Most már tényleg tavasz

Végre, végre eljutottam a piacra! Azoknak, akik még nem eszméltek volna: kitört a tavasz. Újkrumpli, spárga, spenót, sóska, tengernyi orgona és tulipán. Meg a legújabb felfedezett, a kucsmagomba. Már csak néhány hétig élvezhető állítólag, aztán mindent elborít majd a szekfűgomba. Ilyen hasznos információkkal lettem gazdagabb és annyi zöldségfélével, hogy alig tudtam hazacipelni.

Harcsafilé spárgás, kucsmagombás mártással

Ez az ebéd tulajdonképpen végtelenül egyszerű és gyors, mégis olyan magasztosan hangzik, sőt még finom is. Bár azt is be kell vallanom, hogy én mindenféle különlegesség nélkül, pusztán a frissen sült újkrumplival is ellennék napokig. Nincs is ennél mennyeibb eledel, kívül ropogós, belül vajasan puha.

Mi kell hozzá? Fejenként 20 deka harcsafilé, 3-4 szem kucsmagomba, 3 szál spárga, 1 evőkanál tejszín, liszt és olaj, só, bors és frissen sült újkrumpli.

Hogyan készül? A halat kevés megfűszereztem, kevés lisztbe forgattam és egészen parányi olajon mindkét oldalát megsütöttem.

A gombát nagyon-nagyon alaposan megmosogattam, a redőibe ugyanis beveszi magát a föld. A nagyobb kalapokat felcsíkoztam, egy serpenyőben addig pirítottam, amíg elfőtte a levét. Ekkor hozzáadtam az előzőleg pár percig párolt spárga darabkákat, összeforgattam és tejszínnel lágyítottam. Végül az egészet egymás hegyére-hátára halmoztam. Még egy csomó metélőhagymával is megszórtam.

Luxus reggeli: kucsmagombás omlett

A tegnapi gombás raguból kimaradt némi gomba, ezzel készítettem meglepetés reggelit az én örökké rohanó drágámnak.

Összesen 3 tojásból sütöttem omlettet, 2 evőkanál tejjel, sóval, néhány szál metélőhagymával. A félbehajtott tojáslepénybe pedig belehalmoztam a gombás ragut.

Útravaló

Most tértem haza Prágából, beszámoló hamarosan. Ízelítőül elmesélem, hogy mit vittem magamal az útra. A recept egy ősrégi A sütemény az ön büszkesége című, Dr.Oetker és Podravka közös kiadásában megjelent receptgyűjteményből származik.

Sajtos keksz

Mi kell hozzá? 100 g vaj, 1 +1 tojás, 200 g liszt, fél zacskó sütőpor, 100 g reszelt sajt, 30 g szeletelt mandula.

Hogyan készül? Először a vajat és tojást kevertem össze, jó alaposan, majd belegyúrtam a sütőporos lisztet. Végül hozzáadtam a sajtot is. A recpet nem írja a hozzávalók hőmérsékletét, ezért én szobahőmérsékleten, tehát alapvetően puha vajjal dolgoztam.

A tészta rögtön felhasználható, mivel nyújtani nem volt kedvem, hengerré formáztam, majd vékonyan felszeleteltem. A tésztát sütőpapírra rakosgattam, megkentem egy felvert tojással, megszórtam a mandula forgácsokkal, végül 15 perc alatt pirosra sütöttem a 180 fokos sütőben.

Finom, nem túl sós keksz lett a végeredmény, szerencsére nem is nagyon morzsálódott, bár a manula néha potyogott. Igazán jó szolgálatot tett a siralmas benzinkúti ételkínálat ellensúlyozásaként.

Gyömbéres, zabpelyhes keksz

Néha minden előzmény nélkül rámtör a süthetnék. Ezúttal a neten fellelhető zabpelyhes kekszek ötleteit integráltam a saját változatomba.

Mi kell hozzá? 25 deka zabpehely, 5 deka mandula, 10 deka liszt, 1 kiskanál sütőpor, 15 deka vaj, 10 deka cukor, 1 tojás, 1 dl narancslé, 2 kiskanálnyi reszelt gyömbér.

Hogyan készül? A zabpelyhet meg a mandulát ledaráltam, amolyan morzsás állagúra. Összekevertem a liszttel és a sütőporral is. A puha vajat a cukorral kevertem habosra, hozzáadtam a tojást, majd beledolgoztam a lisztes keveréket is. A narancslével puhítottam a tésztát, a gyömbérrel pedig finom illatot adtam neki.

A sütőpapírra pakolt tésztahalmok az előmelegített sütőben 12-15 perc alatt meg is sülnek. Melegen még puha a keksz, de aztán jó ropogós lesz.

Kriszta barátnőmtől pedig kaptam egy csinos üvegnyi narancslekvárt. Ennek kesernyés íze tökéletesen passzolt az édes és illatos gyömbéres kekszhez. Már kezdtem Angliában érezni magam. Ekkor még az is eszembe jutott, hogy egyszer Jamie O. valami réteges desszertet csinált, úgyhogy vettem bolti, kész vaníliás pudingot és ezzel még nyakon öntöttem a lekváros kekszemet. Bár iszonyatosan hangzik, egyszerűen mennyien finom volt a végeredmény.

Fokhagyma leves

z a leves egyszerűen kötelező a fokhagyma-imádóknak. Gyakorlatilag alig van benne más, csak rengeteg foghagyma. Az íze mégsem durva vagy csípős, hanem meglepően lágy. Hirtelen ötletből született, de mindenki vígan kanalazta.

Mi kell a két tányéros adaghoz? 4 fej fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 liter leszűrt zöldség vagy húsleves (végső esetben akár kockából is).

Hogyan készül? Az első lépés a fokhagyma megtisztogatása, elég nagy macera, a végén már ragadt a kezem és görcsbe rándult a hüvelykujjam, de ezek után már fáklyásmenet.

A félbe-negyedbe vágott gerezdeket megfuttattam a felforrósított olajon, de nem barnítottam meg. A lisztet rászórtam, összeforgattam, picit együtt pirítottam. A levessel felöntöttem, jót sistergett az egész, majd hagytam rotyogni úgy háromnegyed órát.

Amikor a fokhagyma már foszlósan puhára főtt, összeturmixoltam és pirított kenyérkockákkal tálaltam.

Családi vacsora

Szó se róla, imádok ajándékot kapni, sőt szerénytelenül ünnepeltetni magam. A családom sem ússza meg az ilyesmit, őket is arra kényszerítettem, hogy végigegyék az alábbi vacsorámat.

Ráksaláta

A tányérokra néhány jégsaláta csík, mangó szelet és tisztított rákocska került. Az öntet 3 evőkanál majonézből, 1 lime reszelt héjából és levéből, 1 kiskanálnyi reszelt gyömbérből és ugyanennyi reszelt fokhagymából állt össze igen izgalmas egyveleggé.

Hozzá a Chateau Dereszla 2006-os Dry-ja a maga háromféle összetevőjével, úgyismint a furmint, hárslevelű és sárgamuskotály házasításából származó krémes, illatos világával tökéletes választás. Köszönöm Karaffa!

Ragu fehérpecsenyéből, kakaómártással

A szeletekre vágott marhahúst vajban előpirítottam, majd egy halom répa és hagyma társaságában vagy 3 órán keresztül vörösborban pároltam. A boros levet leszűrtem, alaposan beforraltam és 1 evőkanál kakaóporral tovább sűrítettem. Sós lett és kesernyés. Szóval bővelkedett az izgalmakban. Némi szelíd tejfölös krumpli társaságában került a tálakra.

Hozzá egy üveg 2000-es Vylyan Cabernet Sauvignon-t bontottunk, levegőztettünk már jó előre. Én úgy éreztem, ez a bor már túl volt legszebb fiatalkorán, az alkohol túlságosan tolakodott. Aztán ahogy álldogált a pohárban előbukkant néhány kellemesebb aroma, illat. A drágám viszont így is elégedett volt vele, talán én vártam túl sokat.

Csirkemell fűszeres paradicsommártással

Azok számára, akiknek a kakaós marhahús túl bizzar választás lett volna, joghurtban bepácoltam egy csomó csirkemell-csíkot. Néhány óra álldogálás után gyorsan átsütöttem, hiszen a hús már egészen porhanyós volt a pácolástól.

A paradicsommártáshoz egy hámozott paradicsomkonzerv tartalmát, 2 kiskanálnyi kínai ötfűszer keverékkel és némi plusz korianderrel addig forraltam, míg alaposan beűsűrsödött. Hozzá az egyszerűség kedvéért rizs került az asztalra. Ehhez az ételhez nem választottam külön bort, a paradicsom amúgy is alaposan feladná a leckét.

Kókuszfagyi karamellezett ananásszal

Bár a fagylalt gondolata a népes társaságból nagyjából csak hugicámat lelkesítette, végül szinte egy nyalintásnyi sem maradt a tál alján. A házi fagyinak továbbra sincs vetélytársa.

A kókuszos íz érdekében elkevertem 2,5 dl kókuszejet és 2,5 dl tejet. A melegedő tejbe öntöttem 6 tojás sárgáját 100 g cukorral habosra verve. Vadul kavartam, hogy össze ne álljon. Amikor jól besűrűsödött, még hozzáadtam 100 g kókusztejport. Ettől egy picit érdes lett a krém állaga, de az ízének használt. A lehűtött krémbe óvatosan beleforgattam 2 dl habbá vert tejszínt, majd lefagyasztottam.

Az ananászt vékonyra szeleteltem, forró olvasztott cukorba forgattam és erre halmoztam a fagyit.

Került hozzá egy palack 2000-es Árvay-féle hatputtonyos. Elképesztő, mennyei, tökéletes és csodálatos! Minden, amit egy szőlőtőke adhat az emberiségnek, az benne van ebben a borban. És természetesen mindenféle fagyi nélkül is tökéletesen működik, igazi desszert.

Villám ebédek

Mostanában a heti kulináris kalandozásaim megtervezése általában úgy kezdődik, hogy számba veszem mi készül el pontosan 15 perc alatt, amit kibír az éhhalál peremén egyensúlyozó gyermekem a játszótérről való megérkezés és az ebéd asztalra kerülése között. Ma konkrétan parmezános poletát (kukoricadarát) kapot sanyarú sorsú leszármazottam.

Néha viszont annyira jól sikerül a kaland, hogy magam is meglepődöm, sőt fotózásra és recept képében történő megörökítésre is érdemesnek találtatik a mű.

Ázsiai villámebéd

Számomra is hihetetlen, de ez volt első kalandom az édesköménnyel. Azt hiszem lesz még néhány randevúnk a jövőben.

Mi kell hozzá 2 személy részére? 2 szép szelet tonhal, 1 édeskömény, 150 g széles rizstészta, 2-3 evőkanál olaj, 3 evőkanál szójaszósz, 1 lime leve, 1 kiskanálnyi reszelt gyömbér, fél kiskanálnyi ötfűszer keverék.

Hogyan készül? Egy lábasnyi vizet felforraltam, a rizstésztát 10 percre beáztattam, majd leszűrtem. Nem főztem.

A tonhalat forró olajban mindkét oldalán megkapattam, belül még enyhén rózsaszínes maradt.

Az édesköményt falatnyi darabkákra vágtam, olajban gyorsan megforgattam, kevés vízzel roppanósan puhára pároltam.

Az öntethez összekevertem a szójaszószt, a lime levét, a gyömbért és a fűszert. Ebbe mártogattuk a tonhalat, ettük hozzá a tésztát és a zöldséget.

Villámebéd olaszos stílusban

Igen, tudom hogy semmi köze a szénégető spagettihez, meg nem minden olaszos amibe aszalt paradicsom kerül. De ez a tészta így jó, ahogy van.

Mi kell a 2 személyes adaghoz? 150 g tészta (mondjuk csavart), 1 tojás, 2 evőkanál tejszín, 50 g húsos szalonna, 3-4 szem aszalt paradicsom, 2 evőkanálnyi reszelt parmezán, apróra vágott bazsalikom.

Hogyan készül? Amíg a tészta kifő a sós, olajos vizében, egy serpenyőben kiolvasztottam a szalonna zsírját. Rádobtam a felcsíkozott paradicsomot és hozzáforgattam a tésztát. A lángot már elzártam alatta, amikor az alaposan elvegyített tojásos tejszínt is gyorsan hozzáforgatom. Már kerülhet is a tányérokra, a tojás rátapad a forró tésztára, sütnötegni már nem kell. A tányéron szórtam rá bazsalikomot és sajtot is.

Design tartalom nélkül

Csodálattal és ámulattal nézegettem a Sugar!Shop új cukrászdának a honlapját és arra gondoltam, hogy azonnal rohanok is megnézni, megkóstolni, befalni minden csodát. Újpest Újbudától elég messze vagyon, de egy délelőtti kimenőm során sikerült arra csomborognom - vagy húsz percnyi tekergés után rá is találtam a műintézményre.

A Horváth cukrászda már régóta híres és elismert színfoltja a budapesti édességkedvelők térképének. Most is tele van az egész alsó szint, öltönyös munkásemberektől babakocsis kismamákig terjed a közönség összetétele, a végeláthatatlan pult pedig a szokásos jófélékkel, krémesekkel, lúdlábakkal meg dobosokkal van telepakolva.

De ez engem nem érdekel, remegő izgalommal mászom meg a színes csíkok közé szorított lépcsőt. Odafenn az internetről már ismerős nyalóka-székek, cukorkás asztalok, sőt a világ legötletesebb ezerféle cukorral teleszórt vécéje is itt található.

A cukorbolt bizonyára minden gyerek álma, minden színes, csillogó és csalogató. De én már ezerháromszáz éve nem eszem cukorkát, ráadásul az árak alig néhány helyen vannak feltüntetve, ugyanúgy ahogy az ízek tekintetében is hiányzik az útba igazítás. Vagy a rózsaszín meg a neonzöld meg a hupikék mind ugyanolyan ízű?

Mindegy, én úgyis a trendeket végre követő sütik miatt jöttem, amelyek már önmagukban is felérnek egy lórugásnyi divat-infúzióval. Az üveg hűtőpult itt is végeláthatatlan hosszúságban kanyarog. És szinte teljesen üres! Nem akarok hinni a szememnek, összesen 2 tálca mignon, 6-8 muffin meg 3 féle pite árválkodik a pulton. A fényképekhez képest igencsak fáradtnak tűnnek ezek a sütikék, mintha már ott ácsorognának néhány napja.

Azért becsülettel megkóstolnék párat, egy citromosat meg egy pisztáciásat kérek a sráctól a pultban. Harmadik alkalommal már sikerül a két megfelelő szín felé nyúlnia. Kézzel veszi ki a süteményt. Elnézem. 250 Ft egy darab. Elnézem.

Töményen édes, teljesen íztelen mindkettő. Ezt valahogy nem tudom elnézni. És megérteni sem, hogyan lehet üres egy frissen nyitott, oly sok helyen beharangozott cukrászda és mégis mit képzelnek, hogy ilyen íztelen vackot próbálnak eladni dizájn címszóval?

Ja, és a játszóház óránként 400 vagy 500 forint. Csak nehogy odaszokjanak a nyugalomra vágyó anyukák!

Segal

Tegnap este kis híjján kivágtam a kocsiajtót az araszoló sor kellős közepén, hogy aztán ordítsak egy jó nagyot. Látszik, hogy békés babakocsi-tologatáshoz és nem a pesti csúcshoz szoktam.

Aztán jó húsz perc múlva egyszerűen elmerültem az egyik legcsodásabb vacsorában, amit az utóbbi években elém tettek. A drágám (csak egészen enyhe utalásaimat követve) azzal lepett meg, hogy végre megnézhettem magamnak Segal Viktor éttermét. Én pedig azzal háláltam meg eme jótéteményt, hogy becsülettel végigettem az ötfogásos menüt.

A parmezánkrémleves frappáns kis pálinkás pohárban érkezik, melegen, hozzá parmezánropogós meg krémsajt. Szelíd kezdés, mini adag. Épp elég, hogy felcsigázzon.

A drágám csicseriborsós levest eszik, kicsit savanykás. Szerintem semmi különös, neki nagyon tetszik.

Libamáj, amiről titokban már napok óta álmodoztam. A világ legtökéletesebb mája. Ahogy a számba kerül, elolvad, cseppfolyóssá válik. Én a nyöszörgés és a bódult mosolygás keverékével reagálok.

Curry-s lazac. Olyan puha, hogy az már-már valószínűtlen. De hasonló a borjúnyak állaga, az ember alig hiszi el, hogy hús ilyen is lehet.

A drágám atlanti halfilét eszik. Jó rozmaringos, könnyed.

Csokis ganache, szerintem a menü leggyengébb pontja. Azon kívül, hogy töményen csokis, nem sok mindent tudok róla mondani.

A krém brulée viszont egészen mennyei, felhőszerűen könnyed és érdekesen gyömbéres.

Tény, hogy az adagok minimálisak, díszítés szinte nincs is. Talán ennek köszönhető, hogy egy rozmaring ágacskán és egy fél szeletke karalábén kívül mindent felfaltunk. (Hiába, a karalábé kihívásával még egy ilyen mesterszakács sem tud megküzdeni.) De a tányérok, az evőeszközök, a poharak és persze a berendezés is mind ezt a keresetlenséget követik. És a pincérek, na meg a séf úr, aki kétszer is odajön hozzánk szinte szokatlanul kedves. Jó kis eszmecserét folytatunk a konfitálás titkairól.

Boldogan, szinte lebegve jöttem el, pedig épp csak szagolgattam a furmintokat. Azt hittem, hogy pont jó, hogy ilyen keveset ettem. Van valami varázsa a mini adagoknak, jobban megbecsüli az ember azt, amiből csak három, ámde mennyei falatot tesznek elé, miközben az ínye azt üvöltené: Még! Még!.

Aztán éjjel egy körül, amikor nem tudtam elaludni, rájöttem egy nagyon nagy hibájára ennek a menüsornak. Gyakorlatilag húst ettem hússal, májjal, hallal. A zöldségek háttérbe szorítása bizony nem tesz jót az emésztésnek. De hónapról hónapra újraírják majd a menüt, talán a tavasz kicsit lendületbe hozza majd a zöldség vonalat is.

VKF! A magyar konyha

A magyar konyhához közelítve már messziről hallom a barátságos zsongást, amikor pedig az ajtót is kinyitom, meleg pokrócként csavarodik körém a sokféle illat.

Alig lépek beljebb, egy testes asszonyság puha hátsójába ütközöm. Vászonkendővel gondosan kibélelt kosárba pakolja a frissen sült pogácsákat, vajas kiflicskéket. El is csenek tőle néhány darabot, egy sima felületű túrósat, meg a varangyos békára emlékeztető töpörtyűset. De ahogy látom van itten friss kacsatöpörtyű is, vékonyra szelt lilahagyma társaságában kelleti magát. Ha pedig még egy kis frissen sült, kövér libamáj is kerülne, én lennék a legboldogabb ember a világon!

No persze, a kéttenyérnyi, fokhagymától illatozó lángosoknak sem tudtam sohasem ellenállni, akármilyen félelmetes vasorrú bábának tűnik is a csoroszlya, aki göcsörtös kezével az olajba forgatja a puffadó tésztakorongokat.

De nem időzhetek itt sokáig, mert a kondérokban illatozó levesek hosszú sora vonja el a figyelmemet. Egy hórihorgas francia chef éppen utálkozva meríti a kanalát a sűrű húslevesbe, amelyet senki sem derített tojásfehérjével. Illata így is mennyeien telt, hiszen belefőtt a zöldségek színe java, a gyöngytyúk zsenge húsa, egy marha lábszára meg egy kis disznóhús is. A répa, petrezselyemgyökér, a zeller meg a karalábé ott sorakoznak a porcelántálon, a másikon szépen egymásra halmozva a mállóan puhára főzött leveshús. A velő is ott rezeg már a pirítóson, lehelletnyi őrölt borssal megszórva. A gyönyörűséges porcelán levesestálak sorában a cérnametéltel, a májgombóccal és a grízgaluskával feldobott levesek várakoznak.

Aki pedig azt hinné, hogy itt kimerült a magyar konyha leveseinek tárháza, az még nem látott apró virágmintás, barna pongyolában nagymamát, aki forró nyári napokra tejfölös meggylevest kavargatni vagy éppen köménymagos csorgatott tojáslevessel előrukkolni, amikor az utolsó fillérje is elfogyott. De ott áll mellett szorosan az a plisszírozott szoknyás, fekete főkötős erdélyi nénike is, aki éppen tárkonyos bárányragu-levest rotyogtat.

Ha pedig beérik az édes borsó, a zsenge zöldbab meg a karalábé, jöhetnek a jóféle, csupa vitamin zöldséglevesek. Ezek könnyedségével már csak a téli, sűrű bableves állítható szembe. Hiszen minden évszaknak jár a saját leves. És ha már kifejtettük a borsót, babot, akár főzelék is készülhet belőle. Akárcsak a répából, sóskából, spenótból, tökből, tulajdonképpen bármiből, ami zöldségnek nevezhető. A gyerekek pedig lelkesen tolonganak a főzelékes fazekak körül, csak legenda, hogy a spenót rossz lenne. Egyetlen fiúcska nézi csak bánatosan a krumplifőzelékét, mert ő inkább a kolbász zsírjától ragyogó, illatos rakott krumplit kóstolná meg. Anyukája még kísérletet tesz a töltött karalábé és a töltött tök megkóstoltatásával, de aztán ő is belátja, nincs értelme a harcnak.

A harc értelmetlenségét gyorsan belátják a toros töltött káposzta felett összesereglő balkáni népek is. A törökök a disznóhús feletti nemtetszésüknek adnak hangot, a görögök a szőlőlevél mellőzését furcsállják, a szerbek meg egyszerűen nem értik, miért is savanyú az a bizonyos káposztalevél. Aztán gyorsan megbékélnek, amikor feltálalja ki-ki a saját töltikéjét.

Nem úgy egy fekete hajú, villogó szemű olasz donna, aki egyre hangosabban szörnyülködik afelett, hogy a magyarok tojással készítik a tésztát. Majd unalmas metéltet, különleges esetekben pedig nagykockát vagdalnak belőle. Sehol egy fusili, spagetti, tagliatelle vagy orciette! És amiket rápakolnak! Elképesztő! Orrát magasra húzva, undorodva fordul el, amikor az egyik adag tésztára hagymás-paprikás tört krumpli kerül, nem kevésbé csodálkozik a tojásos, a káposztás meg a túrós változaton sem. Egyáltalán mi az, hogy túró meg tejföl? És azok a kis barna szalonnadarabkák, amiket pörcként emlegetnek? A donna szeme akkor guvad csak ki igazán, amikor meglátja, hogy két kölök mákot, illetve diót szór a tésztára, sőt mézet, cukrot csorgat rá! Basta! Szava is elakad, amikor meglátja, hogy mit művelnek a magyarok az ő szent gnocchijával, amit volt képük a pórias nudlira átkeresztelni és pirított búzadarába forgatni, baracklekvárral enni. De aztán valaki elétol egy tányérnyi szilvás gombócot, és ahogy a főtt szilva leve elkeveredik a pirított zsemlemorzsával meg a fahéjas porcukorral, már ő is elégedetten dünnyög.

Térülök-fordulok és már megint egy méltatlankodóba botlok. Ezúttal egy takaros osztrák frau reklamálja a csirkecombok panírozását. Méghogy tipikus vasárnapi ebéd! A liszt-tojás-zsemlemorzsa hármasába csakis vékonyra kloffolt sertésszeletek kerülhetnek. Persze több se kell a kuruc lelkületű ellenfelének. Már mutatja is, hogy mi magyarok bizony nemcsak húst, hanem szinte minden kezünk ügyébe kerülő alapanyagot képesek vagyunk bepanírozni: a karfiolt, a sajtot és újabban a cukkínit meg a padlizsánt is. Ha meg ezt megunjuk, sörtésztába mártjuk a halat, palacsintatésztába az almaszeleteket. De a balatoni fogasfilé láttán már én is berzenkedni kezdek ám a panírozás ellen, ennek a zamatos halnak bőven elég, ha egy kis paprikás lisztbe forgatják, már lehet is sütni.

Azt, hogy mennyi mindent lehet még sütni, serpenyőben, sütőben, kemencében szinte befogadni is lehetetlenség. A fényes bőrű malacpecsenye, a gombás-zöldfűszeres töltött csirke mellett egyre csak sorjáznak a vasi, a sváb, a brassói pecsenyék, tokányok, raguk. A szemem megakad a vadas mártásban, zsemelgombóc társaságában nyújtózkodó nyúlsültön, jól megfér mellette a rozmaringos-fokhagymás báránycomb, a hírneves, libamájas Budapest-bélszín mellé meg odafurakszik a cigány rostélyos. Bár, ahogy hallom a nagyhasú vajda éppen azon tanakodik magában, honnan is lett volna ennyi hús egy régi cigánycsaládnál, de közben persze elégedetten törli le az állán csorgó zsíros nedvet.

Eltelve a hatalmas adag húsoktól, inkább friss levegőre vágyom, ki is támolygok az udvarra. Itt már a komoly férfiembereké a főszerep, nem kevésbé tartalmas fogásokhoz készítik elő a tüzet, parazsat, no meg a bográcsokat. Már csak azon megy a vita, hogy mely alkalmatosságban készüljön a pacal, a körömpaprikás, a zúzapörkölt, a marhatokány. Egyre nagyobb hangon taglalják, hogy vajon bajai vagy szögedi módra készül-e az igazi halászlé. Gyorsan elsimul a vita, amikor előkerül egy pálinkásüveg. Én pedig odébbállok, mielőtt újra kiújul a polémia arról, körtéből, szilvából vagy éppen sárgabarackból állítható-e elő a legtökéletesebb cefre. És vajon meg kell-e ágyazni néhány szem gyümölccsel a jóféle párlatnak? Azt még látom, hogy a kútban hűl néhány palack konty alá való könnyed kadarka és az urak vérét forraló bikavér is.

Ahogy jönnék vissza a konyhába, egy fotocellás üvegajtó elé kerülök, aztán hirtelen egy labortaórimnak is beillő helységben találom magam. Fehér ruhás, komoly ábrázatú emberek ügyködnek, rozsdamentesen csillog minden, maghőmérőt meg karamellizáló pisztolyt forgatnak bőszen. Az ételek műalkotássá magasztosulnak a fél asztalnyi tányérokon. De ahogy közelebb érek, nem érzem az illatokat! Valahogy hiányzik az a gazdag, boldogító érzés, ami a jól ismert hozzávalók láttán elfog. Ezek az ételek a világ legfantasztikusabb hozzávalóiból készülnek. A tálalás pedig olyan magas színvonalú, hogy kézzel hozzányúlni, kenyérrel tunkolni körülbelül olyan szentségtörés lenne, mint a pápát egy szép szelet bélszín társaságában rajtakapni nagypénteken. Ó nem, ez nem az én világom. Még megüti a fülemet a konfitálás szó, amikor menekülőre fogom.

A szemem sarkából látom ám, hogy a labor hátsó sarkában a batikolt ruhás, ősanyának látszó bio-vega harcosok hajdinával, kölessel meg szejtánnal játszadoznak, de én inkább visszatérek a való világba, a nyüzsgő, recsegő padlójú, itt-ott még linóleummal borított konyhába.

Ahol már a minden földi jóval megtöltött kelt kalácsok dagadoznak a tespiben, van itt mákos meg diós, vajas is akad. Egyik illatosabb, mint a másik. És ki tudna választani a szépséges zserbó, a mézes-krémes, az dióban fürdőző Esterházy torta, a csillogó tetejű Dobos torta csábításának? Én biztosan nem. Azt is látom már, ahogy fürge kezek a rétes húzzák egyre szélesebbre, vékonyabbra. Kis vita csak akkor támad, amikor egy hegyes bajszú, szúrós szemű török megpróbálja rávenni az asszonyokat, hogy a rétegeket ne feltekerjék, hanem egymás tetejére helyezzék. Azok persze nem hallgatnak rá, hanem inkább meggyel, almával, tökkel, túróval és még ezer féle finomsággal töltik meg a tekercseket.

Huhh, ez még nekem is sok lesz! Pedig a madártejből egy kortyot sem ettem, hiába kelleti oly fehéren magát a tojáshab. Inkább elcsenek egy formás, kerek illatú sárgadinnyét a befőző brigádtól, akik éppen körtét, almát, barackot, szilvát, málnát, meggyet, ribizlit meg piszkét vagdosnak, kavarnak, passzíroznak lekvárrá, befőtté, szörppé. Így majd télen sem kell senkinek nélkülöznie ezeket a gazdag zamatokat.

A dinnyémmel, meg egy karéj elmaradhatatlan kenyérrel a kezemben igyekszem csendesen kiosonni a magyar konyha forgatagából. Ahogy az ajtóból visszanézek, nagyfarú asszonyságokat, töpörödött vénasszonyokat meg fiatal anyukákat látok, lelkes fiatalemberek, hálás férjek és gyerekek meg saját fontosságuk teljes tudatában tevékenykedő férfiemberek társaságában. Mindenki ezerszer elismételt, végigjátszott mozdulatokat gyakorol, rotyog a leves, puhul a főzelék, illatozik a pecsenye, csábít a sok sütemény. Ósdi, kopott fakanalakkal kavarják a mártást, összekaristolt deszkán nyújtják a tésztát, csömpe szélű zománcos tepsibe kerül a béles. Az ajtó is nyikorog, de erre senki nem kapja fel a fejét a zsongító hangzavarban, jöhetek-mehetek, ha úgy tartja kedvem.

VKF! Magyar ízek a hétköznapokban

Az aktuális VKF! Maci által megjelölt témája a magyar ízek. Miután megmutattam, milyen csodákra képes egy igazán kreatív ember, aki birtokában van a szükséges technikai tudásnak is, ideje megmutatnom azt is, mit jelent számomra a hétköznapi magyar konyha. Egy derűs szerdai nap menüje lehet ez:

Tavaszi zöldséges leves daragaluskával

A zsenge tavaszi zöldségek pillanatok alatt megpuhulnak, és Apu útmutatásait követve arra is ráébredtem, hogy a grízgaluska készítése sem feltétlenül az ünnepnapok kiváltsága. Az biztos, hogy az elkövetkező hónapokban igyekszem minél többször levest tenni az asztalra.

Mi kell hozzá? Zsenge tavaszi zöldségek, répa, petrezselyemgyökér, karalábé, esetleg zöldbab és borsó. Ezúttal beleaprítottam egy csokor újhagymát is, mert engem nem zavar, ha úszkálnak a darabkák, viszont erősíti a leves édes, zöldséges ízét.

A leves alapízét a csirkeaprólék adja meg, farhát, lábak, szárnyak, máj, zúza, szív - legyen rajta egy kis bőr, egy kis hús meg egy kis csont is. Én egy-egy mellfilét is bele szoktam főzni, hogy legyen mit enni is.

Kell még némi só, bors, kétségbeesettebb napokon esetleg leveskocka is.

Hogyan készül? A zöldségeket meg a csirkemellet falatnyi darabokra vagdostam, majd minden hozzávalót egy lábasba pakoltam. Vízzel felöntve addig főztem, amíg minden puha lett. Ez legfeljebb háromnegyed óra.

A levest leszűrtem. A csirkeaprólékból csak azokat a darabokat tartom meg, amelyeket a család valamelyik tagja farigcsálásra, szopogatásra érdemesnek tart. Magam részéről csak védőfelszereléssel nyúlok a csirkelábhoz, nemhogy a számhoz vegyem!

A galuskához a leszűrt, újra felforralt levesbe szaggattam 1 tojás, 3 evőkanál búzadara és 1 kiskanál olaj keverékét. Gyorsan rájöttem, hogy minél kisebbek a galuskák, annál gyorsabban megfőnek és annál puhábbak lesznek, de azért arra is vigyázni kell, hogy ne főjenek szét.

Végül visszakerülhettek a zöldség és húsdarabok is. Ha van otthon, mindenképpen megszórom még egy kis aprított petrezselyemmel is, csak így lehet teljes ez a lendületes tavaszi leves.

Sóskafőzelék bundás kenyérrel

A főzelék állítólag igazi magyar jellegzetesség, számomra meg inkább a gyerekkor íze. A sóska meg igazi megosztó személyiség: vagy imádják vagy útálják az emberek. A lágy spenót pedig szívesen átveszi a szerepét. Mindkettőbe annyira jó belemártogatni a puha-ropogós bundáskenyeret!

Mi kell hozzá? 20-30 deka sóska, 1 dl tej, 1 evőkanál liszt, 4-6 szelet kenyér, 3 tojás, még egy kevés tej, só, cukor, sok olaj.

Hogyan készül? Ha friss a sóska, érdemes alaposan átmosni, viszonylag kis cafatokra metélni, majd kevés olajon megfonnyasztani. Ha fagyasztott az alapanyag, mindez kihagyandó. Amikor a zöldség megfőtt, adom hozzá a tejben csomómentesre kevert lisztet, összeforralom, ezzel sűrítem. Végül pedig cukorral és sóval fűszerezem.

A bundás kenyér alapanyagául szerintem semmiféle reform cucc nem alkalmas, kizárólag a jó öreg fehérkenyér. Az se baj, ha kicsit megszáradt, csak kevés tejbe kell áztatni. Aztán tojásba forgattam, majd bő olajban kisütöttem. Pillanatok alatt megvan - ebéd helyett akár egy kiadósabb reggelire is jó. De még mennyire jó!

Meggyes rétes

A vékony tésztalapok között rejtőző töltelék - egyben a világ legegyszerűbb édessége. Amióta kész réteslapokat is be lehet szerezni, egyre gyakoribb vendég.

Mi kell hozzá? 1 csomag - 6 lap rétestészta, 30-40 deka meggy, 1 marék durvára vágott dió, 2 evőkanál búzadara, 4 evőkanál cukor, fahéj, olaj vagy olvasztott vaj.

Hogyan készül? A kiterített réteslapokat szétválasztottam, két részre osztottam, olajjal vékonyan megkentem. Az egyik szélesebb végére szórtam először a diót meg a búzadarát, rátettem a fejtett meggyet, megcukroztam, megszórtam fahéjjal. Igyekeztem szakadásmentesen feltekerni és tepsibe fektetni. Ugyanezt a műveletsort eljátszottam a másik adaggal is. A két tekercset megkentem olajjal, majd úgy 20 perc alatt pirosra, ropogósra sütöttem a 180 fokos sütőben.

VKF! Magyar ízek a csúcson

Mély csodálattal adózom azoknak az embereknek, akik egy nap fogják magukat és elindulnak az álmaik után. Persze kis lépésekben magam is álmot valósítok meg, nap mint nap, de mindent eldöntő változtatásokra már nem nagyon vállalkoznék.

Máriusz viszont megtette, meg sem állt Londonig, ahol egy fantasztikus francia séftől leste el a fogásokat és már sous chef-ként tevékenykedik. Csak úgy, edzés képpen készítette el az alábbi csodákat, a Hagyomány és Evolúció verseny jegyében. Csak annyit tett hozzá kísérletezései eredményéhez, hogy "a dekonstruált Budapest-ragu teljesen sajat fejlesztés, szerintem a magyar konyhának innen kellene ujjá építkezni, eredeti alapnyagai megismerésével, újra felfedezésével."

Én meg csak abban reménykedek, hogy egyszer majd hazajön és végre én is megkóstolhatom az alkotásait.

1. téma: Malac

Szarvasgombával töltött sertéssült

Karamellizált alma- és burgonyalepény-torta

Sült malacbőr-tölcsérben tálalt véres-hurka emulzió

Ropogós, bundázott malacfül

Jus

2. téma: Lazac

Marinált lazac-carpaccio túróscsuszával

Serpenyőben sült lazacfilé, dekonstruált Budapest-ragu (libamájas-gombás crème brulée, zöldborsópüré, marinált paprikakockák, paprikás halmártás)

Gyönyörű!

Ramsay almás "pudingja"

Gordon Ramsay - a konyha ördöge, illetve a fickó F-fel - már egy éve szemrehányóan bámul rám a szakácskönyve címoldaláról. Ezért időnként kezembe veszem, átlapozom a színes könyvet, majd visszateszem a többi közé.

A Sunday Lunch lényege, hogy a nők visszaterelődjenek a konyhába, legalább hétvégén saját főztjüket tálalva a családnak. A könyv komplett menüsorokat, tematizált ötleteket tartalmaz. Nagy hangsúlyt helyez a zöldségek sokoldalú felhasználására és a hagyományos angol konyha modernizálására is. Mindent egybevetve jó ötletek vannak benne, csak nekem ritkán sikerül szakácskönyből főznöm. (Inkább megírom őket.)

Viszont a héten már az agonizáló almák is egyre szemrehányóbban tekingettek kifelé a kosárból, én pedig pont Gordon Ramsay szakácskönyvében találtam rá a megoldásra. Bár az angol és magyar puding-fogalom enyhén szólva is eltér egymástól a végeredmény nagyon is megfelelt nekem.

Ramsay almás "pudingja"

Mi kell hozzá? (A hozzávalók arányát picit módosítottam, saját kipróbált változatom következik) 5-6 fonnyadófélben lévő alma, 1 marék mazsola, fél deci almalé, 2 evőkanál + 120 g cukor, 200 g vaj, 150 g liszt, fél csomag sütőpor, 2 tojás, 4-6 kanál tej, 1 kiskanál fahéj.

Hogyan készül? Az almákat meghámoztam és 2-3 centis kockákra vágtam. A vajból egy kanálnyit lecsippentettem, serpenyőben felforrósítottam és rádobtam az almát meg a mazsolát. Amikor az alma karamellizálódni kezdett, ráöntöttem az almalét is, a lángot kisebbre vettem és félig meddig puhára pároltam a gyümölcsöt. Végül a sütőforma aljára borítottam.

A tésztához habosra kevertem a vajat a cukorral, aprónként hozzáadtam az elkevert tojásokat. Lassan, kanalanként beleforgattam a sütőporos lisztet meg a fahéjat. Végül annyi tejjel lazítottam, hogy nagyjából kenhető masszát kapjak. Ezt rásimítottam a gyümölcsre, majd 25 perc alatt 180 fokos sütőben megsütöttem.

Illatos, omlós, nagyon vajas. Egyszerűen isteni! Köszi, Gordon!