Július kétségkívül leghidegebb napján keveredtünk vissza a Kővirágba. Volt vagy húsz fok és minden pillanat a szemerkélő esővel fenyegetett. Az aprócska belső étterem sajnos tele volt már, így az eresz alatt húztuk meg magunkat, három pulcsiba meg takaróba burkolódzva.
Az meg, hogy a miénk volt az egész kerthelyiség, tulajdonképpen egy nagy mázli, hiszen négy ördögfióka jött velünk, akik minden talpalatnyi helyet kihasználnak a rosszalkodásra. Pont az asztalunk mellett volt egy kiszáradt, levelétől megfosztott, ám mászókának csodálatosan beillő fa. Ha már a libikóka meg a többi játék nem kelti fel az érdeklődést.
A kertben történt pár változás: új (vagy csak átfestett?) székek, meg valahogy egy kicsit finomabb színek, hangulat lett uralkodó. Az egész hely továbbra is egy tökéletes álomkép kivetülésének tűnik: egy eldugott kert, ahol fantasztikus vacsorákat lehet elkölteni.
Az étlap állandó ajánlataival rövidke, de lényegre törő. Rántott hús a gyerekeknek, túrógombóc az édesszájúaknak, vagy lecsó és csirkepaprikás a hagyománytisztelőknek. Mind végigettük és ezúttal semmiben sem csalódtunk.
A lecsóban lehetett volna egy picit több kolbász, de egyébként nagyon finomra sikeredett, nem túl száraz és nem is túl szottyos. A kovászos uborka hozzá meg egyszerűen tökéletes. Láttuk is, hogy helyben készül. Nagy üvegek ücsörögtek a kemence tetején a napsütésre várakozva.
A rántott csirkemell puha, biztos nincs túlsütve. Kívülről pedig ropogós a bundája – épp ahogy azt kell.
A kedvenceink azonban nem a szokványos étlapon szerepelnek, hanem egy nagy fekete táblára krétával felirogatva. Így jutottunk el a cukkíni krémleveshez. Enyhén zöldfűszeres, kellemesen sűrű és tejszínes. És meglepetésként egy juhtúrós gombóc csücsül a közepén. Ez a fogás az „ezt otthon is elő fogom állítani” kategória győztese lett azonnal.
Ráböktünk még az egyébként csirkepaprikás köreteként szereplő tökös rétesre. Ebben meglepetésként szalonnadarabkák is szerepelnek, még jó, hogy nem vagyunk vegák. Az ízei viszont nagyon jól megkomponáltak.
A legjobban összerakott fogás az enyém: grillezett sajt, kuszkusz fasírttal és tökmagolajos majonézzel. Bár csak utólag jöttem rá, ez maga a vegetáriánus tökély. És tényleg nagyon jók az ízek együtt, mert egyik sem túl tolakodó, hanem összesimulnak.
Végül a kukoricamáléként tetszelgő, egyébként inkább palacsintára hajazó édességet sem tudtuk kihagyni. A szilvalekvár rajta kissé folyós, de legalább jól elkenhető mindenfelé a ropogós szélű, porcukorral alaposan meghintett lepényeken.
Bár tavaly nem voltunk éppen elájulva a helytől, a barátainknak tetszett, így velük együtt tértünk vissza. Ezúttal nem bántuk meg. A srácok még rohangáltak egy sort a kert körül, aztán a parkolóként funkcionáló domboldalon is, mire sikerült őket beterelni az autókba.
Úgy tűnik családi hagyomány született: barátainkkal jövőre is ide fogunk jönni vacsorázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése