...

Aki úgy ismer, hogy egy kedves, derűs és kiegyensúlyozott ember vagyok, az inkább ne olvassa el az alábbiakat.

1. Február van. Ahhoz, hogy kimenjünk fel kell öltözni. Két gyerek plusz én, az annyi mint hozzávetőlegesen 40-45 ruhadarab. Már amikor ki tudunk menni.

2. A család kollektív végighányt egy éjszakát, ami nem tett jót a kedélyállapotomnak. Az 1. számúénak sem. Ráadásul ilyenkor mindent megengedünk neki, hogy legalább veszekedni ne kelljen.

3. Az 1. számú amúgy is a dackorszak kellős közepén dagonyázik. "Akajom." Ez úgy nagyjából 420 alkalomal hangzik el egy nap. Igyekszem neki mindent megengedni, ami csak lehet. De amikor harmadszor is le akarja dobni a popsikrémes dobozt, elveszem tőle. Ekkor úgy sír, mintha legalábbis a kezét vágtam volna le. Tőből. Nekem pedig néha megfordul ilyesmi a fejemben. Illetve hogy szerzek valahol egy extra széles ragasztószalagot és betapasztom a száját. (Nem, nem kell hívni a gyerekvédelmet, általában a kölcsönös üvöltözésben kiegyezünk.)

4. A 2. számú csak és kizárólag szopizás közben hajlandó elaludni. Tudom, én csesztem el, de még ez a legegyszerűbb módszer, ugyanis lehet fekve csinálni. Csak utána mindig görcsbe áll a hátam... Ő még a viszonylag jó gyerek, kivéve, amikor olyan esztrád műsort sikerül előadnia éjszaka, hogy nekem bruttó 3 óra alvás jut egy éjszakára. Na, ilyenkor még sokkal hangosabban üvöltözök, mint szoktam. És az a legszörnyűbb, hogy már megbánni sincs erőm. Sőt, néha még jogosnak is érzem.

5. A drágám reggel gyönyörű fekete öltönyben, kék nyakkendőben lejt el dolgozni, miközben nekem egyetlen szoknya sincs a szekrényemben. Az egyetlen vállalható nadrágkosztümömet a nagymamám temetésére vettem, 5 éve. Na jó, viszonylag gazdag a választék különböző színű melegítőnadrágokból. Ja, és a zsebnapóleon főnök apró kis kedvességeit inkább meg sem említeném... ezek az ügyecskék szintén "jótékonyan" hatnak az itthoni légkörre.

6. A meg nem írt történetek folyamatosan kapirgálják belülről a fejemet. Amikor este 10-re végre csend van, már nincs tartalék kreatív energiám, hogy le is véssem őket. Ezzel párhuzamosan iszonyatos módon hiányzik a munkám külső elismerése. Hiába tudom és érzem belülről, hogy jó amit írok, ha a kutya se olvassa el, akkor nem sok értelmét látom az egésznek. A médiumok, akiket bombázok, nagyjából a le-se-szarom-ezt-a-kis-senkit atitűddel viseltetnek az irányomban. Tudom, ott rontottam el, hogy amikor lehetett nem jelentkeztem a Való Világba.

7. Ezt a kalácsot reggel hétkor dagasztottam be. Vaj helyett zsírral, tej helyett vízzel. A töltelék cukor+kakaó lett. Egészen finom, bár kicsit száraz. Csináltam egy mini adagot is, Nutellával. Na, az isteni finom. Erre az 1. számú gyermek meg se hajlandó kóstolni.

8. Thomas and his Friends 763-ik alkalommal mentik meg a Titmouth-i fűtőzházat, csak egy egészen kicsit unom már ezt a rajzfilmet, de sajnálatos módon a gyermek minden alkalommal képes addig hisztizni, amíg be nem kapcsolom neki.

9. Ma rossz anya vagyok.

10. És ha csak halványan is eszembe jut, amit a parlament szépséges épületében művelnek egyes embernek látszó tárgyak, olyan ideges leszek, hogy arra nincs gyógyír. Ez már rég nem a politikáról szól a szememben, hanem arról, hogy szép lassan minden hitelüket és tiszteletemet elveszítik a szememben. A hányinger kerülget arra gondolatra, hogy a valósnak lásztó válság ellenére képtelenek a legkisebb erőfeszítést is tenni a dolgok pozitív irányba való elmozdítása érdekében.