Egy bizar saláta



Első pillantásra igen fura párosítás. Másodikra is. De ettől még jó volt. Még a drágám is, - aki igazán nagyon kritikus (el van kényeztetve rendesen), - azt mondta, hogy ez menjen a blogra. Úgyhogy itt van:

2 kisebb, de zamatos őszibarackot meghámoztam és felkockáztam.
1 kisebb kígyóuborkával ugyanígy jártam el.
2-3 újhagymát is felkarikáztam, de nagyon vékonyan. Ezt megsóztam, ráfacsartam egy lime levét.

Összekevertem 1 evőkanál tejfölt, 2 evőkanál majonézt és 1 kiskanál curryport.

Az összes hozzávalót óvatosan összeforgattam. Jót tesz neki, ha áll 1 órát, de nem többet.

Az pedig még jobbat tesz neki, ha még egy kis rákhúst is beleforgatunk, sőt akár még egy kis főtt rizzsel is dúsítható lehet, hogy tartalmasabb főétel legyen. Mi sült hús mellé ettük amolyan köretként.

1 megjegyzés:

anyahajó írta...

Bizarr, de nagyon eltudom képzelni az ízeket együtt!