A halsütő

Komoly marketing stratégiai felkészültségre vall ez, kérem szépen. A forgalmas út mellé (Tihanyt elhagyva Tapolca felé) kitenni egy-két fekete táblát. Rajta meg fehér krétával: Halsütő, hekk, kolbász. A nyálelválasztás azonmód beindul, az éhes söfőr már nyomja is a féket és kanyarodik.

A hely, régebben talán tüzéptelep még egy hónapja sem üzemel. Az, hogy lepukkant, nem is írja megfelelően körül. A vécére menetelt konkrétan elhalasztottam. Ettől még folyamatosan tele van. A sütésre bizony várni kell, ami önmagában és egészségmegőrzésileg is jót tesz. Reményeink szerint a forró olaj kiirtja a bacikat. Még ha a tocsogó zsírt nem is, a bacikat biztos.

Van itt ponty meg keszeg is talán, a debreceni éppen fogyóban. Mi mégis a hekkre szavazunk első körben. Igen, pontosan tudjuk, ez egy távoli tengerből érkező műhal, mégis a balatoni nyár részévé lett valahogyan. És végülis jó. Nem haute coture élmény, de jó.

Aztán kerül még egy kis sült kolbász is, finoman csípős, házias. Sült krumpli is akad a gyereksereg kevéért. Meg iszonyat mennyiségű kovászos uborka, ami végre nem vizesen puha, hanem jó roppanós.

Most őszintén: Hol lehet még 4 főnek 3 ezerért így bekajálni?