Tegnap az én drágámmal végre egyedül maradtunk a házban és ezt az alkalmat egy kellemes pezsgős vacsorával ünnepeltük meg. Csináltam konyakos ráksalátát, ami ezúttal is egészen mennyei lett.
Közben eszembe jutott, hogy egy francia gasztronómiai lap szerint azért szeretjük annyira a pezsgőt, mert szó szerint játszik az érzékekkel. Mégpedig minden érzékünkkel. A csinos üveg fogyasztásra csábít. A dugó pukkanása már megelőlegezi a következő izgalmakat. Ahogy a pohárba öntjük megcsodálhatjuk az aranyló színt. Halljuk, az apró buborékok bizsergő, zizegő hangját. Álmodozva figyelhetjük, ahogy sebesen futkároznak a pohárban. Az ujjbegyünkkel érezzük az ital hidegségét, a kristálypohár selymes, mégis kemény felületét. És még meg sem kóstoltuk. Az első korty végigcsiklandozza a nyelvet. A szétpukkanó buborékok megbizsergetik az orrot, a torkot. Kibontakozik az íz, ami lehet szúrósan száraz, vagy gyümölcsösen édes. Végül pedig a bódulat végigszáguld az ereinket, elzsibbad az agy, mosolygós ás rózsaszín lesz a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése