Töpörtyűkrém



Már benne járunk a böjtben és családunk böjtöl is nagy bőszen egy nagyon csúnya és nagyon makacs vírusnak köszönhetően. Viszont ez még akkor készült, amikor a farsangi mulatozások ideje volt, a nagy kajálásoké és persze a disznóságoké.
Oké, ez mondjuk libatöpörtyűből készült, mert úgy még finomabb. Meg úgy általában ez az egész mindenestül nagyon-nagyon finom. Egyértelműen a nem lehet abbahagyni kategória, miközben az ember lánya azzal is tökéletesen tiszában van, hány ezer kalóriát juttat ezzel az emésztőrendszerébe. Néha ez sem számít, csak az íz. Ami meg, mint tudjuk zsírban oldódik.

Először is fogtam 2 fej hagymát és megpucoltam, felkockáztam. Diónyi zsírt melegítettem, rászórtam 2 evőkanál cukrot, megolvasztottam. Rádobtam a hagymát, megsóztam és kevergetve pároltam. Kétszer is öntöttem hozzá 2-3 kanálnyi vizet, amit elforraltam. Amikor a hagyma már elég puha volt, félrehúztam.

20 deka libatöpörtyűt a kihűlt hagymával együtt ledaráltam az aprítógépben.  Megkóstoltam, adtam még hozzá sót, borsot. Egy kanál mustár is került hozzá, illetve 1-2 kanál tejföl, amitől még krémesebb lesz. Mustárból, tejfölből mehet több is, kevesebb is, a fűszerezést is lehet erősíteni.
A legjobb készítés közben kóstolgatni, mondjuk egy szép szeletke kenyérkével. Csak arra kell vigyázni, hogy a vendégeknek is maradjon valamennyi.

3 megjegyzés:

chriesi írta...

Mmmm...! Bár tudnék szerezni töpörtyűt. :(

Ági, aki főz írta...

Hát süss magadnak, ha nincs. Tényleg nincs arrafelé?

fxtina írta...

én is épp hasonló merényletre készülök :)