Népszavazás lesz

Lesz ugyebár nemsokára ez a népszavazás dolog. A kettős állampolgárságról. Mélyen érint a téma, így engedtessék meg, hogy picinykét kifejtsem véleményem.

Több, mint 8 éve élek széles, szeles fővárosunkban. Jöttem tanulni, itt ragadtam a szerelem okán. Céget alapítottam, mert sehova nem vettek föl dolgozni. A cégek lusták kivárni a munkavállalási engedélyt, különben is nagy a munkaerő-piaci verseny. Nem bántam, nem fájt, mindig is ilyen szabad, önellátó életre vágytam. Megkeresem a magam kis Mangó pulcsijára valót így is.

Fájt viszont, hogy háromszor kellett AIDS tesztre mennem, széklet mintát vinni, stb. Sorban állni reggel hatkor a hivatal előtt a ködös novemberi hajnalokon. Mindent én intéztem, álltam sorba, gyűjtöttem szorgalmasan a papírokat. Egyszerűen, elvből nem akartam fizetni egy ügyvédnek, ha én is el tudom intézni. Megkaptam a letelepedési engedélyt és úgy két év múlva állampolgár leszek. Megküzdöttem érte és még nincs vége. Úgy 50 oldalnyi iratot, papírt, pecsétes dokumentumot kell még begyűjtenem. Kétszer-háromszor hiánypótolni és igazolni bizonyos papírokat. A szabályok szentek, a hivatal meg szigorú. Nincs méltányosság.

A szüleim, a hugom mind Szabadkán élnek, nem akarnak áttelepülni. Ott dolgoznak, ott az életük, a barátaik, a nagyszülők sírja. Megőrülnének itt ebben a nagyvárosban. Csak az fáj nekik, hogy ha át akarnak jönni vízum kell és mindenféle igazolás. A vízum egy évig érvényes, utána jöhet újból a sorban állás a konzulátus előtt, megalázó kikérdezés és hasonlók. Lehetne egyszerűbben is. Lehetne gyorsabban is. Nem?

És hogy ki a magyar? Nem szeretem fitogtatni, hogy mi vagyok. Egész életemben magyarul jártam iskolába, magyarul olvastam a gondolkodásomat meghatározó regényeket. De természetesen, görcs nélkül szólalok meg szerbül és a kár horvátul is. Csakúgy mint angolul. Anyukám 18 évig volt a helyi (magyar) művelődési egyesület elnöke. Leírhatatlan munkát végzett a saját (sokszor több, mint) nyolcórás orvosi hivatása mellett. Szervezkedett, pályázatokat írt, kilincselt a támogatóknál, buszt szerzett, kaját kunyerált a fellépőknek. Most beteg. Nagyon beteg már lassan egy éve, így lemondott az elnökségről. A Kékgolyó utcai kórházban a kedves főorvos úr első kérdése ez volt: „Miért nem Belgrádban gyógykezelteti magát?”Az ilyen kérdések fájnak. Mi kifizettük (saját pénzünkből) az összes szükséges gyógyszert. Megvettem a hetven ezer forintos ampullát, hiszen Szerbiában még nem is árulják…

Az Apu meg három hónap fizetés nélküli szabadságot vett ki a munkahelyén, hogy az önkormányzati választásokra megszervezze a Vajdasági Magyar Szövetség (a legnagyobb magyar párt) kampányát. Szerintem alapvetően neki köszönhetjük, hogy Szabadkán újabb négy évig magyar lett a polgármester. De ő inkább háttérbe húzódik, nem kér magának. Nem mondom, hogy szentek a szüleim, de nem hiszem, hogy veszélyt jelentenének a magyar gazdaságra, a magyarországi szegények elől vennék el a kenyeret és a segélyt. Ők ketten nem akarnak áttelepülni. Már megtehették volna 92-ben, amikor vitték a magyarokat a bosnyák frontra. Vagy 99-ben, amikor bombáztak. Vagy amikor Milosevic ellen kellett tüntetni. És hány ilyen ember van még? Akik csak annyit szeretnének, hogy ne kelljen vízumért kuncsorogni, könyörögni és megalázottan hazakullogni egy pecséttel az útlevélben.

Sokat írtam, nem szoktam ilyen politizálós lenni. Csak szeretném ha több nézőpontból is látnátok a kérdést. És könyörgöm írjatok véleményt!