Húsos rolád - nagyi receptje


Ez a mind felett álló, generációk óta hagyományozódó családi kedvenc, az ünnepi előételek messze világító fáklyája, ami egy hétköznapi vacsorát is fenséges lakomává varázsol. Még Zsiga nagyapáról, az én sohasem ismert dédapámról mesélték, hogy ő egy egész rúddal be tudott falni, amikor fagyos téli estéken, a sok kilométeres hazafelé gyaloglástól megfáradt és megéhezett. Én maximum 2-3 szeletre vagyok hitelesítve, de annak minden pillanatát mélyen kiélvezem. Persze nem árt hozzá valami saláta vagy savanyúság sem, az ellensúly megteremtése érdekében.

Nem árt továbbá, ha van kéznél némi maradék sült hús is, annak ez az egyik létező legjobb felhasználási módja.

Hozzávalók 6 személyre: A tésztához: 5 dl tej, 5 evőkanál liszt, 7 tojás, a töltelékhez: 30 dkg sült hús, 1 kisebb hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 2 dl tejföl, 3 tojás.

Elkészítése: A fél liter tejből kiveszünk 2 decit és a liszttel csomómentesre keverjük. A tejet felforraljuk és belekeverjük a lisztes tejet is. Sűrű masszát főzünk belőle. Amikor kezd egy kicsit kihűlni, belekeverjük a tojás sárgájákat és a kemény habbá vert fehérjét is lazán beleforgatjuk. Egy tepsit sütőpapírral befedünk, erre simítjuk a tészta alapanyagot. 200 fokon 20-25 percig sütjük. A megsült tésztát kivesszük és azonmód összetekerjük egy konyharuha segítségével.
A töltelékhez ledaráljuk a sült húst, a hagymát pedig apróra vágjuk. Kanálnyi olajon megdinszteljük a hagymát, hozzákeverjük a darált húst és belereszelünk egy gerezd fokhagymát is. Kevés borssal, sóval ízesítjük, majd belekeverjük a tojást és a tejfölt. Ezzel a keverékkel töltjük meg a feltekert tésztát. Tálalás előtt a roládot visszadugjuk a sütőbe, vajdarabkákkal a tetején, hogy ki nem száradjon. Sajtot reszelünk és a felszeletelt roládot ezzel is megszórjuk.

Ilyen és hasonló receptek olvashatók Kern Ágnes: Ételek és életek című rendhagyó szabadkai szakácskönyvében.

10 megjegyzés:

Notburga írta...

Ezt kpróbálom a hétvégén! Úgyis kezdjük a parkettázást, sok idöm nincs lábasokat kevergetni. Ez meg elvan a sütöben ;-)

Chef Viki írta...

Hogy ez mennyire jó!!!

Unknown írta...

Ezt ki kell próbálnom! Köszönöm! :)

"saját levében" írta...

Ez nálunk is ment, de darált füstölt sonkából készült bele a krém.

Mónika írta...

Kedvet kaptam hozzá!
Hétvégén én is szeretném kipróbálni....
:)
Azért gondolom az se baj, ha úgy töltjük meg, ahogy a piskótát, mert ha jól látom ennek a közepén van a hústöltelék.
Vagy lehet, hogy akkor "kifolyna" belőle?

Ági, aki főz írta...

Ami azt illeti, ha kipróbáljátok, lehet, hogy elég 4-5 tojás is, bár én az eredeti recept szerint csináltam. Jó laktató.

Mónika, úgy kell megtölteni, mint a piskótatekercset, csak nekem nem sikerült mindenhol egyenletesen...

Mónika írta...

Akkor lehet hogy szerencsétlenkedek majd vele egy sort...

Köszönöm!

Pont most voltam a honlapodon (könyvrendelés miatt)

Ízlésszindróma írta...

ha marad majd egyszer sült husim, biztos nem felejtem el, hogy kipróbáljam ilyen formán:)

Ági, aki főz írta...

Kedves Mónika! Írnál nekem e-mailt a könyvvel kapcsolatban?

Latsia írta...

Ez nagyon finom lehet, éljenek a nagyikás receptek!:-))
Nézz be hozzám kérlek, van ott Neked valami!