Totálisan tájékozatlan vagyok ezekkel az állítólagosan egészségesnek reklámozott kekszekkel kapcsolatban. Még a két fajtát se tudom megkülönböztetni egymástól. Vagy az a zabfalatok már nincs is? Minden esetre a bolti kínálatot böngészve kifejezetten jó inspirációt kaptam arra vonatkozólag, hogy milyen kekszeket kell sütnöm a közeljövőben. Példáu aszalt erdei gyümölcsöset, mézes-mogyorósat.
Most egy almás-zabpelyhes változatnál kötöttem ki. Rém egyszerű és az én nem reggeliző gyerekeimnél is kerül így valami a pocakba délelőtt 10 óra előtt.
Egy közepes adag hozzávalói: 10 dkg puha, szoba hőmérsékletű vaj, 10 dkg liszt (akár teljes kiőrlésű is lehet), 10 dkg zabpehely, 1 csipet sütőpor, 1 tojás, 10 dkg lereszelt alma, 2 evőkanál méz, 1 kiskanál őrölt fahéj, pici vanília.
Ebbe a kombinációba egyébként prímán illik még egy kis őrölt gyömbérpor is, ha esetleg akad otthon.
Így készült: az összes hozzávalót jól összekutyultam. Egy puha, gyakorlatilag kenhető masszát kapunk. Ebből két kanállal lapos, hosszúkás pacákat nyomtam a sütőlapra. Végül még villával is elegyengettem, barázdáltam egy kicsit.
Úgy 15 perc alatt szép pirosra sülnek a 180 fokos sütben, de ez nagyon függ a sütőtől. Mi már fél éve együtt élünk az én sütőmmel, de még mindig csak az óvatos ismerkedés fázisában vagyunk, szóval ott kell állni mellette és felügyelni, nehogy valami ostobaságot kövessen el.
8 megjegyzés:
:) De jó!
A boltit is szeretem, most meg nem győzöm gyűjteni a hétköznapi rohanáshoz a reggeliket:)
Hány darab keksz lett belőle körülbelül?
Előre is köszönöm!
Jó nagy kekszek, olyan 10 db, de simán kijön belőle 20 is.
Most kezdtem el nézegetni zabpelyhes recepteket, mivel a kamrában áll egy egész zacskó. Köszi az ötletet, nagyon tetszik, meg is csinálom mindjárt.
Köszönöm szépen, Ági! :)))
Ha elkészül, megmutatom, linkelve rád! :)
Én nem tudom hogy csinálod, de amikor erre járok, akkor mindig olyan recepttel állsz elő, amire egy óra múlva szükségem van. Köszönöm. :)
Örülök, hogy tetszik nektek! Remélem jól is fog sikerülni. Lehet kísérletezni a fűszerekkel is.
Azt elfelejtettem írni, hogy ha egy kicsit állni hagyjátok a tésztát, akkor puhább lesz, de rögtön is lehet sütni.
Jól sikerült! :)
Elolvastam, és másnap el is készítettem. Csuda finom lett, bár legközelebb kicsit bátrabbnak kell lennem a fűszerekkel (fahéj, gyömbér stb.) Teával vagy kávéval szuper reggeli és uzsonna!
Köszönöm szépen!
Megjegyzés küldése