Köd

A tegnapi köd csúnyán belemászott a fejembe. Megül a tarkómon, a hajam alatt és valami szívet ökölbe szorító szomorúságot borít rám. Most valahogy jobb otthon, mint itthon. Félek, hogy életem két részre szakad, amelyet csak egy fehér-lila vonat köt össze egymással. Igen, ott úgy érzem, hogy élek, itt meg csak a bezártságot. Tegnap vártam és ültem. Néztem az embereket, ahogy mennek. Csúnyák voltak. Idegenek. Nem ismertem őket. A szagukat, a formájukat. Eszelősen várom a tavaszt. Mennék Párizsba, borról tanácskozni és sétálgatni a giccsesen csordogáló Szajna partján. Úgy utaznék egyedül, olyan menő fiatal csajsziként. Tegnap a Mangóban megjelent az új tavaszi kollekció. Rózsaszín, világos zöld, türkiz. A szívem szétrobban, olyan messze van még a virágrobbanás.

Nincsenek megjegyzések: