Búcsú egy konyhától

A lakásunk most már csak üres csontváz. Lebomlott róla a cuccok szövete. Holnap már az új helyen alszunk, és talán hamarosan újra főzök is. Nem kéne itt érzelgősködnöm, hiszen az új lakás nagyobb lesz és szebb, naposabb. Minden nagyobb lesz, kivéve pont a konyhát, ami kisebb és nem én rendeztem be.

És azért is nehezemre esik becsukni az ajtót magam mögött, mert az elmúlt öt évben rengeteget főztem itt. Nektek, olvasók és 2 kisgyereknek, akikkel az első almapüré-falattól eljutottunk a nutellás kenyérig. Meg persze sok barátomnak, akit remélem sikerült jóllakatni.

Utoljára egy tisztességes káposztás tésztát sikerült összehoznom, semmi nagy durranás, semmi ízorgia. Igazán semmitmondó búcsúszavak.

Jó volt itt és jó lesz ott is. Végül is csak tőlem/tőlünk függ, hogy érezzük magunkat az új lakás-bőrünkben, amit magunkra húzunk, amit az elmúlt hónapokban alaposan szétvertünk majd újra összeraktunk. (Mindent, kivéve persze a konyhát, amihez nem nyúltunk.) Még új-szagú, még friss, még kicsit ismeretlen. De a sok cucc, apróság és persze a megszokott bútorok, a kanapé kucorodós sarka, az étkezőasztal horzsolásnyomai, a kiságyak matraca, az ágyláb, amibe mindig belerugok. Ezt mind elvittük magunkkal.

És csak most vettem észre, amit eddig is sejtettem, hogy minden fiókból, szekrényből, polcról csak úgy dől ki a tányér-bögre-tálka (vö. csetres), szakácskönyv és főzős magazin gyűjteményem. Ami az utóbbi időben feldúsult a kötőfonalak megállíthatatlan szaporodásával is (de ez már egy másik történet).

Napi mosoly

Két gyerek meg egy zacskó keksz kombinációja igen nagy koszossági szintet tud produkálni az autómban.

Napi mosoly

A mai nap a váratlan, véletlen és számomra igencsak örömteli találkozásoké volt. Most látom csak, hogy mennyire bezárt életet éltem eddig és mennyire más bemenni minden nap a "városba".

Töltekező téli menü a Gasztrotippen

Ha már unjátok a szürkeséget, dobjátok fel a napot egy fehér és zöld színekben játszó, sok-sok egészséges hozzávalóból álló menüvel. Részletek a Gasztrotippen.

Napi mosoly

A WAMP-ról hulla fáradtan hazafelé, a Burger King parklójában csirkés szendvicset tömni és közben a Klasszik rádión a Carmina Buranat hallgatni. Na, ez pont egy olyan priceless moment volt.

Villa-interjú Németh Ágnessel

A Decanter magazintól személy szerint nagyon sokat kaptam, azzal, hogy ott sertepertélhettem az elején. Most szeretném nektek bemutatni Németh Ágnest a főszerkesztőt. Ő nem hozott nekünk villát, viszont elmesélt egy titkot. Nem villa ugyan, csak egy ház, ahol hamarosan nagy dolgok történnek majd.

Vannak olyan napok az évben, amikor bármit meginnál, csak ne bor legyen az?

Nem volt még olyan nap, inkább néha amolyan tisztulási okból nem iszom alkoholt, de nagyon szeretem a bort, és minden helyzetben mást. Van az a kérdés, hogy mit vinnél egy lakatlan szigetre, ha csak egyfajta bort vihetnél, hát bajban lennék. Mert imádom a tokajit, de pár nap után Tokajban vörösre áhítozom. Villányban eszembe jutnak a ropogós rajnai rizlingek, hogy de jól esne most egy – és így tovább. Talán csak a pezsgő az egyetlen, ami annyira jó, hogy kiegyeznék vele örök életre...

Szentségtörés a fröccs?

Nem szentségtörés, de nem szeretem. A fröccs jó ötlet, de én inkább külön iszom a szódát, vagy nagyon melegben sört iszom. Ha már buborékos, akkor prosecco, frizzante, annyi variáció van... Mondom, a fröccs is jó, csak én nem szeretem.

Vannak befektetési boraid?

Nincsenek. Minden elfogy, bár idén karácsonyra vettünk egy kisebb borhűtőt, azóta erőt veszünk magunkon, hogy egy-két bor maradjon meg hosszabb ideig. Most van egy elzászi Hugel, egy román Davino és egy hordóminta 205-ös Béres aszú, amihez nem nyúlunk.

Fejre állított almás pite

Fogtam a nagyikám jó öreg almáspitéjének receptjét, aztán megfeleztem a tészta mennyiséget és végül szépen felborítottam. Nos, egészen jó lett. Külalakra már egyáltalán nem hasonlít az eredetire, de az íze tulajdonképpen hasonló. Érdekes, hogy mennyit számít, szeletelve vagy reszelve van-e az alma.

Még mindig lehetne csökkenteni a tészta mennyiségét, bár vannak a családban olyan kiskorúak, akik csak a tésztáját eszik, az almát le kell nekik piszkálni róla. Nesze neked vitamin meg rost.

Hozzávalók: 10 dkg vaj, 5 dkg cukor, 18 dkg liszt, 2 tojás sárgája, 1 kanál tejföl, 1 csapott kiskanál sütőpor, 4 nagy alma, 2 kanál barnacukor, 1 kiskanál őrölt fahéj.

Elkészítése: A tészta hozzávalóit összegyúrtam, pihentettem, amíg az almát hámoztam.

Az almát vékony cikkekre vágtam. Egy tepsi aljába fektettem, kicsit egymásra csúsztatva. Rászórtam a cukrot és a fahéjat. 10 percig csak így magában sütöttem a 180 fokos sütőben.

Közben a tésztát 3-4 részre osztva kinyújtottam. Azért nem egyben, mert elég puha volt, és nagyon szakadozott. Ráterítettem az almára és kicsit benyomkodtam. Közben persze vigyáztam, hogy ne égessem össze a kezem. Még 20 percig sütöttem.

Amikor már egy kicsit kihűlt a tepsiben, rátettem egy nagy, szögletes tányért és fejre állítottam, hogy az alma legyen felül. Felszeleteltem és megettük.

Napi mosoly

A költözés előtti mélyhűtő-takarítás örve alatt csupa ünnepi étel kerül terítékre. Ma vaddisznó ragu, valami ilyesmi. Tegnap pulyacomb volt gesztenyés-rozmaringos kebimbóval, ehhez hasonlóan. Bár a pulyahús nem darálva, hanem egészben érkezett az asztalra.

Napi mosoly

Az ovis farsangban megfáradt (és jóllakott) cowboyok ma egyben sült csirkét és petrezselymes-tejfölös burgonyát ettek (vagy legalábbis megpiszkálták villával).

Szabadka Budapestre érkezik!

Vasárnap, február 13-án 10 és 14 óra között a szabadkai kultúrális élet színe-java itt lesz Budapesten. A MÜPA Cifra Palota sorozatában ezúttal kedves Szabadkám lesz a főszereplő. Lesznek táncok (Népkör és Bunjevacko Kolo), zene, gyerekszínház, kézműves foglakozások és játszóház. Igazi családi program.

Tortilla leves

A kecskeméti Fűszeráruháztól kaptam egy lehetőséget, választottam a fűszercsomagjaik közül és most alaposan el vagyok látva a mexikói konyha hozzávalóival. Érdemes hozzájuk benézni, mert itt aztán tényleg minden van és az ország másik végébe is szállítanak.

Gyorsan feltankoltam hozzá egy nagy hiperben az egy-két hiányzó hozzávalót, átbújtam a netet ötletek után, így már el is készült az első próba.

Náthásan amúgy is érdemes csípős ízekkel kiűzni a baktériumokat, vírusokat, de ez a leves minden helyzetben jól tud esni. Abban persze egyáltalán nem vagyok biztos, hogy mennyire sikerült autentikusra a recept. Lehet, hogy valaki, valahol ugyanígy készítené, mint ahogy én több ötletből végül ezt összegyúrtam.

Hozzávalók a 2 személyes adaghoz: 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kanál olaj, 2 kanál paradicsompüré, 10 dkg konzerv kukorica, 1 kiskanál mexikói fűszerkeverék (fő komponensei a római kömény meg a chili), 5 dkg Cheddar sajt, 1 avokádó, koriander levelek, só, csípős szósz.

Elkészítése: A hagymát és fokhagymát apróra kockáztam, olajon megpároltam. Felöntöttem 8 dl vízzel és puhára főztem. Hozzáadtam a paradicsompürét és a kukoricát, fűszereztem.

Az avokádó héját lehúztam, magját kivettem és felkockáztam. A sajtot lereszeltem. 1-2 tortilla lapot felcsíkoztam. Meg is lehet egy picit pirítani serpenyőben vagy sütőben.

Tányérokba szedtem a forró levest, beleszórtam az avokádókockákat és a sajtot, illetve a tortilla-szeletkéket. Ha nem lenne elég csípős, akkor a chili szósszal még lehet igazítani rajta.

Édes és keserű villa-interjú

Veronika Édes és keserű blogján megmutatott képeit nem győzöm csodálni. Annyira profik, annyira tökéletesek, mégis annyi mindenről mesélnek mindeközben. Fények, színek, árnyalatok és a középpontban az ételek. Most őt kérdeztem.

- Miért pont ez a villa, hogyan, honnan került elő?

Ez a villa az éppen aktuális kedvencem. Szeretem az egyszerű, letisztult formáját, minden ételhez és tányérhoz tökéletesen passzol. Mostanában egyébként is odavagyok mindenért ami ausztrál (receptek, könyvek, fotók) és a villa is onnan származik. Jó hosszú utat tett meg míg eljutott hozzám, de azt hiszem, hogy nincs miért panaszkodnia, hiszen sokat van rivaldafényben.

- Mi a titkod? Hogy tudsz ilyen képeket készíteni?

Titok? Nem hiszem, hogy bármi titok lenne benne, egyszerűen csak szeretek, helyesbítek, imádok fényképezni és alkotni. Azt hiszem, hogy ez mutatkozik meg a képekben, hogy szeretettel és teljes odaadással készítem őket. Minden kis részletre szánok időt, még az utolsó kis ránc is meg van tervezve a képeken.

- A blogodon nem sok személyes dolgot osztasz meg magadról. Ez mennyire tudatos döntés eredménye?

Nem tudatos, egyszerűen ilyen vagyok. Idő kell ahhoz, hogy megismerjem a másikat, ebben az esetben az olvasóim, hogy lássam érdekli őket, hogy ki vagyok. Persze ha kérdeznek, válaszolok. A másik pedig, hogy nem is tudom, hogy mennyire érdekelné az olvasókat az én életem. A blog egészen egyszerűen nem erről szól, hanem az ételekről, gasztronómiáról és egyre jobban a fotózásról. Szeretném is nagyjából ebben a keretben tartani a blogot, persze az én szemszögemből, pici személyes felhanggal.

- Ha nem főzöl és fotózol, akkor mit csinálsz? Mi voltál az előző, gasztroblogger előtti életedben?

Nem fotósnak készültem annyi biztos, bár nagyon sokáig szerettem volna a Képzőművészetire menni, aztán mégis a Közgázon kötöttem ki. Egészen 3 évvel ezelőttig Termék/Szolgáltatásfejlesztőként és Projekt menedzserként dolgoztam egy multinál. Nerm hangzik valami izgalmasnak, igaz? Szerintem is, a fotózás sokkal érdekesebb. A nagy változást Svájc hozta ez életembe. A férjem svájci és mivel itt kapott munkát, ide költöztünk. Hosszú ideig nem találtam megfelelő állást, így kellett egy hobbi amivel elfoglalom magam. Így kezdődött a kapcsolatom a fényképezőgépemmel.

Ha nem főzök és fotózok, akkor általában úton vagyok vagy éppen valaminek a nyomában. Keresztül-kasul bejártam már Svájcot, de szeretek kirándulni Franciaországba és Olaszországba is. Fantasztikus, hogy pár óra alatt egy teljesen más kultúrában találom magam. A másik nagy szenvedélyem az antik és bolhapiacok. A legtöbb hétvégén valamilyen piacon vagyunk a férjemmel, éppen valami aktuális kincs után kutatva.Jelenleg egy rézserpenyős mérleget keresek, ha valaki tudna ebben segíteni! Esténként pedig olvasok, olvasok és olvasok. Nincs is jobb egy jó könyvnél.

Csokoládés szelet Unicummal

A múlt héten a Zwacknál jártam. Természetesen tudtam, hol a Soroksári úton a híres gyár, de nem is sejtettem, hogy milyen komoly múzeumot rejt az épület. Az Unicum történetét és persze vele együtt a Zwack család kalandos, mozgalmas, kontinenseken átívelő életét mutatja be. Az eredeti recept vándorlása legalább olyan izgalmas, mint bármelyik kalandregény.

A múzeum egyébként szabadon látogatható, csoportoknak idegenvezetést és kóstolót is tartanak.

Az élmény minőségén az is nagyot dobott, hogy maga Zwack Sándor kalauzolt bennünket és mutatta meg, hogy szerinte mitől jó az Unicum. Némileg szkeptikusan álltam hozzá a kóstolóhoz, hiszen a nagymamám gyomorbajokra ajánlott legfőbb gyógyszerét mutogatták nekem.

Végül úgy döntöttem, szeretem én az Unicumot, de a Nextet még jobban! Ez utóbbi nem annyira keserű, viszont van benne bőven a citrusgyümölcsök aromáiból. Azt hiszem, igazán van mire büszkének lennünk, amíg ilyen magyar termékek készülnek.

Egy másnapi vendégeskedés alkalmából rögtön süteménybe oltottam a megszeretett nedűt. A citrusos, füves aromák épp olyan jól illenek a csokis süteményekhez, mint bármelyik híres narancsos likőr. Egyébként az alábbi recept teljesen univerzális, akár kávé-, akár mogyorólikőrrel is készülhetne.

Hozzávalók: 100 g étcsokoládé, 100 g vaj, 50 g barnacukor, 2 tojás, 1 dl Unicum Next likőr, 40 g liszt, 1 csapott kiskanál sütőpor, csipet só.

A mázhoz: 50 g étcsokoládé, 1 kanál vaj, 2 kanál tejszín, 2 kanál Unicum Next likőr (esetleg 1 kanál porcukor).

Elkészítése: A vajat és csokoládét óvatosan összeolvasztottam. A két tojást kikevertem a cukorral, sóval. Beleöntöttem a vajat, csokit és alaposan elkevertem. A liszthez hozzáadtam a sütőport és azt is összeforgattam a többi hozzávalóval. Teljesen folyékony maradt a tészta, de a 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt teljesen átsült.

Amikor kihűlt és felkockáztam, összeolvasztottam a máz hozzávalóit. Sűrű, krémes öntet lesz belőle, amit óvatosan a süteményszeletekre csorgattam. Egy idő után szobahőmérsékleten is visszadermed a máz valamennyire, de azért épp elég krémes marad ahhoz, hogy jól kiegészítse a tésztát.

Sütőtökös kókuszgolyó

Az Ízek és érzések gasztro-magazin szemlélete nagyon tetszik nekem. Legutóbb a kókuszgolyójukon akadt meg a szemem: zabpehelyből, sütőtökből gyúrták és amaranttal ízesítették. Nos, én nem mentem ilyen messzire, de egy fél sütőtököt így is sikerült megetetnem a gyerekekkel. Észre se vették.

Családunkban most éppen a kókuszgolyó mánia kitörésének szemtanúi lehetünk. Minden héten készítenem kell egy adagot. A lelkes segítők pedig hengergetik és kókuszban fürösztik a golyókat. Tiszta élvezet az egész.

Ledaráltam 1 csomag (180 g) sima háztartási kekszet. Megsütöttem egy kisebb sütőtök felét, húsát villával simára nyomkodtam. Hozzákevertem a kekszet, 2 kanál kakaót, 5 deka kókuszreszeléket. Az egészet jól összegyúrtam, golyókat formáltam a masszából, amit kókuszreszelékbe forgattam.

Elég édes lett, nem igényelt sem folyadék, sem cukor hozzáadást.

Cicaasztalra: Igazi gyerekbarát étel, készítése és fogyasztása is. Igaz, kicsit potyog a kókuszreszelék, de ennyi nálunk még belefér. Másfél éves kortól, amikor a baba már jól majszolja a kezébe fogott ételeket, én már adnám is nekik.