései: málnás, banános, fahéjas, kókuszos, málnás-fahéjas, banános-fahéjas, karamellás.




6. Szilikonos forma a Gasztroshoptól


Annyira jó, hogy ma már az íróasztal mellett ülve is beszerezhetem a sütéshez-főzéshez szükséges mindenféle kütyüt! Főleg, ha ennyire jópofa és színvonalas kínálatból válogathatok, mint a Gasztroshopé.


A nyeremény egy szilikonforma, amellyel digitális számokat süthetünk ki süteményből.


7. Könyveim és egy szabadkai finomságcsomag


Végül pedig nem maradhatnak le saját könyveim és kedvenc városom, Szabadka finomságai sem. Aki erre az opcióra szavaz az egy három könyvből álló csomaggal és egy csomó finomsággal: lekvárral, csokival, sós rágcsával és pálinkával lehet gazdagabb.


A játék menete:


1. Mindenki válasszon ki egy neki tetsző ajándékot! Ez a legszigorúbb szabály: egy játékos csak egyféle csomagra nevezhet. (Nagyon szigorúan törölni fogom a második-harmadik nevezéseket.)


2. A nyereményjátékban való részvételhez itt kell megjegyzést hagyni, ennél a bejegyzésnél. A megjegyzés tartalmazza, hogy melyik nyeremény sorsolásán szeretnél részt venni.


3. Az azonosításhoz szükségünk van egy e-mail cím megadására is. Ez alól a Google-fiókkal bejelentkezők mentesülnek, ha profiljuk hozzáférhető és tartalmaz e-mail címet.


4. A sorsolásra május 2-án reggel kerül sor, addig lehet jelentkezni. A nyertesek nevei itt is megtekinthetők lesznek (ez után akár ki is törölhetitek a megjegyzéseteket, ha féltitek az e-mail címeteket). E-mailben értesítjük a nyerteseket és az ajándékokat postán küldjük el.


Sok szerencsét kívánok a játékhoz!


Ági, aki főz

Húsvéti ajánlat

GasztroRéka hívott meg, hogy mutassak néhány húsvéti receptet a repertoáromból. Mi bizony bárányt eszünk ilyenkor báránnyal, úgyhogy ilyen recepteket szép számmal tudok mutogatni.
Bárányos étel:
Egészben sült báránycomb - hihetetlenül egyszerűen készül
Spenótos bárány - szerb egytálétel
Kalács:
Fonott kalács sonkával és tormával
Édesség:
Nyuszifészek - csokis keksz
Citromos sütemény
+ egy húsvéti novella
A játék lényege:
Írj egy bejegyzést "Húsvéti ajánlat" címmel! Az ünnepre való tekintettel javasolj 5-10 ételt bármilyen kategóriában, egy feltétel van, hogy a korábban már közzétett receptjeid közül válogass!
Ha megkapod a játékot, akkor kérlek küldd tovább 10 bloggernek! De a játékot szabadon is "elviheted", nem kell megvárni, hogy hozzád is eljusson!:)
Játékra fel!
Kíváncsi lennék az új blogerekre is, de nyilván itt a régi motorosok játszanak.
Ahova én is ellátogatnék húsvéti vendégségbe:
Édes és Keserű, Napmátka Tűzhelye, Duende, avagy Szellem a fazékban, Doctor Pepper, Kicsi Vú, Az élet napos oldala és még sokan, sokan mások.

Napi mosoly

A drágám most állított haza a Chefparade-os csapatépítésről egy saját kézzel gyártott hamburgerrel. Ez az a pillanat, amikor az ember kénytelen feladni a húsvét előtti böjtöt és megenni a világ legfinomabb hamburgerét egy amúgy soha, de soha nem főzőcskéző ember által készítve. És tényleg nagyon-nagyon fincsi volt!

Illatos, ötfűszeres oldalas


Oldalast sütni nagyjából a világ leegyszerűbb dolga. Jó nagy darabokat vettem, amin volt bőven hús meg zsír is.

Összekevertem 2-3 kanál ecetet, 1 kanál cukrot, 1 kiskanál kínai ötfűszer keveréket.

Az oldalast megsóztam, aztán rálocsoltam a fűszeres keveréket. Jól átforgattam és egy mély tepsibe terítettem.

Körülbelül háromnegyed órát töltött a maximumra állított sütőben. Időközben kétszer-háromszor átforgattam, hogy mindenhol átsüljön és ropogós legyen.

Szombati lakoma


Szülinapi buli kapcsán elég komoly mennyiségű kence-fice meg saláta került az asztalra és tűnt el a vendégek gyomrában. Ilyenkor mindig veszek 4-5 fajta különböző sajtot, keményet is meg illatosat, penészeset meg ízesítettet és persze többféle sonkát, kolbászt. Ez az alap, meg a kenyér. Ebből már mindenki jóllakik, aztán jön hozzá a cifrázás.

Mivel sok volt a gyerek, ezért csak úgy natúr kiraktam répát, uborkát meg paprikát, mindet egyforma csíkokra vagdosva. Gyorsan el is ropogtatták.

A saláták közül most a paradicsom-mozarella-bazsalikom lépett porondra. Egy kis só meg olívaolaj, sőt picinyke balzsamecet sem árt neki. A másik salátaféleség tésztából (fusili), articsókából meg olajbogyóból állt össze. A konzervbabhoz meg rozmaringot, paradicsomot, paprikát, újhagymát adtam. Ez utóbbi kombináció megfőzve és nyersen is jól kiegészíti a babot.

Volt aztán illatos, ötfűszeres oldalas, jó ropogósra sütve.

A kencék közül gyorsan elfogyott a feta-ajvár keverék, illetve a sörös sajtkrém és a bacon jam névre hallgató izgalom is.

Napi mosoly

Reggel felhúztam a vászon tornacipőm, a ballon kabátom és egy piros sálat. Ettől egész nap jól érzem magam a bőrömben.

Citromos csicseriborsó-leves


A Nők Lapja Konyhában olvastam, majd gyorsan meg is valósítottam. Persze ez utóbbit már csak úgy fejből, saját ötletekkel.

Egy póréhagymát, 2 gerezd fokhagymát vagdostam apróra, pároltam meg egy kanál olajon. Került rá só, bors, egy pici római kömény meg gyömbérpor.

Adtam hozzá egy felkockázott répát, felöntöttem 2 dl paradicsomlével és még úgy fél liter vízzel. Puhára főztem.

Beleöntöttem az átmosott csicseriborsó konzervet, belefacsartam egy citrom levét. Ennyi. Lehet enni.

Jó savanykás, gazdag, tartalmas. Ízlett.

Mosolygós napok

Végre nem húsvétra esik a szülinapom és főleg nem nagypéntekre! Most akkor három nap konstans buli és ünneplés!

Lazacos-brokkolis tészta


Néha vissza kell térni a kezdetekhez. Főleg, ha az a kezdet valami olyasmi, amit az egész család szeret.

Mi került négyünk (2 kicsi, 2 nagy) tányérjára? 30 deka csavart tészta, 12 deka pácolt lazac, 2 dl tejszín, 30 deka brokkoli, só, bors és rengeteg parmezán.

Hogy készítettem? Kifőztem a tésztát, lobogó, sós, olajos vízben. Leszűrtem, de nem mostam hideg vízzel! Szintén megpároltam a rózsáira szedett brokkolit. Mindkettőnek elég úgy 10-10 perc.

Serpenyőbe huppantottam a felkockázott lazacot meg a leszűrt brokkolit. Felforrósítottam, ráöntöttem a tejszínt, fűszereztem és végül a tésztát is óvatosan beleforgattam. Aztán ki-ki magának annyi reszelt parmezánt szór rá, amennyit csak kíván.

Kifejezetten faksznis családnak való: van a ki a lazacot, van aki a brokkolit tolja undorral fére, de valahogy mégis mindig minden elfogy.

Napi mosoly

Áthajtani egy nagy halom lehullott virágszirmon és nézni, ahogy felkavarodnak...

SegítSüti licit vége


Ismét hatalmas és csodás dolgok történtek a SegítSüti háza táján! Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem ismét ebben a kezdeményezésben és az 1 millió 3 ezer feletti összeg is újra és újra ámulatba ejt! Köszönjük!

Akinek nincs 20 meg 100 ezer forintja, de mégis részt venne, most pár napig olyan apróságokra csaphat le, amelyek szintén megdobogtatják a gasztro-szerető emberek szívét.