7 év - 7 nyeremény

Hét évvel ezelőtt mindenféle komolyabb terv nélkül bepötyögtem az első bejegyzést. Aztán egyre csak jöttek és jöttek az újabb főznivalók, ennivalók, receptek és ötletek. Időről időre abbahagytam, költöztem, újrakezdtem. És még mindig itt vagyok.


Kedves Olvasóm, elhoztam neked néhány kedvencemet. Olyan embereket és tárgyaikat, akiket nagyon kedvelek valamiért. Sokan kimaradtak ebből a listából, hiszen csak hét hely volt rajta. Sebaj, jövőre is lehet majd hasonlót szervezni.


1. Panyizsuzsi tejeskávé szettje


Olyan vagyok, mint az üveg

Te csak egyenes vonalakat tudsz rajzolni! – mondták rám építészként.

Pedig szeretek tanulni, változni és formálódni.
Akárcsak az üveg a kemencében.

Szeretem a színeket, legfőképp a telteket.

Álmodozáskor, tervezéskor ők dominálnak.
Szinte vibrálnak bennem a kavargó színek.

Akárcsak régen, ma is egyenes vonalakban gondolkozom.

Ezeket az egyeneseket varázsolja a kemence lágy ívekké és kerek formákká.
Engem pedig az üveg tanít és edz, nap nap után, hajlékonynak, rugalmasnak maradni.


Ez Panyi Zsuzsi vallomása üvegművészetéről. Az általa felajánlott nyeremény pedig egy Tejeskávé névre keresztelt szett, medál és gyűrű egymáshoz illő színekben.


2. Karaffa Borszaküzlet saját bora


Bauer Györgyhöz, Gyuri bácsihoz akkor is érdemes betérni, ha az embernek semmi konkrét borvásárlási szándéka nincs. Hatalmas tudás, a felfedezés izgalmas és a borok feltételen tisztelete, ezektől lesz a kedvenc borkereskedésem ez az óbudai hely, a Karaffa.


A nyeremény a tulajdonos saját borából egy palack, olyasmi, amihez tényleg csak néhány beavatott juthat hozzá.



3. A Vattacukorhajú lány Manka könyve és Vilma levese

Horváth Mónika világa édes és kedves, ahogy neve is mutatja, de tökéletesen emészthető formában. Jól esik ebben a világban kalandozni, a könyveit lapozgatni. Elsősorban persze kislányoknak és gyereklelkű nagylányoknak ajánlom a Vattacukorhajú-világot.


Mónika ezt mesélte a Mankák születéséről: „A Manka babát két évvel ezelőtt találtam ki, alakja egy nagyszoknyás, duci kislányból született. Azóta számtalan variáció készült, de közös bennük, hogy mind én varrtam, az utolsó öltésig és nagy szeretettel. A könyvet is én írtam és illusztráltam, egy igazi nyári Manka-napot mutat be, olyat, amilyenre talán mindannyian vágyunk. A mankaság lényege a vidámság és az élet szeretete”

A nyeremény két könyv: egy mankás és a legújabb, a Vilma levese.



4. Hedonism bonbonválogatása

A süti szeret téged! És mennyire szeretem én Ana alkotásait! Decemberben az ő répatortáján és mogyorós ropogósán éltem, amit a WAMP-on szereztem be. Azóta megkóstoltam a csokiszalámit és a bonbonokat is. Attól tartok szerelem ez, az ízekbe, az ötletekbe, az édesség végtelen szárnyalásába. Az abszolút tökély a passiógyümölcsös, de a levendulás is egy csoda. Ana ezt mesélte a cégéről: "A Hedonism.hu csapata elkötelezett sütemény és csokoládé rajongó. Oly annyira, hogy képesek voltunk életre hívni egy céget, hogy terjesszük eme szenvedélyünket. Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni azokat az ízeket, amiktől mi elégedetten húzzuk mosolyra a szánkat."

A nyeremény pedig Hedonism Ana egy doboz bonbon válogatás és két tábla csokoládé (epres-robbanócukros fehér csokoládé és vajkaramellás-kekszgolyós tejcsokoládé tábla).


5. A Kockacukor kávézó kávébérlete


Kedvenc törzshelyem is beszállt a buliba. Ha rosszkedvű vagyok, oda megyek és iszok egy forró csokit. Ha süt a nap és jó a kedvem, akkor málnaturmixot kortyolok. Ha pedig csak egy kis energia kellene, akkor jöhetnek a kávékülönlegességek a világ legjobb termőterületeiről. A fánk és a sehol máshol nem kóstolt melegszendvics már csak hab a tortán.


A nyeremény egy két kávéra és egy kakaóra szóló „bérlet” a Kockacukor kávézóba. Elfogyasztható egy alkalommal vagy akár részletekben is. A kávé 100% arabica kávéból készül, Semiramis kávéból, a kakaó pedig Michel Cluizel kakaóból. Kakaók ízesítései: málnás, banános, fahéjas, kókuszos, málnás-fahéjas, banános-fahéjas, karamellás.




6. Szilikonos forma a Gasztroshoptól


Annyira jó, hogy ma már az íróasztal mellett ülve is beszerezhetem a sütéshez-főzéshez szükséges mindenféle kütyüt! Főleg, ha ennyire jópofa és színvonalas kínálatból válogathatok, mint a Gasztroshopé.


A nyeremény egy szilikonforma, amellyel digitális számokat süthetünk ki süteményből.


7. Könyveim és egy szabadkai finomságcsomag


Végül pedig nem maradhatnak le saját könyveim és kedvenc városom, Szabadka finomságai sem. Aki erre az opcióra szavaz az egy három könyvből álló csomaggal és egy csomó finomsággal: lekvárral, csokival, sós rágcsával és pálinkával lehet gazdagabb.


A játék menete:


1. Mindenki válasszon ki egy neki tetsző ajándékot! Ez a legszigorúbb szabály: egy játékos csak egyféle csomagra nevezhet. (Nagyon szigorúan törölni fogom a második-harmadik nevezéseket.)


2. A nyereményjátékban való részvételhez itt kell megjegyzést hagyni, ennél a bejegyzésnél. A megjegyzés tartalmazza, hogy melyik nyeremény sorsolásán szeretnél részt venni.


3. Az azonosításhoz szükségünk van egy e-mail cím megadására is. Ez alól a Google-fiókkal bejelentkezők mentesülnek, ha profiljuk hozzáférhető és tartalmaz e-mail címet.


4. A sorsolásra május 2-án reggel kerül sor, addig lehet jelentkezni. A nyertesek nevei itt is megtekinthetők lesznek (ez után akár ki is törölhetitek a megjegyzéseteket, ha féltitek az e-mail címeteket). E-mailben értesítjük a nyerteseket és az ajándékokat postán küldjük el.


Sok szerencsét kívánok a játékhoz!


Ági, aki főz

174 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Nehéz feladat elé állítod az egyszerű betérőt. Mit tudnék legszívesebben a magaménak? a borkülönlegességet, amit a magamban mostanság felfedezett borrajongás írat velem? vagy a szabadkai válogatást, ami dédanyám szülőföldje, és sosem jártam ott, ezért legalább illene megízlelni? szilikonformát, aminek feltétlen híve vagyok, és már most is több mint elég -persze sosem elég- sorakozik a konyhámban?
talán leginkább az édesszájúságom győz, tehát boldog 7 évet a blogodnak, és szívesen osztoznék az örömödben

4. Hedonism bonbonválogatása

mellett :)

duende írta...

Kedves Ági!

Gratulálok a 7 évhez, s kívánok még 7-szer 7-szer 7-szer 7 sok új receptet, napi mosolyt, örömet!

Egy percig sem gondolkodtam: a könyveidet szeretném, no meg a jóféle szabadkai pályinkát! :)

A címem: szellemafazekban@gmail.com


Nagyon inspiráló játékot találtál ki, azt hiszem, sok jelentkeződ lesz! :)

Édes és Keserű írta...

Ági,
Gratulálok a 7 évhez.
A könyveid a legvonzóbbak a listáról.

m.k. írta...

a 7-esre szavazok: könyveid

Zazálea írta...

szűkítettem én a kört, szűkítettem, de kettő csak maradt, a bonbonok (mert szeretnék hedonista lenni) és a könyveid, mert szeretnék elmélyedni benne, bármelyiket kapom, lesz nagy örömem, ahogy van is, ha olvaslak, mert van jó, mit magyarázni nem kell

(ha szigorú vagy és választani kell, akkor fogok, ígérem)

bamboo írta...

Kedves Ági!

Gratulálok a 7 évhez.

5. A Kockacukor kávézó kávébérletet választottam eme remek listáról.

email cím: bambuszliget@gmail.com

Thrini írta...

Húha, 7 év?!! Gratulálok hozzá, igazán energikus, ötletgazdag blogger vagy!
Természetesen a 7-es számú nyereményre fenem a fogam. :) Rám férne már egy jó könyv. :)

Köszönöm a játékot!

thrini@citromail.hu

Thrini írta...

Utólag veszem észre, hogy a 7. hozzászóló voltam az előbb! Jó jel!!! :))

Fazekas írta...

Gratulálok a 7 évhez!
Ennek megfelelően én a "7. Könyveim és egy szabadkai finomságcsomag"-ra pályáznék :)

orsolya.fazekas(kukac)gmail com

Krisztina konyhája írta...

Gratulálok a 7 évhez, nagyon szép kor, még sokszor 7et kívánok. Tényleg a 7. ajándék a legvonzóbb :)

m.k. írta...

4. bejegyzés vagyok, google fiókkal rendelkezem, de igazán nem tudom, az e-mail cím mennyire könnyen leolvasható: mihkat@tippnet.rs
a könyveid hl vásárolhatók meg?

szazala írta...

Gratulálok!Számomra is a 7. a legvonzóbb!Május 2.egy nehéz nap lesz az életemben,remélem ez a nyeremény egy kicsit kellemesebbé teszi!
Boldog Húsvétot/

Anazar írta...

Nagyob boldog 7. 'Ági főz' blogszületésnapot és Boldog Húsvétot is egyben! Én a 7. csomagot választom, a könyveket szabadka ízeivel ;-)

Rebeka írta...

Hajjajj....látom, nagy a verseny a Te szabadkai csomagodért...:o))
én is azt választanám, ha nyernék!

Nagyon boldog és sikeres további éveket blogodnak és Neked, reméljük, még sok finomságot leshetünk el Tőled!
A címem: rebeka527@gmail.com

cc-art írta...

Szia Ági!

Gratulálok a 7 évhez.
Mivel a könyveidet már megvásároltam szerencsére :), ezért marad.

1. Panyizsuzsi tejeskávé szettje

cím:cc@cc-art.hu

Névtelen írta...

Kedves Ági!
Nagyon boldog blogszülinapot Neked!
Az én választásom a 3. ajándék, Vattacukorhajú lány könyvei! Köszönöm a lehetőséget és további sok-sok posztot!

Lainne

lainne@freemail.hu

Névtelen írta...

Kedves Ági!

Gratulálok a blogod szülinapjához. Még sok-sok csodás évet kívánok!
Köszönöm a finom recepteket, jó pár már készült nálunk.

Szeretettel, Andi

Én szintén a könyvediet szeretném és hozzá a szabadkai finomságokat.
Címem: szalaiandi@monornet.hu

Névtelen írta...

Kedves Agi!Gratulalok a 7.evhez es varjuk a sok sok receptet es irast!En a hedonism bonbonvalogatast valasztom.Agi

cimem: muller_agi@yahoo.com

aarkus írta...

Gratulálok a mágikus számhoz, hét év az hét év, elismerésre méltó!
A Karaffa borra vevő lennék (na jó, melyik nyereményre nem?!), legyen ez, a kettes. Köszönöm a lehetőséget!

Kata írta...

ági, szeretettel gratulálok a 7 évhez, nem semmi, ahogy felénk mondanák!:))

A könyveidre látom, nincs nagy esély, úgyhogy inkább a 2-es csomagra, az üveg borra pályáznék. És köszönöm a felajánlást:))

fxtina írta...

gratulálok a 7 évhez, nem semmi! Panyizsuzsi tejeskávészettjéért játszanék, mivel imádom a tejeskávét és még nincs üvegékszerem...

Névtelen írta...

Gratulálok!
A meséskönyveket szeretném a kislányomnak.
locker4@freemail.hu

Oiishi írta...

Gratulálok a 7 évhez :) és a 4est választanám :)

Névtelen írta...

az előbb lemaradt a mél cím: orsi@enexis.hu :)

Dög írta...

Boldog 7-et kívánok! :))


2. Karaffa Borszaküzlet saját borát szeretném választani :)

nem tudom, hogy látszik-e az e-mailcímem (oishellys@gmail.com)

Eperturmyx írta...

szia! gratulálok a 7 évhez:) Én a Hedonism bonbonokat szeretném, ha nyernék, kösszii:)

Névtelen írta...

Gratulálok a 7 évhez!
ÉN is a"7. Könyveim és egy szabadkai finomságcsomag"-ra pályáznék :)

ritka113@freemail.hu

Meli írta...

Mindegyik ajándék fantasztikus,de én azt hiszem maradok a 4. Hedonism bonbonválogatása- mellett.
Gratula a 7 évhez!

chewbacca86@freemail.hu

Erika írta...

Nagyon boldog szülinapot!!!
Áldott és békés húsvétot!

Az üvegékszer szettet szeretném megnyerni.
Sok sikert kívánok a további mukáidhoz :)

GasztroRéka írta...

Kedves Ági,
a 7 év elég misztikus!
Gratulálok én is hozzá!
Karaffa borért szeretnék játszani!

Suzi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Suzi írta...

Kedves Ági!
én akkor most ezen megjegyzés elküldésével megőályázom a Hedonism bonbonokat:)
Szuzan

gabus1217_8 írta...

Kedves Ági!

A Hedonism bonbonválogatását választom (amihez ha jól olvastam 2 tábla csoki is jár még)

Köszönöm!

gabus1217_8@hotmail.com

Rebeka írta...

Gratulálok a 7 évhez!

a bőség zavarában a 4.-et választottam végül, bonbon és csoki,mindenek felett!! ^^

email címem: rebike91@hotmail.com

Tim... írta...

Szia!

Gratulálok a 7 évhez! ^_^
Én a 6. Szilikon formáért szállnék versenybe.

Szép napot!

niphredil17@hotmail.com

Bambyna írta...

Eddig még senki sem írta, én a Panyi Zsuzsi féle szettet szeretném, maradandó ajándék, na meg cukorbeteg is vagyok, így ez a leghasznosabb:))

szilvi írta...

Hedonism bonbonválogatása, óigen! :)

Erinacea írta...

Nagyon sok szeretettel gratulálok a 7 évhez! Magam is nagy panyizsuzsi-rajongó lévén a tejeskávé-szettre pályázom :) pralineparadicsom@gmail.com

unrockbar írta...

Gratulálok, és az 5. ajándékra pályáznék

Névtelen írta...

Gratulálok a 7 évhez.

4. Hedonism bonbonválogatás

e-mail: hbettty@gmail.com

linyah írta...

Kedves Ági!
Gratulálok a szülinaphoz!
Szeretnék én is részt venni a játékodon és bár nagy a harc érte, a 7. számú ajándékot választanám.
E-mail: linyah@freemail.hu

Anita írta...

Szia,
nehéz döntés, bonbonok vagy a tejeskávé szett.
A szettre pályázom.

Üdv
Anita

Moha írta...

Ági gratulálok a 7 évhez! További lelkes folytatást!
Én Hedonism bonbonjaira szeretnék jelentkezni! mohakonyha@gmail.com

marlen írta...

Szia! Először is gratulálok a blogszülinaphoz sok szeretettel:) futólag már jártam erre sokszor, egy-két blogról elkalandozva, de azt hiszem, most már megállapodom, és be is raklak a Readerbe:) imádott városom a szecessziós Szabadka, aggódom is miatta, hogy eltűnnek régi értékei, csodálatos épületei, így a 7. -et választottam volna, de mivel már annyian szeretnék, maradok panyizsuzsi ékszerszettjénél, ha esetleg nyerek:) Még egyszer nagyon boldogat!:)és köszönjük a játékot!

daire írta...

Szia! Gratulálok a 7 évhez!
Én a Vattacukorhajú lány könyveiért szeretnék játszani.

nemethvali írta...

Gratulálok a kitartó munkához!
7 év, tehát mi más lehetne a legvonzóbb, mint a 7. ajándék!?!

További kellemes perceket kívánok mindannyiunknak!

Vali (nemethvaleria@gmail.com)

B o r Aron írta...

Gratulálok a 7. születésnaphoz! Az én fogam a panyizsuzsi tejeskávé szettre fáj! :)

kekezust írta...

Gratulálok én is! A mankás ajándékra pályázunk két kislánnyal. Köszönöm a lehetőséget.

Dia írta...

Kedves Ági!

Őszintén gratulálok a 7 évhez!
Nehéz a választás, de a panyizsuzsi tejeskávé szettet szeretném.
Még sokszor 7 évet kívánok!

klaudia.zakkar@gmail.com

fahej-cafe írta...

Nagyon boldog blog születésnapot!
Amire pályáznék, az a panyizsuzsi tejeskávé szett.
nagy.juci@gmail.com

Dora írta...

Kedves Agi!
Teljesen odavagyok a Panyi Zsuzsi tejeskávé szettjeert. Igerem, ha megnyerem, nagyon sokat fogom hordani :)
halaszdori@gmail.com

D

Julcsi írta...

Szia!
Nagyon boldog 7. blog-születésnapot!
Én leginkább a Te ajándékodra lennék kíváncsi (7)
Üdv,
Julcsi

Névtelen írta...

Ó, most látom csak...
Gratulálok az eddigiekhez, még sokszor 7 évet kívánok!
Kati
kaldyne.n.k@gmail.com

Tündéri Lonka írta...

a panyizsizsi szettért jövök!
atunderi.lonka@gmail.com

Névtelen írta...

Jaj, az előző bejegyzésben nem írtam meg, mit szeretnék.. "ha"...
Szóval a 3. a Vattacukorhajú lányosat, ha esetleg rám mosolyogna a szerencse :)
Kati
kaldyne.n.k@gmail.com

Névtelen írta...

Csatlakoznék az előttem szólókhoz, gratula a 7 évhez, és nehéz választás elé állítottál a 2-4-7. Egy jó, igazán jó bor, csoki vagy könyvválogatás... feldobtam a fillért éés: a Karaffa bort választanám. Email-címem: bd83dorisz@freemail.hu

Főzőmasina írta...

Gratulálok a 7 évhez, nem semmi!
Én a 5-ös sorszámú nyereményért szeretnék harcba szállni. :)
E-mail címem: fozomasina@indamail.hu

Rózsa Ági írta...

Gratulálok a 7 évhez, még legalább ennyit, sok-sok finomsággal! Én a Panyi Zsuzsi ékszert választanám. Köszönöm. Üdv Rózsa Ági

vg21 írta...

Gratulálok a 7 évhez, nagyon jó szám :).

Én az 1. ajándékra, Panyi Zsuzsi tejeskávé szettjére pályázom :).

e-mail címem: rockyy@freemail.hu

Névtelen írta...

Szia!
Sok boldog évfordulót kívánok még!
A szilikonformát választottam, de nem könnyen. :-)
Üdvözöl:
Gabi
viagiulia1 kukac freestart . hu

Ziz írta...

Ha nincs panyizsuzsi, nem találok rá erre a remek blogra! Megszállotja vagyok az ékszereknek, így panyizsuzsi tejeskávé szettjének kalapjába szeretnék kerülni.

i.hirlevel@gmail.com - ide nemcsak a levélszemeteket, hanem a nyereményről való értesítő e-mailt is várom :)

Bence/Emoke írta...

Kedves Ági! Gratulálok a 7 évhez! Panyi zsuzsi tejeskávé szettjére jelentkeznék. Köszönöm :) /szaboemokee@gmail.com/

m.k. írta...

hát, ha belegondolok, nem könnyű 7 évig fenntartani és ilyen klassz tartalmakkal feltölteni egy blogot. kell egy jó adag makacsság is hozzá...

Marla írta...

Izgalmas nyeremények, én őt szeretném:
6. Szilikonos forma a Gasztroshoptól

jadett írta...

Nekem Panyizsuzsi tejeskávé szettje tetszik nagyon! Bár nehéz a választás.

e-mail: jadett89@gmail.com (a biztonság kedvéért)

Zera írta...

Kedves Ági,
Gratulálok a 7évhez! A 7. csomag szimpatikus, bár jobbnál jobb a kínálat... de most a 7-esekhez csatlakozom. :)

Miroku írta...

Kedves Ági,

Gratulálok a 7 évhez! :) Kitartó munka, elszántság és szorgalom gyümölcse ez. :)

Én a 4. Hedonism bonbonválogatása-t választottam a hasamra gondolva. :)

Email: miroku@helloftranslations.net

Mónika írta...

Én a Hedonism bonbonválogatásra szeretnék pályázni :)
(email-címem:crepuscule[kukac]citromail.hu)

Névtelen írta...

Gratulálok a 7 évhez és a szuper nyereményekhez!

Választásom a 4. Hedonism bonbonválogatása esett, remélem nyerek:)!

orangeo@citromail.hu

Köszönöm a lehtőséget!

Cecília írta...

Kedves Ági!

Gratulálok a 7 évhez!
Én a 4-es számú Hedonism bonbonválogatást és a két tábla csokit választom :))

Monica írta...

Nagyon gratulálok a hét évhez, szép mesés szám!
Manka rajongók vagyunk.

Colors in the Kitchen írta...

Kedves Ági! Gratulálok az elmúlt 7 évhez! Panyizsuzsi ékszereire szeretnék pályázni, Ami (colorsinthekitchen@gmail.com)

flüff írta...

Kedves Ági!
Boldog születésnapot kívánok a blogodnak, és gratulálok az elmúlt 7 évhez, kívánok még sokszor ennyit!

Köszönöm a lehetőséget, hogy ennyi szépet lehet nyerni!
Én a panyizsuzsi tejeskávé szettre nevezek!

címem: canney@freemail.hu

Brigi - Silver Princess írta...

Kedves Ági!

Nagyon gratulálok ehhez a 7 évhez, nem kis idő és nem kevés munka van benne! :) Kívánok még 7 ugyanilyet ;)

Én is szeretnék indulni a játékon és a következő nyereményt választanám:
3. A Vattacukorhajú lány Manka könyve és Vilma levese

Gyermeki lelkemnek tökéletes :)

És mivel nem tudom, hogy kiírja-e a mailcímemet, így bedobom:
silver.princess7@gmail.com

Árokszállási Edit írta...

Kedves Ági!
Gratulálok!
Nekem a Te könyveid tetszenének legjobban.
Barátsággal: Árokszállási Edit

Evelin írta...

Kedves Ági, nagyon gratulálok a 7 évhez így, "csöndes" olvasóként :) Szeretem a receptjeid, és kezdő háziasszonyként nagy hasznát venném a könyveidnek. Így bár nagyon szeretem a finom borokat, a csokit, és olvasni is, a könyvválogatásodat szeretném választani (még ha elég kicsi is az esély a nyerésre:))

Evelin
cemucc@gmail.com

Marmalade írta...

De jó, hogy ilyen játékos kedvű vagy!Mivel a könyveid nagy része meg van, másik kedvencemre, Ana bonbonjaira jelentkezem!

Névtelen írta...

Szia Ági!

Gratulálok a 7 évhez. Nagyon kemény, ugyanakkor örömteli lehet a mögötted lévő munka.

Az 1-es ajándékot választom, imádom a kávéstejet, minden napom ezzel kezdem:)

Mariann

maracska100@gmail.com

Hajnalka írta...

Gratulálok a 7 évhez, nem semmi... :)

Én PanyiZsuzsi tejeskávé szettjét választom...
cím: rajni0124@gmail.com

További szép napot!

muzli írta...

Hű a mindenit, gratulálok!!!
Én Panyi Zsuzsi szettjét szeretném ha lehet....

muzli írta...

ó jajj, a mailcímem: muzlidetti@index.hu

emilil írta...

én is gratulálok!:) Vattacukorhajú lány Manka könyvét és Vilma levese könyvét szeretném:)

agika írta...

Kedves Ági!

Gratulálok a 7 évhez ;)

Panyi Zsuzsi tejeskávé szettjét választanám ;)

Köszi!

Eszter írta...

Hét év nagy idő! Szeretettel gratulálok!
Vattacukorhajúlány könyveinek örülne az unokahúgom.
Eszter

E.M.A.K. írta...

Izgi játék ... köszönjük a 7 évet!
bonbonválogatásra neveznénk.
balint-czipo@uw.hu

további sok sok hetet kívánunk!

Mária írta...

Kedves Ági!

7 év nagy idő és talán vízválasztó is....nagyon klassz nyeremények várnak a nyertesekre. Szerény személyem a Te felajánlásodra áhítozik:)További sok sikert kívánok, szeretettel: Maja
mria71@gmail.com

Papp Ádám írta...

Gratula a 7 évhez.
Nekem a 4. Hedonism bonbonválogatása tetszik a legjobban.
Hú mikor lesz még meg az én 7. évem blogger-en. Még most lett meg a 3 hónap. De valahol el kell kezdeni. :)

Amatőr Gasztronauta írta...

Kedves Ági, aki főz :)

Fogadd őszinte gratulációmat ehhez a 7 évhez :). Főzni sem könnyű és bloggolni sem, a kettőt összehozni népszerű szinten pedig kevesek kiváltsága...

Én a 4. csomagot választanám, Ana alkotásainak elkötelezett híveként.

Kívánok további sok sikert és népszerű blogbejegyzést :)

Üdv,
Ditke

Kinga írta...

Én is gratulálok a 7 évhez! még legalább 7et kívánok :)

az 1. lehetőséget, Panyi Zsuzsi szettjét választanám, és nagyon örülnék a nyereménynek :)

köszi!

kykike@gmail.com

Turák Kinga írta...

Már 7 éve?! :)
Boldogat és még egyszer ennyit és sok-sok finomságot kívánok neked!!!

és a 7-es ajándékot szeretném, a könyveid! :)

Hindels írta...

7 év? Nem semmi! Gratulálok! Ez rengeteg kitartást jelent! Nálunk lenne kinek mesét olvasni... :)

Kiskukta írta...

Gratulálok a 7 évhez! Panyi Zsuzsi féle szettért szállnék ringbe.

dyna írta...

Előttem már annyi szépet és jót kívántak, h csak annyit mondanék, még sokszor hetek kívánok minden földi boldogságból! ;)
Nagyon nehéz a választás a bonbonok és a bor között, végül az előbbi győzött a fejemben dúló hirtelen összecsapásban.

Köszönöm a lehetőséget! ;)

Névtelen írta...

Ági, én csak 4,5 éve olvaslak, azóta viszont minden nap, elmentve a Kedvencek közé. Kívánok sok évet még neked.

És olvasóddá válásom "apropója", megismerkedésünk okozója, a kislányom számára a Manka babát és Vilma levesét szeretném. A jó hírt ide küldheted:)

beke.borbala@gmail.com

Névtelen írta...

Kedves Ági, gratulálok a hét évhez, a hetes tetszene legjobban. Lekvárok, pálinka és könyvek. A legjobb párosítás.
címem ehodasz@yahoo.com

Eszter

Eszter írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Eszter írta...

Kedves Ági!

Boldog blogszülinapot!
Én a panyizsuzsi-féle tejeskávé szettre jelentkeznék. :)
(Elnézést az előző bejegyzésért, de csúnyán elgépeltem :))

Névtelen írta...

Kedves Ági!

Köszönöm a lehetőséget, és a 6. ajándékot, a Gasztroshop szilikonos formáját szeretném megnyerni!

gyjutka@freemail.hu

Boldog blogszülinapot!

Jutka

Ildi írta...

Kedves Ági!

Én a 7-esre, vagyis a te könyveidre és a finomságokra pályázok.
Hajrá!

Ildi

lovasildi@gmail.com

country komfort írta...

Azt hiszem, a 100. vagyok, egyben könyvrajongó és gyerekrajongó, úgyhogy Manka és Vilma párosára neveznék! Köszönöm: (Country Komfort) Judit countrykomfort@gmail.com

Barifelhő írta...

Kedves Ági!

7 év már nagy idő, gratulálok hozzá és még sokszor 7-et kívánok sok remek recepttel, olvasóval, kedves visszajelzéssel!
Én a panyizsuzsi ékszereket választanám.
e-mail:barifelho79@gmail.com

Üdvözöllek,
Ancsa

Cristinka írta...

Boldog 7.-et!
Én a könyveidet választom.

Belly írta...

Én SZABADKAI VÁLOGATÁST SZERETNÉM,DE NAGYON.gRATULÁLOK!

Lilla írta...

még sok hasonlót!!!! :-)
a kockacukor kávézó-s ajándékért indulnék

Puszedli írta...

Szép szám, gratulálok én is! :)

Nálam a "szabadkai szett" viszi a prímet!

családi tűzhely írta...

Nagyon boldog blogszülinapot kívánok én is, és a 7. csomagot szeretném, de nagyon:)

Kriszpicur írta...

Gratulálok! Szoktalak olvasgatni:)
A kávébérletnek örülnék a legjobban,de Miskolcon élek!
Panyi Zsuzsi kollekciónak örülnék,ha már kávézás:)))

Kriszti

picur160@gmail.com

Gergely írta...

Szia!
Nagyon boldog blog-szülinapot!
Én a nővéremnek szeretném megnyerni a panyizsuzsi ékszereket :)
Gergő

Névtelen írta...

Kedves Ági!

Én is csatlakozom a népes táborhoz és boldog 7. blogszületésnapot kívánok!
A 7-es számú nyereménycsomag áll legközelebb a szívemhez. Azt szeretném:)

emailcímem: szelesiszilagyi@gmail.com

szép napot!

Névtelen írta...

Szia Ági,

gratulálok, én a könyveket szeretném, bár mind nagyon "imponáló" ajándék:)

tompos.adrienn@gmail.com

helen írta...

Sok-sok boldogságot kívánok blog-születésnapod alkalmából :) Én is nagy örömmel jövök hozzád játszani, csodás ajándékok várnak gazdára :)
Részemről panyizsuzsi üvege mellett teszem le a voksom, azt biztosan beengednék hozzánk is :)))

Helen (forum kukac vipmail pont hu)

Ami írta...

Gratulálok a szép számhoz! :)

És nagyon kedves tőled ez a játék is! Nekem a bonbonválogatás tetszik nagyon :)))

köszönöm a lehetőséget

dejofozni@gmail.com

Névtelen írta...

Szia Ági!
Nagyon tetszik a blog, gratulálok hozzá, meg persze a 7 évhez is :)

én a 2. ajándékot, a bort választanám :)
Dani
hoda86@gmail.com

Puppi írta...

Gratulálok a 7 évhez!

Kezdő háziasszonyként a konyhámba szeretnék szilikonformát!
Köszönöm a lehetőséget!!!!

Az email címem: puppi.04@gmail.com

Névtelen írta...

Kedves Ági! Szeretettel gratulálok a 7 évhez! Az általad választott "kedvenceken" nem csodálkozok, mindegyik annyira nagyszerű, hogy nagyon nehéz közülük választani! Könyveid és a Panyi Zsuzsi-szetten maradtak nálam a döntősök, s végül ez utóbbi mellett tettem le a voksom, édesanyámnak szép ajándék lenne a Tejeskávé szett. Köszönet a 7 évnyi finomságért!

gli írta...

Nagyon boldog 7. születésnapot kívánok!
Stílszerűen a 7. ajándékot választom.
natasa-@freemail.hu

veronka írta...

Upsz, az előbb a név és a cím nem ment el.
Kedves Ági! Szeretettel gratulálok a 7 évhez! Az általad választott "kedvenceken" nem csodálkozok, mindegyik annyira nagyszerű, hogy nagyon nehéz közülük választani! Könyveid és a Panyi Zsuzsi-szetten maradtak nálam a döntősök, s végül ez utóbbi mellett tettem le a voksom, édesanyámnak szép ajándék lenne a Tejeskávé szett. Köszönet a 7 évnyi finomságért!

Zizi írta...

Ági!

Gratulálok a 7 évhez! Hedonism bonbon válogatását szeretném megnyerni! :)

kakaotittam írta...

én is gratulálok!
a bort szeretném megnyerni!

cskata írta...

Ejha,micsoda kitartás,7 év!!! :) gratulálok!!!
Én PanyiZsuzsi szettjéért szeretnék játszani,ha lehet!!!! :)

Judit írta...

Wow! Nemsemmi felajánlások! :)

Én Vattacukorhajú lány könyveiért szeretnék játszani.

Gratula a hét évhezm még sokszor hetet kívánok! :)

Névtelen írta...

Kedves Ági!

Nagyon szeretem a blogodat, csak így tovább, még sok-sok szülinapot!

Férfi olvasódként én a 4. ajándékra, Hedonism Ana bonbonjaira pályázom!

Miklós

kk156@freemail.hu

Orsi írta...

Gratulálok, hogy már 7 éve "nyilvánosan" főzöl!

1. panyizsuzsi kollekciót választanám, ha nyernék :)

mosolyogj@hotmail.com

Mónika írta...

Kedves Ági!

Az egyik kedvenc alkotóm Vattacukorhajú lány, ezért az Ő könyvére jelentkeznék, szépen feltartott kézzel :-)

Gratulálok az eddigi és a leendő sikereidhez!

Moncsi: building.bogar@gmail.com

Zsófia írta...

Szia Ági!

Én is csatlakoznék, és a szilikon-formáért szállnék "harcba"

Boldog blogszülinapot,
Zsófi

Névtelen írta...

Szia!
Először is, én is szeretnék gratulálni a 7. szülinaphoz. Nagy teljesítmény. Nagyon nehéz volt döntenem, hogy melyik nyereményért szálljak harcba, de mivel a szerencseszámom a 7-es, a könyvet választanám.
Az e-mail címem: gyenizse@repcenet.hu

Névtelen írta...

Szia. A könyveidet választanám.
beutl.nikolett@freemail.hu

l.móni írta...

Gratulálok a 7 évhez:)

én a Panyi zsuzsi ékszert szeretném.
Nehéz döntés volt, mert mind nagyon vonzó a számomra :)

Era írta...

Gratulálok a születésnaphoz!
Én a könyveidet szeretném választani, ha nyernék.
Köszönöm.
Puszi

Piri írta...

Legjobb a hazai! Gratulálok! Marad a szabadkai :-)

Névtelen írta...

Szia!
Gratulálok az eddigiekhez és további sok sikert kívánok!

Nálunk mindenki édesszájú, úgyhogy legyen a csokoládé-bonbon válogatás (4.)
Balázs
balazskaldy@gmail.com

Janka írta...

Kedves Ági!

Gratula a 7. szülinaphoz, nagyon sok csudajó dolgot lehet nálad találni és hát 7 év nem semmi, gratulálok hozzá, ennyi türelem stb

Hosszas töprengés után, én is 7-es számú kedves nyereményért szállnék ringbe :-)

email címem: csija@freemail.hu

üdv, Janka

Janka írta...

Kedves Ági!

Gratula a 7. szülinaphoz, nagyon sok csudajó dolgot lehet nálad találni és hát 7 év nem semmi, gratulálok hozzá, ennyi türelem stb

Hosszas töprengés után, én is 7-es számú kedves nyereményért szállnék ringbe :-)

email címem: csija@freemail.hu

üdv, Janka

Janka írta...

Kedves Ági!

Gratula a 7. szülinaphoz, nagyon sok csudajó dolgot lehet nálad találni és hát 7 év nem semmi, gratulálok hozzá, ennyi türelem stb

Hosszas töprengés után, én is 7-es számú kedves nyereményért szállnék ringbe :-)

email címem: csija@freemail.hu

üdv, Janka

Janka írta...

Bocsánat, hogy ilyen sokszor bekerült a bejegyzésem, azt írta ki, hogy nem volt jó a szóellenőrzés, ezért beírtam az újonnan megjelenített "szót", erre később látom, hogy 3szor is beírta... :-(
Bocsi, nem direkt volt

Névtelen írta...

Gratulálok a 7 évhez!
Anyukám biztosan nagyon örülne a szilikonos formának:)
e-mail: csilla920516@freemail.hu

Gina írta...

Gratulálok a 7 évhez,és még annyit kívánok,amennyit szeretnél!
A 7 számú ajándékot választanám,bár látom,sok rá a jelentkező.

Rita és a 3 fiú írta...

Szia Ági!

Én mindenképp a könyveidet és a szabadkai különlegességeket szeretném. :) Email címem, bár tudod :) hgrita@gmail.com

Puszi és még további sok-sok éve alkotást Neked. :)

Névtelen írta...

panyizsuzsi tejeskávéra szavazok - fantasztikus! no meg persze a receptjeid is...:) még hétszerhét ilyen esztendőt!
moni@szolokor.hu
(anna, lilla anyukája:)

Doctor Pepper írta...

Gratulálok Ági! Én a bonbonokra szavazok:)

kojudi írta...

Gratulálok!
3.Manka és Vilma könyvekért szállok "harcba"
Köszönöm a lehetőséget!
Judit

Amerea írta...

Agi, meg sok-sok boldogat! Mindig orom teged olvasni. Szerencsere a konyvek is keznel vannak..;-) Igy Panyizsuzsi kaveszettjere teszem a voksom (mar regota fenem a fogam ra)

damitaaa (at) gmail (dot) com

koszi!

gitta írta...

Szia Ági!
Gratulálok a 7. évhez!!!
A 3. Vattacukorhajú lány könyveit szeretném a gyerekeimnek.
gitta pont rajnai kukac gmail pont com

köszi

inas írta...

Boldog születésnapot! :)
Én is a 7.-et választom.

Trilla írta...

Ági, gratulálok és boldog 7.szülinapot kívánok! remélem még sok jó receptet adsz át nekünk, személy szerint nagyon várom!
Panyi Zsuzsi szettjét kérem, ha engem sorsolsz ki!
Köszönöm!
Patrícia- tricia87@gmail.com

lekvároskukta írta...

Kedves Ági!
Még nagyon sokszor 7 évet kívánok neked!
Nagyon boldog szülinapot :)
A Manka könyvért játszanék, köszönöm!!!
Minden jót: LK

Zekhba írta...

Mindenképpen a legösszetettebb és legtartalmasabb a 7-es. És a szerencseszámom is... Arra szavazok! ;)

zekhba@gmail.com

judit magos írta...

Gratulálok a 7 évhez é a receptekhez!

Könyveidre és a szabadkai finomságokra szavaznék.

magosjudit2@gmail.com

judit magos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Erzsébet írta...

Gratulálok! Nehéz a kérdés, bármelyik nyereményt elfogadnám, de a legszimpatikusabb a 7. csomag lenne, a könyveid és az ajándékcsomag. :-) Köszönöm a lehetőséget!

aagica írta...

Kedves Ági,
sok sikert a következő 7 évhez is.
Én a könyveidet választanám, ha nyernék.
Ági (aagica(kukac)index(pont)hu)

Notburga írta...

Mint a sor végén kullogó, nem is tudom igazán, mit is írjak. Talán csak annyit, gratulálok a 7 évhez, mindig örömmel olvasom a bejegyzéseidet. A játékban részt vennék én is, már csak a móka kedvéért is, valamint, hogy talán végre egy különleges otthoni borhoz juthatunk ;-)
Karaffa Borszaküzlet saját borát választottam...

Juhász írta...

Kedves Agi!

Minden jot az evfordulora. Mivel nagyon nagy az erdeklodes az utolso cosmagra, en atpartolok a hatosra, csak aztan irj am receptet is hozza! :)

Peter.

Borsika - Raymond - Benjamin - Kamilla írta...

Kedves Agi!

Boldog blog szulinapot es gratulalok a csodas, hangulatos munkahoz amit vegzel!! Koszonom a lehetsogete a nyereshez es en Vattacukorhajú lány könyveit valasztom!

Borsika
borsika.a.rabin@gmail.com

Névtelen írta...

Szia Ági!
Én az augusztusi babócák fórumról keveredtem ide. Sok boldogságot neked és a kicsiknek! (Biztos te is jókat fogsz bőgni az óvodai anyáknapján...)
A "tejeskávé" szettet szeretném!!!!
Üdv: Viki
opaviki@freemail.hu

Annamária írta...

Kedves Ági!

Boldog 7. szülinapot a blogodnak, remélem még sok lesz.
A 7. csomagra fáj az én fogam is... bár sok a jelentkező, de megtörhetnéd a sosem én nyerek soromat..
Címem: torokann@yahoo.com

Ildinyó írta...

Kedves Ági!
Én is szeretnék Neked nagyon boldog blogszülinapot kívánni, és azt, hogy még jó sokáig itt legyél! Na meg gratulálok is ehhez a szép számhoz! :))
És ami az ajándékokat illeti (ez egyébként egy nagyon kedves gesztus Tőled), mind roppant csábító ajánlat, de még szép, hogy én is a könyveid mellet teszem le a voksom (no meg mellé az a pálinka is csábító ajánlat...:D).
Szóval, én a 7. ajándéknak örülnék nagyon. :)
ildi.mezei@citromail.hu

inga írta...

Gratulálok, 7 év nagy idő.
Én a 3. csomagot szeretném, Manka én Vilma is elkel nálunk :)

Edina írta...

Egyértelműen a 7 -es ajándékra pályázom!!!!
Gratulálok a 7 év rengeteg jobbnál- jobb bejegyzéséhez,és még sokszor ennyit kívánok Neked(nekünk)!!!

rezeda írta...

Kedves Ági!

A 7. Könyveim és egy szabadkai finomságcsomag-ot választanám, ha én nyernék.

Ha már 7 év :) Gratulálok!

Üdv., Kriszta

zsizsike írta...

Az esélytelenek hűvös nyugalmával íratkoznék fel a 7. számú ajándékért.
Egyben gratulálok a 7 év kitartó munkájához, és kívánok még sok egészséget és energiát az elkövetkező 7x7 évekre.
Köszönöm a nagyszerű lehetőséget.
short@citromail.hu

Piroseper írta...

Kedves Ági!
Nagyon gratulálok! :)
Én a kockacukor bérletre pályázom.

Piszke írta...

Nem a nyeremény miatt, csak úgy egyszerűen boldog hetediket! És még sokat!

Egyébként a könyvek a legjobbak!

Éva írta...

Gratulálok neked a 7 évhez! Kívánok sok sikert a továbbiakban is.
Nem tudom, hogy bambultam el nem vettem észre a játékodat. Pedig mindennap szoktam nézni.Ha még lehet szeretnék jelentkezni a 6.sz bejegyzésnél található szilikonformára.

Névtelen írta...

Gratulálok a blogodhoz!

Mindig olyan várakozásteljesen olvasom soraid és sosem csalódom. :D

Nehéz volt a listáról választani, végül a Panyizsuzsi tejeskávé szettje mellett döntöttem, amit szívesen elfogadnék.

mail címem: m.vargaeva@freemail.hu

Névtelen írta...

Kedves Ági,

gratulálok és további minden jót kívánok!

Magamnak a Vattacukorhajú lány csomagját kívánnám...

Üdv,
Adri
(furtenbacheradrienn@gmail.com)

mónika írta...

Szia!

Nagyon gratulálok, én Panyizsuzsi tejeskávé szettjét szeretném, olyan csodásak a színei.

További sok sikert

zombikmonika@gmail.com

Szirbek Szilvia írta...

Kedves Ági!

Még SOK-SOK Boldog Szülinapot kívánok! Gratulálok Neked!:)
Én a 3. ajándékra, Móni gyönyörű könyveire pályázok!

szirbek.szilvia@mailbox.hu

csilla írta...

Kedves Ági!
Gratulálok a 7 évhez. Nem taktikus ugyan, de én is a 7-es ajándékot szeretném leginkább.

m.tunde írta...

Én is gratulálok!

És a 7. nyereményért indulnék...

Tünde
martintunde (kukac) gmail (pont) com

Edu írta...

Kedves Ági!
Nagyon köszönöm én is a kedvességed, és még legalább 70x7 boldog születésnapot, s ugyanennyi jó könyvet, receptet, finomságot, s mindezek mellé persze jókedvet, sok-sok boldog percet kívánok Neked,
szeretettel: Edu

És hát hosszas vacillálás után az 1. ajándékot, a tejeskávé szettet választanám.
szledit@gmail.com

Névtelen írta...

Ágikám!
Szeretettel gratulálok!
Már 7 éve volt amikor megtaláltuk egymást?? :-P Az ember ilyenkor veszi észre, milyen gyorsan műlik az idő, akár, ha tegnap lett volna.....
Gratulálok a sikereidhez, a sok olvasódhoz, a szakmai és privát életben elért eredményeidhez és nem utolsó sorban mint anyukának a gyerekeidhez!!
Tudod én már nem írok blogot, csak olvasok és a FB kon zsörtölődöm azért ami nem tetszik.
De Neked továbbra is maradok Cicukám alias Évi:-)))
Persze, hogy a könyveid közűl arra szavazok ami még nincs meg nekem.
További sok sikertkívánok, öregecske rajongónőd,
cicukám
( a mail címemet tudod)

csordás írta...

Drága Ági!

Először is köszönöm, hogy vagy! Hogy mit kívánok Neked, vagyis magunknak? hogy legalább még 70 évig írd nekünk blogod :)

Mit is választhatnék, ha nem a nevedhez kötődő könyveket Szabadka csomaggal fűszerezve. Szabadka a szívem egyik csücske, ezért is ragadtam itt nálad. Sok kellemes élményben volt ott részem.

a címem cszsuzsi1@gmail.com

Maradok hű olvasód!
sok sikert!
Zsuzsi

Mézigörl írta...

Én is szeretnék játékra jelentkezni, ha még lehet, és gratulálok a 7 évhez!

A hetesre szavaznék én is!

mezesfinomsagok@freemail.hu