Óbudán mindig is rengeteg étterem volt, de a gyors, menü jellegű ebédelést biztosító helyekből igencsak nagy hiány volt egészen az utóbbi évekig.
A Cafe Five-ba egy zsúfolt hétköznapon tértem be. Az ebéd menü láthatólag hatalmas sikernek örvend, szinte mindenki ezért jön be ilyenkor. Nem véletlen: 2 fogás 990, 3 fogás pedig 1290 forint. Minden héten változó kínálattal, és mindig többféle lehetőség felvonultatásával. Van zöldséges leves és könnyű főétel, és persze van komolyabb desszert is a nem annyira kalória-érzékenyeknek.
Még a nyár végén jártunk, amikor megkóstoltam az akkori menü részeként szereplő mátrai borzaskát. Meg kell mondanom, hogy ez egy nagy kedvencem, annak ellenére, hogy sok étteremben hajlamosak belőle valami tocsogós borzadályt kreálni. Nos, itt egy igazi finomságot kaptam: puha rántott hús, tejföl, sajt a tetején. És hozzá ellensúlyként csak egy nagy adag saláta. Pont jó így együtt.
Megkóstoltam, mert nem bírtam ki, a füstös burgert is. Ebből egy falat is egészen különlegesen lenyűgöző: a szósz ez esetben mindent visz! A hamburger kínálat egyébként is nagyon nagy erőssége a helynek. Házi buciban, nem a szokásos édeskés kalácsban kínálják. A szószok minden esetben verhetetlenek. És hát a hátszín pogácsa sem rossz. Ha pedig egy kis változatosság kell, akad lazacos meg csirkés is.
Mindehhez még került egy kis fehérbor is: Az Anonym pince Egyből a kettő bora, amely egy zenit-szürkebarát páros. Könnyű, szinte szintelen borocska, tökéletes iszogatni való történet, akár rántott húsok, akár a hamburgerek mellé.
Mivel ez eredetileg egy kávézó lenne, nagyon erős a kávé vonal. Rengeteg féle változat közül lehet választani. Mi persze a legizgalmasabbat kaptuk, amit igazából nem nagyon terveztem sohasem megkóstolni. Ez pedig a híres-hírhedt Kopi Luwak, amelynek van némi köze a cibetmacskához, illetve annak emésztő rendszeréhez, de ebbe most nem mennék bele. A Kávé viszont tényleg különleges, ha elég sokáig forgatod, ízlelgeted, rájössz, hogy ilyen ízeket a sima eresztésekben nem találsz. Van egyrészt egy csokoládéra emlékeztető kesernyésség, illetve egy gyümölcsös savanykásság is. Ez azonban így együtt egészen meglepően jól összedolgozik és igazi élményt ad.
És nem lennék én én, ha nem kellett volna végigkóstolnom a desszertpultot is: a sajttorta és a csokitorta is levett a lábamról. Mindkettő krémes, lágy, olvadós és nagyon-nagyon kiadós. Legközelebb egy leves-desszert menüvel is kiegyeznék :)
1 megjegyzés:
Egyetértek! A Füstös burger nekünk is nagy kedvenc, màr jó pàr hónapja visszajàró vendégek vagyunk! Ràadàsul a menü hétvégén is van, ha valaki nem ér rà főzni :)
Megjegyzés küldése