13 legnépszerűbb bejegyzés 2013-ból

Érdekes év volt ez nekem. Sok-sok olyan dolog történt, ami itt a blogon egyáltalán nem is látszott. Az évet azzal kezdtem, hogy két hónapig nem tudtam meggyógyulni a folyamatos köhögőrohamoktól. Ez viszont segített meghozni néhány döntést.
Életem egyik legjobb nyarát töltöttem a két kis lókötőmmel, rengeteg kirándulással, bolondozással, barátkozással.
Szeptemberben létrehoztam egy saját webshopot, a zenzero.hu címen, ahol kedvenc ékszereimet, a csiszolatlan ásványokat és még sok-sok bohém cuccot teszek elérhetővé másoknak is.
Méhn Nikivel fantasztikus képeket csináltunk róluk!
Struder Veronikától pedig rengeteget tanultam az ételfotózásról.

Volt nálam tévéműsor forgatás az Angi jelenti műsorhoz.



És közben sokat főztem, de még többet ettem. Az már évek óta látszik, hogy az édességek mindent visznek, nálam főleg a kekszek népszerűek. Sütni és megosztani is szeretem őket, kár, hogy a fotókon elég nehéz őket gusztává varázsolni.
A két nyertes a diós keksz és a világ legrondább csokis keksze volt.
Szerettétek az egyszerű pitéket, a túrósat és a pöttyöset is.
A gluténmentes téma egyre népszerűbb, hiszen nagyon sokan olvasták a gesztenyés torta receptjét és a Köles megnyitójának is rengetegen örültek.

Nagyon szeretitek egyébként is a megnyitókat, az apró kóstolókat, például a Mlinar horvát pékségről vagy a Cserpes tejivóról szóló beszámolómat.

Az meg nem meglepő, hogy a gasztroajándék ötleteim tetszettek vagy éppen rengetegen jöttetek játszani. Erről jut eszembe! 14-ben 10 éves lesz a blog!

A tizenháromba befurakodott még egy sós is, a bársonyos kínai tojáslevesem.

A legnépszerűbb sütemény a fahéjas szilvás lepény lett.
A narancsos csokiszalámi csak pár kattintással előzi meg.

És a hatalmas meglepetés: a bejegyzés, amire kétszer annyian kattintottak, mint a két legnépszerűbb édesre. A tojásos tészta mennybe megy. Maradjunk ennyiben.

BUÉK!

Budaörsi halpiac

Szépen, nyugisan ráfordulunk a karácsonyra. Valahogy eddig sem izgultam túl a dolgot, az idén sem sikerült. A munka valahogy mindig ilyenkor a legtöbb...

Valójában egyetlen vacsorát kell prezentálnom karácsonyi témakörben, mégpedig szenteste, 24-én. A többi napokon úgyis eszünk valahol. Ha pedig karácsony, akkor nálunk a hal az alap. Egy kicsit modern köntösbe bújtatom a menüt halászlé és pontypatkó helyett lesz valami könnyű halpástétom előételként és ma eldőlt hogy pisztráng. Ennek receptje majd később.



Ma inkább a beszerzésről mesélnék.

A Budaörsi Halpiac intézményéről már sokakat hallottam áradozni. Mi látogatásunk eddig váratott magára. Ennek megfelelően valami kicsit grandiózusabbra számítottam, de azt nem mondhatnám, hogy csalódtam. A hely ugyan kicsi és eldugott, de az elérhető halak semmi kívánnivalót nem hagynak maguk után.

A friss halas felhozatal most elég erős: ponty, szürkeharcsa vagy pisztráng a hazai vonal. De van rengeteg féle-fajta tengeri hal, lazactól kezdve az epersügérig (vagy hogy is hívják...) Betáraztunk tehát a megfelelő mennyiségű pisztrángot.

És szépen leültünk ebédelni. Ez úgy zajlik a "büfének" csúfolt intézményben, hogy szépen rámutat az ember a jégen terpeszkedő szépséges friss dolgokra és azt izibe vaslapon megsütik neki. Egy tengeri kikötő is megirigyelhetné ezt a választékot, amit tulajdonképpen egy picike pultba zsúfoltak. A polip csápoktól az egész tengeri halakig, rák és tintahal, lazac vagy tonhalszelet.



Biztonsági játékot játszottunk: lazacszelet, rák és tintahal lett a választás. Egytől egyig mesés. Kívülről gyorsan ropogósra sütve, olajjal locsolgatva. Tökéletesek, frissek, finomak.

A köretekről is érdemes szót ejteni. Bár a saláták (zöld vagy caciki) nem túl izgalmasak, annál szuperebb például a polenta. Belül krémes, kívül ropogós. Isteni. A sült krumpli ellen sem volt semmi kifogásunk, sőt!

Ha valaki nem kocsival megy (bár másképp nem tudom hogyan lehet oda jutni), akkor egy pohárka proseccot, vagy egyéb jófajta borocskát is felhajthat itt. Úszni kíván a halacska. :)

23-án még nyitva vannak, ha valaki esetleg elugrana halazni!

Napi tévés mosoly

Tegnap azzal fogadott a fiam tanító nénije, hogy látott a tévében. Én meg jól elfelejtettem megnézni magam. Sebaj, ma is lesz.

13:55-kor Angi jelenti - Gasztrokarácsony az M1-en. 3 gasztroblogger nem hagyományos ünnepi menüje. Bede Annával a vegasztromániással és Loriennel a konyhai partizánnal.

És nagy köszönet Hódos Hajnalkának is

Saláta gyömbérrel, korianderrel és libahússal



Amolyan laza, vacsizós saláta ez. Téli csemege, sok fűszerrel, vérpezsdítő, enyhe csípősséggel. Langyosan-melegen a legjobb.

2 személyes adag.

1 nagy libamellet apróra csíkoztam és saját bőrének zsírjában jó ropogósra sütöttem. Félretettem.

Felkarikáztam 2 nagy répát, 1 póréhagymát, 1 piros kápia paprikát. Lereszeltem 3 gerezd fokhagymát és egy jó hüvelykujjnyi gyömbérdarabot.

A kacsa zsírján megpirítottam a répát, hagymát és paprikát. Ráöntöttem 1 dl cidert és hagytam, hogy nagy lángon gyorsan elpárologjon. Így pont jó roppanósak maradnak az zöldségek, de azért puhulnak is valamennyit.

A gyömbért és a fokhagymát nem főztem, csak hozzákevertem a forró zöldségekhez. Sóztam, borsoztam. Lehet hozzá löttyinteni egy kis szójaszószt is.
A hús is visszakerült és a tetejére tépkedtem egy jó adag koriander zöldet.

Gasztroajándék ötletek nagy listája

A finom, ehető ajándékokat mindenki szereti, ugye?

Összeszedtem hát az utóbbi évek legnagyobb sikert aratott dolgait, amik finomak, nagy részük saját készítésű és a legtöbb végtelenül egyszerű.



Édességek:

A narancsos csokiszalámi viszonylag jól eltartható, isteni finom és általában mindenki imádja! Itt a leírása: http://agifoz.blogspot.hu/2013/01/narancsos-csokiszalami.html

Ropogós olasz kétszersült keksz, a Cantuccini is ideális. Jól néz ki, finom és tartós. Ezer féle-fajta fűszerrel varázsolható izgalmassá. Link: http://agifoz.blogspot.hu/2011/12/fuszeres-mogyoros-cantuccini.html

Az üvegbe csomagolt süteménypor is mindig nagy sikert szokott aratni. Itt is úgy kombinálod a hozzávalókat, ahogy te szeretnéd. http://agifoz.blogspot.hu/2009/03/ajandekok-konyhabol-1.html

És természetesen a bonbon is mindig jó ötlet. Például ez a szerénytelenül is zseniális kávés bonbon. http://agifoz.blogspot.hu/2009/12/zsenialis-kaves-bonbon.html



Iható finomságok:

Fűszeres indiai tea - chai latte
Forralt bor csomag
Kávés krémlikőr
Forró csoki csomag

Ez mind itt található: http://agifoz.blogspot.hu/2009/11/vkf-ajandekok-konyhabol.html

Még likőrök, például mandarinos vagy aszalt szilvás: http://agifoz.blogspot.hu/2009/03/ajandekok-konyhabol-4.html

Sőt! Fűszeres-mézes pálinka! Igazi, régimódi kontyalávaló http://agifoz.blogspot.hu/2010/12/fuszeres-mezes-palinka.html

Csomagok:

Amikor csak egy boltba tudsz beesni, de nincs időd készülődni, akkor készíts menő ajándékcsomagokat a süti- és csokiimádók boldogságának fokozására is.

Így: http://agifoz.blogspot.com/2010/12/ajandekotlet-sutifalonak.html vagy így: http://agifoz.blogspot.com/2010/12/ajandekotlet-csokiimadonak.html

Ha pedig tuti sütirecepteket keresel akkor itt nézz szét: http://agifoz.blogspot.hu/2011/12/ideje-elkezdeni-sutogetest.html


Készülődéshez pedig aktuálisan kedvenc playlistem:

https://www.youtube.com/watch?v=nvxYkUaJQBg
 
 

Napi mosoly

Amikor a kivilágított Bartók Béla úton először suhan el melletted a fényvillamos :)

Havas vakondtúrás, avagy kókuszos torta

A net tele van vakondtúrásokkal. De ezek szerencsére nem ugyanolyanok, mint a kertiek. Ezek ugyanis finomak. Egy mókás tortáról van ugyanis szó, amit ugyan dobozos por alakban is meg lehet vásárolni, de minek! A porhoz majdnem ugyanannyi hozzávalót kell pluszban adni, mintha mi magunk kevernénk ki a tésztát. Szóval hajrá.


 
Én egy kókuszos variációt kavartam, mert nálunk a kókusz a nyerő. Így havazódott be a vakondtúrásunk. Ami egyben András-napi tortánk szerepét is betöltötte.

Hozzávalók a tésztához: 20 dkg kókuszreszelék, 10 dkg liszt, 1/2 csomag sütőpor (kb. 1 kiskanálnyi) 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 4 tojás, 1 evőkanál kakaópor.

A töltelékhez: 5 dl tejszín, 1 csomag tejszínhabpor, 1 csomag habfixáló, 1 csomag vaníliás cukor, 30 g porcukor, 50 g tejcsoki + 2 banán, kevés citromlé.

Elkészítése: A puha vajat kikevertem a cukorral. A tojásokat egészben, de egyesével adtam hozzá és mindig jól megkevertem. A lisztet, sütport és kókuszt vegyítettem és a tojásos elegyhez adagoltam. Jó sűrű massza lett belőle.

A felét egy kerek sütőformába öntöttem, a másik felébe pedig belekevertem a kakaóport. Ezt hozzáadtam a fehér részhez, de nem kevertem össze. Így egy kissé márványos, foltos lett a tészta.

A tésztát kb. 35 percig sütöttem 180 fokon. A közepe alaposan felemelkedett. Teljesen lehűtöttem, mielőtt tovább léptem volna.



A tejszínhabot felvertem, majd amikor már viszonylag kemény volt, hozzáadtam a fixálót, a habport és a cukrot. Így is tovább vertem még kb. 2-3 percig.
A csokit késsel apróra daraboltam, amolyan szilánkosra. Ezt óvatosan a krémbe forgattam.

A kihűlt tészta közepét kivájtam, de úgy, hogy a szélén maradjon egy-két centis perem és alul se szakadjon át. A kivájt tésztát alaposan megkóstolgattuk, a maradékot elmorzsoltam.

A tésztára fektettem a két banánt, amit előzőleg hosszában félbe vágtam és citromlével átkentem, hogy ne barnuljon meg.

Beletöltöttem a tejszínhabot, rászórtam a szétmorzsolt tésztát és még egy kevés maradék kókuszreszelékkel is meghintettem.

Sok helyen azt írják, hogy kell neki egy éjszaka a hűtőben, de szerintem 2-3 óra is bővene elég ahhoz, hogy összeérjen és szelhető legyen a torta.

Napi mosoly



Tegnap volt az a nap az életemben, amikor késre szerelt kamerával vágtam a csicsókát

Sőt, a kamerát belepottyantottam a levesbe és a sütőbe is betoltam. Na, kíváncsi vagyok mi sül ki ebből.

Ha minden igaz, karácsony előtt ki fog derülni az Angi jelenti c. műsorból.

Napi mosoly

Eljött az az időszak, amikor a sétálás legfontosabb mozzanata, hogy csizmasarokkal pocsolyák jegét törjük.

Napi mosoly

Betenni a CD lejátszóba a kedvenc karácsonyi dalokat és mindegyiket kedves, régi ismerősként üdvözölni, majd hangosan énekelni a gyerekekkel együtt.

Volt egy borkóstoló




Vasárnap a Púderben egy fergeteges hangulatú borkóstoló volt. Orosz György nyomta a humorvonalat, a Zwack borkereskedés szolgáltatta a jobbnál jobb borokat, nevezetesen ezeket:

Bolyki Királyleányka 2012
Dobogó Furmint 2011
Pfneiszl Merlot 2011
Kislaki Bormanufaktúta Lakitatő Syrah 2012

Nekem pedig az volt a feladatom, hogy valami mindenhez passzoló, nem túl hivalkodó ízű borkorcsolyát állítsak össze. Első gondolatom a vajas kelt kifli és a pogácsa volt.

Lett is libatöpörtyűs pogácsa:

Hozzávalók: 1 dl tej, 1 csomag élesztő, só, cukor, 1 kg liszt, 2 tojás, 3 kanál tejföl, 10 + 90 dkg töpörtyű (fele liba és fele sertés).
Elkészítése: a tejben, csipetnyi sóval és kiskanálnyi cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A liszthez hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, 10 dkg darált töpörtyűt, kiskanálnyi sót. A tésztát alaposan összegyúrjuk, „kidolgozzuk”.
Fél órát kelesztjük, majd kinyújtjuk. A tészta felületét megkenjük a darált töpörtyű egy harmadával, összehajtogatjuk a tésztát, fél órát pihentetjük. A kenés-hajtogatás-pihentetés fázisait még kétszer megismételjük. Végül kinyújtjuk a tésztát, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, tojással megkenegetjük a tetejét. Nagyon forró sütőben kell sütni, amíg szépen megpirul a pogácsa.
 
Illetve, hogy ne legyen olyan nagyon száraz, két kence is:
 
Tapenade, vagyis olívabogyókrém

Mi került bele? 1 csésze magozott olajbogyó, 2 szardella filé, 2 gerezd fokhagyma, 1/2 csésze olívaolaj.
Hogyan készül? A hozzávalókat robotgéppel pürésítjük. Ha szükséges sózhatjuk is, de a szardella általban elég sós íz az a masszának.
 
Paprikakrém
 
Mi került bele? 2 nagy kaliforniai paprika, 15 deka fetasajt, 10 deka darált dió, 1 evőkanál olíva olaj.
 
Hogyan készült? A paprikát feldaraboljuk, a magját kidobjuk. Sütőben megsütjük, héját lehúzzuk, amikor kihűlt. Turmixgépbe tesszük a paprikát, fetát meg a darált diót, az olajat, kevés sót. Alaposan összeturmixoljuk.
 
Mindkét krémet pirítóssal vagy pitával tálaljuk.

Kedvenc bögréink

A Csokista blogon tették fel a kérdést, hogy kinek van kedvenc bögréje, úgyhogy válaszolok is. Nekünk ugyanis csak kedvenc bögréink vannak. Amikor - nagy ritkán - egy-egy összetörik, mindig megsiratom (vagy inkább megdühöngöm a dolgot). Persze a drágám szerint így is túl sok van, de amíg pont beférnek a szekrény erre kiszabott polcaira, addig nincs gond.



1-es számú és abszolút kedvenc a tehenes. Bár én folyton bárányosnak gondolom magamban, ki tudja miért. Freud bácsinak biztos lenne hozzá megjegyzése.
Hogy miért imádom? Mert olyan jóóóóó naaaagy. 3,5 dl - ez nálam a tökéletes reggeli tejeskávé adag.

2. Ez pedig a drágám tökéletes reggeli kávé adagja - feketén egy eszpresszó. A bögre inkább csésze, egy néhány évtizedes porcelán. Örökség a nagyitól, amit minden reggel használunk, így minden reggel eszembe jut ő is és hálát adok, hogy megőrizte nekünk ezt a szép tárgyat.

3-as és a képen nem szereplő sok-sok állatfigurás bögre. Ez például egy kézzel festett, ami nagyon jól bírja a strapát. Van cicás, baglyos, királyfis meg kisvakondos is. A Hello Kittyt nem tudom ráfogni a gyerekekre, az pl. az enyém.

4-es egy kakukktojás, mert üvegből van. De szintén nagyon szeretem, ez a délutáni teázós bögre, szintén az a pont jó méret, forma, stb.

Csicsóka és édesburgonya



Ki mondta, hogy csak nyáron lehet izgalmas ételeket enni? Az őszi-téli zöldségek nekem egy külön helyet foglalnak el a szívem különösen kedves csücskében. Vagy inkább a gyomromban?

Szóval, itt van például a csicsóka. Furcsa, jellegzetes ízét nagyon is lehet kedvelni.

Nagyikám mindig savanyította, úgy is igencsak jó volt. Én inkább köretnek csinálom meg. Készült már nálam csicsókás kelkáposzta főzelék. Vagy éppenséggel krumplipürébe keverem fele-fele arányba.

Szerencsére már egyre több piacon, sőt zöldségesnél is felbukkan. Termesztése igen egyszerű, sőt, ha egyszer megveti a gyökerét, ki se lehet irtani. Egyéb jótékony hatásairól pedig csak annyit, hogy jól felgyorsítja az emésztést, illetve nagyon jó hatással van a vércukorszintre is.

A másik az édesburgonya. Bevallom, ilyet még sosem ettem. Viszont igencsak kíváncsi voltam, így gyorsan vettem is egy szép nagy példányt.

Csicsókából fél kilót, édesburgonyából 30 dekát használtam.

A kétféle zöldséget alaposan megpucoltam, megmostam. Fél centis karikákra vágtam. Egy szép sütőtálba pakoltam, félig egymásra csúsztattam, felváltva. Ráöntöttem 2 dl tejszínt, megsóztam, borsoztam és megszórtam morzsolt zsályával is.

Kb. fél órát sütöttem a forró, 200 fokos sütőben. Mennyeien puhára, olvadósra sült.

Egyszerű sült csirkével ettük, egyszerűen imádtam, ahogy a két izgalmas íz játszik egymással!

Gesztenyés torta gluténmentesen



Mint azt a lelkes falatozók megállapították, ez tulajdonképpen egy megsütött tiramisu. Na jó, nem teljesen, de vannak benne hasonló hozzávalók. Ami nincsen az a liszt, sőt semmilyen buzából nyert alapanyag, illetve a cukor is csak minimális. A gesztenyepüré negyede úgyis cukor...

Viszont az íze az valami fergeteges! Igazi gesztenye imádó banda vagyunk, így nem meglepő, hogy ez is mennyire ízlett nekünk.

A borban sült meggy ötletét a Gasztroblogok Facebook csoportban dobták elém a lányok, amiért nem győzök elég hálás lenni. Isteni találmány!

Hozzávalók: 500 g gesztenyepüré, 500 g mascarpone, 4 tojás, 1 kanál porcukor, 2 kanál keményítő (Dr Oetker Gustin).
A tetejére: 500 g magozott meggy, 2 dl vörösbor, 2 kanál cukor.

Elkészítése:

Először a meggyet készítettem el. Mély serpenyőben addig főztem a borban a cukorral a meggyet, amíg a bor teljesen elpárolgott róla, és egy sűrű, már-már ragacsos meggyes lekvárféleség lett a végeredmény. Ezt hagytam lehűlni.

A tojásokat szétválasztottam. A fehérjét nagyon kemény habbá vertem. A vége felé adtam hozzá egy kanál porcukrot is és még tovább vertem.
A sárgájákat kikevertem a mascarponeval, majd belereszeltem a gesztenyepürét. Jó alaposan kikevertem, meglepően habos, könnyű krém lett. Már így is isteni finom, nyersen.
A fehérjét több részletben, óvatosan beleforgattam, de azért jól eloszlattam mindenhova.

Egy kerek, sütőpapírral kibélelt tortaformába simítottam a habot, de természetesen négyzetes formában is lehet sütni. A meggyet óvatosan a tetejére szórtam, hogy ne nagyon süllyedjen bele.

Meglepően sok idő, úgy 50 perc kellett neki a 180 fokos sütőben, hogy megsüljön. A közepe így is sokkal puhább lesz, mint a széle, ami viszont egy kicsit ropogósabb. Attól sem kell megijedni, hogy bár sütés közben duplájára emelkedik a tészta, ahogy hűl, úgy össze is esik. Egy éjszaka hűtés csak jót tesz neki.

Isteni, krémes, finom, tésztamentes és nagyon gesztenyés sütemény lesz a végeredmény.
 

Borban az igazság! Ráday utca


 
A hétvégén rengeteg izgalmas program várja a bort kedvelőket. Különböző sétálóutcák (Király u., Ráday u., Bartók B. út) fogtak össze és emelték a rendezvényeik központjába a BORT. Érdemes szemezgetni a jópofa ötletek közül, tényleg rengeteg a program. Részleteket itt találtok: http://bevasarloutcak.hu/raday-utca/borban-az-igazsag/
 
Bizony, én is részt veszek benne! Méghozzá vasárnap délután a Púder Bárszínházban leszek (Ráday utca 8.) Lesz a Púder Pincében bor, móka és aktualitás!
 
A program:

  • 19.00 – 20.30 Stand up Comedy Est & Borkóstoló a Púder Pincében

  • 19.00 órától órától kezdődő borkóstolón a Zwack boraiból szemezgetve kóstolunk igazi magyar különlegességeket, miközben Orosz György Stand-up előadó ad aromát az estének! Specifikusan a kóstolható boroknak megfelelő borkorcsolyát Kern Ágnes gasztro blogger (Ági főz) állítja össze!

  • Belépő: 1.500,- Ft/fő

Napi mosoly

- Te, mi ez a hang?
- Békák!
- Nem, nem békák, figyelj csak!
- Tényleg, mi lehet ez?
- Anyaaaa, nézd, sirályok!
- Nem, nem sirályok ezek! Vadlibák, te jó ég mennnnyiiiiii!
 

Nyavalyaűző tészta



Annyi remek csodagyógyszer receptje kering a net forgatagában. Ilyenkor csak az jut mindig eszembe, hogy ezek mennyire büdösek és rossz izűek lehetnek. Ki képes lenyelni ezeket? Hát, én nem.

Még szerencse, hogy az ilyen 5 perces, házi gyógymódok nagy része valójában teljesen hétköznapi hozzávalókból áll és akár ehető formába is önthetőek. Ez történt nálam ma.

Egy személyes adag következik:

Vékonyan felkarikáztam 4 gerezd fokhagymát, 1 kisebb répát, fél kaliforniai paprikát.

Lereszeltem fél kiskanálnyi friss gyömbért.

Kifőztem 8 deka szélesmetéltet.

Serpenyőben ezúttal nem olajat, hanem egy kiskanálnyi libazsírt forrósítottam. A fokhagymát, répát és paprikát átforgattam. Ráöntöttem mindössze 2-3 kanálnyi vizet és ezt jól elpárologtattam. Ennyi pont elég, hogy roppanósra főljenek a zöldségek. Rálocsoltam 2 evőkanál szójaszószt, hozzákevertem a gyömbért és beleszórtam egy evőkanálnyi földimogyorót.

Végül a leszűrt tésztát is hozzákevertem és még egyszer jól átforgattam, hogy kicsit összesüljenek-érjenek az ízek. Fogyasztás előtt még rácsorgattam egy kevéske zöldcitrom-levet is. Így igazán jó egyensúlyba került minden íz.

Egy mesés nap Budapesten

Én szeretem ezt a várost. Volt egy időszak 18 éves korom környékén, amikor folyamatosan arról álmodoztam, hogy majd itt fogok élni. És amikor ide költöztem és nagyjából azóta is folyamatosan úgy érzem, hogy egy álomban élek. Annyi élmény, néznivaló, fantasztikus program sorakozik itt egymás hegyén-hátán! Annyira sok-sok-sok arca van ennek a városnak. Még nem tudtam megunni.

Kinek, mi az álom, ugyebár.




Tegnap felkerekedtünk, hogy elmegyünk egy mászóbirodalomba, a Challengeland Kalandpályára. Egyrészt mert olyan idő volt, másrészt, mert hamarosan sajnos bezár ez a szuper jó hely! Ki kellett próbálni. Legalábbb is a nagyobbik gyermek úgy érezte, hogy ez a ő helye. Szinte minden pályán végigment, ahol csak lehetséges volt, ügyesen és büszkén.

Viszont a kisebb nem akart mászni, sőt unta a dolgot, de veszettül. Így aztán mi ketten otthagytuk a nagyot meg a drágámat, had másszanak. Mi pedig terv és cél nélkül gyorsan felpattantunk az éppen arra zakatoló Úttörővasútra. Vagyis most már csak Gyerekvasút. Egy szuper régi kocsit fogtunk ki, bár nem gőzmozdony húzta, így is nagy élmény volt!

Ja és természetesen egy Lego Chima Laval is velünk utazott, csak a miheztartás végett. Meg egy Star Warsos tábornok vagy mi is, de azt nem fotóztam le. Pedig fénykarja is volt...

Aztán az történt, hogy a vonatból megláttuk a táblát, hogy Libegőhöz itt kell felmenni. Erre felcsillantak a szemek és még az utolsó pillanatban le is pattantunk a vonatról.
Kicsit közelebbinek gondoltam a Libegő végállomását, de azért buzgón felcaplattunk így is. Főleg, hogy útközben izgalmas gyökérzeteket lehetett megmászni, gombákat nézegetni, narancsos leveleken áttűző napfényt csodálni, rengeteg száraz levelet a cipőnk orrával feltorlaszolni...

Fent pedig gyorsan jegyet venni és egy tejfölös-sajtos lángost betolni. Úgy tűnik ez a lángosozás immáron a libegőzés elválaszthatatlan része nálunk.

A Libegőn lehet bámulni az egyre közelebb kerülő várost, belesni egy-két udvarba-házba. És persze szorosan fogni a melletted ülő kezét.

Odalent találtunk egy buszjáratot, ami elvitt miket - jó kacskaringós, hegyi úton - a Nyugatihoz. Itt pattantunk át a Combinóra. Ez a kedvenc villamosunk, különösen, amióta Tigris Oszkár eltérítette a mesében.

Erről a Blahán pattantunk le és jól becsevapoztunk a Montenegró Gurmandban. Már nagyon kellett egy kis energia utánpótlás. Ez után már csak a hetes buszt kellett megvárnunk, hogy hatalmas Budapest-körünk végén szépen hazaszállítson miket.

Összeszámoltuk: összesen 5 féle járművel utaztunk, de igazából 6 fajtával (mert 2 busz volt) és mindet nagyon élveztük. Legjobban talán a vonatozást.

Remélem így is érződik a beszámolómon, de azért el is mondom. Csudajó volt a gyerekkel lenni kettesben. Egy ötévessel már komolyan és sokat lehet beszélgetni. Már megy, gyalogol, akár sokat is. Már nem nyűgösködik mindenen és nem fárad el olyan könnyen. De még érdekes neki a villamosozás, a hidak, a Duna és persze az összes izgalmas látványosság, még ott fenn a hegyen.

Ez egy váratlan, egyáltalán nem tervezett, de hatalmas ajándék nap volt!