Mit ettünk a héten, karanténnapló



1. hét





Ezen a héten még nem volt kijárási tilalom, így boltba is simán el lehetett menni, persze próbáltunk minél kevesebbet megtenni. A legtöbb fajta élelmiszerből be vagyunk spájzolva, kivéve ami a friss zöldségeket, gyümölcsöket illeti. 



Ezen a héten sehol nem volt csirkehús, amit mi legtöbbet eszünk. A mélyhűtőm egyetlen pici fiókból áll, ott van a csirke aranytartalékom, de még nem akarom felhasználni. Így elég sok disznóhúst ettünk, ami szintén finom, de a jövőben igyekszem azért majd kevesebbszer ezt főzni. 



A menüt 2 egyre nagyobb étvágyú kamasz, plusz két felnőtt alakítja. Egyre több fogy mennyiségben, viszont a két gyerek elég válogatós, így elsősorban azt kell megfőznöm, amit ők is megesznek. A helyzet egyre jobb, már nem csak 3 féle kaján élünk. 



Reggelire és vacsorára nem írtam minden nap. Nálunk reggel mindenki mást eszik, gabonapehelytől a nutellás kenyérig, a zabkásától a szénhidrátcsökkentett szendvicsig hummusszal. 

Délután szoktunk gyümölcsözni, igyekszem az almát, körtét, banánt, nyers répát váltogatni a gyerekeknél. 

Vacsorára szinte mindig hideget eszünk, ez szendvicset jelent általában, erről később csinálok majd egy összeállítást. 



A recepteket, ha már voltak a blogon, mindig linkeltem. Remélem találtok köztük hasznos ötleteket. 




Hétfő


Ebédre saját fejlesztésű "finomfőzelékemet" készítettem, ami végtelenül egyszerű és valóban finom módja a zöldségek elkészítésének. Recept: https://agifoz.blogspot.com/2020/03/tejfolos-mustaros-finomfozelek.html

Hozzá fasírtot ettünk, illetve kukoricás rizst a gyerekek. 




Kedd


Sertéskarajt sütöttem hagymával és szalonnával. Egy másik serpenyőben félbe vágott kelbimbókat pirítottam, illetve készült még krumplipüré. 


Este a maradék krumplipüréből sajtos puffancs készült. Ebből nem lehet eleged csinálni, mert annyira finom és abbahagyhatatlan. Receptje: https://agifoz.blogspot.com/2015/03/sajtos-krumplis-puffancs.html







Szerda

Ezen a héten is elkészítettem a kedvenc tejberizsünket, ami úgy készül, hogy egy bögre rizst először egy bögre tejben elkezdek főzni. Beleszórok 1 csomag vaníliás cukrot és 2-3 kanál cukrot. Amikor felszívja a vizet, mindig annyi tejet öntök hozzá, ami ellepi és időnként megkevergetve kis lángon főzöm. Amikor már puha a rizs, a bögrében még egy adag tejet kikeverek fél csomag vaníliás pudingporral. Hozzáöntöm és sűrűsödésig kevergetve főzöm. Ha van, akkor isteni hozzá egy kis eper vagy málnalekvár. 


A tejberizs elé szerettem volna valami tartalmas levest, azért bableves készült konzerv babból répával, paradicsomlével és virslivel. A recept ehhez hasonló: https://agifoz.blogspot.com/2009/11/mar-megint-bab.html


A gyerekek csak paradicsomlevest ettek, ők nem rajonganak a babért. 




Csütörtök


Brokkolikrémleves sajttal és túrós tészta sok pörccel. Ez nálunk kifejezetten gyerekbarát ebédnek számít.  

A brokkolikrémleveshez egy csomag fagyasztott brokkolit egy póréhagymával és egy kisebb krumplival puhára főzök. Két-három kanál tejföllel simára turmixolom és rengeteg reszelt sajttal esszük. 



Péntek


Kukoricakrémleves - egész héten ez volt a legnagyobb kedvencem!



Sertéscsíkok mondjuk azt, hogy lecsósan. Kaliforniai paprikával, hagymával, fokhagymával főzve-pirítva. Hozzá pedig fagyasztott (és persze sütőben megsütött) krokett. 



Szombat


A változatosság kedvéért sertéskaraj... Ezúttal sütőbe pakoltam, a tetejére szeletelt hagyma, negyedelt krumpli és pár szelet alma került. 1,5 órát sütöttem 200 fokon.  


Vasárnap


Ma anyósom isteni klasszikus vasárnapi ebédjét élvezhettük, természetesen szigorúan érintkezés-mentes szállítással, vagyis ők kitették az ajtó elé, mi pedig elhoztuk. 

Szóval volt igazi húsleves grízgaluskával, rántott csirkemell, krumplipürével és káposztasalátával. Végül pedig még réteges puding is. 






Nincsenek megjegyzések: