Eljött az az időszak, amikor a sétálás legfontosabb mozzanata, hogy csizmasarokkal pocsolyák jegét törjük.
Napi mosoly
Betenni a CD lejátszóba a kedvenc karácsonyi dalokat és mindegyiket kedves, régi ismerősként üdvözölni, majd hangosan énekelni a gyerekekkel együtt.
Volt egy borkóstoló
Vasárnap a Púderben egy fergeteges hangulatú borkóstoló volt. Orosz György nyomta a humorvonalat, a Zwack borkereskedés szolgáltatta a jobbnál jobb borokat, nevezetesen ezeket:
Bolyki Királyleányka 2012
Dobogó Furmint 2011
Pfneiszl Merlot 2011
Kislaki Bormanufaktúta Lakitatő Syrah 2012
Nekem pedig az volt a feladatom, hogy valami mindenhez passzoló, nem túl hivalkodó ízű borkorcsolyát állítsak össze. Első gondolatom a vajas kelt kifli és a pogácsa volt.
Lett is libatöpörtyűs pogácsa:
Hozzávalók: 1 dl tej, 1 csomag élesztő, só, cukor, 1 kg liszt, 2 tojás, 3 kanál tejföl, 10 + 90 dkg töpörtyű (fele liba és fele sertés).
Elkészítése: a tejben, csipetnyi sóval és kiskanálnyi cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A liszthez hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, 10 dkg darált töpörtyűt, kiskanálnyi sót. A tésztát alaposan összegyúrjuk, „kidolgozzuk”.
Fél órát kelesztjük, majd kinyújtjuk. A tészta felületét megkenjük a darált töpörtyű egy harmadával, összehajtogatjuk a tésztát, fél órát pihentetjük. A kenés-hajtogatás-pihentetés fázisait még kétszer megismételjük. Végül kinyújtjuk a tésztát, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, tojással megkenegetjük a tetejét. Nagyon forró sütőben kell sütni, amíg szépen megpirul a pogácsa.
Illetve, hogy ne legyen olyan nagyon száraz, két kence is:
Tapenade, vagyis olívabogyókrém
Mi került bele? 1 csésze magozott olajbogyó, 2 szardella filé, 2 gerezd fokhagyma, 1/2 csésze olívaolaj.
Hogyan készül? A hozzávalókat robotgéppel pürésítjük. Ha szükséges sózhatjuk is, de a szardella általban elég sós íz az a masszának.
Paprikakrém
Mi került bele? 2 nagy kaliforniai paprika, 15 deka fetasajt, 10 deka darált dió, 1 evőkanál olíva olaj.
Hogyan készült? A paprikát feldaraboljuk, a magját kidobjuk. Sütőben megsütjük, héját lehúzzuk, amikor kihűlt. Turmixgépbe tesszük a paprikát, fetát meg a darált diót, az olajat, kevés sót. Alaposan összeturmixoljuk.
Mindkét krémet pirítóssal vagy pitával tálaljuk.
Kedvenc bögréink
A Csokista blogon tették fel a kérdést, hogy kinek van kedvenc bögréje, úgyhogy válaszolok is. Nekünk ugyanis csak kedvenc bögréink vannak. Amikor - nagy ritkán - egy-egy összetörik, mindig megsiratom (vagy inkább megdühöngöm a dolgot). Persze a drágám szerint így is túl sok van, de amíg pont beférnek a szekrény erre kiszabott polcaira, addig nincs gond.
1-es számú és abszolút kedvenc a tehenes. Bár én folyton bárányosnak gondolom magamban, ki tudja miért. Freud bácsinak biztos lenne hozzá megjegyzése.
Hogy miért imádom? Mert olyan jóóóóó naaaagy. 3,5 dl - ez nálam a tökéletes reggeli tejeskávé adag.
2. Ez pedig a drágám tökéletes reggeli kávé adagja - feketén egy eszpresszó. A bögre inkább csésze, egy néhány évtizedes porcelán. Örökség a nagyitól, amit minden reggel használunk, így minden reggel eszembe jut ő is és hálát adok, hogy megőrizte nekünk ezt a szép tárgyat.
3-as és a képen nem szereplő sok-sok állatfigurás bögre. Ez például egy kézzel festett, ami nagyon jól bírja a strapát. Van cicás, baglyos, királyfis meg kisvakondos is. A Hello Kittyt nem tudom ráfogni a gyerekekre, az pl. az enyém.
4-es egy kakukktojás, mert üvegből van. De szintén nagyon szeretem, ez a délutáni teázós bögre, szintén az a pont jó méret, forma, stb.
1-es számú és abszolút kedvenc a tehenes. Bár én folyton bárányosnak gondolom magamban, ki tudja miért. Freud bácsinak biztos lenne hozzá megjegyzése.
Hogy miért imádom? Mert olyan jóóóóó naaaagy. 3,5 dl - ez nálam a tökéletes reggeli tejeskávé adag.
2. Ez pedig a drágám tökéletes reggeli kávé adagja - feketén egy eszpresszó. A bögre inkább csésze, egy néhány évtizedes porcelán. Örökség a nagyitól, amit minden reggel használunk, így minden reggel eszembe jut ő is és hálát adok, hogy megőrizte nekünk ezt a szép tárgyat.
3-as és a képen nem szereplő sok-sok állatfigurás bögre. Ez például egy kézzel festett, ami nagyon jól bírja a strapát. Van cicás, baglyos, királyfis meg kisvakondos is. A Hello Kittyt nem tudom ráfogni a gyerekekre, az pl. az enyém.
4-es egy kakukktojás, mert üvegből van. De szintén nagyon szeretem, ez a délutáni teázós bögre, szintén az a pont jó méret, forma, stb.
Csicsóka és édesburgonya
Ki mondta, hogy csak nyáron lehet izgalmas ételeket enni? Az őszi-téli zöldségek nekem egy külön helyet foglalnak el a szívem különösen kedves csücskében. Vagy inkább a gyomromban?
Szóval, itt van például a csicsóka. Furcsa, jellegzetes ízét nagyon is lehet kedvelni.
Nagyikám mindig savanyította, úgy is igencsak jó volt. Én inkább köretnek csinálom meg. Készült már nálam csicsókás kelkáposzta főzelék. Vagy éppenséggel krumplipürébe keverem fele-fele arányba.
Szerencsére már egyre több piacon, sőt zöldségesnél is felbukkan. Termesztése igen egyszerű, sőt, ha egyszer megveti a gyökerét, ki se lehet irtani. Egyéb jótékony hatásairól pedig csak annyit, hogy jól felgyorsítja az emésztést, illetve nagyon jó hatással van a vércukorszintre is.
A másik az édesburgonya. Bevallom, ilyet még sosem ettem. Viszont igencsak kíváncsi voltam, így gyorsan vettem is egy szép nagy példányt.
Csicsókából fél kilót, édesburgonyából 30 dekát használtam.
A kétféle zöldséget alaposan megpucoltam, megmostam. Fél centis karikákra vágtam. Egy szép sütőtálba pakoltam, félig egymásra csúsztattam, felváltva. Ráöntöttem 2 dl tejszínt, megsóztam, borsoztam és megszórtam morzsolt zsályával is.
Kb. fél órát sütöttem a forró, 200 fokos sütőben. Mennyeien puhára, olvadósra sült.
Egyszerű sült csirkével ettük, egyszerűen imádtam, ahogy a két izgalmas íz játszik egymással!
Gesztenyés torta gluténmentesen
Mint azt a lelkes falatozók megállapították, ez tulajdonképpen egy megsütött tiramisu. Na jó, nem teljesen, de vannak benne hasonló hozzávalók. Ami nincsen az a liszt, sőt semmilyen buzából nyert alapanyag, illetve a cukor is csak minimális. A gesztenyepüré negyede úgyis cukor...
Viszont az íze az valami fergeteges! Igazi gesztenye imádó banda vagyunk, így nem meglepő, hogy ez is mennyire ízlett nekünk.
A borban sült meggy ötletét a Gasztroblogok Facebook csoportban dobták elém a lányok, amiért nem győzök elég hálás lenni. Isteni találmány!
Hozzávalók: 500 g gesztenyepüré, 500 g mascarpone, 4 tojás, 1 kanál porcukor, 2 kanál keményítő (Dr Oetker Gustin).
A tetejére: 500 g magozott meggy, 2 dl vörösbor, 2 kanál cukor.
Elkészítése:
Először a meggyet készítettem el. Mély serpenyőben addig főztem a borban a cukorral a meggyet, amíg a bor teljesen elpárolgott róla, és egy sűrű, már-már ragacsos meggyes lekvárféleség lett a végeredmény. Ezt hagytam lehűlni.
A tojásokat szétválasztottam. A fehérjét nagyon kemény habbá vertem. A vége felé adtam hozzá egy kanál porcukrot is és még tovább vertem.
A sárgájákat kikevertem a mascarponeval, majd belereszeltem a gesztenyepürét. Jó alaposan kikevertem, meglepően habos, könnyű krém lett. Már így is isteni finom, nyersen.
A fehérjét több részletben, óvatosan beleforgattam, de azért jól eloszlattam mindenhova.
Egy kerek, sütőpapírral kibélelt tortaformába simítottam a habot, de természetesen négyzetes formában is lehet sütni. A meggyet óvatosan a tetejére szórtam, hogy ne nagyon süllyedjen bele.
Meglepően sok idő, úgy 50 perc kellett neki a 180 fokos sütőben, hogy megsüljön. A közepe így is sokkal puhább lesz, mint a széle, ami viszont egy kicsit ropogósabb. Attól sem kell megijedni, hogy bár sütés közben duplájára emelkedik a tészta, ahogy hűl, úgy össze is esik. Egy éjszaka hűtés csak jót tesz neki.
Isteni, krémes, finom, tésztamentes és nagyon gesztenyés sütemény lesz a végeredmény.
Borban az igazság! Ráday utca
A hétvégén rengeteg izgalmas program várja a bort kedvelőket. Különböző sétálóutcák (Király u., Ráday u., Bartók B. út) fogtak össze és emelték a rendezvényeik központjába a BORT. Érdemes szemezgetni a jópofa ötletek közül, tényleg rengeteg a program. Részleteket itt találtok: http://bevasarloutcak.hu/raday-utca/borban-az-igazsag/
Bizony, én is részt veszek benne! Méghozzá vasárnap délután a Púder Bárszínházban leszek (Ráday utca 8.) Lesz a Púder Pincében bor, móka és aktualitás!
A program:
- 19.00 – 20.30 Stand up Comedy Est & Borkóstoló a Púder Pincében
- 19.00 órától órától kezdődő borkóstolón a Zwack boraiból szemezgetve kóstolunk igazi magyar különlegességeket, miközben Orosz György Stand-up előadó ad aromát az estének! Specifikusan a kóstolható boroknak megfelelő borkorcsolyát Kern Ágnes gasztro blogger (Ági főz) állítja össze!
- Belépő: 1.500,- Ft/fő
Napi mosoly
- Te, mi ez a hang?
- Békák!
- Nem, nem békák, figyelj csak!
- Tényleg, mi lehet ez?
- Anyaaaa, nézd, sirályok!
- Nem, nem sirályok ezek! Vadlibák, te jó ég mennnnyiiiiii!
- Békák!
- Nem, nem békák, figyelj csak!
- Tényleg, mi lehet ez?
- Anyaaaa, nézd, sirályok!
- Nem, nem sirályok ezek! Vadlibák, te jó ég mennnnyiiiiii!
Nyavalyaűző tészta
Annyi remek csodagyógyszer receptje kering a net forgatagában. Ilyenkor csak az jut mindig eszembe, hogy ezek mennyire büdösek és rossz izűek lehetnek. Ki képes lenyelni ezeket? Hát, én nem.
Még szerencse, hogy az ilyen 5 perces, házi gyógymódok nagy része valójában teljesen hétköznapi hozzávalókból áll és akár ehető formába is önthetőek. Ez történt nálam ma.
Egy személyes adag következik:
Vékonyan felkarikáztam 4 gerezd fokhagymát, 1 kisebb répát, fél kaliforniai paprikát.
Lereszeltem fél kiskanálnyi friss gyömbért.
Kifőztem 8 deka szélesmetéltet.
Serpenyőben ezúttal nem olajat, hanem egy kiskanálnyi libazsírt forrósítottam. A fokhagymát, répát és paprikát átforgattam. Ráöntöttem mindössze 2-3 kanálnyi vizet és ezt jól elpárologtattam. Ennyi pont elég, hogy roppanósra főljenek a zöldségek. Rálocsoltam 2 evőkanál szójaszószt, hozzákevertem a gyömbért és beleszórtam egy evőkanálnyi földimogyorót.
Végül a leszűrt tésztát is hozzákevertem és még egyszer jól átforgattam, hogy kicsit összesüljenek-érjenek az ízek. Fogyasztás előtt még rácsorgattam egy kevéske zöldcitrom-levet is. Így igazán jó egyensúlyba került minden íz.
Egy mesés nap Budapesten
Én szeretem ezt a várost. Volt egy időszak 18 éves korom környékén, amikor folyamatosan arról álmodoztam, hogy majd itt fogok élni. És amikor ide költöztem és nagyjából azóta is folyamatosan úgy érzem, hogy egy álomban élek. Annyi élmény, néznivaló, fantasztikus program sorakozik itt egymás hegyén-hátán! Annyira sok-sok-sok arca van ennek a városnak. Még nem tudtam megunni.
Kinek, mi az álom, ugyebár.
Tegnap felkerekedtünk, hogy elmegyünk egy mászóbirodalomba, a Challengeland Kalandpályára. Egyrészt mert olyan idő volt, másrészt, mert hamarosan sajnos bezár ez a szuper jó hely! Ki kellett próbálni. Legalábbb is a nagyobbik gyermek úgy érezte, hogy ez a ő helye. Szinte minden pályán végigment, ahol csak lehetséges volt, ügyesen és büszkén.
Viszont a kisebb nem akart mászni, sőt unta a dolgot, de veszettül. Így aztán mi ketten otthagytuk a nagyot meg a drágámat, had másszanak. Mi pedig terv és cél nélkül gyorsan felpattantunk az éppen arra zakatoló Úttörővasútra. Vagyis most már csak Gyerekvasút. Egy szuper régi kocsit fogtunk ki, bár nem gőzmozdony húzta, így is nagy élmény volt!
Ja és természetesen egy Lego Chima Laval is velünk utazott, csak a miheztartás végett. Meg egy Star Warsos tábornok vagy mi is, de azt nem fotóztam le. Pedig fénykarja is volt...
Aztán az történt, hogy a vonatból megláttuk a táblát, hogy Libegőhöz itt kell felmenni. Erre felcsillantak a szemek és még az utolsó pillanatban le is pattantunk a vonatról.
Kicsit közelebbinek gondoltam a Libegő végállomását, de azért buzgón felcaplattunk így is. Főleg, hogy útközben izgalmas gyökérzeteket lehetett megmászni, gombákat nézegetni, narancsos leveleken áttűző napfényt csodálni, rengeteg száraz levelet a cipőnk orrával feltorlaszolni...
Fent pedig gyorsan jegyet venni és egy tejfölös-sajtos lángost betolni. Úgy tűnik ez a lángosozás immáron a libegőzés elválaszthatatlan része nálunk.
A Libegőn lehet bámulni az egyre közelebb kerülő várost, belesni egy-két udvarba-házba. És persze szorosan fogni a melletted ülő kezét.
Odalent találtunk egy buszjáratot, ami elvitt miket - jó kacskaringós, hegyi úton - a Nyugatihoz. Itt pattantunk át a Combinóra. Ez a kedvenc villamosunk, különösen, amióta Tigris Oszkár eltérítette a mesében.
Erről a Blahán pattantunk le és jól becsevapoztunk a Montenegró Gurmandban. Már nagyon kellett egy kis energia utánpótlás. Ez után már csak a hetes buszt kellett megvárnunk, hogy hatalmas Budapest-körünk végén szépen hazaszállítson miket.
Összeszámoltuk: összesen 5 féle járművel utaztunk, de igazából 6 fajtával (mert 2 busz volt) és mindet nagyon élveztük. Legjobban talán a vonatozást.
Remélem így is érződik a beszámolómon, de azért el is mondom. Csudajó volt a gyerekkel lenni kettesben. Egy ötévessel már komolyan és sokat lehet beszélgetni. Már megy, gyalogol, akár sokat is. Már nem nyűgösködik mindenen és nem fárad el olyan könnyen. De még érdekes neki a villamosozás, a hidak, a Duna és persze az összes izgalmas látványosság, még ott fenn a hegyen.
Ez egy váratlan, egyáltalán nem tervezett, de hatalmas ajándék nap volt!
Kinek, mi az álom, ugyebár.
Tegnap felkerekedtünk, hogy elmegyünk egy mászóbirodalomba, a Challengeland Kalandpályára. Egyrészt mert olyan idő volt, másrészt, mert hamarosan sajnos bezár ez a szuper jó hely! Ki kellett próbálni. Legalábbb is a nagyobbik gyermek úgy érezte, hogy ez a ő helye. Szinte minden pályán végigment, ahol csak lehetséges volt, ügyesen és büszkén.
Viszont a kisebb nem akart mászni, sőt unta a dolgot, de veszettül. Így aztán mi ketten otthagytuk a nagyot meg a drágámat, had másszanak. Mi pedig terv és cél nélkül gyorsan felpattantunk az éppen arra zakatoló Úttörővasútra. Vagyis most már csak Gyerekvasút. Egy szuper régi kocsit fogtunk ki, bár nem gőzmozdony húzta, így is nagy élmény volt!
Ja és természetesen egy Lego Chima Laval is velünk utazott, csak a miheztartás végett. Meg egy Star Warsos tábornok vagy mi is, de azt nem fotóztam le. Pedig fénykarja is volt...
Aztán az történt, hogy a vonatból megláttuk a táblát, hogy Libegőhöz itt kell felmenni. Erre felcsillantak a szemek és még az utolsó pillanatban le is pattantunk a vonatról.
Kicsit közelebbinek gondoltam a Libegő végállomását, de azért buzgón felcaplattunk így is. Főleg, hogy útközben izgalmas gyökérzeteket lehetett megmászni, gombákat nézegetni, narancsos leveleken áttűző napfényt csodálni, rengeteg száraz levelet a cipőnk orrával feltorlaszolni...
Fent pedig gyorsan jegyet venni és egy tejfölös-sajtos lángost betolni. Úgy tűnik ez a lángosozás immáron a libegőzés elválaszthatatlan része nálunk.
A Libegőn lehet bámulni az egyre közelebb kerülő várost, belesni egy-két udvarba-házba. És persze szorosan fogni a melletted ülő kezét.
Odalent találtunk egy buszjáratot, ami elvitt miket - jó kacskaringós, hegyi úton - a Nyugatihoz. Itt pattantunk át a Combinóra. Ez a kedvenc villamosunk, különösen, amióta Tigris Oszkár eltérítette a mesében.
Erről a Blahán pattantunk le és jól becsevapoztunk a Montenegró Gurmandban. Már nagyon kellett egy kis energia utánpótlás. Ez után már csak a hetes buszt kellett megvárnunk, hogy hatalmas Budapest-körünk végén szépen hazaszállítson miket.
Összeszámoltuk: összesen 5 féle járművel utaztunk, de igazából 6 fajtával (mert 2 busz volt) és mindet nagyon élveztük. Legjobban talán a vonatozást.
Remélem így is érződik a beszámolómon, de azért el is mondom. Csudajó volt a gyerekkel lenni kettesben. Egy ötévessel már komolyan és sokat lehet beszélgetni. Már megy, gyalogol, akár sokat is. Már nem nyűgösködik mindenen és nem fárad el olyan könnyen. De még érdekes neki a villamosozás, a hidak, a Duna és persze az összes izgalmas látványosság, még ott fenn a hegyen.
Ez egy váratlan, egyáltalán nem tervezett, de hatalmas ajándék nap volt!
Napi mosoly
Rájöttem, hogy szeretek meglepetéseket szerezni. Kitalálni, megszervezni és titkolódzni. A titkolódzás a legjobb az egészben.
Keksz dióval, csokival és aszalt cseresznyével
A drága iskolás gyermekemnek nem elég, hogy szendvicset kell csomagolni az uzsonnás táskába, valami édességre is igényt tart. Egy ideig édes péksüteményekkel láttam el, de mostanában nekiláttam sütögetni.
Olyan sütit kell kitalálni, ami jól bírja a gyűrődést és lehetőleg több van benne, mint vaj és cukor. Ezt most itt mindenféle földi jóval telepakoltam. Elég jó lett, még felnőtt szemmel is.
Hozzávalók: 1 tojás, 100 g cukor (csökkenthető), 100 g vaj, 150 g liszt, fél kiskanál sütőpor, 100 g darált dió, 30 g durvára vágott dió, 30 g csokoládé, 50 g aszalt cseresznye (vagy meggy).
Elkészítése: Először a tojást kikeverem a cukorral. Aztán hozzáadom a puha, szobahőmérsékletű, de nem folyékony vajat. Ezzel is jól kikeverem.
Beleszórom a sütőporos lisztet, a darált diót. Jól vegyítem, majd a durvára vágott dió, cseresznye, csoki is belekerül. Alaposan összedolgozom, általában már kézzel, hogy mindenhova egyenletesen jusson a darabkákból.
Ujjnyi méretű hurkákat vagy 3-4 centis korongokat formázok belőle. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12-15 perc alatt meg is sülnek.
Egy kicsi megnőnek a kekszek, ezért nem érdemes közvetlenül egymás mellé sorakoztatni őket.
A kapszlik az Ezt ettem boltból.
Mézes-mázas paszternák
Miért, ó miért nem lehet mindenhol paszternákot venni? Talán akkor nem is ízlene ennyire? Most úgy kell vadászni, mint valami különlegességet, pedig csak egy egyszerű, régimódi illatos gyökérről van szó. Amikor megláttam a Tescóban, ahova viszonylag ritkán tévedek be, gyorsan lecsaptam rá.
A lehető legegyszerűbben készítettem el, és sült csirke mellé ettük köretként.
Szóval a fél kilós adagot szépen megpucoltam, mintha répa lenne. Vékonyan, olyan fél centisen felkarikáztam.
Egy mélyebb serpenyőben vajat olvasztottam. Beleszórtam a zöldségkarikákat. Sóztam, borsoztam. Pár percig pirítottam, majd 3-4 részletben aláöntöttem összesen úgy 2 dl vizet. Mindig megvártam, hogy elpárologjon, így tökéletesen megpulult a gyökér. Ez nem tartott tovább, mint 15 perc. Maximum. Persze használhattam volna fehérbort is, akár.
Végül, már teljesen folyadék nélkül még pirítottam egy kicsit, sőt, rácsorgattam 2 evőkanál mézet is, hogy legyen minek megkaramellizálódnia.
Durva sóval, frissen őrölt borssal megszórva: Gyorsan, forrón, már ehető is!
Ui: Bocs a fotóért, ez még a tanfolyam előtt volt :) Viszont remélem látszik, hogy még gőzölög!
Fényképes mosoly
Nagy szavak ezek, de tegnap úgy éreztem, hogy végre megtanultam fényképzeni! Fantasztikus napot töltöttem egy óbudai harisnyagyár lepukkant épületében kialakított hatalmas, hófehérre meszelt fotóstúdióban 13 társammal. Aki pedig vezette kattintgató ujjainkat nem más volt, mint Studer-Tüske Veronika. Fotóival itthon főleg az Éva magazinban találkozhattok, de van saját magazinja is, a Spoon!
Azt hogy honnan indultam, láttátok a korábbi képeimen. Itt most azt mutatnám, hova érkeztem. Remélem a jövőben itthon is képes leszek ezt megismételni. :)
Azt hogy honnan indultam, láttátok a korábbi képeimen. Itt most azt mutatnám, hova érkeztem. Remélem a jövőben itthon is képes leszek ezt megismételni. :)
Innen indultam.
A csapat
A fentiek még automatán készültek, az alsók már manuálisan :)
Csirkecombok ciderben, rozmaringos birsalmával
A Köles gluténmenetes étterem napi menüajánlójában olvastam valamelyik nap, hogy Rozmaringos birsalmás tepsis csirke lesz náluk. Úgyhogy az lett nálunk is :)
Négy nagy csirkecombot tettem a tepsibe. Jól megsóztam, borsoztam.
3 birsalmát kimagoztam és négybe vágtam. Azt is mellé fektettem.
Hagymát, fokhagymát pucoltam.
Került még néhány répa is, mert a család azt is nagyon szereti jól megsütve a hús szaftjában.
Néhány rozmaring ágacskát pakoltam mellé és aláöntöttem 2 dl cidert (a többit meg gyorsan megittam :)
Úgy 1 óra 10 percig sütöttem a 200 fokos sütőben fólia nélkül. A csirke szép piros lett, a zöldségek teljesen puhák.
Érdekes, hogy a birs furcsa, tejszerűen fehér levet engedett és egészen savanykás maradt. Minden esetre egészen isteni volt ez így együtt.
Köszi Köles!
Vissza az egész!
Kedves Olvasóim!
Azt hittem jó lesz nekünk, ha átköltözöm az NLCafé blogfelületére, de úgy tűnik ez mégsem volt olyan jó ötlet, hiszen nem tudtatok utánam jönni, én pedig itt nem tudtam megfelelően kommunikálni, hogy mi történt.
Elnézést kérek a kavarásért, és igazából csöndben azt remélem, hogy hiányoztam.
Ígérem ezentúl csak a receptekkel, éttermekkel, jó helyekkel fogok már csak foglalkozni.
Azt hittem jó lesz nekünk, ha átköltözöm az NLCafé blogfelületére, de úgy tűnik ez mégsem volt olyan jó ötlet, hiszen nem tudtatok utánam jönni, én pedig itt nem tudtam megfelelően kommunikálni, hogy mi történt.
Elnézést kérek a kavarásért, és igazából csöndben azt remélem, hogy hiányoztam.
Ígérem ezentúl csak a receptekkel, éttermekkel, jó helyekkel fogok már csak foglalkozni.
Ági
Napi mosoly
Hirtelen felindulásból elkövetett palacsinta sütés. Természetesen menet közben elfogyasztott 6 db palacsintával.
Valódi májpástétom
Szeretjük mi a bolti, meg persze a piaci kenőmájasokat is, csak attól valahogy mindig lelkifurdalásom támad, hiszen ki tudja mi minden került bele a gyártás folyamán. Ha így készül, legalább nagyjából ellenőrizni tudom a hozzávalókat és ki tudok hagyni sok-sok gyanús E-t. Úgy is mondhatnám, hogy ez a hagyományos recept, amit már a nagymamám is készítette annó és mi lelkesen fogyasztottuk.
Eddig még senki sem panaszkodott erre a változatra, sőt! Kellemesen füstös íze lesz, ha füstölt szalonnát használunk és a rozmaring sem tesz neki rosszat. Ha azt túl aromásnak tartom, akkor esetleg majorannával helyettesítem.
Az alaprecepthez fél kiló csirkemájat használok, de bátran duplázható. Így is viszonylag nagy adag, olyan “négy felnőttnek bőven elég vacsorára” mennyiség.
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj (szív nélkül), 10 dkg húsos szalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál kacsa-, liba- vagy sertészsír, 1 dl konyak (vagy akár valami jóféle, de nem túl aromás pálinka), 2 ág rozmaring, só, bors.
Elkészítése: Minden hozzávalót felkockáztam. A májat, szalonnát olyan 2-3 centis darabokra, a hagymát és a fokhagymát minél apróbbra.
Mély serpenyőben zsírt melegítettem és a fenti hozzávalókat beleszórtam. Gyakran kevergetve, forgatva megpirítottam. Főleg a májjal törődtem, hogy az ne maradjon nyers. Amikor ezzel megvagyok, ráöntöttem a konyakot és nagy lángon elpárologtattam.
Ez után melléteszem a rozmaring ágakat is, de nem szedem le róla a leveleket. Egy kicsi vizet öntök a máj alá még és lefedve még úgy 15 percig párolom. Ez talán túlzás, de azt szeretem, ha tényleg jól átfő.
Amikor kész, hagyom egy kicsit langyosodni. A rozmaringot kiszedem, de az összes többi hozzávalót együtt pépesítem.
Nekem ehhez csak egy botmixerem van, de éles pengéi viszik a cuccot. Ledarálni is lehet, ha valaki úgy szereti és egy kis tejszín vagy vaj még kerülhet bele lazításnak. Szerintem ez már felesleges.
Magic Burger, Budapest
2013. szeptember:
Nem győzök elég hálás lenni azért, hogy végre a XI. kerületet is felfedezték maguknak a vendéglátó helyek. Egy nagy irodaház meg bevásárlóközpont közelében, egy vadiúj társasház aljában nyílt nem is olyan régen az amerikai álom megtestesítője: Magic Burger. Kicsit eldugott helyen van ugyan, de a híre szájról-szájra terjed, egyre sebesebben. Így egyre hosszabbak is a sorok délben.
Nem győzök elég hálás lenni azért, hogy végre a XI. kerületet is felfedezték maguknak a vendéglátó helyek. Egy nagy irodaház meg bevásárlóközpont közelében, egy vadiúj társasház aljában nyílt nem is olyan régen az amerikai álom megtestesítője: Magic Burger. Kicsit eldugott helyen van ugyan, de a híre szájról-szájra terjed, egyre sebesebben. Így egyre hosszabbak is a sorok délben.
Pedig a jó hamburger immáron nem tű a szénakazalban, hanem igenis elérhető kaja lett Budapesten. Nem egy, hanem legalább 10 hasonlóan friss hússal operáló, valódi bucit használó hambugerező nyílt egy év alatt. És ezek már nem a csalamádés szörnyedvények valamelyik aluljáróban, hanem rendes vendéglők. Nem is igazán alkalmasak arra, hogy csak úgy beszaladjunk és gyorsan bekapjunk valamit. Meg kell adni ennek is a módját.
Node, vissza a Magichez, ahol minden a jó kis filmklisékre hajaz. Van csillagos párna, meg mindenféle ikonikus tárgyak a falakon. Ahogy azt elképzeljük.
Szerencsére az ember alapvetően az ételre figyel. Általában elég hosszú a sor, így van idő eldönteni, hogy milyen húst, milyen nagyságban, milyen plusz feltéttel kérjük. A kombinációk száma (bár nem számoltam ki) legalább ötvenre rúg.
Ha sikeresen leadtuk a rendelésünket, akkor megkezdődik a várakozás arra, hogy végre a mi sorszámunkat kiáltsák. Ugyanis csak akkor kezdik el sütni a mi húsunkat, amikor azt megrendeltük, nincs előre lesütött, majd infralámpával melegen tartott borzalom.
Egy duplahúsos, ámde normál méretű zsemlét kértünk, plusz sajttal, hagymával. A sült krumpli nem jár hozzá, külön kell kérni, de bevallom, ez nagyon gyenge pontja a menünek. Ott is hagytuk a nagy részét.
A hamburger viszont csodás, ahogy a neve is ígéri. A hús nincs túlzottan átsütve, a zsemle édes és puha, a sok-sok feltét pedig kellően ízletessé teszi. Enni elég nehézkes, mert potyog minden felé, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Fantasztikus itt még a különleges üdítőital választék. Olyan márkák sorakoznak a hűtőszekrényben, amelyekről még életemben nem hallottam. Van persze Dr. Pepper meg mindenféle Kólák is. Nem mondom, hogy egészségesek, viszont nagyon izgalmas ízűek.
És amivel tökéletesen sikerült rabul ejteniük, az az “óriás hotdog”, aminek semmi köze a virslis változathoz, ámbár van olyan is. Ez egy leírhatatlanul jó szendvics. Amolyan rusztikus kenyérbe kerül sok-sok olvasztott sajt. Apróra szeletelt húst pirítanak hozzá a grillen, majd a tetejére sok-sok sült hagymát pakolnak. Valami félelmetes, micsoda ízorgia.
Kóstoltuk még a coleslaw salátát is, ami elég kicsi adag, ugyanakkor túl édes is. Persze ez csak magyar ízléssel ilyen, mert pont ugyanolyan, mint amit bármelyik amerikai kisváros hamburgerezőjében adnának.
Jó időben a teraszon is lehet ücsörögni, és hamarosan remélhetőleg indul a feljesztés és megduplázzák minden tekintetben a nagyságrendeket.
FIGYELEM! Az utcában fizetni kell a parkolásért! Nem érdemes elfelejteni. A cím pedig: Újbuda, 1116 Alíz u. 8
2014. január:
Amióta utoljára jártam ott, a helyet legalább háromszorosára bővítették. Bár a pult nem lett nagyobb, mind a leülős rész, mind pedig a grillpult jóval nagyobb.
Az újdonságok közül nekem nagyon bejönnek a rákos finomságok. Van rákpogácsa is, illetve apró rántott rákocskák kifliben. Mindkettőhöz mesésen passzol a rózsaszín "coctail" szósz.
Továbbra is imádom az ezerféle meg fajta ízű szénsavas űdítőket, nem tudok betelni velük.
2014. január:
Amióta utoljára jártam ott, a helyet legalább háromszorosára bővítették. Bár a pult nem lett nagyobb, mind a leülős rész, mind pedig a grillpult jóval nagyobb.
Az újdonságok közül nekem nagyon bejönnek a rákos finomságok. Van rákpogácsa is, illetve apró rántott rákocskák kifliben. Mindkettőhöz mesésen passzol a rózsaszín "coctail" szósz.
Továbbra is imádom az ezerféle meg fajta ízű szénsavas űdítőket, nem tudok betelni velük.
KNRDY steakhouse, Budapest
Ha eddig még nem jött volna rá senki, akkor ideje férfiasan bevallanom, hogy én bizony nagy-nagy húsevő, sőt ragadozó vagyok. Az a típus, aki el tud alélni egy szép darab nyers bélszín látványától. De nem azért, mert undorítónak tartom, pont ellenkezőleg.
Szóval HÚS! Aki nálam is jobban kapható az ilyesmi fogyasztására, az az én drágám. Külföldi útjairól, ahová sajnálatos módon engem nem hurcol magával, elég gyakran küld olyan MMS-eket, amelyek valamilyen nagyobbacska marhahús darabot ábrázolnak. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor kellően feldühödött válaszokat szoktam írogatni.
Node, volt egy nyár, volt egy szülinap, volt egy gyerekmentes szombat este. Tehát már semmi sem állhatott közénk és a húsfalás közé. Kiválasztott célpontunk pedig a híres Konrády hentes új intézménye, az étterem volt.
Elég korán érkeztünk, így a szinte telyesen fekete berendezésnek és az üres aszaloknak köszönhetően az első fél órát elég rideg hangulatban töltöttük. Aztán beözönlött egy nagyobb társaság, illetve egy még nagyobb legénybúcsús társaság, így azonnal megtelt a hely külföldi szóval, hangzavarral.
Az étlap is érdekes, de igazából a hűtőpult szépségeit nézegetve kap csak igazán kedvet az ember a lakmározáshoz. Szép akkurátusan be van ám mutatva, hogy mit jelentenek az amerikai "vágások", mert bizony azok nem ugyanazok, amiket itthon mi megszokhattunk a sima kis hentesünknél.
De ha már itt voltunk, kezdetben még éhes gyomorral, kellett valami előétel. Például mini burgerek. Tényleg isteniek, különösen a mellé adott szósszal együtt.
A roston sült libamáj, amit sáfrányos almával és palacsintával adtak, bár nem steak, de kellően zseniális! Puha, omlós, és rengeteg íz meg zamat jön elő minden falatnál.
Ha hátrasétál az ember, akkor azt is megnézheti, hogyan sütögetik igazi roston a látványkonyhában a húsdarabokat.
Biztosra mentem, mint mindig bélszínt ettem. Ezt itt filet mignonnak hívják, csak mondom. Bár nem is olyan kicsi... Viszont vesztemre jól átsütve kértem, így majdnem átbillent a száraz határon. Szerencsére csak majdnem, és még kellően élvezhető és szerethető volt. Imádom, ahogy a kívülről picit ropogós, belül meg omlósan puha húsba beleszalad a kés.
Meg aztán volt az asztalon még egy darabka, ha jól rémlik Ribeye vágás. Ez az, ami úgy 800 gramm körül kezdődik. Egy szelet. Szó se róla, a drágámnak sikerül maradéktalanul elpusztítania.
Essen talán szó a köretekről is. Ezek ugyanis külön érkeznek, az egész társaságnak és lehet belőle szemezgetni. Két főre bőven elég lett volna egy fajta is, de nem bírtuk ki. A kukorica fantasztikus önmagában is! Olyan ropogós és édes, hogy a curry-s fűszerezés már inkább elvesz belőle, mint hozzáad.
A tejszínes spenót pedig szintén nagy kedvencem, bár most egy kicsit elbújt a többi tökéletes finomság mögé.
Ezek után tökéletesen biztosak voltunk benne, hogy mi már édességet biztos hogy nem. Á, ugyanmár. Mozdulni is alig. Aztán valahogy mégis kikötött az asztalon egy Banoffee csokitorta, amit úgy tíz éve meg akartam kóstolni. És hát, ez se volt egy rossz cucc, jó lenne egyszer itthon is előállítani.
A szorbet válogatás pedig pont az ilyen alaposan megfáradt gyomornak való, hiszen hideg, savanykás és üdítő.
Felállni és hazavánszorogni a legnehezebb feladat, de közben párás szemmel lehet felidézni, hogy "Hát ez pont olyan volt, mint New Yorkban, emlékszel?"
Szóval HÚS! Aki nálam is jobban kapható az ilyesmi fogyasztására, az az én drágám. Külföldi útjairól, ahová sajnálatos módon engem nem hurcol magával, elég gyakran küld olyan MMS-eket, amelyek valamilyen nagyobbacska marhahús darabot ábrázolnak. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor kellően feldühödött válaszokat szoktam írogatni.
Node, volt egy nyár, volt egy szülinap, volt egy gyerekmentes szombat este. Tehát már semmi sem állhatott közénk és a húsfalás közé. Kiválasztott célpontunk pedig a híres Konrády hentes új intézménye, az étterem volt.
Elég korán érkeztünk, így a szinte telyesen fekete berendezésnek és az üres aszaloknak köszönhetően az első fél órát elég rideg hangulatban töltöttük. Aztán beözönlött egy nagyobb társaság, illetve egy még nagyobb legénybúcsús társaság, így azonnal megtelt a hely külföldi szóval, hangzavarral.
Az étlap is érdekes, de igazából a hűtőpult szépségeit nézegetve kap csak igazán kedvet az ember a lakmározáshoz. Szép akkurátusan be van ám mutatva, hogy mit jelentenek az amerikai "vágások", mert bizony azok nem ugyanazok, amiket itthon mi megszokhattunk a sima kis hentesünknél.
De ha már itt voltunk, kezdetben még éhes gyomorral, kellett valami előétel. Például mini burgerek. Tényleg isteniek, különösen a mellé adott szósszal együtt.
A roston sült libamáj, amit sáfrányos almával és palacsintával adtak, bár nem steak, de kellően zseniális! Puha, omlós, és rengeteg íz meg zamat jön elő minden falatnál.
Ha hátrasétál az ember, akkor azt is megnézheti, hogyan sütögetik igazi roston a látványkonyhában a húsdarabokat.
Biztosra mentem, mint mindig bélszínt ettem. Ezt itt filet mignonnak hívják, csak mondom. Bár nem is olyan kicsi... Viszont vesztemre jól átsütve kértem, így majdnem átbillent a száraz határon. Szerencsére csak majdnem, és még kellően élvezhető és szerethető volt. Imádom, ahogy a kívülről picit ropogós, belül meg omlósan puha húsba beleszalad a kés.
Meg aztán volt az asztalon még egy darabka, ha jól rémlik Ribeye vágás. Ez az, ami úgy 800 gramm körül kezdődik. Egy szelet. Szó se róla, a drágámnak sikerül maradéktalanul elpusztítania.
Essen talán szó a köretekről is. Ezek ugyanis külön érkeznek, az egész társaságnak és lehet belőle szemezgetni. Két főre bőven elég lett volna egy fajta is, de nem bírtuk ki. A kukorica fantasztikus önmagában is! Olyan ropogós és édes, hogy a curry-s fűszerezés már inkább elvesz belőle, mint hozzáad.
A tejszínes spenót pedig szintén nagy kedvencem, bár most egy kicsit elbújt a többi tökéletes finomság mögé.
Ezek után tökéletesen biztosak voltunk benne, hogy mi már édességet biztos hogy nem. Á, ugyanmár. Mozdulni is alig. Aztán valahogy mégis kikötött az asztalon egy Banoffee csokitorta, amit úgy tíz éve meg akartam kóstolni. És hát, ez se volt egy rossz cucc, jó lenne egyszer itthon is előállítani.
A szorbet válogatás pedig pont az ilyen alaposan megfáradt gyomornak való, hiszen hideg, savanykás és üdítő.
Felállni és hazavánszorogni a legnehezebb feladat, de közben párás szemmel lehet felidézni, hogy "Hát ez pont olyan volt, mint New Yorkban, emlékszel?"
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)